Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Regisztráció
Emlékezz rám

emo Spanyolország - Portugália 2017 december 2018 február (3. rész)

Több
2018 szept. 21 20:32 #53486

A szerzővel szeretnék kapcsolatba lépni nagyon tetszett a Spanyol túra leírása. Én is voltam 3 hetet de az nagyon kevés volt. Nem tudok szerezni spanyol úti könyvet. Szivességét előre is köszönöm :
Üdvözlettel: Follinus András 06 30 9441591

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

Több
2018 máj. 27 17:34 #53485

Január 21. Vasárnap

Reggel elég sokáig aludtunk, igyekezni kellett, hogy 10 óra körül el tudjunk indulni. Nem mentünk túl messzire, Artequara volt a cèl. Először megkerestük a lakóparkolót (N 37.02140; W 4.57218), majd mindjárt a közeli El Torcal természet alkotta mészkő szoborparkjának a felfedezésére indultunk. Meredek szerpentinen kb. 10 km alatt jutottunk el 400 méter magasságból 1000 méterre, de a csúcshoz vezető út le volt zárva, egy közeli parkolóba terelték az autósokat, csak gyalog, vagy kisbusszal lehetett felmenni a látogatóközpontig. Megkérdeztük, motorral is felengedtek, viszont a parkolóban már nem volt hely. Így aztán vissza Artequerába, a lakóparkolóban Laci leszedte a robogót és azzal visszamentünk. Így már tovább engedtek, fantasztikus sziklaalakzatok szegélyezték az út utolsó km-eit. Fent elindultunk néhány útvonalon, de a sziklákkal tarkított ösvényeket nem bírta a térdem, így én visszafordultam és amíg Laci megtette az egyik jelölt körutat én az aszfaltozott út közelében levő műveket cserkésztem be. A kedvencem a Norvégiában látott útmenti kőrakások óriások által készített változata volt. Ragyogóan sütött a nap, de fent erős szél volt, egyáltalán nem volt melegem dzsekiben és a fülvédő is jól jött.

Amikor visszaértünk sétára indultunk Artequarában. A mór várig szinte egyenes út vezetett, csak a végén kellett vagy lépcsőkön, vagy meredek utcácskákon felkapaszkodni. Az utóbbit választottam és jó döntés volt, mert így megcsodálhattuk a régi házak gyönyörű bejáratait. Mindegyiknél kis szélfogóba nyílt a díszes, selyemfényű kétszárnyú fa ajtó. Sok háznál ez a külső ajtó nyitva volt, így be lehetett nézni az előtérbe, ahol változatos csempék birították a falat és a többnyire díszes kovácsoltvas belső ajtókat is megnézhettük. Nagyon tetszenek a színes, díszes csempe burkolatok, visszaköszönnek a mór minták.

 

Január 22. Hétfő

Irány a tengerpart, de ezúttal szerettük volna elkerülni az autópályákat, így azt az opciót kivette Laci a GPS-ből. Mivel a kenyér és vaj készletünk fogytán volt Laci egy ALDI-t adott meg közbenső állomásként. Lehet, hogy nem kellett volna, jobb lett volna inkább az út mentén keresni valami üzletet. A GPS olyan keskeny kis utcákba vitt minket, hogy egy helyen a parkoló autók mellett nem fértünk el, tolatni kellett, persze már jöttek mógöttünk. Egy furgon vezetője látva a vergődésünket kiállt egy utcasarokról, hogy be tudjunk kanyarodni, ne kelljen az akkorra már felgyült sornak az utca végéig tolatni. A következő probléma az volt, hogy az utca, ahova befordultunk egy kis térbe torkollot, egy úton lehetett kimenni, de persze annak a sarkán is parkoltak. Sok tolatgatással, irányítással, a járdára felhajtva sikerült kikecmeregni a szorult helyzetből. A GPS megpróbált másfelé vinni, az alacsonyan szembe sütő nap teljesen elvakított, le akartam hajtani a napellenzőt, erre Laci rámförmedt, hogy ijesztgetem, ha mozgok (meg persze beszélnem se szabad a lakóban, csak ha kérdez), amikor a GPS közölte, hogy megérkeztünk ott nem volt semmilyen üzlet, úgyhogy jó hangulatban vágtunk neki az aznapi útnak.

A GPS azokon a meredek, keskeny kis utcákon vitt ki a városból, ahol előző nap gyalog jártunk, majd az El Torcal felé vezető úton haladtunk. Hétfő reggel senki nem volt a felfelé vezető út elején, simán felmehettünk volna lakóautóval. (Tanulság: még januárban se célszerű hétvégén felkeresni a frekventált helyeket.)

Szembe sütött a nap, napszemüvegben is potyogott a könnyem, de nem mertem a napellenzőhöz nyúlni. Csak a GPS beszélt az úton, többnyire a “túl gyorsan mész” szöveg ment. Az út mellett az El Torcal közelében most is láttam helyenként olyan kék virágokat, mint előző nap, már sose fogom megtudni milyen virágok lehettek (vad jácintra tippeltem messziről, de később, Portugáliában az Elvas erődrendszere előtti rézsűben mégis találkoztam vele közelről és törpe írisz volt – legalábbis nagyon hasonlított messziről a két fajta virág).

Olajfa ligetek borították a hegyoldalakat, köztük fehér házak pöttyei, közelebbről látszott, hogy elég nagy házak. Ahogy a tengerhez közeledtünk az olajfákat mangó ültetvények váltották fel. A tengerparton végre találtunk egy ALDI-t, bevásároltunk, mangót is vettem ( bár ahogy láttam, nem valószínű, hogy ilyenkor érik). Nerjából egy kis út vezet Frigilianába. A park4 night által jelzett helyen odajöttek szólni, hogy az nem parkoló, pedig nem volt jelzés, hogy csak helyi lakosok használhatnák az utca egyik oldalán jelzett parkolóhelyeket. Visszamentünk a főútra, felfelé követtük a parkoló jelzést, de az egy parkolóházhoz vezetett. Egy körforgalomban visszafordultunk, az út mellett végig parkolók voltak, egyik oldalon lefelé a meredek hegyoldal, másik oldalon is csak sziklák, nem voltak ott lakók, akiket zavartunk volna. A járdát közmunkások sepregették nagy gondossággal. Felsétáltunk a városkába, fehér házak, szűk utcák, nem ragadott túlzottan magával. Leginkább a kilátás tetszett a távolban csillogó tengerre. Vissza a tengerparti autópályára, Malagán csak átmentünk, valahogy nem volt kedvem a nagyvárosi parkolóhely keresés nyűglődéséhez. Mijas közelében egy golfpálya melletti lakóparkolóban (N 36.506; W 4.68199) alig találtunk helyet az engedélyezett területen. 60-70 lakóautó állt ott, sokan kiültek a napsütésben az autók elé, közé, székeket, asztalokat tettek ki, este láttam, hogy volt aki grillezett is (mindezt persze nem szabad). Egy holland pár kis lakóautóval megszánt minket, amikor látták, hogy sehol nem találtunk helyet és visszafelé tolatunk. Kicsit közelebb tették a lakóautójukhoz a székeket, asztalt, hogy mi is beférjünk.

Este még elmentünk sétálni a tengerpartra, kellettek a km-ek. Nem szoktam újévi fogadalmakat tenni, idén mégis néhány nappal újév után elhatároztam, hogy 2000 km-t szeretnék gyalogolni az év során, ez pedig 5,5 km- t jelent minden egyes nap. Amikor utazunk, akkor ez össze is jön átlagban, otthon viszont nehéz rávenni magam, hogy kimozduljak bármilyen is az időjárás. Előző napokban szinte észre se vettem, hogy több, mint 8 km-t mentem, ezen a napon kínkeservesen gyűltek a 100 méterek, alig vonszoltam magam, többször leültem, de nagy nehezen összejött végül 5,9 km.

üa parkolóhoz közeli Lidl-be is, hátha van valami rövidujjú trikó, mert nem számítottam ilyen melegre, se rövid trikót, se rövidnadrágot nem pakoltam. Sajnos nem találtam semmit, errefelé még a téli cuccok mennek, Frigilianában is csak meleg ruhákat láttam a kirakatokban. Kénytelenek leszünk visszamenni a közelben látott Decathlonba, ott biztos van valami rövid triki meg talán nadrág is (bár a vékony túranadrágomnak fel lehet hajtani a szárát).

 

Január 23. Kedd

Délben indultunk el, hogy megkeressük a Decathlont, de egy hurokba vezetett a GPS, aminek az egyik részén nem fértünk el. Aztán találtunk egy nagy bevásárló központot, aminek a parkolója ugyan magasságkorlátos volt, de az út mellett is szabad volt megállni. Laci megvárt, én meg bementem és a földszinten találtam egy C&A-t, ott pedig tudtam venni egy rövid ujjú trikót. Háromnegyedes, vagy capri nadrágot nem találtam. Ha jobban körülnézek, pl. az emeletre is felmegyek lehet, hogy nadrágot is találtam volna, de így is elégedett voltam. A LonelyPlanet Costa del Sol itinerében szerepelt még néhány látnivaló Gibraltár előtt, de Laci szerette volna még este megnézni, hogy hogyan lehet bejutni, meg ilyenek, így egy tankolást közbeiktatva egyenesen a Gibraltár előtt a kikötőben levő lakóparkolóba mentünk. (N 36.15608; W 5.35549) 12 EUR egy napra, sorompón kell bemenni és ott jegyet venni, távozás előtt automatánál fizetni (papírpénzt, aprót és bankkártyát is elfogad). Ahogy leparkoltunk indultunk is felderíteni, hogyan jutunk be Gibraltárba. Nem egy bonyolult dolog, a lakóparkolótól (ami egy nagy parkoló egy része) kb 500-600 méterre van a határ, gyalogosoknak egy kis épületben vagy az útlevelet kell bescannelni, vagy a személyi kártyát bemutatni. A gyalogos járda és a kocsi út átvezet a repülőtér (rövidke) kifutópályáján. Ha gép száll fel, vagy le sorompóval lezárják az utat. Túl nagy légiforgalom nincs, kedd este felszállt egy gép, amikor érkeztünk, többet nem láttunk, hallottunk másnap estig. Egy darabig begyalogoltunk, de eléggé elfáradtam, fájt a térdem, kezdett sötétedni is, úgyhogy visszafordultunk azzal, hogy másnap reggel motorral megyünk fel a sziklára (a kabinos felvonó karbantartás miatt nem működött).

 

Január 24. Szerda

Reggel hosszú napok óta először nem sütött a nap. Vártuk, vártuk, hogy majd csak kisüt, de túl vastag volt a felhőtakaró, a szikla teteje is felhőben volt. A szél is fújt, úgyhogy sajnos a rövid ujjú trikit nem kellett felavatnom. Szervizeltünk, aztán úgy gondoltuk, hogy visszamegyünk egy lakóparkolóba, ott várjuk meg a pénteket, mert az előrejelzés szerint akkor lesz ismét szép napos idő.

Dél körül azért gyalog elindultunk, hogy legalább a szikla aljában levő várost bejárjuk, de a gyomrom megint rendetlenkedni kezdett, így én visszafordultam, csak Laci ment várost nézni.

Láttuk, hogy néhány lakóautós elég sokat szerencsétlenkedik a parkolóban a fizetésnél, egy kicsit tartottam tőle, hátha valami plusz trükk van, de teljesen egyszerűen működik, mint általában a parkolók fizető automatái: jegy be, pénz be, jegy vissza ( mondjuk nyugtát nem adott a fizetésről) jegy be a sorompónál, sorompó kinyílik.

Amikor Laci visszaért Gibraltárból elindultunk a kinézett, parttól nem távoli, hegyekben fekvő kisvárosba, Casaresbe, ahol a turista információs irodánál van lakóparkoló (N 36.44625; W 5.2785). Már állt ott 5 lakóautó, beálltunk hatodiknak egy német furgon mellé, amivel egy pasi volt két kutyával. Nem tudom mi volt a története a kutyáknak, szegények nagyon soványak voltak, még tányérjuk se volt, a földre szórt ki egy-két marék száraz tápot nekik a gazdájuk, az egyiken nagyon látszott, hogy fél, a farkát ki se emelte a hasa alól. Még a séta se hozta lázba őket, csaknem vonszolta a gazdi, igaz, hogy csak az út túlfelére, hogy elvégezzék a dolgukat.

Este még elsétáltunk az út melletti járdán a városkáig, de a részletesebb megismerést másnapra hagytuk.

 

Január 25. Csütörtök

MÁR EGY HÓNAAPJA VAGYUNK ÚTON.

Éjjel időnként erős széllökések cibálták a motor ponyváját. Reggel karbantartók érkeztek az egyébként nem üzemelő turista információs épülethez, voltak, akik bent festettek, egy férfi pedig a füvet nyírta le a területen. A parkoló mellett kis játszótér és egy időseknek való rehabilitációs tornapálya kapott helyet. Ilyet több városban is láttunk már, a tengerparton ki is próbáltuk az egyiket. Ezeken olyan eszközök vannak, amik segítik a különböző testrészek kíméletes mozgatását. A fájós vállamnak nagyon jót tett egy nagy kerék forgatása. Ahogy megfigyeltük az idősebbek kedvelik ezeket a tornaszereket, mindenhol azt láttuk, hogy használják a berendezéseket.

A szomszéd a kutyákkal tovább utazott és a többiek is útra keltek, rajtunk kívül csak egy német lakóautó maradt. 11 körül felmelegedett annyira az idő, hogy sétára indultunk a városban. Először a parkolóhoz közeli kilátóhelyre mentünk fel, ahonnan el lehetett látni a tengerig is. A környező sziklák természetvédelmi terület, mert elég nagy keselyű populáció használja költőhelyként. A völgy, a hegyre épült város és a környező hegyek fölött számos nagy madár vitorlázik. Volt, hogy közel húszat tudtam megszámolni, időnként némelyik nagy madár egészen közel suhant el a fejünk fölött. A város egy hegyoldalba és egy hegytetőre épült, fehér házai messziről is jól látszanak. A házak falán sokfelé láttunk érdekes kerámia képeket. Meredek és keskeny utcái helyenként apró tereknek adnak helyet paddal, esetleg némi növénnyel. Több helyen láttunk ivókutakat is. A tetején templom, régi mór erődítmény romjai, a temető és minden irányba kilátóhelyek.

 

Mire visszaértünk egy angol lakóautóval is letelepedtek a parkolóban, majd egy holland kis furgon és egy belga lakóautó is érkezett. Sajnos az idő nem javult, dél körül néha kisütött még a nap, de aztán nagy fekete felhők jöttek, egyre erősebben fújt a szél és este az eső is eleredt. Kezdtünk kételkedni az időjárás előrejelzésben, ami másnapra egész napra napos, bár nem túl meleg időt jósolt. Amikor aludni mentem még esett az eső, amikor éjjel felébredtem már csak kisebb felhőket és sok csillagot láttam a tetőablakban, másnap reggel pedig csak a távolban a tenger felett volt néhány felhő.

 

 

Január 26. Péntek

Amikor először közelítettük meg Gibraltárt a spanyol oldalon levő városban szűk kis utcákba vitt a GPS, amikor viszont elhagytuk a parkolót teljesen normális utakra irányított. Amikor Laci beütötte a Gibraltár előtti parkoló koordinátáit megint a városi kis utcák dzsungelébe akart vezetni, ezért bejelölt neki egy közbenső pontot.

Ahogy jegyet vettünk az automatából és átmentünk a sorompón a parkolóőr megállított és egy papírt kellett kitölteni (név, kocsi rendszám, aláírás), majd megadta, hogy hányas helyre álljunk. Csakhogy ott már állt egy autó. Laci visszament megkérdezni, hogy ilyenkor mi a teendő, mondott egy másik helyet, de akár máshova is állhatunk, ahol találunk helyet. A második tipp bejött, Laci leszedte a robogót és máris indultunk Gibraltárba. Az erős szélben egész nap nem melegedett 14-15 fok fölé a hőmérséklet, de a szél elfújta a párát is, nagyobb távolságra is jól lehetett látni, Afrika partjai egészen közelinek tűntek.

Eléggé hosszú kocsisor igyekezett bejutni Gibraltárba. Nem egészen világos, hogy ha Gibraltár Anglia része, Anglia pedig egyelőre EU tag, akkor miért szükséges a határellenőrzés? Mindenesetre néhány embernek munkát ad és lelassítja a be- és kijutást. Ráadásul éppen amikor a határ felé tartottunk felszállt egy gép, ezért a kifutópályán keresztül haladó bevezető utat lezárták, jó sok autó jött össze. Mi a robogóval szerencsére előre tudtunk tolakodni a kocsik között, így elég gyorsan odaértünk a határellenőrzéshez. A motorról se kellett leszállnunk, Laci odaadta a személyinket, ők valamit bűvészkedtek vele aztán visszaadták és már mehettünk is tovább. Nagy volt a forgalom, de a motor a dugókban is segítette a gyorsabb előrejutást. Laci bejelölte a GPS-en, jogy kb. hova szeretnénk menni, de a nagy sziklához vezető jelzések is arra mutattak, amerre mentünk. Egyszer csak a természetvédelmi terület határán egy kasszához értünk. Körülöttünk mindenfelé és előrébb a parkolóban is csak taxi kisbuszok álltak. Laci megállt a bódé mögött, én indultam jegyet venni. Ott mondták, hogy motorral nem mehetünk tovább, a másik oldalon lefelé vezető úton induljunk el, keressünk parkolóhelyet aztán jöjjünk vissza jegyet venni. Nem volt egyszerű helyer találni, de néhány kanyarral lejjebb valami üzem szerűségnél volt egy parkoló, annak a legszélére állítottuk le a motort. Nagyon meredek volt az úton visszafelé felmászni. Gondolatban pat-patot is adtam a kis robogónak, ami hősiesen felvitt minket idáig. Többféle belépőt lehetett venni. Volt olyan, amivel csak sétálni lehet a parkban (3 £), olyan, amivel a nevezetességeket is meg lehetett nézni (10 £) és külön 8£-ért a második világháborús alagutakat is meg lehet tekinteni. Egyébként kívülről is úgy néz ki lentről a szikla, mint a sajt, mindenfelé lyukak láthatók az oldalán. Én a belépőkkel kombinált jegyet kértem. Később kiderült, hogy elég lett volna a sétáló jegy is, mert csak két fizetős nevezetességhez jutottunk el, azok közül is az egyiknél nem kérték a jegyet. Meredek úton indultunk el, ahol alig volt hely félreállni a csapatostól jövő kisbuszok elől.  Megálltunk egy emléktábla előtt, ami azt mutatta, hogy Erzsébet királynő és a férje onnan gyönyörködtek Gibraltárban és mi is élveztük a felséges kilátást. A Szent Mihály barlangnál kérték a belépőnket (anélkül 3 fontért tudtunk volna jegyet venni erre a nevezetességre). Nagyon szép a cseppkőbarlang és könnyen bejárható. Úgy néztük, hogy valószínűleg már nem nagyon nőhetnek a cseppkövek, nem láttunk nedvességet rajtuk. A barlang előtt találkoztunk az első majmokkal. Két nagyobbat és egy kicsit egy rúddal kergettek le a támfalról, valamit zsákmányoltak is és hamarosan ismét felfelé settenkedtek. A barlang előterében levő büfé asztalain két majom kekszet majszolt (valószínűleg a tiltás ellenére valamelyik turista adta nekik jó fényképek reményében). Továbbra is nagyon meredek úton mentünk felfelé.  A nagy ágyúkhoz én nem is mentem fel, csak Laci, én addig pihentem és az arra járókkal beszélgettem. Előbb egy magyar párnak segítettem kitalálni, hogy merre lenne érdemes továb menniük, aztán egy angol csapatot nyugtattam meg, hogy nem a buszra várok, hanem a férjemre, ők viszont kicsit megrémítettek azzal, hogy fent az ágyúknál rajtuk kívül nem volt senki. Fel is hívtam Lacit, mert már elég rég elindult az ágyúkhoz, mondta, hogy már jön visszafelè. Nemsokára meg is érkezett és a tovább vezető útról is riadtan visszatért egy nemrég arrafelé indult német pár, hogy ott nagy majmok vannak az úton, félnek, hogy megtámadják őket. Megnyugtattam a hölgyet, hogy a majmokat az emberek nem, csak a kaja érdekli, ha nincs náluk ennivaló, akkor nem kell tartaniuk tőlük. Ő azonban még mindig félt, kérte, hogy együtt menjünk tovàbb. Tényleg hamarosan az úton és az út menti korláton egyre több majom tűnt fel, de teljesen hidegen hagytuk őket. Az üveg kilátóterasz és mivel nem járt a felvonó, annak a felső állomása is le volt zárva, de sok más remek kilátóhelyről lehetett gyönyörködni a kilátásban. Egy helyen lehetett látni, hogy ott etetik a majmokat, sok majom gyűlt össze a környéken, némelyik hagyta, hogy simogassák, volt olyan is, amelyik felmászott egy srác vállára. Egy kis majom csak három lábon közlekedett, kiderült, hogy egy mély, véres vágott seb van az oldalán. Remélem, hogy aki a majmokkal foglalkozik időben észreveszi és meggyógyítják a kis állatot. Lefelé úgy döntöttünk, hogy nem megyünk el még néhány ágyút, katonai kiállítást megnézni, hanem vissza indulunk a motorhoz. Útközben még láttuk a Windsor Bridge függőhidat, útba igazítottunk még néhány látogatót, aztán azon a kapun keresztül, ahol 4-5 órával korábban bementünk távoztunk a parkból. Már eléggé éhesek voltunk (a majmok miatt nem mertünk semmi kaját vinni magunkkal), ezért amikor végre le tudtuk parkolni valahol a motort a városban (még ez se volt egyszerű), akkor fish and chips keresésére indultunk. A főtéren találtunk is, én inkább a benti étkezésre szavaztam, mint a téren kint enni, jól esett a fish and chips, nekem még sok is volt a normál adag. Még egy kicsit sétáltunk a Main Street-en, ahol az ékszerboltoké és az illatszerboltoké a főszerep. Jólesően elfáradtunk mire visszaértünk a motorhoz, majd a lakóhoz. Visszafelé meg se kellett állnunk a határnál.  Jó, hogy nem kellett sietnünk és ki tudtuk várni, hogy napos időben nézzük meg Gibraltárt.

 

Január 27. Szombat

Nem mentünk messzire, Tarifa után lementünk az óceán partjára, Boloniánál a parton találtunk egy jó helyet, mindenfelé lakóautók álltak. Szépen sütött a nap, időnként nagy hullámok érkeztek a partra, lovak legelésztek, kutyák mászkáltak és barátkoztak, horgászok hosszú botokat szúrtak  a homokba, néhány fiatal szörfözött, vagy csak neoprén ruhában lubickolt a vízben, homokdűnék felè vezetett egy fa borítású sétaút, egy római fürdő maradványait is meg lehetett nézni. Délután a település másik vége felé sétáltunk el, az egyik kertben három lakóautó, az utasaik pedig kint piknikeztek és gitároztak, énekeltek a lakóautók előtt. Az út végén körforgalom, az út melletti területen pedig elszórva még jó néhány lakóautó. A faluban a házak között egy füves részen szarvasmarha család legelészett. Az aranyos kis borjúval szerettem volna barátkozni, de a bika rossz néven vette és félbehagyva a legelést vészjóslóan  megindult felém. Ijedtenben nagyot ugrottam és inkább gyorsan tovább indultunk. Éjszaka a falu kutyái ugyan elég sokat ugattak, de azért jól aludtunk. Valamikor reggel, de még sötétben birkák kolompolását is hallottam. Egyébként ezen a déli részen elég későn, ½ 9 körül kel fel a nap, cserében sokáig világos van,  csak ¾ 7-kor megy le a nap. (N 36.08704; W 5.76855)

 

Január 28. vasárnap

Rondát szerettem volna megnézni, nagyon érdekes képeket láttam róla korábban. A gond csak az volt, hogy nem jósolt túl jó időt egyik előrejelzés se az egész hétre. Úgy döntöttünk, hogy nekivágunk, aztán legfeljebb megállunk valahol út közben. Azt is figyeltük, hogy Sevillára milyen az előrejelzés, mert az még fontosabb volt, hogy Sevillát lehetőleg szép időben nézzük meg.

Az út mentén a réteken mindenhol javában virágzott egy fehér fürtös virág. Sok helyen egy-egy kupacban olyan sok, hogy úgy nézett ki, mintha virágcsokrokkal díszítették volna a rétet. A kaktuszok viszont siralmas állapotban voltak. Mint valami horrorfilm szürke csontvázai határolták az út menti kerteket, bár egy-egy zöld hajtást is lehetett látni a legtöbbön, talán majd magukhoz térnek.

Először Arcos de la Fronterában álltunk meg a messziről látott vár alatt. A parkolóban (N 36.75025; W 5.81499) állt néhány lakóautó, láthatóan ott éjszakáztak. Nekiindultunk a hegynek, reggel még friss voltam, nagy lendülettel a lépcsőket választottam, majd az óváros egyre keskenyebb, egy idő után a gépjármű forgalom elől lezárt utcáin mentünk egyre feljebb. Helyenként egy-egy szép középkori palota késztetett megállásra. A templom előtti tér teraszáról szép kilátás nyílt a környékre. Elég sok turista volt a szép napsütéses vasárnap délelőtt. A terasz egyik végében mindenféle méretű baglyok és egyéb madarak gubbaszkodtak a rúdjukon, aki kesztyűben a kezére akarta venni őket és velük fényképezkedni attól kis apanázst vártak. Nekem egy kis bagoly tetszett a kegjobban, egy kisfiú kezén ült és úgy tűnt, mintha élvezné is a simogatást.

A várból a tér felől csak a pártás fal teteje látszott, viszont az egyik épületben fúvós zenét játszottak, kellemes aláfestése volt a vasárnapi ebéd előtti korzózásnak. Ahogy lefelé mentünk az egyik boltból hangulatos flamenco zene hallatszott, ez is jól illeszkedett a hangulathoz.

Meredek, keskeny hegyi utak következtek Grazalema felé, a kiránduló helyek parkolói tele voltak, sokan a parkokban piknikeztek. Kezdett elromlani az idő. Grazalemában nem álltunk meg, csak egy parkolóból néztünk le a szorosan egymás mellett álló házak piros cserepes tetőire és a templomra. Ahogy átkanyarogtunk a városon az eső is megeredt, a kényelmesen sétálók kezdték megszaporázni lépteiket. Elég rendes eső kerekedett, Rondába érve orkán erejű szél is társult hozzá. A kerekes nagy kukák táncot jártak az utcákon, mindenfelé önállósodott esernyők görögtek az úttesten, a pálmafák lombja vitustáncot járt. Ahol először megálltunk az még elég messze volt a városközponttól és a szurdoktól, amit a Tajo folyó vájt. Próbáltunk közelebbi helyet nézni, de egy idő után le volt zárva az út, a rendőrök elterelték a forgalmat. Egy mellékutcában találtunk annyi helyet, hogy Laci be tudta ügyeskedni a lakót két parkoló autó közé. Reméltük, hogy nem akarnak elmenni amíg vissza nem érünk, mert elég pici hely maradt elöl és hátul is, a két szomszédos autó pedig meglehetősen ütött-kopott volt, egy újabb horpadás szerzése nem sokat számított volna nekik. Beöltöztünk esőnadrágba, esőálló dzsekibe és elindultunk. Szerencsére egy idő után elállt az eső. Amikor visszaértünk arra a sarokra, ahonnan eltereltek minket kiderült, hogy a parkban és a környéken valami buli lett volna, amit az időjárás tönkretett. A parkban még próbálkoztak zenével, de nem nagyon volt kinek zenélni. Rajtunk kívül talán 4-5 elszánt turista nézelődött a park előtti teraszról a mélybe. Fantasztikus látvány letekinteni a több mint 100 méteres mélységbe. Aztán felfedeztünk egy kínai csoportot, akiket a vezetőjük egy darabon le is vitt a szurdokba. A nap időnként kikukucskált a felhők mögül, a nagy szélben rohangáló felhők gyorsan mozgó fénycsóvákká varázsolták a napsugarakat. Egészen különleges látvány volt a gyorsan és változóan mozgó világítás. Mire visszaértünk a lakóhoz teljesen összefagytam, a pocsolyákban a cipőm is beázott. Még mindig nagyon erős szél fújt, ezért indultunk tovább, hogy Sevillához közelebb aludjunk valahol. Kinéztem a park4night-on egy parkolót Utrerában, de ahogy közeledtünk hozzá a templom szomszédságában találtunk egy csaknem üres parkolót, beálltunk oda. Mint kiderült a hely nem volt csendes, egyrészt egy nagy hangú kutya kötelességének érezte, hogy egész éjjel szórakoztasson minket, aztán volt néhány rodeózó motoros, meg az éjszaka közepén jött a kukás autó is végezni a dolgát. Legalább nem volt nagy szívfájdalom, amikor másnap napfelkelte után odébb álltunk.

 

Január 29. Hétfő

Sevilla kivételes város abból a szempontból, hogy a városközponthoz közel, csak 1,5 km-re van olyan parkoló, ahol lakóautóval lehet parkolni 24 órában és mindezt naponta csak 10 EUR-ért. (N 37.36302; W 5.99430) Vannak távolabbi parkolók is, de ebben is volt még bőven hely. Sorompónál lehet jegyet venni, aztán utánunk jött egy srác és a jegyre felírta a lakó rendszámát. A bejáratnál egy bódéban van őr, távozáskor nála kell fizetni. Ahogy letelepedtünk mindjárt városnézésre indultunk. Átsétáltunk a parkoló végénél levő hídon, aztán a Carmen féle dohánygyár felé vettük az irányt. Egy sarokkal előtte egy színház áll. A dohánygyár épülete elég terebélyes. Innen egy park mellett vezetett az utunk, sajnos a park kapuja be volt zárva. Ahogy tovább haladtunk máshol is a nagyobb parkok be vannak kerítve és mindegyiknek a kapuja le volt lakatolva. Nem igazán értettük, hogy miért. (Később a város térképet tanulmányozva rájöttem, hogy ezek a parkok az Alcazar parkjának részei és gondolom így kívánják megakadályozni, hogy az élelmesek belépőjegy nélkül megnézhessék az Alcazart.)

Aztán egy aranyos városrészbe értünk. Szűk utcácskák, néhány kis hangulatos tér, az egyikben csempékkel burkolt padok álltak, mindegyik pad csempéi mások voltak. Egy öregúr üldögélt az egyik padon, amikor látta mennyire tetszenek a padok odajött és felmutatott az egyik irányba, a katedrális tornya látszott a házak fölött. Néhány ház udvarába is be lehetett kukucskálni, azok is nagyon hangulatosak voltak. Toronyiránt indultunk el a katedrális felé és nemsokára meg is érkeztünk az Alcazar és a katedrális által határolt térre. A katedrális bejárata előtt hosszú sor várakozott a bejutásra, de szerencsére elég jól haladt a sor. Hatalmas a katedrális, kicsit nehéz is áttekinteni. Egy helyre egy tükröt állítottak, amiben jobban látszik a mennyezet érdekes mintázata. A katedrálisból az Alcazarba mentünk tovább, ahol ismét hosszú sorbanállás következett. Közben nézegettük a lovasfogatokat, némelyik lovacska eléggé unatkozott, nem volt sok kuncsaft. Az Alcazarnál különösen jól jött, hogy Laci már 65 év feletti, a 11,50 EUR helyett csak 3 EUR volt neki a belépő. Változatos, hogy hol milyen igazolást fogadnak el, a katedrálisnál a nyugdíjas igazolványa (magyar nyelvű, de szép pecsétes) volt a nyerő, az Alcazarnál a személyi igazolványát fogadták el. Kívülről nem mutat sokat, de belül fantasztikus az Alcazar. Több órán át bolyongtunk az épületekben és a kertekben, néha alig tudtuk eldönteni, hogy valamelyik szegletben jártunk-e már. Egy csempe kiállítást is megnéztünk, nekem kedvenceim a spanyol és portugál csempék, a változatosságuk és a sokrétű felhasználásuk. Ezután lementünk a folyópartra, az arany toronynál (Torre del Oro) értünk le, a rakparton mentünk vissza addig a hídig, ami a lakóparkolóhoz vezetett. Megvacsoráztunk, kicsit pihentünk, majd esti városnézésre indultunk. Most fordított sorrendben jártuk végig az utat, a kis sikátorok már elég kihaltak voltak, az éttermek pakoltak be a kinti asztalokról, már csak egy-két vendég üldögélt bent. Sok helyen láttunk rendőröket, rendőrautókat. Kellemes, tavaszias volt a levegő, jót sétáltunk.

 

Január 30. Kedd

A városok után ismét a természet lett a célpont, elindultunk El Rocio, a Világörökség Donana Természeti Park központja felé. A kisváros nagy zarándokhely, ünnepek idején és hétvégéken ellepik a zarándokok. Mi hét közben jártunk ott, álmos kisváros képét mutatta, leginkább a vadnyugati filmek jutottak eszünkbe róla, az utcák nem burkoltak, sárga homokban sok helyen lópatkó nyomok, több lóval találkoztunk, mint autóval. Sétány vezetett a tóparton az ornitológiai központig. Sajnos a kitett távcsövek nem működtek, de vittünk magunkkal sajátot, amivel meg tudtuk figyelni a flamingók és mindenféle egyéb vízi madarak mindennapjait. A nemzeti parkon keresztül vezető úton haladtunk tovább az óceán partjára, Matalascanasba (N36.9838; W 6.52917). Mintha a sivatagba érkeztünk volna, mindenhol nagy homokdűnék, amiket folyamatosan formál a szél. Elindultunk egy fa lécekkel kirakott gyalogúton, de helyenként teljesen eltűnt az út a homok alatt. Mentünk egy darabig, de aztán elkezdett csöpögni az eső és csúnya fekete felhők jöttek, inkább visszamentünk a lakóhoz.

 

Január 31. Szerda

Éjszaka esett és időnként nagyon fújt a szél. Reggel szépen sütött a nap, mielőtt tovább indultunk volna sétáltunk egyet az óceán parti térköves sétányon. Itt csak néhány helyen fújta be az utat a szél némi homokkal.

A tengerhez közeli úton indultunk tovább, ami a nemzeti parkon vezet keresztül. Mindkét oldalon magas kerítés van, helyenként kis dombra lehet felmenni és onnan benézni a parkba. A homokdűnéket pinea erdő és némi aljnövényzet takarja. Egy helyen láttam egy látogató központot parkolóval.

Amikor átértünk Portugáliába láttam valami táblát a határnál, hogy a külföldieknek félre kell állniuk fizetni, de Laci nem vette észre és nem álltunk meg. Az első lejáratnál letértünk az autópályáról és ismét a tengerparthoz közeli úton haladtunk. Tavirában álltunk meg éjszakára. Nagyon aranyos város, kicsi várral, botanikus kerttel, folyóval, régi városrésszel, kiülő pados gyalogos híddal. A parkoló előtt ugyan volt tábla, hogy lakóautóval nem szabad, de nagyon sok lakó állt már ott és senki nem reklamàlt, hogy menjünk tovább (N 37.12269; W 7.64243). A piac épülete volt a mellettünk levő parkolónál, ahol reggel meg is jelentek az árusok.

Talán még Spanyolországnál is több lakóautóssal találkoztunk Portugáliában. A legtöbben franciák, de hollandok, németek, angolok is viszonylag sokan vannak, meg persze a szomszédos spanyolok. Néha egy-egy svéd, svájci lakóautót is láttunk.

Bővebben...


Judit
Megköszönte: apóka

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.