Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Regisztráció
Emlékezz rám

Kata (GáborApa) beszámolójának kiegészítése az emlékeim alapján. "A tényeknél fontosabbak emlékeink."
Ilyen távlatból már nem biztos, hogy minden beugrik, meg Kata szerintem minden fontosat megemlített, de azért majd igyekszem még hozzátenni, amit tudok.

Azóta például valahol olvastam, hogy San Gimignano főterén lehet a világ legjobb fagyiját kapni, amit mint te is említetted, mi csak igazolni tudunk.
Azóta is összefut a nyál a számban, ha rágondolok.

A másik kulináris élmény - persze az esti grillezések és a hozzá fogyasztott olasz borok mellett - a Greve in Chianti piacterén kóstolt egyben sütött, fűszerekkel töltött, ropogós bőrű vaddisznó volt. Az egész vaddisznóból nyesegettek le falatokat, azt friss zsemlébe tették és már ehettük is. Már messziről csábított az incsiklandó illata.

Egyébként ebben a kis városkában a lakóautó parkoló közepén van kijelölve a helikopter leszálló pálya. Szerencsére amíg ott voltunk, nem volt szükség a használatára.

Certaldo Boccaccio városa és a hegytetőn levő középkori város olyan, mintha bármely pillanatban megjelenhetne maga az író, vagy szereplői is. Korábbi ottjártunkkor láttunk képeket a városka festa-járól, amikor az egész főutcán hosszú asztalokat állítanak fel, fáklyákkal világítanak és középkori ruhákban középkori lakomát csapnak.

Sienában tanakodtunk egy ideig, hogy felmenjünk-e a városháza tornyába, mert a földközelből is lenyűgöző középkori házakkal körülvett kagyló alakú főtér onnan egészen különleges látványt nyújt, de a nagy melegben végül lemondtunk róla. Majd legközelebb.

Montalcino nekem szívem csücske. Már korábban olvastam Isabella Dusi-tól a Vanilla Beans and brodo című könyvet (amit Kata is megvett, én meg egy másik könyvét vettem meg, de bevallom, még nem jutottam hozzá, hogy annak is a végére érjek), amiben bemutatja a városka életének mindennapjait, azt, hogy milyen szegények voltak a parasztok azon a vidéken és hogyan gazdagodott meg a város a híres borának, a Brunellonak köszönhetően (amiből mi is elszopogattunk egyik este egy palackkal). Az is érdekes jellegzetessége a toszkán városoknak, hogy városrészekre osztottak (Montalcino négy részre, Siena háromra), a városrészek pedig versengenek egymással. Ez leginkább a festák idején csúcsosodik ki Montalcinoban az íjászversenyen, Sienában a Palion, de azért a hétköznapokban is elkülönülnek a városrészek. Külön címerük ven, amely a városrész házainak falán, lámpavasain kis címerek formájában megjelenik, és állítólag vannak olyan öregek, akik nem is nagyon lépték át a saját városrészük határait életük során (Ezt azért kis túlzásnak tartom látva a városkák és városrészek méretét).

Pitigliano varázsát az adja, hogy egy kiemelkedő tufaszirten áll. A házak egybeépültek a heggyel, a pincék közül nem egyet még az etruszkok vájtak ki.

Saturnia felé közeledve már messziről lehet érezni a fürdő záptojásszagát. A városban persze van hivatalos, épületben üzemelő gyógyfürdő is, de szerintem az messze nem lehet olyan csodás, mint az egyik völgyecskében a szabadon látogatható természetes fürdő (persze ott nincsenek öltözőkabinok, meg wellness szolgáltatások). A 35-37 fok körüli hőmérsékletű patak vízesésekkel ömlik alá az alatta haladó folyóba és az útja során medencéket vájt ki a kőzetből. Úgyhogy több szinten lehet dagonyázni, élvezni a lezúduló víz masszázsát és mivel bő vizű a patak, a víz folyamatosan megújul.
Parkolni elvileg nem szabad ott lakóval, de mi estefelé mentünk és senki nem reklamált.

Pisa-ról már annyit írtak, hogy nehezen tudnék bármit hozzátenni, tényleg nagyon szerencsések voltunk a parkolással, pedig már aggódni kezdtem, mert nem sok üres helyet láttunk, ahogy keresztülmentünk a városon. A stadion mellett álltunk meg és minket is meglepett, amikor talán a harmadik sarok után egyszer csak elénk tárult a ferede torony.

Calievo után történt a kalandunk, amiről már korábban beszámoltam a zsákutca faluval és a meredek úton történő visszatolatással.

Butiban érdekes helyen volt a lakóautó parkoló. Olyan keskeny utcákon kellett megközelíteni, hogy két oldalt a lakó mellett csak néhány cm volt a házak faláig. De a neheze csak ezután következett. A parkoló meredek domboldalon lépcsőzetesen épült és a legtetején volt kijelölve a hely a lakóautóknak. Éles szerpentinen kellett felmenni, de a hosszú lakókkal a szűk kanyarokat csak oda-vissza tolatgatással lehetett bevenni. Aztán a hely kárpótolt a fáradozásért, a templomtorony tetejével voltunk egy magasságban, még elektromos csatlakozók is voltak, igaz, nem tudtuk kitalálni, hogyan is működnek. Volt pad, asztal, forrás (kissé gyanús barlangban) és remek kilátás. Aznap nyertek valami meccset az olaszok a VB-n (még nem a döntő volt), nagy zászlólengetéssel, dudálva száguldoztak autókkal, robogókkal a város utcáin.

Firenzével nem volt igazán szerencsénk. Egyrészt nagyon meleg volt, másrészt tényleg az egész várost bejártuk, mire találtunk valami parkolóhelyet jó messze a műemléki városközponttól és az is kicsit necces volt, építkeztek is az utcában, mindenféle egymásnak ellentmondó táblák voltak kint, egyáltalán nem voltunk biztosak benne, hogy visszatérve nem találunk-e büntetőcédulát a szélvédőn (szerencsére nem volt). A dómba se tudtunk bemenni, mert éppen valami rendezvény volt, pedig a lányok még szép kendőcskéket is vettek, hogy a pucér válluk ne legyen akadálya a dóm megtekintésének. (Szerencsére a kendők azért máskor is használhatók és legalább szép emlékek maradnak az útról.) De Firenze maga is megér néhány napot, amikor jut idő múzeumra is, nézelődésre is és a város környéki gyöngyszemek meglátogatására is.

Mi már többször jártunk Toszkanában, de mindig az az érzésem, hogy ez még csak az aperitif. Nem jártunk még Lucca-ban, Arezzoban és környékén, csak épphogy belekóstoltunk a Chianti vidékbe, a hegyeknek még csak felé se néztünk, az etruszkok kultúrájából még csak morzsákat szemelgettünk. Ahhoz hogy úgy-ahogy nem rohanva kicsit teljesebb képet lehessen kapni erről a csodálatos vidékről nem egy-két hét, de hónapok kellenek.

Azért jó volt megint megmerítkezni a toszkán tájban, a dimbes-dombos vidékben, a szőlőültetvények végtelen soraiban - a sorok végén különböző színben pompázó rózsatövekkel -, a dombtetőkön álló tanyaházak és a hozzájuk vezető ciprus fasorok látványában (Katával nem tudtuk eldönteni, melyiket is fogadnánk el, gyakorlatilag bármelyiket), a birtokok határát jelző, általában nyitott jelzés értékű kovácsoltvas kapuk cirádáiban, amelyek nem folytatódnak kerítésben, a régi városkák kicsit álmos életében, amit csak a turistahadak zavarnak fel.

Ide is vissza kell menni, nem is egyszer...

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.