Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Regisztráció
Emlékezz rám
Ismét egy hét Toszkanában, ezúttal LMC – Andrásékkal.

Április 18 – péntek

Mivel BKV sztrájk volt sok budapesti úgy döntött, hogy meghosszabbítja a hétvégét egy nappal és ettől a város közlekedése csodálatosan jó lett. Délelőtt még dolgom volt, aztán még Balut és osztálytársait is fuvaroztam egy kicsit, de délután elkezdtem bepakolni a lakóba, amit Lacival közösen folytattunk, amikor hazaért. Mire Balu megérkezett már minden készen állt az indulásra és útrakeltünk, hogy másnap egyenlő eséllyel induljunk a Sopronból startoló Andrásékkal.

Körmenden a TESCO parkolójában éjszakáztunk és másnap reggel még beszereztünk néhány dolgot.

 

Április 19 – szombat

Andrásékat Graz előtt egy autópálya szervizállomáson vártuk be, miközben megreggeliztünk. Innentől közösen folytattuk utunkat. Az autópályán gyorsan fogytak a kilométerek, Padova magasságába a délután közepén értünk, ezért úgy döntöttünk, hogy nem állunk meg éjszakázni, hanem továbbmegyünk. A hosszú út azért fárasztó volt, így felvetettük, hogy ne menjünk le Firenzéig, hanem a már jól bevált Gaibában éjszakázzunk. Kicsit nehezen találtuk meg a lakóparkolót, kóvályogtunk egyet a szűk utcákon. Végül azért rátaláltunk és letelepedtünk. Szépen sütött a nap, gondoltuk, hogy elsétálunk a közeli Pó folyó töltéséig.

A hűtők azonban valami ragályos betegséget kaphattak, mert egyik se akart beindulni gázról. A mienk már előző este is rendetlenkedett, Laci éjfélkor szétszerelte, nézegette, majd az utolsó próbálkozásra mégiscsak sikerült bekapcsolni. Gaibában ismét szétszerelte és amikor nagy nehezen beindult gázról úgy döntöttünk, hogy többet nem kapcsolgatjuk, menjen csak egész úton gázról, kár lenne, ha elromolna a teli hűtő kaja.

Andrásé problémásabb volt, már mindenfélével próbálkoztak a fiúk, de csak úgy volt hajlandó működni, ha valamivel kiékelték a kapcsolót. Végül egy fadarab tett jó szolgálatot és ettől kezdve Andráséknál is folyamatosan gázról ment a hűtés.

A nagy szerelgetést követően, de még világosban sétára indultunk, hogy megmozgassuk a lábunkat. Kis utcákon, árkon- bokron, szántóföldön keresztül közelítettük meg a Pó töltését. Közben megcsodáltuk a kerteket, illatozó virágokat. Kellemes éjszakánk volt, csak a környékbeli kutyák ugattak fel néha.

 

Április 20. – vasárnap

Reggeli után még ürítettünk és vizet vételeztünk, majd visszatértünk az autópályára és folytattuk az utunkat Firenzébe. Most a belváros felé áthaladva a hídon időben felfedeztük a híd lábánál parkoló lakóautókat és azt, hogy hol kell lekanyarodni. Nem voltunk biztosak benne, hogy a terelések között hogyan lehet megközelíteni a parkolót, ezért gyalogosan felderítettem, aztán jeleztem a fiúknak, hogy jöhetnek. 5EUR-ért három órára váltottunk parkolójegyet. Firenzei gyorsképre ennyi elég, alapos megismerésre viszont napok kellenek.

Ragyogóan sütött a nap, de ahogy kinéztünk az olaszok prémes csizmában, vastag téli dzsekiben közlekedtek, ezért mi is rétegesen öltöztünk – aztán cipeltük a meleg ruhákat. Az Arno partján közelítettük meg a Ponte Vecchio-t, közben meg-megálltunk megcsodálni egy-egy szobrot, épületet, vagy az Arnoban keresgélő gázlómadarakat és egy hordalékhalmon sütkérező teknőst. Érdekes volt látni, hogy a szélesebb hidakon egy-egy sávon haladt a forgalom, a szélső sávokban pedig autók parkoltak. A Ponte Vecchio-n most is nagy volt a tömeg, csaknem minden ékszerbolt nyitva volt. Megcsodáltuk a híd túloldalán levő fagyizó választékát és árait (Ildikó mondta, hogy miért nem veszünk fagyit, hiszen egy kis edénnyel csak 1 EUR. Sajnos azonban még egy 0 volt az 1 után.)

A hídtól a dóm felé indultunk, útbaejtve a városházát, Dávid szobrot, megsimogattuk a vaddisznó orrát, hogy visszatérjünk. Selymi addigra már nagyon szomjas volt, az egyik árus mutatta, hogy hol a kút és segített vizet is facsarni belőle. Selyminek sok csodálója volt, ahogy a csapból folyó vizet lefetyelte. (Olaszország különben is nagy élmény számára, annyian jönnek oda simogatni.)

A dóm téren szerencsére még be tudunk menni a keresztelőkápolnába, mert utánunk bezárták sziesztára. A dómba nem jutottunk be, nagyon hosszú sor állt, nem vártuk ki. A lakókhoz visszaérve még volt egy kis időnk pár falatot bekapni, aztán folyatattuk az utunkat Lucca-ba. Az autópályáról letérve először egy széles úton haladtunk, aztán arról letérített a GPS egy keskeny, kanyargós útra. András kicsit lemaradt, hátha meg kell fordulnunk. Szerencsére mindenütt elfértünk (helyenként épphogy) és szembe se jött senki, így végül megtaláltuk a lakóautó parkolót és beálltunk. Sorompónál kellett jegyet venni, a kiírás szerint 24 órára 10 EUR volt, ünnep idején 14 EUR. Sajnos lehűlt az idő, felhők is jöttek, de azért sétára indultunk. Andrásék előre mentek és bár először rossz irányba indultak egy információs irodánál kaptak egy Lucca belváros térképet, ami hasznosnak bizonyult. Nagyon tetszett a belvárost körülvevő széles városfal. Egy darabig azon sétáltunk, aztán letértünk róla a dóm felé. A dóm előtti téren régiségvásár volt, éppen pakoltak már össze a szemerkélő esőben. Mindenfelé kisebb-nagyobb teherautókkal lavíroztak a kirakott portékák és a nézelődő emberek között. Sok szép régi bútort és sok érdekes bohóságot is láttunk még azokon a standokon, ahol nem pakoltak össze. Kacskaringós kis utakon közelítettük meg az amfiteátrum teret, majd a Guinigi tornyot, aminek a tetején tölgyfák nőnek. Bár nem volt igazán szép idő, azért egy kreol hölgynél fagyit is vettünk. Visszafelé is középkori hangulatú utcákon haladtunk, egy-egy újabb templomot, érdekes épületet megtekintve.

 

Április 21 - Hétfő

Éjjel az eső kopogására ébredtünk és az eső változó intenzitással esett egész éjjel, majd reggel is folytatta. Fizetésnél derült ki, hogy valamilyen ünnep lehetett, ezért 14 EUR-ba került az éjszakázás. Pisa felé folytattuk az utat, hogy Andrásék is lássák a csodák terét. (Jó idő esetén mi még maradtunk volna Lucca-ban körbejárni a várfalakat, de ez szakadó esőben nem volt vonzó program.) Visszafelé nem akartunk ismét a szűk úton végighaladni, ezért a GPS egy másik utat talált nekünk. Ezzel csak az volt a baj, hogy egy idő (és sok kanyar) után az egyik sarkon ki volt írva, hogy a további úton 2 m a szélességhatár. Akik személyautóval jöttek arra, azok is jelezték, hogy nem férünk el. Tolatás, megfordulás, vissza. Végül csak sikerült kikeveredni a városból. Pisaban nehezen találtuk meg a jól bevált parkolót a stadionnál, előtte még volt néhány izgalmas dugó élményünk. Esernyővel, esőkabáttal felszerelkezve vágtunk neki a néhány saroknyi távolságnak. Az eső hol csak esett, hol pedig zuhogott. Azért körbejártuk a teret, láttuk, hogy hol működnek jól a vízköpők és hol nem.

Visszaérve a lakóhoz lecseréltük átázott cipőnket, zokninkat, nadrágunkat, mindent kiteregettünk száradni, aztán indultunk tovább Volterra felé. Ettől kezdve már nem autópályán közlekedtünk, hanem a zegzugos, ám jó minőségű toszkán utakon, dombra fel, dombról le. Mire Volterrába értünk elállt az eső, de száguldoztak a felhők. Megálltunk egy fizetős parkolóban, az út túloldalán az ingyenes parkolóban ugyanis nem volt már hely. Nézegettük a táblákat, András fedezte fel a fizető automata fölött a cédulát, ami jelezte, hogy a lakóautó parkolóhoz tovább kell menni. Mielőtt azonban bármit is tettünk volna bemenekültünk a lakókba, mert a harcban álló felhők közül a győztes ismét megnyitotta kapuit. A zápor elmúltával úgy döntöttünk továbbindulunk, megkeressük a lakóparkolót. Az út hamarosan elkeskenyedett, igen meredekké vált és lefelé vezetett (ami azt jelentette, hogy többet kell felmászni a városba). Persze megkaptam a magamét és már nagyon rosszul éreztem magam, hogy megint valamit elrontottam (bár számomra is új volt a helyzet, mert amikor egyszer arra jártunk egészen máshonnan közelítettük meg a várost), amikor megpillantottunk egy nagy parkolót lakóautókkal. Némi mérlegelés után el is helyezkedtünk, majd elindultunk felfedezni a várost. Hát néhány lépcsőt meg kellett mászni és az idő is elég hűvös és szeles volt, de legalább nem esett. Elég kihalt volt a város, mindenfelé körbejártuk, élveztük a kilátást a toszkán tájra, szemrevételeztük egy alabástrom ajándékbolt választékát, a főteret és a kis utcácskákat, majd egy másik lépcsőt választva visszatértünk a lakóhoz. Útközben a várfal mentén egy játszótéren András és Balu kipróbálták a rugós mérleghintát és mindketten a földön kötöttek ki.

Vacsora után Ildikó indítványára ismét felkerekedtünk egy esti városnézésre. Kivilágítva is tetszett a város.

 

Április 22. – kedd

Másnap reggel madárcsicsergésre ébredtünk. Sajnos a felhők továbbra is rohangáltak, de egy kicsit azért kisütött időnként a nap is. Ezen a napon San Gimignano volt az első célpont. Tornyok, kilátás, pizza (a kedvünkért néhány perccel korábban nyitó pizzériában), fagyi a főtéren a 2006. évi világbajnok fagyizóban, némi bor vételezése. Röviden ennyi. Megállni megint csak az út mentén tudtunk.

Innen Monteriggioniba vezetett az utunk. A dombtetőre épült erődváros bejárata előtt nagy parkoló, beálltunk az ott levő két lakóautó mellé. Nagy tömeg nem volt, gyorsan körbejártuk a pici városkát. A falakra nem tudtunk felmenni, éppen szieszta volt és a falak bezárva. Lefelé megálltunk az egyik piknikező helyen, kicsit élveztük az előbújó napocskát.

Erre a napra még egy célunk volt, Siena. Megtaláltuk ugyan a lakóautó parkolót, ahol néhány éve egy éjszakát töltöttünk, csakhogy az akkor még ingyenes parkolásért most 20 EUR-t kértek. Ezt kicsit soknak találtuk, ezért inkább egy lakóövezetben álltunk meg, igaz, hogy ez pár száz méterrel messzebb esett a városközponttól. A főtéren ezúttal nem hagytuk ki a városháza tornyának megmászását. Ildikóra és Andrásra bíztuk Selymit és nekivágtunk a lépcsőknek. Nem kevés kapaszkodást követően értünk fel előbb a harangok szintjére, majd még feljebb. Csodás panoráma tárult elénk a kagyló alakú főtérre, a városra és a környező tájra. Nagyon fújt a szél a magasban, jó, hogy volt rajtunk kapucni. Lefelé valahogy gyorsabban tettük meg az utat. Andrásék közben fagyiztak egyet, Selymi is kapott egy tölcsért (bár ő a fagyit jobban szereti).

Éjszakára San Galgano romtemplomához mentünk, ahol hatalmas üres parkoló várt minket, külön a lakóautóknak kijelölt résszel. Éjszaka ingyenes, nappal napelemes automatánál lehet fizetni órára, fél napra, vagy egészre. Ha jól emlékszem 1,5 EUR egy óra, 5 EUR 8-14 óráig, 7 EUR egész napra. A víz vétel és leeresztés nem működött. Mivel magunkban voltunk grilleztünk és kint eszegettünk.

 

Április 23 - szerda

Valahol olvastam, hogy San Galgano a hajnali párából kibontakozva a legmegkapóbb látvány. A többiek tréfálkoztak is velem, hogy majd hajnalban kelek. Nagyon csendes éjszakánk volt, így kicsit el is aludtam, de amikor ½ 8-kor felébredtünk Lacival és Selymivel azonnal a templomromhoz siettünk. Még éppen időben érkeztünk, pára ülte meg a völgyet, de a romot már megsütötte a nap, nagyon szép látvány volt. Körbejártuk a templomot, elképzeltük milyen lehetett, amikor még szerzetesek lakták.

Reggelit követően a többiekkel együtt először a kápolnához mentünk fel a domb tetején, ami St. Galgano kőbe ágyazott kardja fölé épült, majd ismét meglátogattuk a templomromot, megnéztük a környező középkori városokat, azok feltárását bemutató kiállítást. Ekkor már nyoma se volt a reggeli párának és lassan az első turisták is szállingóztak. Felfedeztük, hogy a frissen felszántott és bevetett mezőn működő automata madárriasztó adta azokat a durrogó hangokat, amire előző este azt gondoltuk, hogy vadászok lövései.

A tervek szerint következő célpontunk Montalcino lett volna, de útközben megláttam a Saturnia felé mutató jelzőtáblákat, éppen sütött is a nap, András is mondta, hogy jó lenne oda elmenni, hát útirányt változtattunk. Saturniában először sikerült felmennünk a városkába, ahol ugyan volt lakóautó parkoló, de egy idő után nem volt szabad lakóautóval továbbmenni, ezért nagy nehezen megfordultunk és lefelé indultunk a dombról. Szerencsére nemsokára rátaláltunk a szabadtéri fürdőhelyhez vezető leágazásra. Nagy nehezen találtunk helyet is (persze a várakozni tilos oldalon) és csobbantunk egy jót a meleg vízben. Napsütés, meleg vizű fürdő, 20 fok körüli hőmérséklet – igazán ideális volt. Nem nagyon akaródzott otthagyni, később is sokszor emlegettük.

Ha már ilyen messzire elkalandoztunk déli irányban, kelet felé szinte egy magasságban voltunk Orvietoval, ezért arrafelé folytattuk az utat. Ahogy térben a sienai főtér, úgy katedrálisban az orvietoi a kedvencem a csodálatos aranymozaikos homlokzatával. Már délután értünk oda, éppen megsütötte a nap a nyugati homlokzat aranymozaikjait. Csak leültünk vele szemben és csodáltuk.

Mindketten kifogytunk a kenyérből, ezért a lakókhoz visszafelé menet minden kis boltot alaposan megnéztünk, hol találunk egy kis kenyeret. Több boltba is bementünk, mire az egyikben két kis darab kenyérre leltünk. Nekünk még volt némi tartalékunk, ezért Andrásék lettek a boldog tulajdonosai.

Már elég későre járt és ismét szemerkélt az eső, ezért az autópályán közelítettük meg ameddig lehetett a Trasimeno tavat. A leágazásnál találtunk egy nagy Coop áruházat, ott mi is feltöltöttük a készleteinket és egy kis toszkán borból is bevásároltunk. Fél 9-kor mi zártuk a boltot, mire kiértünk, már erősen sötétedett. Gondolkodtunk rajta, hogy ott alszunk a parkolóban, kicsit sütögetünk is, de ez nem volt teljesen alkalmas terep rá, ezért tovább indultunk a tó felé a Zsuzsa által megadott egyik kis városkába. Elég lassan tudtunk haladni a kacskaringós fel – le utakon, így mire megtaláltuk a San Feliciano-ban jelzett helyet nem volt kedvünk sütögetéshez, csak gyorsan bekaptunk valamit és nyugovóra tértünk.

 

Április 24 – csütörtök

Ezen a napon délelőtt a tó körül kalandoztunk, ahol a nap bújócskázott velünk, hol előbújt, hol felhők mögé vonult. Valahogy úgy tűnt, mintha mindig éppen a tó más részén sütött volna, mint ahol mi jártunk. Először felmentünk Castel Rigone-ba, bár most nem volt szükség, hogy a hűvöst keressük, a tóparton éppen kellemes volt a hőmérséklet, fent a hegyen inkább kicsit hideg. Megnéztük a templomot és a pici városkát körülötte, felfelé – lefelé gyönyörködtünk a kilátásban. Passignano sul Trasimenoban megejtettük a már igencsak időszerű ürítéseket – töltéseket és sétáltunk egy nagyot a tóparton. Már ebédidőben jártunk, amikor továbbindultunk. Sütögetni szerettünk volna, az előző este elmaradt grillezést bepótolni, de nem találtunk megfelelő helyet. Arezzo felé számos benzinkútnál megálltunk, de vagy nem volt elég olcsó, vagy csak automatában lehetett volna fizetni, úgyhogy mindig odébb álltunk Arezzoban először a temető parkolójában álltunk meg, de hát ott mégse illik grillezni meg különben is nem messze jelölt az adatbázis egy lakóparkolót. Sajnos az azonban éppen átépítés alatt állt, így megint csak félreállva bekaptunk valamit, aztán visszamentünk a temető parkolójába, mert az közelebb volt a régi belvároshoz. Nagy felhők gyülekeztek, még az ég is dörgött, úgyhogy ernyővel felszerelkezve indultunk városnézésre. Jól sikerült elriasztani a felhőket, mert csaknem zavartalan napsütésben élvezhettük Arezzo látnivalóit. Előbb egy parkból felmentünk a várfalakra, amik azonban nem a régi belváros várfalai voltak. Viszont nagyon jó volt a kilátás és azt is ki tudtuk nézni, hogy merre induljunk tovább. Ezt követően megnéztük a dómot, Vasari házát (kívülről, mert be volt zárva), a St Francesco templomban Francesca freskóciklusát, az éppen feltúrt főteret. Már régen szerettem volna eljutni Arezzoba és biztos vagyok abban is, hogy ide még vissza kell térni, több időt kell szánni a városra.

Már igencsak éhesen indultunk tovább a hegyek közé azzal, hogy Anghiari a cél, de közben egy hágón is át kell kelni, erdőben is haladunk, csak találunk valami helyet a sütögetéshez. Hát egy alkalmas hely lett volna, amit azonban későn vettünk észre és reménnyel teli tovább haladtunk. Másik helyet egész úton nem találtunk. Andrásnak már az üzemanyag lámpája is kigyulladt, úgyhogy amikor Anghiariban megláttunk egy nyitva levő kis kutat nagyon megörültünk neki. Alig fértünk be és elfoglaltunk minden helyet, az egész úton a legdrágábban tankoltunk, de megitattuk a guruló társainkat. A kutas mondta, hogy a lakóautó parkolóhoz vissza kell fordulnunk, hát visszatértünk a domb tetejére. A parkolóban voltak kijelölve helyek lakóautóknak, de már mindenhol álltak. Valahol középen találtunk a személyautók között annyi helyet, hogy elférjünk, de bizony sütögetésre ez se volt ideális. Reméltük, hogy néhány lakóautó elmegy, de csak szaporodott a számuk, lassan csaknem az egész parkolóban lakók voltak.

Így aztán az autóban főztünk, megvacsoráztunk és elindultunk felfedezni a kisvárost. Már sötét volt, de meleg fényekkel nagyon szépen ki volt világítva a városka. Nagyon élveztük a zegzugos utcákat, a várfalon áthaladó alagutat, ahonnan le lehetett menni az alsó várfalra is. Nagy élmény volt a lift, ami a város tetejéről levitt a falak tövébe és ott egy alagúton végighaladva a város alatti parkolónál találtuk magunkat.

 

Április 25 – péntek

Anghiariban annyira jól éreztük magunkat, hogy ezt szerettük volna megőrizni utolsó emlékként ezen az úton a toszkán kisvárosokról, ezért pénteken reggel elindultunk hazafelé. Persze lehetett volna még további városokat felkeresni, de erre az útra már feltöltekeztünk Toszkana szépségeiből. András szerette volna még megnézni Gradot, hát arra vettük az irányt.

Anghiariban egyébként valami rendezvény volt ezen a napon, lehet, hogy azért volt olyan sok lakóautó már előző este, mindenfelé kijelölt parkolók voltak a rendezvényre érkezőknek.

Ezen a napon valami ünnep volt, mert egyrészt csaknem minden üzletet zárva találtunk, másrészt hatalmas forgalom volt az autópályákon. Szerencsére mi a fő forgalommal szembe haladtunk, de a szemközti oldalon sok km-es dugókat láttunk.

Délutánra Gradoba értünk, ahol a koordinátákkal jelzett lakóautó parkolót nem tudtuk megközelíteni (másik oldalon volt a bejárata, úgy láttuk, hogy sorompóval lezárva és az egész hatalmas parkoló teljesen üres volt). Találtunk helyet nem túl messze és mindjárt sétára indultunk, mert már gyülekeztek a fellegek, dörgött az ég. Amikor cseperegni kezdett az eső visszafordultam, mert nem volt kedvem megint elázni. A többiek folytatták a sétát és kissé el is áztak. Most a hely jó lett volna, csak az idő nem volt alkalmas sütögetésre. Amíg esett az eső megfőztünk és vacsoráztunk. Szerencsére amikor a zivatar elvonult ragyogóan kisütött a nap, mi pedig ismét sétára indultunk. Laci közben felfedezte a többi lakóautót, a nagy üres parkoló másik oldalán is volt egy fizetős lakóautó parkoló, ahol igen sok lakó állt. Mindegy, mi már maradtunk ott, ahol álltunk.

 

Április 26 – szombat

Mi reggel elindultunk hazafelé, mert kaptam egy sms-t munka ügyben, amire hétfőre fel kell még készülnöm. Andrásék még maradtak egy napot a tengerparton, ahol reggel szép napos volt az idő. Hazafelé úton napos és esős idő váltogatta egymást. Tarvisioban még megálltunk egy kicsit, hogy Selymi – jutalmul az egész heti jó viselkedéséért játszhasson egy kicsit a sípálya alján még fellelhető hófoltokon.

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.