Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Regisztráció
Emlékezz rám

Imádjuk a lakóautózást, de azért Izraelbe repülős-autóbuszos társasutazásra neveztünk be.

Egy barátunk már többször járt zarándokúton a Szentföldön és amikor egy tavaly őszi találkozón ez szóba került többen is felvetettük, hogy legközelebb mi is szívesen csatlakoznánk, amennyiben nem túlságosan zarándokos és vallási gyakorlat orientált az út.
Idén tavasszal érkezett a hír, hogy az MSE Tours, akikkel korábban többször voltunk síelni megfelelő létszám esetén elég kedvezményes áron kínál 8 napos utat. A programot meglátva valóban kedvezőnek ítéltük, a minket érdeklő kultúrtörténeti helyek legtöbbjét tartalmazta. Baráti társaságból, rokonokból szép kis csapat jött össze, akikkel csatlakoztunk egy kis egyház csapatához, így biztosítva mindnyájunk számára a kedvező árat.
Néhányunkat egy idő után elkezdett zavarni, hogy mi csak utaljuk sorban a különböző előleg részeket, de közben semmilyen információt nem kapunk, csak egy telefon érkezett, hogy az olajár növekedése miatt kissé megdrágult az út. Az utolsó részletet barátnőmmel az irodában személyesen fizettük be, ahol nagyon kedvesek voltak, elláttak minket mindenféle térképpel, leírással. Izgatottan készültünk az útra. Egy Izraelből jött ismerős említette, hogy egyrészt jókor megyünk, mert az utóbbi időben elég békés a helyzet az országban, ugyanakkor nem biztos, hogy a legjobbkor, mert szeptember közepén még nagyon nagy a hőség, vigyünk is magunkkal fürdőpapucsot, mert különben a Holt tenger partján nem fogjuk kibírni a talaj forróságát.
A gép indulása előtt három órával kellett kint lenni a reptéren, de mi egy kicsit ennél is korábban érkeztünk hála a gyér hajnali forgalomnak.
A reptéren a csoport vezetőjétől (akiről ott derült ki, hogy egyben a kis egyház vezetője is, akikkel közös csoportban utazunk) kaptunk néhány dokumentumot, többek között az út pontosított programját is. Az izraeli gépre a bejelentkezés kordonnal elkerített check-in pultoknál történt. Először kottatartókat hoztak és állítottak fel. Azt hittem már, hogy zenés búcsúban lesz részünk. Kiderült azonban, hogy hamarosan számos fiatal ügyintéző érkezett, akik vaskos paksamétákat helyeztek a kottatartókra és egyenként (illetve a házaspárokat párban) beengedve kezdődött az alapos faggatózás. A szokásos ki pakolt be, egyedül hagytuk-e a csomagot kérdéseket követően a ki kit ismer?, mióta és honnan? miért megyünk Izraelbe? típusú kérdések következtek. Egyik barátnőnk a barátjával jött, velük már itt sok probléma akadt, (milyen jellegű a barátságuk, nem lesz-e túl vallási a program a számukra, - ekkor még nem is sejtettük, mennyire az lesz - stb.).
Nem ment gyorsan, amíg mindenki sorra került, de még így is maradt elég időnk a gép indulásáig. Mi nem mertünk semmilyen élelmiszert pakolni a csomagjainkba, de barátaink nem voltak ilyen szívbajosak, finom friss szőlőt, szilvát, körtét eszegettünk, amíg vártuk a beszállást.
Éppen jártam egyet, amikor Laci felfigyelt arra, hogy már többször szólítottak minket név szerint. Kiderült, hogy kicserélték a jegyünket a szárny fölötti sorba (valószínűleg a bejelentkezésnél a nagyon fontos beosztásban levő ismerősére hivatkozó utastársunknak sikerült előkeresni az ismerősét és egy utólagos variálással kedvezőbb helyet szereznie a gépen, ami egyébként teljesen tele volt). Az út alatt elővettük a reptéren a csoportvezetőtől kapott programot és azt az eredeti programmal összehasonlítva jöttek az első meglepetések. Néhány jelentős program kimaradt (pl. Akkó, Bahai-kert, Jordán felső forrásvidéke), volt viszont két alkalommal úrvacsora és fél napos Jordán folyóban megmerítkezés, ami korábban nem szerepelt. A csapat nagyobbik része nem a kisvallás csapatához tartozott és bár toleránsak voltunk (minden nap meghallgattuk a buszban a csoportvezető imáját és áldásait) azért nekünk nem ez volt az elsődleges célunk, hanem az egyetemes kultúrtörténet minél több emlékének megtekintése, hiszen ez a vidék kimondottan bővelkedik tárgyi emlékekben is.
Az első két éjszakát a Galileai tó partján egy kibucban töltöttük. Kis bungalókban laktunk, mihelyt megérkeztünk teljes erővel bekapcsoltuk a légkondit, hogy éjszakára lehűljön a ház, mert rekkenő hőség fogadott minket. Vacsora előtt még lementünk a tóhoz, eléggé hullámzott, de azért néhányan máris úszni indultak. Az ellátás svédasztalos vacsorát és reggelit tartalmazott, természetesen kóser előírásoknak megfelelő menüvel. Nagyon finomakat ettünk, sok salátát, halat, reggel különféle túrót, rántottát, gyümölcsöket. Vacsorára hal, csirke és borjú fogások voltak nagy változatosságban, sok zöldség, saláta és gyümölcs. Vacsora után kisétáltunk a közeli benzinkútnál levő boltba, elsősorban ivóvizet beszerezni, mert a nagy melegben legalább 2 litert kötelező volt inni naponta. A vezetékes víz is jó és iható Izraelben, ezért a későbbiekben többnyire csak a meglévő palackokat töltöttük fel és hűtöttük le éjszaka. Szerencsére a légkondi miatt napközben a busz ülések feletti csomagtartójában is kellemesen hűvös maradt a víz.
Másnap reggel első utunk a Jordánnak a tóból kivezető részéhez vezetett, a lejjebb már szennyezett folyón itt alakítottak ki egy helyet a vallási megmerítkezésben részesülni kívánók számára. Érdekes hely volt, a Szent Péter halak rágcsálták a lábunkat, ha bedugtuk a vízbe. Kicsit hosszadalmas volt, amíg a vallási csapatból a merítkezést választók fehér leplet öltöttek, levonultak a vízhez, ott énekeltek, majd ismét felöltöztek.
A többieknek ezalatt nem nagyon volt mivel elfoglalni magukat, így az idegenvezetőt vették össztűz alá. Tibor fantasztikus tudású, rendkívül jó idegenvezető, akivel nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki az út során. Ő csak ekkor értesült róla, hogy nem az egész csoport tartozik a kisegyházhoz és ezt követően a lehetőségek keretei között igyekezett úgy alakítani a programot, hogy abban mindenki megtalálja a számára érdekes elemeket. Kompenzációként tovább indulva megálltunk Beit She’An ókori városának romjainál, ami eredetileg nem szerepelt a programban. A város elég jó állapotban maradt fenn és biztos vagyok benne, hogy mindenki számára nagy élményt jelentett.
Ezután a nagy hőségben egy csodálatos oázisba vitt el minket a busz, ahol a több, egymással összefüggő tóban úszással, pancsolással frissítettük fel magunkat. A környezet is gyönyörű volt, a kiégett vidék után a dús vegetáció üdítő ellentétet jelentett. Sajnos nem tudtunk sokáig maradni, de így is az út egyik meghatározó élménye volt a Sahne oázis.
Egy önkiszolgáló étteremben elköltött ebédet követően néhány Újszövetségből ismert, Jézus életéhez kötődő helyet kerestünk fel. Elég tömény volt az egész út, annyi helyen jártunk, hogy sokszor még a sorrendbe rendezett fényképek alapján is csak nehezen sikerül felidézni a helyekhez kapcsolódó hangulatot. Ezen a napon még felkerestük Nazaretet, ahol az Angyali üdvözlet temploma mellett feltárt ősi alapok és József háza mellett a hatalmas fikuszfa maradt meg leginkább emlékeimben. Természetesen mindenhol volt egy-egy üzlet, amit meglátogattunk, hogy a csapat kiélhesse vásárlási lázát. Én nem vagyok nagy gyűjtögető, számomra maga az út volt az ajándék, csak az otthon maradottaknak vettünk némi apró ajándékot megemlékezésként.
Kánában a templommal szemben egy ajándékboltban kánai menyegzői bort kóstoltunk és sokan be is vásároltak belőle. Én nem szerettem volna kipróbálni, hogy a vörösbor kibírja-e a poggyászban a repülőutat, úgyhogy inkább kihagytuk borgyűjteményünk gazdagítását a menyegzői borral. Egyébként finom, édes bor volt, kicsit a görög mazsolaborra emlékeztető zamattal.
A vízben gazdagabb helyeken dús vegetáció, színpompás virágok voltak, a későbbiekben viszont sokat utaztunk sivatagos, kiégett területeken. Ezen a napon viszonylag korán visszaértünk a szállásunkra, volt még lehetőség fürdésre a tóban és egy ismerkedési estét is összehoztak a vacsora előtt, hogy a csoport két fele kicsit jobban megismerje egymást és erősödjön a tolerancia.
Másnap erre szükség is volt. Reggel egy másik kibucba buszoztunk át, ahol hajóra szálltunk, hogy azzal keljünk át a Genezareti tavon. A haladó hajó fedélzetén mozgott a levegő, ami nagyon kellemes volt a korai időpontban is egyre erősödő hőségben. A tó közepén megállt a hajó és áldás, éneklés, úrvacsora következett. Ez a program megint csak a csapat kisebbik részét érintette, a többiek közben igyekeztek árnyékba húzódni és ott kivárni a kb. egy órás szertartás végét. Ezután tovább haladt a hajó Tiberiasba, ahol az alapvető látnivalók bemutatását követően volt egy kis szabadidő körülnézni. Mi megcsodáltuk, hogy hogyan metszik a pálmafákat és a régi zsinagóga körbejárását követően a parton nézelődtünk régi templomok, házak között.
Ennek a napnak a programja szorosan kapcsolódott Jézus csodatételeihez. Így aztán következő megállónk a hegyi beszéd temploma volt. Ezt követte a hal és kenyérszaporítás csodájának helye, majd Capernaum, ahol megnéztük az ókori város romjait és Péter házának helyét.
A tavat megkerülve egy kibucban töltöttük az ebédidőt. A bőséges reggelit követően csak egy kis jégkrémet szopogattunk egy légkondicionált büfében. Mivel szinte az egyedüli vendégek voltunk elbeszélgettünk a felszolgáló lánnyal. Mondta, hogy ilyenkor a forróság miatt nincsenek sokan. Délután még tettünk egy autóbuszos kirándulást a Golán fennsíkon. Szép volt a kilátás a tóra, de az út mentén mindenhol figyelmeztető táblák tudatták, hogy veszélyes letérni az útról, mert aláaknázott a terület. Egy helyen megálltunk és kiszálltunk egy kilátónál, ahol az idegenvezető a lelkünkre kötötte, hogy a drótkerítésen túlra ne merészkedjünk.
A szállásunkra visszaérve volt még elég idő vacsora előtt fürödni egyet a tóban.
Másnap Haifa volt az első megállónk. Szerencsére a templomok mellett sikerült a Bahai keretet is megnéznünk. Idegenvezetőnk beszámolt a bahai vallás történetéről és jellegzetességeiről. Információi barátaitól származtak, akik ennek a vallásnak a hívei. Bár nagyon szimpatikus, elfogadó és toleráns új vallási irányzat, Irán legnagyobb vallási kisebbsége, amelyet napjainkban is üldöznek, terrorista támadások célpontja. Ezért aztán még a kertbe is csak fokozott biztonsági előírások betartását követően juthattunk be és csak a kert felső részében nézhettünk körül. Mivel innen lefelé lejtett a kert, nagyjából át tudtuk tekinteni. A kert nem csak a pihenést szolgálja, minden növénynek jelentése van és kapcsolata a vallás gyakorlásához. Kívülálló számára is szemet gyönyörködtető azonban az elrendezése és dús vegetációja. Nekem különösen tetszett, hogy a gyalogutakat legömbölyített szélű cserép kavicsokkal borították, kellemes terrakota színük mellett jól érvényesült a növények különböző zöldje.
Következő megállónk a Karmel hegyen Muhraka volt, Illés próféta áldozat bemutatásának szent emlékhelye, ahol szintén érdekes volt a kert, majd ismét a tengerparton Caesarea, Herodes kikötővárosa következett. Nehéz volt egyszerre áttekinteni a hatalmas romterületet, ahol jól kivehetőek voltak az ókori kikötő, a gabonaraktárak és a város egyéb jellegzetes elemei. Itt se fáztunk, Tibor, az idegenvezető több részletben mutatta be a város főbb nevezetességeit, közte rövid időt hagyva az egyéni felfedezésre is.
Tel Aviv óvárosában, Jaffoban csak rövid sétát tettünk, mert többen már reklamálták a fürdőzést a főváros széles homokos tengerpartján. Én szívesebben bóklásztam volna még a régi város műtermekkel teli sikátoraiban, ókori romok köré épült parkjaiban, de hát társasutazáson nincs ilyen szabadságfoka az utazónak.
A fürdőzés után Jeruzsálembe utaztunk, ahova vacsoraidőre érkeztünk a szállodába. Mire elfoglaltuk a szobáinkat, elköltöttük a vacsorát késő este lett. Azért néhány barátunkkal még elindultunk a közelben levő rózsakert felé ami egy kiterjedt park. Az idegenvezető megnyugtatott minket, hogy biztonságos hely, odaérve láttuk is, hogy családok kisgyerekekkel érkeznek piknik vacsorára a szabadban, de azért mégse merészkedtünk távolabbra a jól kivilágított autóút menti sétányoknál.
Másnap délelőtt jaruzsálemi városnézés volt a program, a zsidó, keresztény és mohamedán vallás meghatározó szent helyei, a siratófal, a sziklamecset, a Via Dolorosa a stáció állomásaival és a Szent sír bazilika. Nos, ez egy kissé tömény volt. Délután Betlehembe mentünk. Megdöbbentő a városrész szeparáltsága. Idegenvezetőnk, mivel izraeli állampolgár, nem mehet át Betlehembe. A falnál másik buszra kellett átszállnunk, ami csak a Jézus születése templomig vitt minket, aztán fordult vissza a következő csoportért. Csak néhány busz rendelkezik engedéllyel, hogy a jeruzsálemi oldalra átmenjen felvenni, illetve kirakni az utasokat, ezért ezek ingajáratban közlekednek a bejárat és az első betlehemi látnivaló között. Baráti társaságunk egyik tagja vállalta fel a tolmács szerepét Betlehemben, ahol angol nyelven folyt az idegenvezetés. Rövid betlehemi látogatásunk az idegenvezető családjának ajándékboltjában fejeződött be, ahol mindenki beszerezhette az újabb adag emléktárgyat.
Visszatérve Jeruzsálembe már várt ránk a buszunk, amivel a szállodába mentünk. Este fakultatív programként éjszakai városnézésre indultunk. Különböző kilátóhelyekről gyönyörködtünk a kivilágított városban, esti fénynél is megnéztük a Siratófalat (lehetőség nyílt újabb kívánságcédulák elhelyezésére), végigjártunk néhány új, nagyon szép lakótömböt és vásárlóutcát. Az egyik kereszteződésben megfigyelhettünk egy tánciskolát. Nem igazán ifjú párok a tánctanár utasításait követve forgolódtak az útkereszteződés közepén, kihangosított zene ritmusára. Nagyon tetszett a balzsamos éjszakában a táncosok lelkes gyakorlása, szívesen néztük volna tovább is (vagy talán be is álltunk volna közéjük), de persze igyekezni kellett a csoporttal.
A következő napot is Jeruzsálemben töltöttük, erre a napra is jutott bőven néznivaló. Olajfák hegye, Vizitáció temploma, Mária kútja, Sion hegye, Dávid háza, görög kori emlékek, Holokauszt emlékpark. Érdekes, hogy a csoport egyházi résztvevői nem voltak kíváncsiak a Holokauszt áldozatainak megemlékezésére. A kerti sírnál az egyházi tagok ismét úrvacsorát vettek, a többiek ezalatt a kertben, vagy környékén nézelődtek.
Egész Izraelben sok katonát látni, fiúkat és lányokat vegyesen, de a legtöbbel Jeruzsálemben találkoztunk. Idegenvezetőnk elmondta, hogy a katonai szolgálat lelkileg nagyon megviseli a fiatalokat, mert szinte mindenkinek a szolgálati ideje alatt történnek kisebb-nagyobb harcok, merényletek, attrocitások. Ezért a kötelező szolgálat letelte után hosszabb időre szabadságot kapnak. Ezt vannak, akik idegen vidékek megismerésére használják, mások az országon belül túráznak. Ezért aztán Izrael egész területén – kivéve ahol ezt biztonsági okokból kifejezetten tiltják – szabad a biwakolás, kempingezés. Ennek ellenére nem sok lakóautót láttunk az út alatt, talán ha két-három koros darabbal találkoztunk.
Másnap tovább indultunk Judea pusztájába. A Kumrán hegységben megálltunk azon a vidéken, ahol a Holt-tengeri tekercseket találták a barlangokban, felüdültünk Ein Gedi oázisában. Az oázisból csak messziről láttuk a tápláló vízesést, de érdekes madarakat, antilopokat figyelhettünk meg. Elképzelhetetlen, hogy ez a kiégett kősivatag az eső hatására virágszőnyegbe burkolózik. Na persze nem esik túl gyakran, mi szeptember második felében jártunk arra és utoljára valamikor februárban volt eső Izraelben (az idegenvezető tudta a pontos dátumot is).
A Holt-tengerhez közeledve lanovkával felmentünk Massada romvárosába. A platóról lenézve még felfedezhető az ostromló rómaiak táborhelyeinek körvonala, fent pedig jól kivehető a menekülő zsidók városának felépítése. A falakon jelzés található, hogy meddig tartanak az eredeti maradványok, honnan kezdődik a restaurálás kiegészítése. Nem lehetett könnyű védekezni az ellenséggel körülzárt, napnak – szélnek szabadon kitett platón a végsőkig harcoló kis közösségnek.
Már a délutánban jártunk és a 40 fokot ostromolta a hőmérő, amikor a Holt tenger partjára értünk. Itt úgy gondoltuk, hogy egy kis frissítő fürdő vár ránk. Hát frissítésről szó se lehetett, mert a víz legalább olyan forró volt, mint a levegő. A parton tényleg csak papucsban lehetett közlekedni, olyan forró volt a talaj. A tenger alját kisebb-nagyobb sókristályok borították, azokon se volt kellemes járkálni. Azért a fürdőzés a tömény sós vízben érdekes élmény volt. Felfeküdni a vízre igazán könnyen ment, de utána ismét leállni a szilárd talajra sokkal nehezebb volt. Jókat bohóckodtunk, gyűjtöttünk öklömnyi sókristályokat (amit aztán a szálloda erkélyén kiszárítottunk és úgy pakoltuk be papírzsebkendőbe bugyolálva a poggyászba). Arra ügyeltünk, hogy ne nyeljünk sós vizet, mert annak veszélyeire előzetesen felhívták a figyelmünket. Volt akit többeknek kellett segíteni, mert saját erőből nem tudott kievickélni a marasztaló sós vízből.
Innen már egyenesen Eilatba tartottunk, útközben csak rövid időre álltunk meg a sószikláknál, Lót feleségének sziklatömbjénél. Eilathoz közeledve láttuk a buszból, hogy erősen fúj a szél. Nagyon megörültem, hogy végre egy kis frissítő légmozgás vár minket az üdülőparadicsomban. Annál kellemetlenebb meglepetés volt amikor megérkeztünk és kiszálltunk, mert levegőt venni is nehéz volt, ugyanis forró szél fogadott minket a szabadban. Menekültünk is gyorsan a légkondicionált szállodába, ahol a lift kapacitás kissé szűkösnek bizonyult, de azért előbb-utóbb mindenki és a csomagjaink is eljutottak a szobákba. Vacsora után barátainkkal elsétáltunk a nem túl közeli tengerpartra és már sötétben a Vörös-tengerbe is bemerészkedtek néhányan.
Másnapra fakultatív kirándulásra fizettünk be Petrába, régi vágyam volt már, hogy a valóságban is lássam a rózsaszín kövekből kifaragott csodát. Tartottam tőle, hogy nem fogom bírni az oda-vissza gyalogutat a szurdokon keresztül, ha olyan lesz az időjárás, mint Eilatban. Szerencsére Petrában nagyon kellemes idő várt minket. A tengerszintnél jóval magasabban fekvő helyen elviselhető volt a meleg és amint beértünk a szurdokba onnan a sziklafalak árnyékában tudtunk haladni. A határátlépés Jordániába is kicsit körülményes. Három kísérőnk egymásnak adott át minket. Egyikük a határig jött a busszal, a második a határon való átkelésünket, okmányok ügyintézését végezte, míg a harmadik a Jordániában használt busznál várt minket és ő volt az idegenvezetőnk Petrában. Jóvágású mohamedán fiatalember, de mivel éppen Ramadán idején voltunk kissé kómásnak bizonyult. Egész nap nem ehetett, ihatott semmit, amitől eléggé kókadt volt. Odafelé azért még elmondta a szükséges tudnivalókat, de aztán amikor megérkeztünk a kincstárhoz, majd annak megtekintése után továbbmentünk a színházig. Ott megadta, hogy hánykor találkozunk a busznál és egy kis pihenőre vonult.
Petra csodálatos élmény volt. Maga az odavezető út is, a sziklahasadék természeti képződményei és helyenként az emberkéz alkotta elemei, majd amikor először csak egy keskeny sávban, majd teljes pompájában kitárult előttünk a kincstár ragyogó homlokzata… mesébe illő élmény. Ráadásul bár a kincstár a legmeghatározóbb építmény, azért voltak ott még jócskán további néznivalók is. Nem volt időnk (és erőnk) mindent végigjárni, végignézni, de ami belefért a keretekbe az is fantasztikus volt. Boldog vagyok, hogy lehetőségem volt rá, hogy a helyszínen, saját érzékeimmel is felfedezzem azt a csodát, amit a letűnt idők emberei és a természet alkottak.
Visszafelé némi gond akadt a határon, néhány csoporttársunkat visszatartották és alaposan kifaggatták, de végül mindenkit visszaengedtek Izraelbe.
Este barátunk születésnapjának és utolsó izraeli esténk megünneplésére bulit rendeztünk az egyik szobában. Túl sok hely nem volt, az ágyon, a földön, minden kis helyet elfoglaltunk és jócskán belenyúlva az éjszakába beszélgettünk, felhívtuk az otthon maradt közös barátainkat, felköszöntöttük az ünnepeltet, megköszöntük Tibornak azt hogy ilyen remek vezetőnk volt, felelevenítettük az út jellemző momentumait.
Utolsó napunkon indulás előtt volt még egy kis idő ismét lemenni a Vörös-tenger partjára és fürdeni egyet a harapdáló halak között. Tel-Avivba a repülőtérre utaztunkban még megálltunk néhány helyen, többek között egy fennsíkon, aminek pereme meredeken szakadt le a mélybe és azon a helyen is, ahol a hagyomány szerint Mózes vizet fakasztott a sziklából.
Az út nagyrészt kősivatagon vezetett keresztül. Kicsit elbóbiskoltam és amikor felébredve kinéztem az ablakon nem akartam hinni a szememnek. Nagy táblák adták az áthaladók tudtára héberül és angolul, hogy az út mindkét oldala tűzvonal. Szerencsére nem éles harcok dúltak, hanem katonai hadtestek gyakorlatoztak. Azért így se volt kellemes érzés, hogy tankok kísértek utunkon.
A reptéren persze újabb biztonsági procedúra. Először a hátizsákunkra nem raktak cédulát, azt hitték, hogy kézipoggyászként akarjuk felvinni a gépre. Ehhez azonban egyrészt a mérete is nagy volt, másrészt abban voltak a több kilónyi súlyú sógolyók a Holt tengertől, amivel nem igazán akartunk sétálgatni a gépünk több órával későbbi indulásáig. Így aztán vissza kellett mennem a személyes kikérdezős helyig, hogy tudjak szerezni cetlit a hátizsákra is. Ezzel a csoportban az utolsók lettünk, akik a beszállókártyát megkapták és nem akartak egymás melletti helyet adni, csak némi reklamálásra. Majd a hátizsákot nem vették át, mint a többi csomagot, hanem egy külön helyre irányítottak minket, ahol egy liftnél kellett átadnunk valakinek. Kicsit tartottam tőle, hogy sose látjuk viszont, de szerencsésen megérkezett Ferihegyre az összes sókristállyal egyetemben.
Még bőven volt időnk nézelődni és elkölteni utolsó shekeljeinket a reptéren, mielőtt indult volna a gépünk, amivel éjféltájban érkeztünk haza Ferihegyre.

Nagyon érdekes ország Izrael, de az a vallási sokszínűség, ami ezen a kis területen található magában hordozza a bármikor felszínre törő ellentéteket. Elképesztő belegondolni, hogy milyen történelmi helyeken jártunk, ki mindenki élt, alkotott, harcolt ott az évezredek során. Sajnálom, hogy az idő annak ellenére, hogy már-már megemészthetetlenül sűrű volt a program nem volt elegendő minden érdekes hely felkeresésére. Nem hiszem, hogy még egyszer eljutok Izraelbe, az éghajlatát is túl melegnek találtam, de összességében nagyon sok élménnyel, szépséggel, érdekességgel lettünk gazdagabbak az út során.      

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.