Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Regisztráció
Emlékezz rám

Kis – nagy kalandok Csehországban

Még tavaly elgondoltam, hogy tavasszal jó lenne megnézni a Cseh Paradicsomot, sok szépet olvastam róla. Ezért feltettem a túratervek közé és egyből többen jelentkeztek is rá. Később változott a csapat összetétele, de nagy örömünkre látszott, hogy nemzetközi társulat jön össze. Még az utolsó napokban is voltak sajnálatos lemondások és örömteli új jelentkezők. Végül a következőképpen alakult az együtt utazók köre:
  • Május 1-én reggel 8-kor Ilonnal Hűvösvölgyben a Nagyrét sarkánál találkoztunk és az éppen arra tartó Füredy Laciékkal haladtunk az M1 43 km-nél megbeszélt találkozóhelyre.
  • Pár perccel 9 előtt érkeztünk, de már ott vártak a Budapest felől érkezett Blue (Csaba), Gabik, Fecsi, Jamesz. A 7 autó szép konvojt alkotott az autópályán. A határon beszereztük a szükséges szlovák és cseh pályamatricát és haladtunk tovább szépen sorban Lednice felé.
  • LMC (András) sms-t küldött, hogy a kastélynál a fizető parkolóban vár minket. A parkolóőr nem győzött csodálkozni, amikor egymás után begördült a 7 lakóautó. Editkéék is hamarosan megérkeztek, majd sétára indultunk a parkban. Az épületek a felújítás különböző stádiumaiban tartanak, de az egész együttes nagyon impozáns. Néhányan megtekintettük a pálmaházat, voltak akik eljutottak a minaretig is, mások csak próbálkoztak a megközelítésével, de elvesztek a sok tó, patak között vezető sétautakon és inkább visszafordultak. Amikor továbbindultunk először benzinkutat kerestünk, hogy András is tudjon venni pályamatricát és tankolni tudjanak azok, akiknek szükséges volt. Az első benzinkútnál nem volt matrica, utána viszont az autópályáig már nem volt kút. Alig kanyarodtunk rá a sztrádára jött egy rendőrautó és alaposan megszemlélte minden autó szélvédőjét. Valószínűleg nem akart hinni a szemének, hogy a 9 lakóautó közül egynek; amely középtájt utazott nincs matricája, mert az összes többinek volt. Kicsit izgultunk, de nem állítottak meg minket. Az első helyen, ahol kutat jeleztek lementünk a pályáról. Amíg Andrásék matricát vettek és néhányan tankoltak a többiekkel eldöntöttük, hogy egyenesen Jicinbe, pontosabban Jinolicebe megyünk, ahol Challengerék már felderítették az éjszakázási lehetőségeket. A koordinátákat követve haladtunk, előbb zötyögős autópályán, majd kisebb utakon, míg egy falunál behajtani tilos tábla állta utunkat. Igazi látványosság volt, ahogy a 9 lakóautó forgolódott az úton. A kerülő utak elég szűk, kanyargós és helyenként meredek helyeken vezettek, a hosszú lakóautó konvoj május 1-I látványosságul szolgált a falvakban májusfát állító közösségeknek. Ekkor haladtunk legtöbben együtt az út során.
  • Már este, de még világosban érkeztünk a megadott koordinátához. Gabik előbb értek oda, mert az utolsó városban az IGO-t követték és átvágtak a centrumon, míg mi a táblák után haladva kerülőt tettünk. Egy tó partján levő nagy parkolóban jöttünk össze, ami körül három táborhely is volt. Éva már mindegyiket felderítette, hogy melyik mennyire süppedős, melyik van tele, melyik működik kempingként, mikor van nyitva a bolt. A tó partja homokos volt, néhány hidegtűrő német turista még fürdött is benne. Négyen bementek a kempingbe, a többiekkel a parkolóban álltunk meg. Néhány száguldozó fiatal nagy port kavart, ezért az út felől zárt udvart alkottunk, ahol felállítottuk az asztalokat, székeket és András gázos sütögetőjét. Az üdvözlő italok elfogyasztása után nekiláttunk összedobni a vacsorát. Silvio sült zukkinit készített, Füredy Jutka salátákat, András a husikat sütögette, de került egy kis krumpli is. Vacsorát követően a kempinglakók (Challenger, Fecsi, Gabik és Jamesz csapat) is csatlakozott és még egy darabig beszélgettünk, de az első esőcseppek nyomán szétszéledt a társaság.
    Péntek reggel ½ 9-re beszéltük meg a találkozót. Laci a reggeli kutyasétáltatásnál a dombon túl szarvasokat látott.

    A parkolóban levő nagy térkép alapján a sziklavidék a parkolótól 5-10 km-re húzódott, a kemping vezetője viszont azt mondta, hogy a kempingen keresztül vezető sétaúton 1 km-re van egy sziklás terep. Így aztán elindultunk a kempingen keresztül vezető úton. Némi kapaszkodó után egy nemzeti park bejárathoz értünk. Néhányan innen visszafordultak, többen viszont a belépődíj leperkálását követően elindultunk sziklákat nézni. Találkoztunk is néhánnyal, az első kilátóponthoz felkapaszkodva gyönyörű volt a rálátás a lakóautókra és a tóra. Nemsokára útelágazáshoz értünk, ahol tanakodtunk egy sort, hogy merre haladjunk tovább. Itt ismét voltak visszafordulók, de a kitartóak tovább folytatták a sétát egy viszonylag rövid körút megtételét megcélozva. Editke és Jenő fáradhatatlan felfedezővágya többeknek is erőt adott a továbbhaladásra. Ezúton szeretném kifejezni örömömet, hogy megismerkedhettünk velük és igyekszünk követni példájukat a fiatalság megőrzése terén. Nem bántuk meg, hogy továbbmentünk. Itt kezdődtek csak az igazi porladó sziklák! Fantasztikus alakzatok, keskeny átjárók (helyenként alig fértünk el), égigérő oszlopok között haladtunk, mindenütt újabb és még újabb érdekes formák bukkantak fel előttünk. Lassan tudtunk haladni, mert állandóan megállásra és fényképezésre késztettek a természet csodás képződményei. Mire visszaértünk a táborhelyre többen már útrakeltek újabb célpontok felé. Csabáék Kutna Horába, a Gabik – Chalenger – Fecsi – Jamesz csapat Kost vára felé. Ahogy utánuk eredtünk, Sobotkában a kerek Humprecht kastély parkolójában megláttuk a lakóautókat, ezért mi is megálltunk. 60 CZK volt a parkoló, mert nagy autókkal voltunk. Nagy fekete fellegek gyülekeztek, ezért igyekeztünk a dombtetőre a kastélyhoz. Mire felértünk, az előttünk járó csapat már kifelé jött a kastélyból. Mi is befizettünk a kastélylátogatásra. Sajnos csak idegenvezetővel, csoportosan lehetett megtekinteni a kastélyt (mint általában a csehországi műemlékeket), ami iskolás kori emlékeket idézett fel. Csoportos haladás, alig látni valamit, mert sokan vannak, ami érdekel, ott se lehet elidőzni, vagy továbbhaladni a kevésbé izgalmas részeken, a cseh nyelvű idegenvezetésből nem értünk semmit. Kezünkbe nyomott angol (német, francia) fénymásolatokból próbáltunk meg tájékozódni. Ez így nem nagy élmény, de azért érdekes volt a kastély konyhája, nagy belmagasságú ovális ebédlője (sajnos az ablakok beáztak, ezért a falakon körbefutó falfestményt az ablakok alatt fehér csíkok mintázták), az intarziás szekrények, a mobil illemhellyel felszerelt fürdőszoba. A felső szinten körbefutó keskeny erkélyről biztos szép kilátás nyílt a környékre, de a zuhogó esőben nem volt kedvünk sokáig nézelődni.

    Esőben iparkodtunk vissza a parkon át a kocsikhoz, majd vizes ruháinkat lecserélve folytattuk utunkat Kost vára felé. Ott némi bizonytalankodás után megtaláltuk a vár tövében a parkolót, ahol Éváék és a Gabik már fondue-t eszegetve ültek a két lakó között. Ők már tudták, hogy ez a vár is csak idegenvezetéssel látogatható, de nekünk egy túrára egy ilyen élmény elég volt. Az előőrs csapat másik két tagja Turnovban folytatta a nézelődést, amely elsősorban a környéken található féldrágakövek megmunkálásáról és árusításáról ismert. Körbejártuk a várat, készítettünk néhány fényképet, megejtettük a hűtőmágnes beszerzést is, majd a hét lakóautóval Tros vára felé vettük az irányt. A vár két szomszédos vulkanikus csúcsra épült és bármerre jártunk a környéken, mindenhonnan látható volt. Az úton előbb elmentünk egy táborhely mellett, majd felmentünk a vár parkolójába. Ott kifizettük az 50 CZK-t, de a parkolóba érve egy füves lejtőre irányítottak minket, ahova azonban nem akartunk lemenni, mert nem láttunk traktort a környéken, amivel kihúznának a mindennapos esőktől felpuhult talajú rétről. Inkább visszafordultunk. A bejáratnál visszacseréltük a parkolójegyet az 50 koronásokra, majd menet közben egyeztetve megindultunk lefelé. Az volt a kérdés, hogy hol aludjunk. A táborozóhely nem nyerte el mindenki tetszését, de lejjebb az út mentén emlékeztek egy erdei parkolóra, amit meg is találtunk. Még pad és asztal is volt. Egymás mellett, mögött megállva mindenki befért és maradt még hely a később csatlakozóknak is.

    Az Editke által eltett lecsóra alapozva, azt a csapattól begyűjtött hagymával, paprikával, paradicsommal, szalonnával, kolbásszal felbővítve András bográcslecsót remekelt vacsorára. Még a Kutna Hora – Prága kirándulásról utolsóként befutó Csabáéknak is maradt egy kis kóstoló. Az esti beszélgetés során Ilontól hasznos tippeket gyűjtöttem be a görögországi úthoz. Selymi nevelgette az őt mindenhova követő Bessy-t, aki elleste a falevélben hempergés, fadarab cibálás és rágcsálás művészetét. Kicsit csöpörgött az eső is, de ez alkalommal nem sokat zavartattuk magunkat. A kis Bessy még nagyot sétált Füredyékkel, Ildikóval és Baluval, néhányan pedig egy prágai út gondolatát érlelgették.

    Addig-addig érlelték, hogy másnap reggel a lakóból kilépve már csak néhány eltávozó lakóautót láttam, csak Ilonéktól tudtam még elbúcsúzni. Így két 5 egységes csoportban folytattuk a túrát. Mi Blue-ékkal, Füredyékkel, LMC-ékkel és Riviera-ékkal ismét megtámadtuk Tros várát és ezúttal első látogatókként be is vettük. Kicsit várnunk is kellett a kapunyitásra, az őr és jegyárus még készülődött, dörömbölésünkre kikiabált, hogy várjunk még egy kicsit. Lehet, hogy még sebtiben öltözködött, amikor csaknem rátörtük a kaput. Felkapaszkodtunk a hosszú lépcsősoron és megcsodáltuk a kilátást a környékre. Jól védhető lehetett a vár, hiszen nem lehetett észrevétlenül megközelíteni és a támadóknak védtelenül kellett megmászniuk a magasba törő ormokat és bazalt falakat.

    Ezután a leírás szerint eltéveszthetetlen Hruba Skala felé vettük az irányt egy újabb sziklavidéket felfedezni. Természetesen nekünk többször is sikerült eltévedni. A cseheknél jellemző, hogy egy település sok egymástól független részből áll. Ezek ugyanazt a nevet viselik csak valami kiterjesztéssel. Így aztán amikor áthaladtunk Hruba Skalan az első parkoló jellegű helyre befordultunk. Sziklák sehol, hát továbbhaladtunk a GPS alapján. Balra fent megláttuk a kastélyszállót, ahonnan a túrautak indulnak, de mi a lapály felé haladtunk. Ismét fordulás, ami nem egyszerű 5 lakóautóval. Végre rátaláltunk a keresett helyre, de a parkolóőr intett, hogy nincs hely. Aztán meglátva elkeseredett arcunkat megkérdezte, meddig maradnánk. Mondtuk, hogy néhány órát, erre egy lezárt részt felszabadított a számunkra, de a lelkünkre kötötte, hogy 12-ig hagyjuk el a helyet, mert akkor jönnek egy esküvőre és azoknak van foglalva. Nagy nehezen beálltunk, kifizettük a borsos parkolási díjat (100 KCZ/ lakó), megérdeklődtük, hogy merre lehet elindulni, majd a térképen megmutatott rövid körútra indultunk. Először lefelé haladtunk, magasba szökő monumentális köképződmények között. Szegény fáknak különleges mutatványokat kellett végrehajtaniuk, hogy meg tudjanak kapaszkodni a sziklákon és elegendő vízhez jussanak. Balu elemében volt, Andrással felmásztak egy sziklára, mindenféle figurákat látott a sziklaalakzatokban. A lefelé utat természetesen a felfelé lépcsőzés követte. Egy kilátóhelyről jól ráláttunk a Skala kastélyra és a környező tájra. Visszaérve nem kis ügyesség kellett a lakók kimanőverezéséhez és a szerpentinen a lecsorgáshoz, mert autók is jöttek szembe, kirándulók is haladtak az út mentén és az út se volt túl széles. Következő célpontunk Zelezny Brod, az üvegművesség egyik fellegvára volt. Álmos kis város, a folyón vadvízi evezősök, a főtéren az üvegmúzeum zárva, néhány régi faház mutatóba, de az útikönyvben említett fa harangtorony leégett, a közért előtt kitett dobozba gyűjtenek az újjáépítéséhez. A parton kellemes terasszal egy vendéglő, gondoltuk eszünk valami jellegzetes cseh fogást. A fő ajánlatuk magyar gulyás és szegedi gulyás volt knédlivel. Kiválasztottunk néhány nem magyaros nevű fogást. Ebből egynél eltaláltuk a sült hús, káposzta, knédli – szerintünk hagyományos cseh – ételsort, amiből gyorsan rendeltünk még egyet. Volt még töltött paprika knédlivel (jó csípős, ahogy Füredy Laci mondta), meg valami sült hús darabok kis krumplis gombócokkal (azt is knédlinek nevezték). Minden fogás ízletes volt és egységesen 70 KCZ volt az ára. Úgyhogy heten nagyon jól megebédeltünk 600 KCZ-ből (alig volt több, mint Hruba Skala-ban a parkolás).

    Ha már Jicin volt a kiindulópontunk gondoltuk, hogy megnézzük a várost. Nem bántuk meg. Aranyos kis város, az épen maradt középkori városkapu tornyán az egyik oldalon az 1700-as, míg a másik oldalon az 1800-as évekből származik az óra. András és Füredy Laci a toronyba is felmentek. A főtéren körben szép lábasházak, mindenféle üzletekkel. A buszpályaudvarral szemben álltunk meg egy parkolóban, amibe a virágládák mellett a járdán hajtottunk be. András lefolyója kicsit fennakadt a járdán, de szerencsére nem történt komolyabb baj.

    Odafelé kimaradt Bouzon, visszafelé ezt szántuk utolsó éjszakázó helynek. A felhők ezen a napon is jöttek-mentek. Ahogy haladtunk Bouzon felé beleszaladtunk egy nagy esőbe, amiből hamarosan jégeső lett. Tréfálkoztunk, hogy még kicsik a jéggolyók a whiskybe, erre egyre nagyobbak kezdtek hullani. Alighogy felvetettük, hogy be kéne állni valami benzinkút fedele alá előttünk volt egy bezárt benzinkút, ahová éppen befértünk mindannyian. Hallgattuk a benzinkút bádogtetején a jégdarabok csattogását, kitettünk tányért-poharat jeget gyűjteni és felfedeztük a szivárványt is, mert míg felettünk sűrű fekete fellegek voltak kicsit odébb sütött a nap. Nagyon szép, ámde keskeny erdei utakon kacskaringóztunk tovább, félreálltunk de így is alig fért el mellettünk egy fát szállító traktor.

    Aztán megláttuk Bouzovban a település felett a kastélyt, amit dél-német mintára építettek át egy csaknem teljesen elpusztult középkori lovagvárból. Sok parkoló volt a városban, némelyikben lakóautót is láttunk, de mi csak mentünk egyre feljebb, amíg meg nem érkeztünk a kastély parkolójába. Egy-két személyautón kívül üres volt, így kényelmesen elhelyezkedtünk és tüzet csiholtunk a grillsütőben. Ekkor már ½ 8 volt. Editke életmentő falatokat készített, hogy kibírjuk, amíg kisülnek az első husik. Megint összeadtuk ami volt, sült ott virsli, többféle kolbász, tarja, pulyka, készült friss saláta, desszertnek volt kókuszgolyó, parány, rágcsálnivalók. A kisült falatokkal újra és újra megtöltött tányér egyre lassabban ürült ki, maradt még egy jó adag másnap ebédre is.

    Vasárnap reggel elérkezett a hazautazás ideje. Reggel Selymi még megkergette a gyönyörű ősfás parkban a mókusokat, akik jól szórakoztak rajta a fák tetejéről. A parkolóőr odajött megbeszélni, hogy hogyan álljunk a nagy autókkal, de megnyugtattuk, hogy nem akarunk maradni (még a 40 perces vezetős kastélytúrához se volt kedvünk, nemhogy a 100 perceshez), kívülről megnéztük és lefényképeztük a kastélyt, majd tovább indultunk Litovelbe az út utolsó városnézésére

    Sok víz, csatorna, folyó, tó mindenfelé, a főtéren a torony alatt folyik át az egyik ága a folyónak, benne halak úszkálnak. Kicsit nehezen találtunk ki a városból, volt némi forgolódás. A kivezető úton megálltunk a benzinkútnál tankolni és akkor --- Brigi nem indult el többé. Mindig tartottunk tőle, hogy a bonyolult riasztójával egyszer történik valami, hát most történt. Egyik kulcs / másik kulcs – semmi. Telefonszám keresés, telefon haza, már másé a telefonszám. Otthon fiam és barátnője kutattak az új szám után – ki van kapcsolva. Előkeresték a riasztó használati útmutatóját – próbálkozás – semmi. Csaba is megnézte – ki tudja, hogyan kötötték be. Már ott tartottunk, hogy megpróbáljuk kicsit félretolni és otthagyjuk, hazajövünk és hétfőn – kedden a riasztóst fellelve (a cég persze már megszűnt) fülönfogva kivisszük, hogy szedje szét, amikor Füredy Laci sokszoros áttételen keresztül elérte a riasztósát, aki ismerte ezt a rendszert – meg is volt a véleménye róla – megmondta, hogy mit vágjunk el, mit kössünk össze – és beindult a kocsi. Igaz, hogy a belső elektromos rendszer is csak menet közben működik, de legalább gurul. Csaba még aggódott, hogy ha rafinált volt a riasztó szerelő, akkor úgy kötötte, hogy néhány km után leáll és valamit tönkretesz, de szerencsére nem ez történt. Persze ez azt is jelenti, hogy tapasztalt autótolvajnak nem jelentett akadályt a riasztó, legfeljebb a kezdőknek, meg természetesen nekünk okozott gondot.
    Most már csak 80 km-re vagyunk otthonról, remélem, hogy szerencsésen hazaérünk. Mivel jövő héten Pünkösd lesz és persze megint menni szeretnénk – most itthon az Editke által javasolt Balaton környéki helyekre és talán Hévízre pancsolni egyet, mert ott még sose voltunk – valahogy a héten zöldágra kellene vergődni legalább a riasztó kiszerelésével és az elektromos rendszer ismételt önállósításával.

    Andráséktól és Editkééktől elbúcsúztunk Litovelben, ők másfelé mentek haza. Csabáéktól a cseh – szlovák határon köszöntünk el, egy darabig még jöttek velünk, aztán leváltak, de legnagyobb meglepetésünkre Nitrán egyszercsak utolértünk egy lakóautót, akik ők voltak. Majdnem Komáromig mentek előttünk, ott aztán ismét elkanyarodtak.

    Immár ketten folytattuk az utat Füredy Laciékkal. Komáromnál átérve a magyar oldalra a Tesco parkolóban még ittak egy kávét és elköszöntünk, ők már nem jöttek fel az autópályára. Így aztán a nagy csoportos utazás végére elfogytak az útitársak.

    Editke mondta, hogy ebben a pár napban annyi minden történt, annyi mindent láttunk, hogy sokkal hosszabbnak tűnik 4 napnál. Én is így vagyok vele, nagyon sok élményünk volt – szerencsére többségében kellemes -, teljesült a régi vágyam, sok magyar lakóautós utazott együtt, mégis megmaradt a rugalmasság a programok és útvonal alakításában. Megismertünk kedves új klubtársakat, kicsit bebarangoltuk a világnak egy érdekes és szép szegletét. Remélem, hogy a többiek is hasonlóan vannak vele, mi mindenesetre jól éreztük magunkat és Csehország még számos szépséget tartogat az érdeklődő utazók számára.

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.