Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Utoljára még a télen voltunk hosszabb lakóautós úton, azóta egy kőszegi hosszú hétvégét kivéve ki se mozdultunk a lakóval, Toszkánában is tavaly májusban jártunk utoljára, ezért október végén egy kicsit kimozdultunk. (Azért ez nem jelenti azt, hogy csak otthon ültünk, mert áprilisbsn azért voltunk egy hetet Törökországban, nyáron költözködtûnk, aztán október elején egy hétre elrepültünk Mallorcára.)

 

Kicsit több szervezést igényel a bepakolás, amióta nem a kertben áll a lakó, az első utunk haza vezetett a kocsiból a lakóba történő átpakolás során felfedezett kimaradt tételek pótlására és azért még útközben is kiderült 1-2 dologról, hogy otthon maradt. Tudom: lista kell (ami van is valahol, előkeresem és frissítem a következő út előtt).

 

Október 20-án, szombaton kora délután tudtunk elindulni. Nem volt a legjobb időzítés, a hosszú hétvégére úgy tűnt mindenki ekkor indult el. Az M7-en útépítések is színesítették a haladást, illetve inkább a dugóban ácsorgást. Általában Olaszországig el szoktunk jutni az első napon, most Ljubljanához közeledve este ½ 11- kor egyértelmű lett, hogy ez nem jön össze. A park4 night- on gyorsan kerestem valami közeli parkolót éjszakára. Az autópályáról letérve hegyi utakon kanyarogtunk kb 25 km- en át mire elértük Terme Snovik fürdő parkolóját. Biztos nagyon szép tájon haladtunk, sajnos a sötétben semmit nem láttunk belőle. A hatalmas parkolóban néhány személyautó állt, nem jelentett gondot helyet találni. A nagy, üvegablakos étteremben még elég sok vendég üldögélt, amikor mi nyugovóra tértünk.

Október 21. Vasárnap

Nem keltünk túl korán, a parkolóban màr kezdtek gyűlni a fürdő vendégeinek autói, mire megreggeliztünk.  A GPS nem vitt vissza minket az autópályára, kis utakon haladtunk, csak Ljubljana után tértünk vissza az autópályára. Útközben meg is álltunk Kamnikban, hogy legalább alulról megcsodáljuk azt az erődtemplomot, ami már messziről felkeltette a figyelmünket.

Nem rohantunk, Olaszországban elég gyorsan elhagytuk az aztópályát és Trevisot vettük célba. Itt már máskor is éjszakáztunk és nagyon megkedveltük a mindenfelé kis csatornákkal, a partjukon

parkokkal, szép palotákkal díszes várost. Ginger is megkedvelte a vízpartot, meg az ott legelésző vadkacsákat, két vadkacsa után gondolkodás nélkül bevetette magát a vízbe. Eddig nem kedvelte a vizet, a Balatonba is csak a lábát dugta be. Amikor megérkeztünk tele volt a lakóautó parkoló, a személyautök közé tudtunk beállni. Vacsorázás közben láttuk, hogy egymás után mennek el a lakóautók, ezért vacsora után beálltunk a lakóautó parkoló részre. Kicsit zajos volt a szomszédos pályaudvar miatt, de azért jól aludtunk.

Október 22. Hétfő

Egyszer jártunk már Este-ben, de akkor túl meleg volt ahhoz, hogy a királyfi ösvènyét követve bejárjuk a környező hegyeket. Most kellemes napos, 20 fok körüli időben indultunk neki a domboldalnak a vártól. Sok helyen szüretelték az olajbogyót, szorgoskodtak a kertekben. A körút legtávolabbi része egy szomszédos kisváros templomterét érintette, onnan lefelé haladtunk a meredek úton. A parkolóban a kijelölt két lakóautó helyen már álltak (személyautókkal), de a fal melletti sorban voltak még szabad helyek, így oda álltunk egy másik lakóautó közelébe.

Október 23. Kedd

A nagy lakóautókkal kalandos kihajtani a parkoló utca felőli kőfalán levő szűk és felül íves kapunyílásán, de nem lehetetlen (bármennyire is annak tűnik első ránézésre). Innen már tényleg Toszkána felé vettük az irányt, ami praktikusan azt jelentette, hogy előbb délkeleti irányban megközelítettük a tengerpartot, majd dél felé haladva keltünk át a hegyeken. A gyorsforgalmi utat sok helyen javítják (már ráfér), egy sávon, sokszor a szemközti irányba terelve nem haladtunk túl gyorsan. Októberben két hétvégén is gesztenye fesztivált jeleztek Caprese Michelangeloban. A városka Michelangelo szülőhelye és mivel itt még nem jártunk úgy döntöttünk, hogy nem kivételezünk Leonardoval, akinek a szülőföldjén, Vinciben többször is jártunk már és egyik kedvenc toszkán városunk, felkeressük a reneszánsz másik géniuszának, Michelangelonak a szülőhelyét is. Keskeny, meredek, kanyargós úton haladtunk, ami nem meglepetés Toszkánában. A városka elején a rendőrség előtt van egy kis parkoló, szerencsére pont a szélén volt egy szabad hely, ahova befértünk. Később minden irányban behajtani, lakóautóval behajtani tilos táblák álltak, így igazán szerencsénk volt a megtalált hellyel. Michelangelo szülőháza, a vár és a múzeum felé a hegyre vezető út elején tábla adta tudtul, hogy arra kutyával se szabad menni, ezért Laci először elvitte Gingert kicsit a másik irányba sétálni, aztán őt a lakóautóban hagyva elindultunk a hegyre vezető lépcsőn. Alig értünk fel néhány lépcsőfokot amikor már hallottuk Gingert reklamálni, hogy otthagytuk. Azért felmentünk a várhoz, megnéztük a kis házat, ami a helyi vezető ( Michelangelo apja) lakó- és munkahelyéül szolgált. Édesanyja amikor Michelangeloval állapotos volt leesett a lóról, kész csoda, hogy nem vetélt el. A ház és a szomszédos múzeum számos Michelangelo mű reprodukcióját mutatja be. A felfelé vezető út mellett mindenfelé sátrak álltak, mert az előző és a következő hétvégén gesztenye fesztivált tartanak. Sajnos annyira nincsenek parkolóhelyek a városkában, hogy lakóautóval reménytelennek tűnt a részvétel, ezért inkább más programot kerestem a “discovertuscany.com” bőséges kínálatából. Éjszakára viszont megcéloztuk Sansepolcrot, ahova már szerettem volna elmenni, de valahogy sose jutottunk el, pedig a közelében levő Anchiariban többször is jártunk. Mondjuk Anchiari izgalmasabb hely, ahol liften lehet lejutni a városfal aljába és sok szép régi ház ál a dombtetőn levő városban. Sansepolcro a toszkán városokra kevéssé jellemző módon nagyjából sík terepen fekszik. A városfal melletti parkolóban a vasútállomás közelében állt néhány lakóautó, beálltunk az egyik mellett egy szabad helyre. Később rájöttünk, hogy alighanem a városban lakók parkolják ott a lakóautóikat, mert semmi mozgást nem érzékeltünk. Ezen az úton meglepődve tapasztaltam, hogy az olaszok mintha megváltoztak volna. Kevesebb mosoly és nevetés, Ginger se kapott lelkes dícséretet és sok simogatást. Aztán ahogy Sansepolcroban sétálni indultunk megnyugodtam, hogy Toszkána azért nem változott. Egy kislány egyből odajött simogatni és ölelgetni, sok hangos “bello” hangzott el mindenfelé. Az egyik kirakatban megláttam egy terrakotta színű hosszított dzsekit szőrmés kapucnival és Laci is jóváhagyta a beszerzését. Amíg sétàltunk bezárt a bolt, de másnap úgyse terveztünk korai indulást.

Október 24. szerda

Reggel igen céltudatosan közelítettük meg az üzletet, ahol előző este a dzsekit láttuk és míg Laci Gingerrel kint várt én gyorsan felpróbáltam és mivel méretre is jó volt, az új szerzeménnyel csatlakoztam hozzájuk. Előző este és aznap reggel is elég hűvös volt, de aztán kisütött a nap és egyre jobban melegedett az idő, úgyhogy a kipróbálása a későbbiekre maradt. Ezen a napon Lucignanoba mentünk tovább, ahol a jó időben a városka alatti lakóparkoló füves tisztásán telepedtünk le. Ginger jót labdázott, mi napoztunk a 22-23 fokban, majd délután felsétáltunk a városba. Felidéztünk korábbi emlékeket, amikor barátainkkal jártunk erre, barangoltunk a szűk utcák öreg házai között, találkoztunk néhány öreggel, akik talán generációk óta a város lakói. A hegyoldal olajligereiben szorgos munka folyt. Szüretelték az olajbogyót, de volt ahol már a fákat vágták vissza, hogy következő évben ismét bőven teremjenek. Kellemes nyugodt éjszakát töltöttünk itt még két másik lakóautó társaságában.

Október 25. csütörtök

Ha barangolás Toszkánában akkor nem maradhat ki kedvenc városom, Montalcino meglátogatása. Útközben fantasztikus látványban volt részünk, az alacsonyabban fekvő részek misztikus párába burkolóztak, csak úgy hömpölyögtek előttünk a ködgomolyok az úton keresztbe, a magasabban fekvő városkák mint kis szigetek emelkedtek ki a napfényre. Mindehhez a zöldek, sárgák, barnák milliónyi árnyalata és a távolban a dombvonulatok változatos formái egymás mögött, előtt bújócskázva a fényekben, párában. Hol előtűntek, aztán hirtelen csak a szürkeség volt a helyükön, majd némelyik ismét kikacsintott és még egy kis napfényes foltot is felvillantott. Mindez keskeny, kanyargós, helyenként elég kátyús utakon. Varázslatos volt!

 A lakóparkolóban néhány személyautón kívül csak egy lakóautó állt, ami mint később kiderült valamelyik helybéli lakóé lehetett. Először a közeli fenyőerdőbe mentünk le Gingert megsétáltatni, az íjász gyakorlópályán csak a céltáblák voltak kint, senki nem gyakorlatozott. Később lementünk a városba is, útközben meg- megállva gyönyörködni a kilátásban. A városkapunál már álltak a sátrak a hétvégi rigófesztiválra készülve. A várárokban az íjászverseny pályája is fellobogózva várta az eseményt. Elég erős szél fújt, csattogva lobogtak a házak falán a városrészek zászlói. Egy úton lefelé tartva a kórháznál kötöttünk ki, amit eddig csak a szemközti hegyoldalról láttunk. Köztünk és a varoskózpont közótt egy mély, keskeny szurdok húzódott, találomra indultunk el visszafelé, de szerencsére nemsokára a központba vezető egyik utcán találtuk magunkat és többszáz lépcső megmászása nélkül is sikerült visszatalálnunk a főtérre.  A déli szieszta után kinyitott Coop-ban kicsit feltöltöttük a készleteinket, de csak módjával, hiszen előttünk állt a meredek út vissza a lakóautó parkolóba. Sótétedés után még egyszer lementünk a városba, ahol meglepően kevesen jártak. A boltok, borszaküzletek is bezártak, csak egy cukrászda konyháján készítették a másnapi édességeket. Néhány trattoria előtt üldögéltek még, de a legtöbb asztal vendégek nélkül árválkodott. Laci még az Esteben tett esti séta után mondta, hogy azért az irigylésre méltó, hogy itt zárás után nyugodtan az utcán merik hagyni az asztalokat, székeket, sokszor terítővel, gyertyatartóval is másnapig, nem kell vastag lánccal minden mozdíthatót rögzíteni ahhoz, hogy ne tűnjön el.

A városban sok jele volt màr a készülődésnek a hétvégi rigófesztivàlra, egy házban a dobosok gyakoroltak, az íjászok kiválasztásához is elkészült már a díszlet. Én most egy másik vasárnapi esményre voltam kíváncsi, ezért másnap továbbindultunk.

Október 26. péntek

Montalcino ès Volterra között St. Galganot néztem ki köztes celpontnak. Kedvelem ezt a viszonylag sík területen található templomromot. Különösen párás reggeleken megkapó a néhány rèszletében a felkelő nap által megvilágított, de nagyrészt a vándorló ködgomolyagban bújkáló XIII. századi templomrom, aminek a teteje hiányzik, de az égbe törő falai állnak és még néhány ablak kőcirádái is jelzik, milyen lehetett teljes pompájában. Érdekes a története, nem tűzvészben omlott le a tetőszerkezete, hanem amikor az ott élő cisztercita szerzetesek romlott élete miatt a hely hanyatlásnak indult a XVI. században eladták a tetejét. A templomromot most egy jegypénztáron keresztül lehetett megközelíteni, pozitívum, hogy kutyával is szabad bemenni. A szomszédos étteremben esküvői ebéd fejeződött be éppen, amikor arra jártunk. Ünneplő ruhába öltözött, nem tipikus olasz kinézetű vendégek távoztak és autóikba szállva útjukra ndultak. Felkapaszkodtunk a szomszédos dombra, hogy a Rotondában egy pillantást vessünk San Galgano kardjára a sziklában.

Október 27. szombat

Reggel sajnos nagyon alacsonyan szálltak a sötét felhők, időnként kikukucskált közöttük a nap, de ez nem volt az igazi, áttetszően gomolygó köd, amiben St. Galgano romjai a legmegkapóbb megjelenésüket mutaják. Az éjszakát egyedül töltöttük a hatalmas parkolóban, este az utolsó lakóautóval is útrakeltek. Csaknem telihold volt, rohangáltak előtte a felhők, könnyű volt seprűjén tovaszáguldó boszorkányt, denevért felfedezni a felhők és a hold játékában.

Október utolsó vasárnapján Volterrában találtam érdekes programot, a Palio dei Caci, ahol a városrészek kepviselői versengenek, ki tudja legügyesebben gurítani a sajtgurigát. Nem igazán tudtam elképzelni, hogy milyen lehet ez a verseny, meg kellett róla személyesen győződnünk. Emlékeztem, hogy Volterrában nem volt olcsó a fizetős lakóautó parkoló, ezért úgy időzítettünk, hogy délután 5 körûl érjünk oda, így 24 óras jegyet váltva nagy valószínűséggel belefér az időkeretbe a rendezvény megtekintése. Annak érdekében, hogy ne érjünk túl korán oda, útközben megálltunk egy kilátópontnál ebédelni es nézelődni a környező toszkán tájban gyönyörködni. Laci egy fa töveben még egy koktélparadicsom bokrot is felfedezett, amiről az érett szemeket leszedte az ebédhez. Valószínűleg kirándulók dobhattak el ott paradicsomot, aminek a magja kikelt és friss miniparadicsommal örvendeztette meg a később arra járókat. Sokan megálltak nézelődni, a viharos szélben fotózták egymást, ahogy kalapjukat, szoknyájukat, hajukat szanaszéjjel fújta a szél. Volerrába néhány perc alatt elértünk a pihenőből, de a lakóautó parkoló egy részében táblák jelezték, hogy tilos megállni, sok filmes autó es néhány régi kocsi állt ott. A lakóautó parkoló megmaradt része teljesen tele volt és a mellette levő személyautó parkolóban se volt hely. Laci már éppen azon gondolkodott, hogy beáll közèpre, amikor az egyik lakóautó elindult, így be tudtunk állni a helyére. Felmentünk a városba, ahol sok- sok standon árulták a toszkán ínyencségeket, szarvasgomba termékeket, sajtféléket, édességeket, kézműves temékeket. A nagyobb tereken, a város szélső, környező völgyek felé néző utcáin erős szél fújt. Aa főtéren és környékén mindenfelé középkori díszletek között haladtunk, az utcatáblákat, házak mai homlokzati elemeit letakarták. A turista információs iroda éppen bezárt, amikor odaértünk, így nem sikerült megtudni, hogy másnap mikor lesz a sajt gurító verseny. Az utcákon mindenfelé sokan jártak, néhány kutyával is találkoztunk, de Gingernek nem volt alkalma játszani velük, mindenki szigorúan rövid pórázon sétált.

Október 28. vasárnap

Reggel az nformációs iroda nyitását követően ismet felmentünk a vársba. Úgy tűnt még korán van, az árusok még csak rendezgették, vagy éppen nyitották a standjaikat. Az információs irodában üldögélő kislány eléggé elcsodálkozott, amikor a hosszū telefonbeszelgetését befejezve egy nagyon specifikus kérdéssel támadtam le és a sajtgurító verseny időpontja felől érdeklődtem. Kicsit keresgélt a jegyzetei között, aztán megadta, higy ½4 - kor lesz. Mivel a parkolójegyünk 17.16-ig volt érvényes éppen belefért a verseny megtekintése. Azért dèlelőtt még megkerestük a helyszínt. Kicsit járkáltunk a főtér, városháza, dóm, mentőállomás körül aztan az irodában beszerzett térkép alapján rátaláltunk a Via Franceschinire. Egy kilátóponton alig tudtam megállni a lábamon, a viharos szélben dülöngéltem szélvédettebb helyet keresve. Szerencsére ernyő nem volt nálam, mert Mary Poppinsként repkedten volna a háztetők fölött.

Ahogy a Via Franceschinire befordultunk egyből nyilvánvaló lett, hogy ez a meredek utca lesz a sajtgurító verseny helyszíne. Szalmabálákból rakott labirintus jelölte a versenypályát az utca közepén, a kihullott szalmát próbáltak többen ósszesöpörni és zsákokba gyömöszölni. Az utca két szélen álló házak homlokzatán most helyezték ki a városrészek zászlóit (kicsit aggódtam, amikor a nagy szélben létrán másztak fel, hogy elérjék a zászlótartókat). Nehányan gyakoroktak a pályán. Kiderült, hogy miből is áll a verseny. Egy viszonylag kis sajtgurigát hoztak (kb. mint egy Trappista kerek sajt), majd a versenyző kapott két fa lapátot (az egyik hosszabb, a másik rövidebb nyéllel) és a pálya legmagasabb pontján útjára indított sajtgurigát ezekkel a lapátokkal kellett irányítani a pályán. Kézzel nem volt szabad hozzáérni, ha felborult a fakanalakkal kellett ismét felállítani és továbbgurítani. Útközben szinten a lapátokkal egyengették az útját, hogy a kijelölt palyán maradjon. Az egyik srácon látszott, hogy gyakorlott játékos, a többiek elég sokat ügyetlenkedtek a sajtgurigával. Miután láttuk a felkészülést visszamentünk sziesztázni a lakóautóba. Csodálkozva figyeltük, hogy a lakóautósok jelentős része útra kelt, valószínűleg sokukhoz nem jutott el a Palio dei Caci híre.  Arra számítottunk, hogy nagy tömeg lesz és zajongani is fognak, ezért Gingert a lakóban hagytuk, nélküle indultunk ½ 4 körül a városba. Ahogy közeledtünk a főtér felé dobok hangját hallottuk, arra vonultak el a középkori ruhákba öltözött „helyi előkelőségek” a versenyt megtekinteni. Arra számítottunk, hogy a verseny helyszínén a keskeny kis utcában és a két végén, a téren, illetve keresztutcában nagy tömeg lesz, ehhez képest meglepően kevesen voltak. A polgármester mondott egy rövid beszédet, majd a városrészek versenyzői kaptak főszerepet. Az utca egyik oldalán álló beöltözött polgárok bátorították a nézelődőket, hogy menjenek előrébb, végül csaknem a teljes kijelölt pálya hosszában álltak nézelődők. A dobosok közben elmentek, az ő szerepük úgy tűnt véget ért az előkelőségek és a versenyzők felvezetésével. Nem vártuk meg a verseny eredményét, csak az első versenyzőket néztük meg, utána visszaindultunk a lakóhoz. A város más részein, a vásári bódék környékén sok turistát láttunk, lehet, hogy nem is tudtak róla, hogy milyen esemény zajlik tőlük néhány száz méterre. Ahol eddig Palion voltunk Toszkanában mindenütt nagy tömeg volt különösebb hírverés nélkül is (bár Montalcinoban korábban kiplakátolták az esemény programját (idén nem láttunk sehol plakátokat ott se), vagy legalább a helyiek, környékbeliek özönlöttek, hogy részesei legyenek a bulinak, szurkoljanak a városrészük versenyzőinek.

Erre a napra volt még egy ígéretes program, Camaioreban október 28/29-én Halloween a sétálóutcában. Sajnos ahogy Camaiore felé haladtunk az idő eléggé elromlott, a viharos széllökésekhez helyenként heves eső is társult. Nem találtam a neten parkolót a környéken, ezért bementünk a városkába és szerencsére találtunk parkolóhelyet. Az óraátállítás miatt már sötétben értünk Camaioréba, ahol sétálni indultunk, hátha rábukkanunk a Halloween eseményre. Éppen nem esett az eső, a sétálóutcában viszonylag sok helyen üldögéltek a bárok előtt, sokan becsomagolt édességekkel igyekeztek hazafelé, vagy társaságba. Halloweenre semmi nem engedett következtetni, így némi sétálgatás után tovább indultunk az éjszakára kinézett parkolóba. Persze az olaszokat kicsit megismerve simán lehetséges, hogy a Halloween buli nem este 7 körül, hanem éjfél tájban zajlott (volt már rá példa, hogy az ilyen két napra feltüntetett esemény azt jelentette, hogy kevéssel éjfél előtt indult és a hajnali órákig tartott).

Viareggioban néztem ki egy parkolót éjszakára (N43.875702,E10.257400), ami egy park közelében egy körforgalomnál van, több helyi lakóautó is állt benne. Éjjel megjöttek a zivatarok, szerencsére a szél nem nagyon cibált a parkolóban, de több hullámban hallottuk, ahogy a szakadó eső dobolt a lakó tetején. Barátaink már aggódtak értünk, Olaszországból nem  jó híreket lehetett látni az időjárásról, felhőszakadás, árvizek, kidőlt fák mindenfelé.

Október 29. hétfő

Minden nap azzal kezdtük a napi tervezgetést, hogy megnéztük a várható időjárást. Hát nem sok szépet és jót jósolt a következő napokra. Nem extrém erős, de 30 km/h körüli keleti szél (pont szembeszél a hazaúton), viharok, sok eső. Mivel legkésőbb szombatra mindenképpen haza akartunk érni úgy döntöttünk, hogy lassan, nem autópályán elkezdünk hazafelé araszolni. (Ez is a lakóautós utazás egyik szépsége, hogy ha elromlik az idő bármikor dönthetünk úgy, hogy útra kelünk, vagy akár úgy is, ha van rá időnk, hogy valami viszonylag védett helyen kivárjuk, amíg újra jó idő lesz. Nem kell szobafoglaláshoz, repülőjárathoz alkalmazkodni.)

Nem szakadt egész nap az eső, időnként voltak szünetek közben. Még világosban szerettem volna helyet találni, ezért a Pó mellett kinéztem egy parkolót. (Occhiobello, N44.919601; E11.576700) A gáton lehetett megközelíteni, reméltem, hogy a gát némi védelmet nyújt az erős széllökések ellen, de pont a gáttal párhuzamosan fújt a szél. Laci leállt egy aszfaltos placcra a kis kikötő mellé, ahol egy étterem is állt, ami nyitva volt. Mindössze egy autó állt rajtunk kívül a parkolóban, román rendszámmal. Egy nagy fa alatt álltunk és a fém kikötőhíd túloldalán is állt egy nagy nyárfa. Besötétedett, nekiláttam főzni és közben hallottam, ahogy a fáról letöredező (szerencsére kisebb) ágak kopognak a lakó tetején. A tetőablakon keresztül láttam, ahogy a közeli nagy nyárfa szinte a derekát hajlítgatja. Közben időnként az eső is hullámokban verte a lakót. Nem rajongok az erős szélért, egyre félelmetesebbnek éreztem a helyzetet, ahogy a természet fitogtatta az erejét. Laci bedugta a fülhallgatót, belemélyedt a telefonja képernyőjébe, őt nem zavarták a környező hangok és látvány. Már korábban kinéztem, hogy Treviso 120 km-re van, ahol a lakóparkolóban nincsenek nagy fák, amik ránk dőlhetnek és a vasút melletti kerítés is némi védelmet nyújt. Este ½ 8 körül nem bírtam tovább, a lábost a félkész vacsorával beraktam a mosogatóba és kiadtam az indulási parancsot: autópályán Trevisoba. Az autópálya biztonságosabbnak tűnt, mint sötétben kis utakon kujtorogni. ½ 10 körül már be is értünk a parkolóba, ahol már várt a helyünk, ahol odafelé úton éjszakáztunk. Még olasz vacsoraidőben enni is tudtunk és Ginger örülhetett újra a vadkacsáknak.

Október 30. kedd

Kellemes nyugodt éjszakánk volt (az előző helyen biztos nem tudtam volna aludni), időnként esett, kisebb zivatar is volt, de nem zavaró. Reggel is esett még, amikor először kivitte Gingert Laci, de aztán elállt az eső és Ginger még egyszer megkergethette a galambokat, vadkacsákat, mielőtt útrakeltünk. Beugrottunk még a fiúknak egy kis nasit venni, aztán az autópályán nekivágtunk a hazafelé vezető útnak. Amíg vásároltunk Ginger kicsit megszerelte a nyuszija szemét és amikor visszaértünk Laci üléséből nézelődött, hogy mi történik a parkolóban. Barátaink többen is érdeklődtek, hogy minden rendben van-e, elég félelmetesek voltak a híradások Olaszország aktuális időjárásáról.

Időnként esett az eső, útépítésbe is belefutottunk, de jó ütemben haladtunk hazafelé. Sokfelé láttuk a megáradt folyókat, a partmenti fák derékig vízben álltak. Még egy helyen megálltunk egy kis nasit venni ajándékba a fiúknak. Szloveniában időnként esett az eső, néha sütött a nap, többnyire fújt a szél. Csaknem kifogytunk az üzemanyagból, Olaszországban csak annyit töltött Laci, hogy Szlovéniáig elég legyen, ott viszont az autópályán jó darabon nem volt benzinkút. Szerencsésen becsorogtunk még az első benzinkúthoz, ahol csurig töltötte a tankot Laci. Az úton nagyon jó volt a fogyasztàsa Villámnak, 6,4 l/ 100 km a fűtéssel együtt (igaz, hogy a kellemes időben csak néha kapcsolt rá a fűtés). Késő estére akár haza is érhettünk volna, de nem akartunk már este pakolászni, ezért megálltunk még Fonyódon. A szél kisöpörte a Balaton felett a párát, nagyon közelinek túntek Badacsony es a túlpart fényei. Fejünk fölött milliónyi csillag pompázott, igazi szep csillagfényes esténk volt.

Október 31. szerda

Ginger reggel még élvezhette a Balaton partot, ásott, hempergett a fűben, próbált macskával barátkozni, bár az nem értékelte ezt az igyekezetet. Dél körül már otthon voltunk, sikerült parkolóhelyet is találni a ház előtt, onnan először felhordtuk a lakásba a cuccokat, aztán Laci elvitte a lakót a parkolóhelyére. Persze délután még vissza kellett menni, mert egy-két dolog a lakóban maradt, Laci meg még másnap is visszament, hogy megkeresse a farmerját, meg feltegye a kerékvédőket. Legközelebb Karácsonykor tervezzük lakóautóval útra kelni Szicíliába valamikor március közepéig.

Ma

2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna napja van
Napkelte: 05:25-kor,
Napnyugta: 18:08-kor.
Kos
Holnap Auguszta .

Fórum

A fórum nem elérhető

Apróhirdetés

Lakóautó, lakó autó eladó
(Eladó / Lakóautó)

Lakóautó, lakó autó eladó

Fejegység
(Eladó / Felszerelés)

Fejegység

VW T4 Carthago Malibu
(Eladó / Lakóautó)

VW T4 Carthago Malibu

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.