Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

meg egy kis kulturális program


Már nagyon régen szerettük volna meglátogatni a Münchenben minden évben megrendezésre kerülő sörfesztivált.
Idén már régebben beszélgettünk róla, így adódott, hogy pár lakós társsal együtt nekivágtunk, és egy hosszú (4 napos) hétvége programjába beillesztettük a sörfesztivált is.
Szept 16.-án délután indultunk, majd a csapat Parndorf parkolójában verődött össze este 7-kor. Ez Budapestről 200 km volt.
Itt beszéltük meg, hogy végül is milyen sorrendbe nézzük meg mindazt, amit szeretnénk megnézni. Az időjárási előrejelzéseket figyelembe véve, a kirándulás elejére vettük a kultúrprogramok javát, a végére pedig a fesztivált.
Az egyeztetés után indultunk 19.30 körül és meg sem álltunk Salzburgon keresztül a csodálatos Berchtesgadeni Alpokban található hegyvidéki nyaralóhoz, ami a német diktátor Adolf Hitler kedvenc tartózkodási helye volt 1938 és 1945 között. Hitler ezt a nyaralót Martin Bormann-tól kapta ajándékba. A nyaralót köznyelven „Sasfészek”-nek hívják.
Ide szombat hajnalban kb éjjel 1 óra körül értünk, kb 400 km megtétele után, majd beálltunk a parkolóba, mi az utolsó előttit választottuk, azért, mert ez van a legközelebb a továbbszállító buszokhoz. Kis beszélgetés után nyugovóra tértünk.
Szept 17.-én Szombat reggel korán keltünk, hogy mire felérünk, nehogy elkezdjen feljönni a köd, mert akkor nem fogunk semmit látni. Reggel beszálltunk a látogatókat felszállító buszba, és egy 15-20 perces hegyi út után megérkeztünk a sasfészekhez. Ide személygépkocsival nem lehet feljönni, csak ezekkel a buszokkal. A 124 m-es alagúti sétát egy 124 m magasra felemelkedő lift követte, így lehet ide bejutni, majd feljebb sétálni a kilátóhoz, ahonnan Pazar kilátás tárul az ember szeme elé.
Délután elhagytuk a nevezetességet és vissza lakóztunk az ausztriai Krimml-i vízeséshez. Ez kb 130-140 km utat jelentett. Szintén parkoló, mely a parkolók sorában a legfelsőt jelentette, ugyanis innen van a legközelebb a bejárat a természetvédelmi parkba, ahol európa legnagyobb vízesése található. Krimml a Hohe Tauern Nemzeti Park területén található, a település mellett található a 380 m magas vízesés. Itt megérkezésünk után azonnal beszabadultunk a parkba és csodálattal néztük ahogy zubog az a tömérdek mennyiségű víz. Több helyszínről is meg lehet csodálni a vízesést, mi minden helyről megcsodáltuk. Az éjszakát itt a parkolóban biwakoltuk át.
Szept 18.-án casárnap reggel elindultunk következő látnivalók helyére, Wattens-be, ez kb 100 km-t jelentett. Indulás után meg kellett birkózni egy 27 %-os lejtővel, ami nekünk kisebb problémákat okozott, de utána az út szele jó hatással volt az átforrósodott fékekre. Megérkezvén Wattensbe, ahol a Swarowski cég üveg és kristálykészítő fellegvára van, egy csodálatos „bemutató terem-el”. Itt kihasználtuk, hogy jó sokan vagyunk (10 felnőtt, 6 gyerek), így kihasználhattuk a csoportos jegyet, melyhez magyar nyelvű idegenvezetés is járt. Ez benne volt az árban. Csodálatos kristályok (nem természetes kristályok) tömegét láttuk, majd a megcsodáltuk a világ legnagyobb kristályfalát, mely 11m magas és 42 m hosszú. A kiállítás halljában található a világ legnagyobb csiszolt kristálya, a maga 300.000 karátjával. Ezután délután célba vettük München városát (kb 150 km.es utat jelentett), a sörfesztivál hazáját. Este 19 körül értünk oda. Idehaza már előre kigyűjtöttük a számba jöhető stellplatz-okat, ill. az egyetlen szóba jöhető campinget. Végül is a fesztiválhoz legközelebb lévő Stellplatz-on találtunk helyet, a Siegenburger Strasse-n. 24 € volt egy éjszaka (se villany, se semmi). Viszont vizes blokk volt, WC-vel, zuhanyzóval, sok olasz fiatallal. Még ma este besétáltunk a fesztiválra, a honlap szerint 20 perc séta, nekünk sikerült kerülőutat találni és 1 óra alatt abszolválni a távot. Este, első látogatásra hatalmas élmény egy ilyen fesztivál, ezt nem szabad kihagyni. Éjfél körül értünk vissza, majd pihi.
Szept 20.-án hétfőn délelőtt ismét fesztivál, ill. inkább a mellette lévő vidámpark kipróbálása. Felnőtteknek gyerekeknek egyaránt pazar élmény. Mind a vidámpark, mindpedig a hatalmas sátrak, tömeg, hangulat, no és nem utolsó sorban a söröcske. Nem olcsó (8,8,-€/literes korsó), de kihagyhatatlan. Mindenkinek ajánljuk, aki szereti a nyüzsgést, a pezsgést, a bulit. Folyamatos táncolások, utcán, sörsátorban, asztalon, hatalmas hangulat, száj tátva lehet csodálkozni rajta. FANTASZTIKUS !!!
Este 19 körül visszaértünk a Stellplatzra, hullafáradtan megvacsoráztunk, majd szundi, holnap nehéz napunk lesz.
Szept 21.-e kedd, reggel 8-kor indulás a Groβglockner hágóra. Kisebb műszaki hibánk megoldás után indulás a hágó felé. Ez az odaruccanás kb. 200 km-jelentett. Itt a naviba érdemes beütni „Fusch an der Groβglockner” települést, onnan indul a hágó. Ez valami csoda. Nem mondom, hogy kifejezetten lakóautóknak találták ki, de ha sikerül megmászni, fantasztikus látvány tárul a szem elé. Ide kb 12 óra körül érkeztünk és egészen 18 óráig gyönyörködtünk benne, ill. ekkorra értünk át a másik oldalára. Az egész hágó 48 km hosszú, legmagasabb pontja 2504 m. Messziről ugyan de láthattunk mormotákat, havat, hógolyóztunk rövid naciban, egy hosszú távra szóló élmény. Lefelé a hágóról ismét előjöttek a fékszagok, bár most nem nálunk, tehát nagyon vigyázni kell az ereszkedésre, mert tönkre lehet verni az autót egy pillanat alatt. De mindezt feledteti a látvány.
Este 18 körül indultunk vissza Budapestre, kissé hosszú volt az út (700 km), de egy tankolással megszakítva egy fenékkel végigjöttünk rajta, éjjel 2.30-kor értünk haza.
Másnap gyerekek iskolába, mi dolgozni, hát nem mondom, nem voltunk attraktív munkaerő.

Ezúton szeretném megköszönni Blue-nak az úticélok összeállítását, és természetesen lakós társainknak Miskáéknak, Totyáéknak, Riviéráéknak, Blue-éknak ezt a fantasztikus 4 napot. Számunkra feledhetetlen volt, remélem mindannyian jól éreztük magunkat.
Mindez közel 2000 km utat jelentett, két éjszaka biwak, két éjszaka Stellplatz mellett.
Az útvonal összefoglalva :
Budapest — Parndorf (200km) — Berchtesgaden(380km) — Krimml(140km) — Wattens(100km) — München(150km) — Groβglockner(200km+50km) — Budapest(700km)  

Ma

2024. március 29. péntek
Auguszta napja van
Napkelte: 05:23-kor,
Napnyugta: 18:09-kor.
Kos
Holnap Zalán .

Fórum

A fórum nem elérhető

Apróhirdetés

Parkolóhely
(Keres / Egyéb)

noimage

Félintegrált
(Keres / Lakóautó)

Félintegrált

Mercedes-BENZ 206D
(Eladó / Lakóautó)

Mercedes-BENZ 206D

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.