Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Szilveszter 2008 – Újra Olaszország, csak egy kicsit másképp

Mint az a fórumon nyomon követhető volt, András ismét időben elkezdte az év vége tervezését. Többféle variáció felmerült, de végül győzött az első ötlete: Cinque Terre. Az „Öt Föld” öt kis falut jelent Genovától délre, La Speziától északra a tengerparton. Varázsukat az adja, hogy úgy függenek a meredek sziklafalakon, mint a fecskefészkek és mivel közúton igencsak korlátozottan közelíthetők meg, ezért aztán nem árasztják el őket az autók.
Szerencsére Bernard keze szépen gyógyult, ezért ők is velünk tudtak tartani. Egyeztettük azt is, hogy meglátogatjuk Ilonékat, hogy személyesen is jobbulást kívánjunk Silvionak.
Ez most olyan út volt, amit változatos indulási, érkezési alternatívák fűszereztek.
Andrásék és Éváék már 25-én elindultak és bár ellentétes irányból közelítették meg, kora délután szinte egyszerre érkeztek Wattensbe a Swarovszky birodalom székhelyére. Éva biztos beszámol majd az első napok élményeiről.

Mi 26-án reggel startoltunk, beköszöntünk Maciékhoz, majd rövid megállókkal az Ilonék közelében kinézett Piancavallo sípálya lakóautó parkolójába érkeztünk estére. Nagyon tudom ajánlani a helyet a lakóautóval síelőknek. Tolmeezonál tértünk le az autópályáról, majd egészen a hegy lábáig síkságon haladtunk, sehol semmi hó. Utána erős szerpentines kanyargás következett a hegyre, egyre szebb kilátást nyújtva a síkság településeinek fényeire. Szerencsére felfelé nem volt nagy forgalom, annál inkább lefelé, a hazatérő síelők lepték el az utat. Hiába haladtunk egyre magasabbra, hó alig volt az út mentén. Aztán az utolsó kanyaroknál hirtelen magas hófalak között találtuk magunkat. Sok parkolót alakítottak ki a hegytetőn, lakóautó parkoló is több volt, de csak az utolsókban találtunk helyet. A vízvétel nem működött, a csapot belepte a hó. A parkolók területéről elkotorták a havat, akkora hófalakat építve, hogy az útról épphogy a lakók teteje látszott.
Este még sétáltunk egyet, feltérképeztük a közeli sífelvonó állomást és kasszát, Balu szánkózott és Selymi boldogan rohangált, hempergett a hóban. Másnap a fiúk korán síelni indultak, mi egy kicsit később mentünk sétálni Selymivel. Sajnos nem nagyon tudtam elengedni, hogy szabadon rohangáljon. Egyik irányban szánhúzó kutya kiképző bázis volt, sok-sok acsarkodó kutyával, némelyik nem is volt megkötve, gyorsan visszafordultunk. Másik irányban a sípályák alján vezető gyalogúton tudtunk haladni, de sokan jártak arrafelé, csak pórázon rángattuk egymást. Amikor visszatértünk a lakóhoz elmentem még kutya nélkül megnézni a szánhúzókat. A földhöz négyzet alakban rögzített lánchoz voltak kikötve egymástól azonos távolságban egy-egy csapat kutyái. Voltak akik acsarkodtak egymásra, mások sírva próbáltak szabadulni, némelyik pedig békésen feküdt a helyén. Időnként befogtak egy-egy csapatot egy szán elé és elindultak velük a kialakított pályán.
Dél már elmúlt, amikor gondoltam, hogy Balu biztos megéhezett már és visszaindultam a lakóhoz. Jól időzítettem, szembe találkoztam a fiúkkal, akik fáradtan, éhesen jöttek a hegyről. Balunak ebéd után már nem volt kedve újra síelni, úgyhogy tovább indultunk Ilonék felé. Ilon írta, hogy a környékükön érdemes megnézni Asolot, ezért betértünk a városkába. Természetesen ez is domboldalon található. Mi nem a fő útvonalon közelítettük meg és amikor egy tábla alacsony átjáróra figyelmeztetett megálltunk a szerpentinen, ahol félre tudtunk állni. Itt érkezett az üzenet Andrástól, hogy ők már megérkeztek Ilonékhoz. Gyors városnézés után mi is indultunk tovább. Az úton a következő leágazás jelezte Asolo központjának és lakóautó parkolójának fő megközelítését. Errefelé már a síkságon is volt kis hó, a kertekben a pálmafák ágait hó borította. Ilonék utcája csupa jég volt, mondta is Ilon, hogy erre még nem volt példa, mert általában ha esik is egy kis hó, gyorsan elolvad.
Nagyon kellemes estét töltöttünk együtt, megismertük Ilon gyerekeit, dugig ettük magunkat raclettel (olasz és svájci sajokból), gyümölcssalátával, olasz karácsonyi kaláccsal, finom borokat fogyasztva a vacsorához. Vacsora után Ilon segített lakóautó szervizállomást találni a közelben a tervezett útvonalon, tájékozódtunk a várható időjárásról. Este Ilon még egy városnéző sétára is elkísért minket. A templom éppen tízet harangozott, amikor odaértünk. Visszatérve másnap reggel 8-ra tűztük ki az indulást, elbúcsúztunk Ilontól és nyugovóra tértünk.

December 28-án hosszú út várt ránk. Reggel időben indultunk és első célpontunk a lakóautó szervizállomás volt. Ha Barnard nem tudja a kordinátákat valószínűleg nehezen találtuk volna meg. Egy tündéri városkában a régi várat megkerülve voltak kint táblák, amik jelezték az irányt, csak éppen az utolsó sarkon nem jelezte semmi, hogy ott kell bekanyarodni, majd egy udvarba beállva lakóautó parkoló és szervizállomás várta az utazót. Sajnos a víz a hidegre tekintettel el volt zárva. (koordináták: N45.74412 E11.65216)
A reggeliket még napokig megédesítette az Ilontól kapott finom karácsonyi kalács. Borús időben előbb országúton, majd autópályán folytattuk utunkat Levanto felé. Ezt a várost néztük ki bázisként a Cinque Terre meghódításához. Útközben az autópályán erős havazásban haladtunk, de a tájékoztató kiírások szerint a havazás Pontremoli után megszűnt. Tényleg ahogy odaértünk a havazás elállt és kisütött a nap. Levantoban először lementünk egészen a tengerpartig és egy lakóautók számára tiltott parkolóban álltunk meg. A hideg és nagy szél ellen beöltözve kicsit sétáltunk a parton, meg a városban is jó éjszakázó helyet találni, de végül visszatértünk a vasútállomásnál látott lakóautó parkolóba. Itt lehetett vizet is venni, éjszakára azonban az út túloldalán levő nagyobb parkolóban helyezkedtünk el távolabb a forgalmas átmenő úttól. Vacsorára Éva remekelt meglepetést, finom főzeléket különleges kolbásszal. (Én se árulom el az összetevőit, mert annak alapján nehéz elképzelni, hogy milyen ínyenc vacsoránk volt.) Miután ismét dugig jóllaktunk felderítésre indultunk a szemközti pályaudvarra. Megnéztük, hogy reggel mikor indul vonat La Spezia felé, tanulmányoztuk a Cinque Terre kártya ismertetőjét, a menetrendet, majd a parkoló automatánál hosszabb időszakra jegyet vettünk. Kellemes éjszakánk volt, a vonatok csendesen közlekedtek, az út zaja már csak megszűrve ért el hozzánk.

December 29-én reggel beszereztük és érvényesítettük a vasútállomáson az egy napos Cinque Terre kártyát, ami korlátlanul használható vonaton és városi buszokon, valamint a fizetős sétaúton.

Riomaggiore-ig mentünk vonattal, onnan visszafelé haladva tekintettük meg az öt várost. Az emeletes vonat felső szintjén foglaltunk helyet, de mivel többnyire alagútban haladt a vonat csak néha tudtunk egy-egy pillantást vetni a tengerre, vagy az állomásoknál a közbenső városokra. Riomaggiore-ban először kicsit variáltunk, merre is induljunk, aztán megtaláltuk, hogy a különféle kövekből készült mozaik falú és mintákkal díszített műanyag fedelű alagúton kell elindulni a városközpont felé. A városközpontban meredek utcák, sok színes zöldséges stand és egyéb bolt fogadott minket. Felfelé haladva és rátérve egy másik utcára a kertekben narancs-, citrom-, grapefruit fák, a házak tetején csodás kilátású teraszok között haladtunk. Gyönyörködtünk a tengerre néző panorámában és élveztük a felhős ég ellenére kellemes, 12-15 fokos hőmérsékletet. Körsétánk végén ismét a vasútállomás előtt találtuk magunkat, ahonnan a szerelmesek útja indul. Így hívják a Riomaggiore és Manarola közötti 1 km-es sétautat, ami a tengerparton, de annál sokkal magasabban a sziklás magasparton halad.

Nem volt egy gyors száguldás, folyton megálltunk nézelődni, fényképezni, fogyott a szendvicsekből, kekszből, teából is.

Manarola kisebb falu, mint Riomaggiore. Mivel nappal jártunk a környéken a hegyoldalban a 300 figurás Betlehem nem volt kivilágítva, de láttuk a figurákat. Az utcákon autók helyett csónakok parkoltak. Mindenfelé ki volt írva, hogy a Manarola – Corniglia közötti parti sétaút le van zárva, de azért elsétáltunk addig, ameddig lehetett, majd még a hegy felé is végigmentünk a fő utcán, a postán megkérdeztük, hogy busszal tovább lehet-e jutni a következő faluba. A nemleges válasz nyomán visszatértünk a vasútállomásra, ahol nemsokára jött a vonat, amivel vagy 5 perc alatt odaértünk Cornigliába. Itt már érkezéskor kinéztük a menetrendben a következő vonatot, amivel tovább tudunk utazni. A hegyen levő faluba vagy több mint 300 lépcsőfok megmászásával, vagy a helyi busszal lehet feljutni. Mi megvártuk a busz indulását, ami egy kicsit késett, mert megvárta az ellentétes irányból érkező vonatot is. A városba felérve nézelődtünk egy kicsit, majd megindultunk a lépcsőkön lefelé. Ildikóval úgy elbeszélgettük az időt, hogy a végén már igencsak sietnünk kellett, hogy ne késsük le a vonatot. Megint utaztunk néhány percet Vernazzáig. Itt is színes csónakok parkoltak az utcákon. Balu már nagyon éhes volt, úgyhogy beszereztünk némi pizzát. A többiek fagyiztak a tengerparton, de mi ezt kihagytuk, mert Balu eléggé köhögött és azért nem volt az a rekkenő hőség.

Megnéztük még a két szintes templomot a tengerparton, aztán indultunk az utolsó faluba, Monterossoba szintén vonattal. Ez a legkönnyebben megközelíthető autóval, sokkal inkább üdülőhely hangulatú, mint a többi falu. A parton van egy nagy parkoló, ahol lakóautók is álltak, de elég drága, ha jól emlékszem 18 EUR egy napra minden szolgáltatás nélkül. Itt a tengerparton sétáltunk egyet, majd ismét vonatra szálltunk, ami visszavitt minket Levantoba. A vonatról leszállva hűvös és erős szél fogadott, nem volt olyan kellemes az idő, mint a Cinque Terre falvaiban. Vacsorára egy kis káposztát és tejszínes csirkét fogyasztottunk, na meg Éva remek dupla tejszínes habcsókját, majd viszonylag korán nyugovóra tértünk azzal, hogy másnap reggel 8-kor indulunk az út túloldalán levő lakóautó szervizállomásra tölteni – üríteni, majd megyünk tovább Portofino felé. Azt is kinéztük, hogy Genovától északra milyen lakóautó parkolók vannak, ahol az utolsó éjszakát együtt tölthetnénk, mielőtt Éváék hazafelé veszik az irányt.

December 30-án némi időt igénybevett a három lakóautó szervizelése, különösen, hogy egy lakóautó csaknem a leeresztőben parkolt, elég nehéz volt mellette be- és kicentizni.

Ezután nem autópályán indultunk el, hogy élvezni tudjuk az utazást is a hegyoldalban, időnként rálátással a tengerre, vagy egy-egy hegyi falura, amik a meredeken kapaszkodtak. Ahogy áthaladtunk egy parti városon a kissé kaotikus forgalomban egy piros lámpánál lemaradva elvesztettük az előttünk haladókat. Hosszas bolyongás, visszafordulás után kiderült, hogy valamivel előttük haladunk, mert ők még vártak ránk egy ideig, hátha felbukkanunk.

S. Margheritába már együtt érkeztünk meg. A ragyogó napsütésben sokan nyüzsögtek az utcákon. Megfordultunk egy táblánál, ami azt jelezte, hogy 6,5 m-nél hosszabb lakóautóval nem szabad továbbmenni. A járda mellett fizetős helyen tudtunk parkolni. Vettünk jegyet két órára (bár még a Levante-ban vett parkolójegyünk is érvényes volt estig), majd sétálni indultunk. Néhány száz méterrel odébb egy viszonylag nagy parkolót találtunk, benne számos lakóautóval (persze voltak köztük a mieinkhez hasonló méretűek is). Ráadásul sehol parkoló automata a környéken (bár kék felfestés azért volt). Délután a napsütésben gyalogosan indultunk Portofinoba, az erdei ösvényen megközelítve az öbölben fekvő várost. Most is nagyon szép volt és amikor a főtéren leültünk egy kis frissítőre 18 fokot mutatott a hőmérő. Azért ahogy a nap elbújt a hegyek mögött a levegő is kezdett lehűlni, ezért visszafelé indultunk. Bár buszra is szállhattunk volna mégis inkább az országút szélén haladtunk, hogy más szemszögből is gyönyörködhessünk a tengerben és a harmonikus szépségű villákban.

A búcsúvacsorán összeadtuk, amit találtunk, (Éva currys csirkéje nagyon ízletes volt), majd búcsút vettünk Évától és Bernardtól, mert ők másnap kora reggel indultak hazafelé.

December 31-én délelőtt szép napsütéses volt az idő, ki is csábította a kisgyerekeseket, a kutyásokat és a nercbundásokat egy kis korzózásra. A feldíszített sétálóutcákban elálmélkodtunk a csemegeüzletek, édességboltok, tésztaboltok (ahol a kirakaton keresztül figyelemmel lehetett készíteni a különböző tésztaféleségek készítését) választékában, megcsodáltuk a köztereken bőven termő narancsfákat, a korcsolyapályát háttérben pálmafákkal, a divatos ruhákat áruló üzletek 50%-os árengedménnyel is borsos árait és úgy határoztunk, hogy este ismét bejövünk a városba és ott fogyasztjuk el valahol a szilveszteri pezsgőt. Délután pihentünk egy kicsit és arra ébredtünk, hogy az eső dobol a lakó tetején. Így aztán nem tudtunk grill vacsorát készíteni szilveszterre. A lakóban elfogyasztottunk némi sült kolbászokat, forralt bort és édességet, kártyáztunk is egy kicsit és figyeltük, ahogy hol szemerkélt, hol erősebben esett az eső. Este 10-kor, amikor éppen kicsit alábbhagyott az égi áldás jó melegen beöltöztünk és elindultunk a városba. Sajnos az eső nem adta fel. Az utcák kihaltak voltak, csak néhány megkésett vendég igyekezett valahová. A nercbundákat, kutyákat, gyerekeket nem sétáltatták ebben az időben. Ahogy bekukucskáltunk az éttermekbe némelyik üres volt, csak néhány vendég lézengett bennük, másokban nem sok hely maradt. A járdákon üvegkalitkákkal toldották meg az éttermeket, ahol a mobil fűtés ellenére se lehetett túl nagy meleg. Ázott verebekként róttuk az utcákat, vártuk, hogy történik valami. Éjfél előtt a kikötőben az utolsó mólónál egy fedett lejárót találtunk, ahol néhány láda is állt. Itt horgonyoztunk le, kiraktuk a pezsgőt, poharakat és vártuk az éjfélt. Éjfélkor azért volt némi kis tűzijáték és petárdákat is durrogtattak egészen füstfelhőbe burkolva minket, de távolról se volt akkora mulatság, mint a korábbi években Tirolban, a Wolfgang-See-nél, vagy akár Sappadában. Éjfél után visszasétáltunk a lakókhoz a szemerkélő esőben, levetettük átázott ruháinkat és nyugovóra tértünk.

2009. első napján nem ébredtünk túl korán és az autópályák kikerülésével indultunk el Genova irányába. Igenám, csakhogy úticélként Veronát adtuk meg, ezért az IGO másik irányba akart vinni minket. Miután vagy egy órát utaztunk már nagyon szép tájakon se km-ben se időben nem kerültünk közelebb a célunkhoz. Ettől kezdve hallgattunk az útmutatásra és az odafelé autópályán megtett úttal párhuzamos országúton haladtunk. Közben elkezdett hűlni az idő. Swarovszky mezők és erdők mellett haladtunk el, a napsütésben csillogtak-villogtak a fák és a fűszálak. Itt valószínűleg ónos eső esett akkor, amikor a tengerparton eső.

Már erősen sötétedett, amikor Veronába értünk. A városközpontban bizonyára mozgalmasabb volt a szilveszter, mint amilyen S. Marghatitában. Erre utaltak a még meglévő árusok bódéi és az aréna előtti téren a szilveszter este visszamaradt romjai. Újév napján is mindenfelé mutatványosok szórakoztatták a publikumot. Veronából továbbindultunk, hogy másnapra síterepet találjunk. Az eredetileg tervezett hely még nagyon messze volt, ezért a közelebbi Folgariát választottuk. Mivel már sötét volt, nézelődni úgyse nagyon lehetett, hát visszatértünk az autópályára. Roveretonál tértünk le az autópályáról és mindjárt találtunk is egy lakóautó parkolót. Egy kocsi állt benne és az éjjel még egy lakó csatlakozott hozzánk.

Január másodikán reggel mi felmentünk a közelben levő Folgariába, ahol az út mellett találtunk helyet a többi lakóautó között, a fiúk pedig némi tépelődés után síbuszra szálltak és eltűztek síelni. Andrásék tovább mentek a hegyek között kalandozni én pedig sétáltam egyet Selymivel. Az egész napos síelés után éhesen visszatérő fiúk először enni kaptak, amíg a hegyről lefelé araszoló dugó kicsit csendesedett. Közben Andrásék Cortina d’Ampezzo felé cammogtak a dugóban. Mire elindultunk utánuk nem volt már korán és az autópálya ellenére fél 10 körül értünk Dobbiaco közelébe, ahonnan Cortina még jó kis út. Nagyon le is hűlt az idő, - 20 fokot mutatott a hőmérő (de lehet, hogy csak azért ennyit, mert kevesebbet nem tud). Egy benzinkútnál álltunk meg azzal, hogy majd másnap reggel elindulunk Cortina felé és találkozunk Andrásékkal.

Másnap a Cortina felé haladó út mentén álltunk meg reggelizni és kutyát sétáltatni, amikor befutottak Andrásék. Ők Villachban terveztek megállót a lakóautós boltban, majd hazautat. Én is így gondoltam, de Laci amikor elvitte Selymit reggeli sétára egy szép sétautat talált és minket is kiugrasztott egy kis mozgásra. Se Balu se én nem voltunk lelkesek, hogy a nagy mínuszokban sétálni menjünk, Andrásék pedig tovább is mentek Szerencsére nyitva találták a boltot és estére haza is értek. Mi közben csak mentünk, mentünk felfelé, kanyar kanyart követett. Egy idő után már nem is fáztunk, sőt melegünk lett. A hidegtől eltekintve gyönyörű volt az idő, sugárzó napsütés, sehol egy felhő, hatalmas hó, tiszta levegő. Egyre feljebbről gyönyörködhettünk a környező hegycsúcsokban többek között a kedvencemben a Tre Cime di Lavaredoban. Egyre gyakrabban álltam meg gyönyörködni, na meg egy kis levegőt kapni. Csaknem négy óra alatt értünk el egy menedékházhoz (közben néhány lavina hátramaradt nyomain is átkeltünk). Tulajdonképpen nem mentünk nagyon sokat felfelé, alig több mint 600 métert, de a hóban elég fárasztó volt az út. Semmit nem vittünk magunkkal enni, inni, mert nem terveztünk túrát, legfeljebb egy kis sétát. Szerencse, hogy pénz volt nálam, így tudtunk venni teát és valami harapnivalót. Aztán máris indultunk visszafelé, mert a nap már kezdett eltűnni a magas hegyek mögött és ezzel párhuzamosan a hőérzetünk is egyre hidegebb lett. Lefelé Balu nagyrészt szánkóval tette meg az utat, néha Laci is felkapaszkodott mögé a szánra. Mire leértünk már a lábamat is alig tudtam emelni. Mivel alaposan megéheztünk gyorsan főztem valamit és csak miután megtömtük a bendőnket akkor indultunk tovább. Este 11 körül értük el Graz után azt az autópálya pihenőt, ahol általában az utolsó éjszakát szoktuk tölteni.

Vasárnapra már nem maradt túl hosszú út, de még visszafelé is benéztünk Maciékhoz, ahol Kata Balu kedvéért még palacsintát is sütött. Már sötétben értünk haza, gyorsan kipakoltunk és befejeztem az úton elkezdett beszámolót.

Ez a szilveszteri utunk is változatos volt, volt benne tengerpart és hegyek, csaknem 40 fok hőmérséklet különbség, szép városok és gyönyörű tájak és mindenekelőtt a kellemes társaság.

Szinte már várom a következő szilvesztert, de azért remélem, hogy addig még sok szép úttal leszünk gazdagabbak.

Ma

2024. március 29. péntek
Auguszta napja van
Napkelte: 05:23-kor,
Napnyugta: 18:09-kor.
Kos
Holnap Zalán .

Fórum

A fórum nem elérhető

Apróhirdetés

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.