Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Regisztráció
Emlékezz rám

Látnivalókban gazdag, gyönyörű, de kellemetlen kalandokkal tarkított útban volt részünk.

Talán amikor húsvétkor a hollandiai virágnéző túrán találkoztunk akkor említette Éva (Challenger), hogy nyárra Franciaországnak egy általuk még fel nem fedezett részét, Dordognét tervezik úti célnak. Mi is Franciaországban gondolkodtunk, Bretagne szerepelt a terveinkben, ahol egyszer már jártunk és nagyon tetszett. Aztán elkezdtem utánanézni az interneten, hogy hol is van az a Dordogne és mik is találhatók ott. Éva is küldte sorra az adalékokat. Nagyon megtetszett, amit találtam. Már az ősemberek is lakták a vidéket, számos barlang található őskori festményekkel. Aztán szép állapotban megmaradt középkori városok is vannak arrafelé, a 100 éves háború idejéből, valamint sziklák, folyók, erdők, természeti szépségek. Ráadásul nem is lennénk egyedül, hát megváltoztattuk az útirányt, legyen Dordogne a fő cél.

 

Július 10. péntekre terveztük az indulást és ebben az évben is sikerült összehozni a hosszú (három hetes) nyári szabadságot. Éváék csak egy héttel később tudtak elindulni, nagy örömünkre azonban Gabik velünk egyidőben keltek útra, csak nekik előbb kellett hazajönniük.

Pénteken Laci még elment Tatabányára dolgozni, mi Baluval bepakoltunk, előző nap még főztem néhány dolgot, amivel feltöltöttem a mélyhűtőt.


Laci 2 körül ért haza, nemsokára el is indultunk, de odaúton még egyszer be kellett mennie Tatabányára. Gabikkal az M1 mosoni pihenőben beszéltünk meg találkozót fél 6 – 6 között. Hűvös, szeles, időnként esős időben indultunk el Ausztria – Olaszország útvonalon. A Mondsee autópálya megállóig jutottunk el első este. Ott kiraktuk az asztalt, székeket és elfogyasztottuk Gabi finom rántott csirkéjét. Eléggé lehűlt az idő, 13-14 fok volt. Másnap reggel kint 7 fokra, bent 16 fokra ébredtünk.


Július 11. szombat

Másnap korán indultunk tovább, sok km várt még ránk. Innsbruck, majd a Brenner autópálya (ahol helyenként ácsorogtunk a dugókban) – Milano – Torino felé haladtunk. Mivel mindketten kiváltottuk a France Passion kártyát és matricát úgy gondoltuk, hogy mindjárt fel is keresünk egy olyan farmot, ami ebben szerepel. Az olasz - ­francia határ közelében Névache-ben egy láma farm szerepelt a kínálatban. Csodálatos hegyek között kanyarogtunk a zsákutca falu felé. Helyenként alig fértünk el, számos kemping mellett haladtunk el, átmentünk egy kissé romos falun, átkeltünk a patakon, végül elértünk Névache-ba, ahol egy meredek utcába kellett bekanyarodnunk. Keskeny is volt, meredek is, zsákutca is, a ház előtt amit kerestünk autók álltak, mi el se fértünk volna. Lámákat nem láttunk. Visszafordultunk és visszamentünk addig a kanyarig, amit mindketten kinéztünk mintegy 10 km-el korábban. Két lakóautó állt ott egy parkolóban. A magas patakparton álltunk meg, kiraktuk az asztalt, székeket, megvacsoráztunk, kicsit borozgattunk. Éjjel a patak csobogása mellett jól aludtunk. Másnap reggel Selymit sétáltatva kicsit felsétáltunk a hegyoldalban, Gabik pedig a falu felé (Val des Pres) indulva friss bagett zsákmánnyal tértek vissza.


Július 12. vasárnap

Reggeli után indultunk tovább dél felé. Igyekeztünk kikerülni az autópályákat és ez az Alpokban még élvezetes is volt. Több helyen megálltunk gyönyörködni a kilátásban, a hegyekben – völgyekben, sziklák között zúgó patakokban. Útszéli árusoknál beszereztünk némi gyümölcsöt és örültünk neki, hogy a hűvös, esős indulást követően ragyogó napsütésben, de nem túl nagy forróságban haladtunk. Gap – Nyons – Carpentras – Avignon érintésével haladtunk dél-nyugat felé. A tengerparthoz közeledve azonban egymást érték a körforgalmak, ezért mégis rámentünk az autópályára, hogy még világosban elérjük a Narbonne tengerpartján kinézett lakóautó parkolót (koordináták: É43.14742, K3.15376). Még világosban odaértünk, de nem volt túl meleg, csak Gábor és Laci merészkedtek be a széles homokos parton át a tengerbe. A parkoló eléggé tele volt, de sikerült találnunk két helyet egymás mellett.


Július 13. hétfő

Másnap reggel akkora ködre ébredtünk, hogy eltűnt az egész környezet, csak néhány lakóautónyira lehetett ellátni. Azt azonban így is láttuk, hogy gyülekeznek az emberek, sorban állnak. Kiderült, hogy várják a boulangerie furgonját, ami hozza a friss bagettet és péksüteményeket. Reggeli után még üldögéltünk egy darabig a szélben, vártuk, hogy a nap legyőzze a vastag párát, de jó ideig nem történt semmi javulás. Ezért aztán elindultunk Spanyolország felé azzal, hogy ha közben kiderül az idő, majd megállunk fürdeni. Ismét az autópálya kikerülésére törekedtünk, de amikor egy hatalmas dugóba kerültünk, ami nem akart mozdulni letértünk egy új autópályára a part felé. Bizonyára gyanúsnak kellett volna lennie, mert nem volt fizetős, de mi csak igyekeztünk a partra, hiszen időközben a nap is kisütött. Sajnos csak kocsival tudtuk megnézni a városkát, ahol lementünk, mert talpalatnyi helyet se találtunk a tenger közelében. Tovább szerettünk volna menni a parton, de kiderült, hogy nem vezet tovább út. Így aztán visszafordultunk és ismét rámentünk a fizető autópályára. Egyre melegebb lett, ezért Barcelona előtt ismét a part felé vettük az irányt. Az országút és a part között húzódott a vasút és nem nagyon találtunk helyet, ahol megközelíthettük volna a partot. Ekkor igazolódott be első ízben Gábor képessége, hogy a leglehetetlenebb helyeken is talál parkolóhelyet. Némi flikk-flakkal a vasút alatt átvezető (lakónak alacsony) átjáró közelében talált helyet, ahonnan rövid sétával közelítettük meg a partot. Apró kavicsok, nagy hullámok, ragyogó napsütés, kellemes meleg, zuhany – jót strandoltunk. Utána a viszonylag erős forgalomban bementünk Barcelonába és végigjártuk a neten talált koordinátákat. Végül visszatértünk az első helyre, ami ugyan nem volt ideális – 25 EUR/ nap, aszfaltos, közös busz – lakóautó parkoló, a buszok egész éjjel járatták a motort, a városba bevezető út közelében, kevéssé bizalomgerjesztő környezetben – de mégis ez volt az egyetlen, ahol helyet is találtunk. (koordináták: É41.41346, K2.22173)


Július 14. kedd

Brigit Selymivel a parkolóban hagytuk és Gáborék autójával indultunk városnézésre. Güell park (még nem volt tömeg) – Spanyol falu (itt sokkal jobb parkoló lett volna, mint ahol mi aludtunk, láttunk is benne néhány lakóautót) – majd a Rambla végénél mi kiszálltunk. Gabik még egy kicsit nézelődtek, aztán strandoltak. Mi megnéztük a vízi részét a Ramblának – megcsodáltuk, hogyan húzzák félre a hidat, hogy átengedjék a hajókat. Jó darabon elsétáltunk a Ramblán, megcsodáltuk a mutatványosokat és az útba eső Gaudi házakat, majd metróra szálltunk, hogy a Sagrada Familiánál fejezzük be villámlátogatásunkat. A metro érdekes volt, annyit gyalogoltunk különböző folyosókon, hogy már azt hittem, oda is érünk a föld alatt a célunkhoz. Csak kívülről csodáltuk meg a még mindig épülő templomot, ami azért sokat haladt előre készültségben mióta 30 éve láttuk. Be nem mentünk, mert hosszú sor állt, nekünk meg már igyekeznünk kellett vissza, hogy találkozzunk Gabikkal. Így is kicsit elkéstünk, pedig nagyon igyekeztünk.

Elég meleg volt, ezért úgy döntöttünk, hogy a hegyek felé indulunk tovább, irány Andorra. Szép úton haladtunk, megálltunk kicsit nézelődni Solsona középkori városmagjában.

Utána mentünk tovább, szép völgyben, patak, majd tó mellett, de nem találtunk jó éjszakázó helyet. Írtam GáborApának egy SMS-t megkérdezni az andorrai lakóparkoló koordinátáit, mert nem találtam a jegyzeteim között (másnapra persze megleltem). Már a lemenő nap fényénél megérkeztünk Andorrába és mindjárt a határ után az első bevásárlóközpontnál lakóautó parkolót jeleztek táblával. Elég meredek úton lehetett megközelíteni, de hát Andorrában szinte csak meredek utak vannak. A bevásárlóközpont mögött volt a parkoló, ami estére szinte teljesen kiürült. Éjszakára még néhány lakóautó csatlakozott hozzánk.


Július 15. szerda

Reggel megnéztük a közeli üzleteket, de nem nagyon vettünk semmit, hanem haladtunk tovább. Sikerült kikerülnünk a fővárost, úgy kellett visszafordulnunk, hogy mégis bemenjünk Andorra la Vellába. Itt Gábornak sikerült szert tennie egy jó cipőre, de mi még mindig csak nézelődtünk. Végül a többek által kipróbált lakóparkolóban kötöttünk ki a francia határ közelében, ahol amíg Laci elvégezte a lakószervizt mi kicsit nézelődtünk Baluval. Nagy bevásárlást nem rendeztünk, néhány üveg ital, csoki, olívaolaj (a tavalyi görög beszerzés már elfogyott), némi sajt. Persze tankoltunk is az olcsóbb üzemanyagból. Azért Andorrában engem most is a nagy hegyek, a hágóról nyíló kilátás, a sok szerpentin nyűgözött le a leginkább. Az egyik hajtűkanyarban a sífelvonóhoz szépen sorban álltak a lovak és tehenek.

Gábor ismét próbát akart tenni egy France Passion gazdasággal. Így aztán a Niaux völgyben haladva egy kis hegyi zsákfaluban, Sem-ben találtuk magunkat. Sem bányászfalu volt, vasércet bányásztak, de már megszűnt a kitermelés, csak néhány ismertető tábla és a bánya lezárt bejárata őrzi az emlékeket. A falu bejáratánál találtunk egy parkolót, ott megálltunk. Lacival gyalog indultunk megérdeklődni, hogy hol találjuk az éjszakára helyet adó családot. Egy kertben egy hölgy napozott, neki mutattuk meg a könyvet. Elmutogatta, hogy még feljebb kell menni. Gábor lakóautóval próbálkozott. Az út végén épülő háznál csak a háziasszony volt otthon, aki azt mondta, hogy ahol parkolunk ott a kis tér másik oldalán álljunk meg. Gabiék nekiláttak lecsót főzni, mi addig felkerestük a közeli dolment. A nagy kő egy magaslaton állt. Éppen vacsoráztunk, amikor előbb egy spanyol lakóautó érkezett, akik szintén felkacskaringóztak a házhoz, aztán alig tudtak visszajönni. Én próbáltam elmagyarázni nekik, hogy maradjanak ott, ahol mi vagyunk, úgyis oda fogják visszaküldeni őket, mert fent a háznál nincs hely. Később megjelent a házigazda, aki kérte, hogy álljunk hátrébb a lakókkal, amúgy a terület a közösségé és bármikor elküldhetnek minket. Gondoltuk, hogy majd lefekvés előtt hátrébb állunk, de annyira aggódott, hogy kénytelenek voltunk összepakolni és átállni. Senki nem zavart el bennünket, csak idős nénik jártak-keltek, üdvözöltük egymást, ők meg jól szemügyre vettek minket.


Július 16. csütörtök

Ezen a napon megtekintettük az első ősember barlangot. A völgyben visszafelé haladva jobb oldalt egy festett barlang található, ahova azonban már előjegyzésben lefoglalták a napi limitált látogatási lehetőségeket. Mi az út másik oldalán egy kicsit távolabbi barlangot céloztunk meg. Még nyitás előtt odaértünk, rajtunk kívül végül csak egy francia házaspár vett részt a barlangnézésen, ahol a vezető hosszasan ecsetelte a nem túl sok látnivalót. Indulás előtt részletes tájékoztatást kaptunk a korról, amikor használták a barlangokat, arról, hogy mire vadásztak, a lakás és a barlangrajzolás „képzőművészet” elkülönüléséről, étkezési szokásaikról.

Többször hallhattuk, hogy itt nincs sok minden, viszont kimerítően ecsetelte vezetőnk a barlang felfedezését. Azért érdekes volt a barlang, némi cseppkövek is voltak és a kis múzeumban érdekes emlékek.

Innen először hegyi utakon Carcassonéba indultunk tovább, amit Zsuzsa ajánlott a figyelmünkbe. Nem este értünk ugyan oda, de nagyon bájos a szinte díszletnek tetsző romantikus soktornyos városfal és az azon belül elterülő régi város. Itt elég sok turista volt, de a parkolóban kényelmesen találtunk helyet. Carcassone felé haladva láttunk néhány kathar emléket, bástyát, várromot, meg is álltunk egy kis városban kicsit körülnézni.

Késő délután lett, mire Carcassonét bejártuk és úgy döntöttünk, hogy ismét egy France Passion hellyel próbálkozunk. Alzonne-ban azonban a megadott cím egy kemping jellegű területhez tartozott, ahol mintha előkészületek folytak volna, de egyébként üres volt. A tulajdonos azt magyarázta, hogy tele vannak, majd miután már több mint öt perce nézegettük a térképet, hogy következőnek hol próbáljunk szerencsét elkezdett sürgetni minket, hogy tűnjünk már el. Lehet, hogy valóban minden hely le volt foglalva, de mi csak egy lakókocsit láttunk bekanyarodni, amikor végül továbbmentünk.

Következő célpontunk Villesiscle-ben a Chateau Robert volt. Egy kissé viharvert kastély szomszédságában levő eléggé megviselt gazdasági épületek, mellette kezdődtek a szőlőföldek. Na, negyedikre sikerült egy olyan vendéglátóhelyet találnunk, amilyenre gondoltunk. Kedvesen fogadtak minket, megmutatták, hogy hova állhatunk (még választhattunk is két lehetőség közül). Hoztak egy listát arról, hogy milyen boraik vannak. Amikor letelepedtünk, elmentünk megkóstolni a borokat és vásároltunk is. Egyre csúnyább felhők gyülekeztek, vacsora alatt már villámlott is. Közben érdeklődve szemléltük egy mókus kötéltáncos előadását, amelyik oda-vissza szaladgált a villanydróton. Vacsora után gyorsan összeszedelőzködtünk és bevonultunk a lakókba. Hatalmas jégeső zúdult ránk, úgy kopogott a tetőablakokon, hogy attól tartottam, betörnek. Szerencsére idővel elvonult és nem tett kárt a kocsikban.


Július 17. péntek

Másnap reggel elbúcsúztunk és indultunk tovább. Nagyon szerettem volna megnézni a szintén Zsuzsa által ajánlott Gavarnie völgyet, de nagyon felhős volt az ég, ezért nem indultunk neki a hosszú útnak. Éváék is bejelentkeztek, hogy estére már a barátaiknál lesznek Bergerac közelében, úgyhogy inkább Dordogne felé vettük az irányt.

Először Toulouseban álltunk meg körülnézni. A folyóparton találtunk parkolóhelyet és a friss délelőttben kicsit körülnéztünk a városban.

Ezután kinéztem néhány várost, amit útba ejthetünk a találkozóhely felé haladva. Némelyikben nem találtunk parkolóhelyet, mások nem voltak igazán vonzóak. Eymetben körülnéztünk, aranyos régi, kissé romos kastélya, főtere lábas házakkal körbevéve. Némelyik majd összedől. Gábor felfedezett egy pizzás furgont, amiben fatüzelésű kemencében sütötték a pizzát.

Bergeracban még megkerestük a lakószervizt, de a várost már nem néztük meg, mert közben kaptuk a hírt, hogy Éváék már megérkeztek a barátaikhoz. Keskeny erdei utakon sikerült megközelítenünk a farmot. Késő délután értünk oda a csodálatos természeti környezetben fekvő gazdaságba, ahol nagyon kedvesen fogadtak minket Éváék és barátaik. A rusztikus házban, ahol hatalmas kandalló díszíti a konyhát finom raqulett vacsorát fogyasztottunk, a háziak pedig szárított és májjal töltött kacsamellel és finom süteménnyel kedveskedtek. Másnapra igazi magyar ebédet ígértünk nekik. A háziak felvetették, hogy másnap délután megmutatnak nekünk egy helyet a folyóparton, ahol jól lehet fürdeni.


Július 18. szombat

Reggel Gábor Éváékkal bevásárolni indult, Gabival pedig addig felaprítottuk a gulyásba a zöldségeket. Gábor a nagy létszámra tekintettel vett egy nagy fazekat is. Az út előtt vásároltunk egy lábakon álló kis gázfőzőt, amire grillezéshez is lehet rácsot feltenni, de gázfőzőként is üzemelhet. Az előző estéken már jókat grilleztünk rajta, most kipróbáltuk főzőként is. Nagy sikere volt a finom gulyásnak a francia család körében. Ezen a napon se volt meleg, így a fürdőzés elmaradt. Ebéd után még ejtőztünk egy kicsit, aztán felszedelőzködtünk.

Perigueux-ben a folyóparti lakóautó parkolóban álltunk meg. Innen sétáltunk fel a városba. A part közelében érdekes lábon álló ház volt. Megközelíteni is valószínűleg csak létrán lehetett, mert a lábán nem volt semmilyen bejárat. A katedrálisban esküvő volt, egy kissé duci menyasszony ment éppen férjhez. A templom a toulousei katedrálishoz hasonlóan a Compostelába irányuló zarándokút állomása, benne a keresztesek számos jelével. A katedrálistól a lakókhoz visszafelé indulva a meredek utcán egy szépen kivitelezett háton átfordulást produkáltam, mert félreléptem és kifordult a bokám. Ezek után néhány napig tapaszokkal, fáslival megtámogatva jártam, de szerencsére komolyabb baj nem történt. Éjszakára Bourdeillesben kerestük fel a lakóautó parkolót, ami a folyóparton fekszik hatalmas füves területen. (Koordináták: É45.32287, K0.58317) Ha jól emlékszem kedden és vasárnap nem használható, mert olyankor focimeccsnek ad otthont a hely. Miután letáboroztunk városnézésre indultunk az alkonyatban. Nagyon hangulatosak a város sárga kőből épült, színes spalettás házai, a kastély, aminek még éppen be tudtunk kukucskálni az udvarába zárás előtt, a parkok, ahonnan szép kilátás nyílt a folyóra és a mellette húzódó alámosott sziklafalakra.


Július 19. vasárnap

Bernard kora reggel – amikor még mindenki más aludt – meglátogatta a pékséget és friss bagettekkel tért vissza. Ezen a napon első megállónk a közeli Brantome volt, ahol a parttal kutyaláb (Y alakú) híddal összekötött kis szigeten régiségpiac kínálatával ismerkedtünk. Volt ott minden. Régi, rozsdás szerszámok, bútorok, kerámiák, festmények, ruhák. Eltöprengtünk rajta, hogy mi lehet az, amit több helyen is láttunk. Két fém állvány szerűség, különböző módon díszítve. Később a nap folyamán rájöttünk. Amikor az hateforti kastélyt meglátogattuk a kandallókban láttunk ilyen fém alkalmatosságokat, amikre a hasáb fákat tették. A híd alatt csúszdán próbáltak átkelni kenukkal, volt aki elég ügyesen csinálta, de bizony voltak olyanok is, akik elég sokat szerencsétlenkedtek.

Ezen a napon még egy kedves középkori várost néztünk meg. Excideuilban felmentünk a magánkézben levő kastélyhoz, amelyben napjainkban egy művész él. Utána barangoltunk a városban. A templomban éppen vége volt a misének, jól öltözött helybéliek tereferéltek még egyet a templom előtt mielőtt hazamentek volna a vasárnapi ebédre. Az egyik utcában Bernard felfedezett egy olyan régi kis Citroen furgont, amilyen nekik is volt valamikor. A templom melletti téren szép szökőkút állt, itt láttuk először a környékre jellemző fedett piacteret. Tetszett az egyik ház tetején a szélkakast helyettesítő szélmókus.

Következő megállónk Hautefort kastélya volt. Az út felől nem nyújtott túl izgalmas látványt, de a kert felől a tornyokkal, udvarral sokkal érdekesebb volt. Szépen nyírt francia kert vette körül, amin túl erdei utakon lehetett sétálni a parkban.

Belülről is meg lehetett nézni a kastélyt, amit ma is használnak a tulajdonosai és csak olyankor látogatható, ha nincsenek otthon.

Ezen a napon nem volt túl meleg. Jöttek – mentek a felhők. Időnként lógott a lába az esőnek, olyannyira, hogy a kastélylátogatásra Laci esernyőt is hozott. Ezzel sikerült elriasztani az esőt.

Már esteledett, amikor Montignac lakóautó szervizállomását megtaláltuk. Álltunk így, álltunk úgy, de sehogyse volt igazán jó. Nem messze volt egy nagy aszfaltos parkoló, végül ott álltunk meg. Eleinte nem tudtunk egy kupacba állni, de később elmentek a helyi fiatalok (ahogy Éva kivette a szavaikból két konkurens banda tagjai) és mi három oldalról udvart alkottunk, ahova kiülhettünk beszélgetni, vacsorát főzni, enni. Addigra kisütött a nap, jó meleg lett, ezért a fiúk elmentek úszni egyet a szomszédos uszodában. Gázolajjal melegítették a vizet, ami olyan kellemes volt, hogy még Balu is megfelelő hőmérsékletűnek találta. 2 EUR volt a belépő és bár az öltöző – zuhany – WC igen szerény színvonalú volt, a fő célnak megfelelt.

Paprikás krumpli készült vacsorára és amikor már éppen levettük a fazekat, mert elkészült a kaja a gázfőző kigyulladt. Lángolva égett a műanyag része. Gyorsan eloltottuk, de sajnos úgy deformálódott, hogy nem lehetett többet begyújtani. Nagyon elkenődtünk, hiszen az út előtt vettük. Gábornak és Bernardnak is nagyon megtetszett és mivel francia gyártmány mindenfelé kerestük is, hátha tudnak valahol venni.

Vacsora után Éváékkal sétára indultunk. Nagyon aranyos város Montignac, a folyóparton némelyik étterem tele volt, másokban viszont nem volt vendég. A folyó túloldalán a folyó partján is láttunk lakóautókat, de mi már nem akartunk másik helyet keresni, jól megvoltunk és kényelmesen elfértünk.

A parkolóban volt még egy lakóautó, egy házaspár egy cicával. Később nagy erőlködéssel befutott egy VW mikrobusz egy fiatal angol párral. A kocsit láttuk már korábban a lakóautó szervizállomásnál. Akkor két angol VW lakó állt ott. Bernard kérdésére elmondták, hogy a generátorral van problémájuk, szervizt kell keresniük.


Július 20. hétfő

Másnap reggel mi mentünk a pékségbe begyűjteni a friss kenyeret. Az angolok mellettünk még aludtak, amikor tovább indultunk. Először megejtettük a szükséges szervizt – ott láttuk a másik angol VW lakót. Nem tudni, miért váltak külön, remélem, hogy szerencsésen hazaértek. Montignac tulajdonképpen azért nevezetes hely, mert a közelében található a Lascaux barlang. Itt a talán leghíresebb őskori barlangrajzok másolatai tekinthetők meg. (Az eredetiek állítólag a sok látogató által kilélegzett párától gombásodásnak indultak és elpusztultak.) A környéken lépten-nyomon az őskorban is lakott és sok esetben festett barlangok vannak, sok látogatható is közülük. Úgy gondoltuk, hogy egy őskori barlangot megnéztünk a Pireneusokban, ahol laktak az ősemberek. Megnézünk még egyet, ahol festettek és ennyi nagyjából elég is lesz egy útra az őskori barlangokból. Pech-Merle barlangját választottuk megtekintésre, mert ott sok eredeti barlangrajz található. Ezért aztán csak haladtunk tovább, nem néztük meg a Lescaux barlangot. Kinéztük viszont Évával, hogy útba esik La Roque St. Christophe, ahol a sziklák védelmében már az őskorban is éltek emberek, a középkorban pedig egy várost építettek. Az eredeti helyszínek bemutatásával elképzelhető, hogy milyen volt az élet a sziklavárosban. Nyitásra mentünk oda, az első látogatók voltunk. Így aztán szerencsére nem voltak sokan, már visszafelé jöttünk, amikor többen kezdtek lenni. Nagyon érdekes volt a város és bizony nem lehetett könnyű az életük az ott lakóknak. A gyerekeknek gyorsan meg kellett tanulniuk vigyázni magukra, mert bizonyára nem voltak komoly védőkorlátok, a sziklafal védelmébe épült házak előtt keskeny út húzódott (ami esőben bizonyára nagyon csúszott), utána pedig a szakadék. A falu több szinten épült, minden szükséges megtalálható volt. Érdekes, hogy ezen a vidéken nem szurdokok alakultak ki. A folyóknak csak az egyik oldalán húzódnak sziklafalak, amiket a víz alakított, a másik oldal viszonylag sík. Szinte kanyarról kanyarra változik, hogy a folyónak melyik oldalán van sziklafal és melyik partja sík. Régen a Vezere vidékén úgy működött a hírszolgálat, hogy a folyó kanyarulataiban a sziklákon állítottak fel őrhelyeket és kürtjelet adtak tovább egyik őrhelyről a másikra, ha valami fontos esemény történt (pl. idegen csapatokat láttak).

Olyan sűrűn vannak ezen a részen a látnivalók, hogy egész nap talán 50 km-t autóztunk, de ezalatt megnéztünk jó néhány érdekes helyet.

Következő megállónk Le Bugue-ban volt, ahol elég nehezen találtunk parkolóhelyet. Addigra már eléggé kimelegedett az idő, megszaporodtak a turisták, a városban a főutcát filmforgatás miatt lezárták. A helyi fedett piacon megcsodáltuk a libamáj és egyéb liba finomságokat. A borsos árak miatt nem vásároltunk, különben is megoszlottak a vélemények a szárított szárnyashúsról, meg az abba göngyölt szintén nyers hízott májról. Itthon se olcsó a libamáj, de még így is lényegesen kevesebbe kerül, mint amit utunk során láttunk. Vettünk viszont némi bort. Elsétáltunk a prehisztorikus múzeumhoz, de végül nem mentünk be megnézni a kiállítást. Itt található többek között a Pireneusokban megtekintett barlangban talált leletek jelentős része.

Egyre nagyobb melegben mentünk tovább Village de Bournat-ba, ahol a XX. század elejének vidéki életét bemutató skanzen található. Volt aki a fák alatt hűsölt, mások hosszabb – rövidebb ideig megtekintették az iskolát, a templomot, a dióolaj sajtolást, a péket és fazekast munka közben, a fogadó mozgalmas életét. A hangulatos sanzonokat a hűsölést választók is élvezhették. Ebédet követően úgy gondoltuk, hogy felkeressük az Éváék barátai által ajánlott jó fürdőhelyet Limeuilnál, ahol a Vezere belefolyik a Dordogne folyóba. Még mindig nagyon meleg volt, amikor odaértünk. A hídon áthaladva lakóautókat láttunk a magasparton. Egy eléggé szűk átjárón lehetett megközelíteni a füves területet, ahol némi árnyékot is találtunk a fák alatt. Először a hegyoldalban álló vár felderítésére indultunk. Selymi előbb megfürdött, ezért lemaradtunk a többiektől, a meredeken pedig megint megfájdult a bokám, így Baluval visszafordultunk. A többiek felmásztak a város felső részébe, ahonnan nagyon szép kilátás volt a jutalmuk. Visszatérve a sekély vízbe beállítva a székeket hűsölt a csapat. Este a fák alatt fogyasztottuk el a vacsorát. Nagyon szép volt a szalonunk és az étkezőnk. Balu palackpostát indított útjára. Amikor hazaértünk ellenőrizte az e-mailjét, de nem érkezett válasz.


Július 21. kedd

Előző este elhatároztuk, hogy korán reggel átmegyünk a mintegy 30 km-re levő La Roque Gageac-ba, ahonnan a Norbert hajóstársaság sétahajójával teszünk kirándulást a Dordogne folyón és a változatosság kedvéért a vízről is megszemlélünk néhány kastélyt. Útközben elhaladtunk néhány szép kastély mellett, kedves városokon hajtottunk át (Castelnaud, Beynac-et-Cazenac). La Roque Gageac kis folyóparti település, La Roque St. Christophe-hoz hasonlóan a sziklafalba épült középkori várossal, a sziklás hegyoldalra kapaszkodó szűk utcákkal és kőből épült házakkal. A főút a folyó mellett halad, másik oldalán házak közvetlenül az út mentén. Kora reggel még viszonylag járható volt, később dugók alakulnak ki, mert a két irányú forgalom mellett a gyalogosokra, útra belógó növényekre, üzletdekorációkra, megálló járművekre is figyelni kell. A kikötőnél lakóparkoló és szervizállomás. Lakóautóknak 2 EUR 24 órára. Amikor megérkeztünk nem volt sok időnk városnézésre, mert hamarosan indult a hajó. Fából készült vitorlással utaztunk, amit azonban motor hajtott. Régen hasonló (csak vitorlával hajtott) hajókkal szállították le az árut a lejjebb fekvő kikötőkbe, egészen Bordeaux-ig, a célállomásnál pedig szétszedték a hajókat és hasznosították a faanyagot. Az egyre nagyobb melegben jólesett a szellő a hajón. Az árnyékoló előtetőket a hajó mozgásának megfelelően mozgatták, hogy lehetőleg az utasok árnyékban legyenek. Az idegenvezető mesélt a folyóról, a térség történelméről és bemutatta az út során érintett nevezetességeket. Felhívta a figyelmet egy sziklafal tetején látható kilátóra, amely Marqueyssac kastélyának parkjában található. Ebbe a parkba készültünk csütörtök este Éváékkal a gyertyafényes kivilágítású kertet megnézni.

Az egy órás hajóútról visszatérve Sarlat régi városa felé haladtunk tovább. Sarlat a régió fontos városa. Sikerült parkolóhelyet találni közel a városközponthoz. A déli szieszta idején még fizetni se kellett. Előbb közösen, majd kis csoportokban néztük meg a középkori belvárost, ahol színpad állt a székesegyház mögötti téren, mert éppen ebben az időben volt a nyári színházi fesztivál. Egy korábbi kápolna helyén működik ma a piac, ahol Éva friss epret vett desszertnek a vacsorához.

Délutánra nagyon meleg lett. A hőmérő 40°-ot mutatott, mindenki egy kis felfrissülésre vágyott. A nagy hőségben nem volt kedvünk még egy várost megnézni, inkább egyenesen a másnapi tervezett néznivalót, Rocamadourt céloztuk meg. Ott elvileg – és a táblák szerint – nem szabad a parkolókban éjszakázni, ezért megkerestük azt a kempinget, ahol lakóautóval 2 főre 10 EUR az ár egy napra (ha valaki áramot is kér, az +3EUR). Van egy kevés árnyék, lakó szerviz és egy medence is, ami a hőségben nagyon vonzó volt. Éva currys csirkét remekelt vacsorára és utána desszertnek a finom epret ettük tejszínhabbal. Természetesen megint dugig ettük magunkat. Éjszaka is meleg volt, bár közben egy kis szél hozott enyhülést.


Július 22. szerda

Másnap Éváékkal korán reggel gyalogosan indultunk el megnézni Rocamadourt, az egyházi központot. Gáborék lakóval követtek minket egy kicsit később. Tiltás ide – tiltás oda a fenti parkolóban jó néhány lakóautó éjszakázott.

Egyébként mindenhol, amerre csak jártunk panaszkodtak, hogy idén sokkal kevesebb a turista a megszokottnál. Nem is nagyon volt problémánk parkolással, tömeggel. Lehet, hogy ennek köszönhető, hogy enyhítettek a szigoron, elnézték, ha olyan helyen álltak meg és éjszakáztak lakóautóval, ahol egyébként nem szabad.

Gyalog indultunk le az erdős hegyoldalban kanyargó keresztúton (visszafelé téve meg az utat). A templom szintjén kezdetben nem volt más turista volt rajtunk kívül, csak egy apáca, aki az udvaron átvágva igyekezett a templomba.

Végül leértünk a faluba. Itt csatlakoztak hozzánk Gáborék, akikkel közösen lifteztünk felfelé. Ők kiszálltak a templomnál körülnézni, mi meg visszamentünk a kempingbe és elvégeztük a szervizelést indulás előtt.

Még volt időnk, hogy odaérjünk Pech Merle-be az előre lefoglalt barlangnéző csoport indulására. Miután leparkoltunk soron kívül megkaptuk a belépőket, mert Éváék már jó előre lefoglalták. Először a múzeumot néztük meg, majd jöhetett a barlang. Nagyon érdekes volt a barlang. Nem csak a barlangfestmények miatt, hanem a cseppkövek miatt is. Nagyon szép barlang és roppant érdekesek a barlangfestmények. A következtetések szerint ugyanaz a művész több helyen is alkotott. Ezt a „szignóból” következtették ki, ugyanis ez a művész otthagyta a kézlenyomatát az alkotásai mellett. Ugyanezt a kézlenyomatot egy másik barlangban is megtalálták, mintegy 30-40 km-re.

A barlangtúrát követően Gabik búcsút vettek, indultak hazafelé, még egy kis tengerparti pihit közbeiktatva Bibioneban.

Mi a közelben a Lot folyó mellett egy tisztást néztünk ki éjszakára. Megint meleg napunk volt, ezért fürdést is terveztünk. Megálltunk egymás mellett a két lakóval és ahogy kiszálltam, hogy megbeszéljük, ott maradunk-e azt láttam, hogy Éva a földön ül. Ahogy kiszállt pont egy gödörbe lépett és ő is kificamította a bokáját. Fásli, tapasz, most már mindketten bice-bócák lettünk. Szerencsére vele se történt komolyabb baj, de eléggé bedagadt a bokája és néhány nap múlva szép színes is lett.

A fiúk elmentek fürdeni, aztán felfújták a gumicsónakot, mert szép sima volt a víz. Balu nagyon élvezte a csónakázást. Vacsora után azért Éva is elsétált velünk a közelben levő hajóvontató útra. A sziklafalban kivájt úton vontatták régen a hajókat. A nyugodt vízen sok lakóhajót is láttunk, abban az öbölben is éjszakázott egy, ahol mi álltunk (koordináták: É44.48322, K1.64551).


Július 23 csütörtök

Másnap délelőtt Domme régi városát néztük meg a Dordogne partján. Ez volt az első hely, ahol nagy tömeg volt, alig találtunk parkolóhelyet. Kiderült, hogy éppen piacnap van, a templom előtti téren árusok rakták ki portékájukat. Éva megint beszerzett nagyon finom epret, amit a vacsorához fogyasztottunk el. Tetszett a város, délidőben sokan piknikeztek mindenfelé. Egy fiatal pár éppen egy kertvendéglő mellett telepedett le elfogyasztani a szendvicseit és egy flaska vörösbort.

A melegben a vízpartra vágytunk, de előtte még elmentünk megnézni, hogy mikor és hogyan működik az esti gyertyafényes kert nézegetés Marqueyssacban. Amikor felmentünk a kastélyhoz azt láttuk, hogy az egyik nyitott ablakában egy páva billegett, befelé nézelődött.

Este 7-től 11-ig lehetett bemenni az esti látogatásra magasabb belépti díjjal, mint nappal. DElhatároztuk, hogy a délutánt még fürdőzéssel, esetleg kenuzással töltjük, aztán 7 körül visszatérünk, megvacsorázunk és utána megyünk be, hogy lássuk még világosban és sötétben is a parkot.

Visszatértünk a folyópartra. A kenuzás csak csoporttal lehetett volna, ami azonban kicsit későn indult ahhoz, hogy este időben visszaérjünk a kastélyhoz. Így aztán a fiúk megint felfújták a csónakot és Balu túrára indult vele. Olyan sokáig elmaradt, hogy már izgulni kezdtünk érte, de aztán visszatért. Selymi is nagyon élvezte a pancsolást.

Este elég gyorsan megteltek a parkolók a kastélynál, sorra jöttek az autók és néhány lakóautó is. Vacsora után felfedező útra indultunk. Fújt a szél és a várható miatt az esti belépő se volt drágább, mint a nappali. Az utak szélén mécsesek sora állt. Sajnos sokat elfújt közülük a szél, néhány alkalmazott egész este az utakat járta és próbálta újra meggyújtani a mécseseket. Szerencsére később elcsendesedett a szél és akkor már a mécsesek többsége égve maradt.

Még világosban igyekeztünk odaérni a kilátóhoz, mert a kertnek az a rész nem volt megvilágítva és ha jól értettem sötétedéskor le is zárják. Igyekeztünk, hogy odaérjünk. A látvány megérte a fáradságot, a magasból gyönyörű kilátás tárult elénk a folyóra, La Roque Gageacra. A parkban több helyen is zene szólt, dzsessz, népszerű dallamok. Időnként leültünk egy kicsit zenét hallgatni, aztán mentünk tovább. A park arról nevezetes, hogy a franciakertben egészen különleges formára vannak nyírva a bokrok. Minden csupa gömbölyű forma, nagyon érdekesen néz ki. A kastély nem túl nagy, nekem nagyon tetszett, barátságos, emberi léptékű. Szívesen elfogadnám. A páva felszállt a kémény tetejére, onnan rikoltozott a szürkületben.

A parkban egy lugas sort piros fénnyel világítottak meg, az is érdekes látványt nyújtott. Nagyon tetszett a kert, a gyertyafényes kivilágítás még érdekesebb összképet eredményezett.

Nem sokkal éjfél előtt indultunk vissza a közeli La Roque Gageac lakóautó parkolójába éjszakázni. Szerencsére nem volt tele, jó helyet találtunk.


Július 24. péntek

Dordogne Toszkanára emlékeztetett. Itt is hónapokig lehetne nézelődni, minden kis falut bejárni, kirándulni az erdőkben, megnézni a kastélyokat, barlangokat, ízelítőt venni a helyi életből. Persze ez akkor lenne az igazi, ha még a nyelvet is értenénk.

Ezen a napon még nézelődtünk Dordogneban, aztán Éváék indítványára lassan hazafelé vettük az irányt és az Éváék által jól ismert Tarn völgye vidéket jártuk be egy kicsit.

Reggel felmásztunk La Roque Gageacban a templomhoz, amit szép függőkertek vesznek körül. Aztán sétáltunk egyet Martelben, ami megint egy nagyon aranyos, hangulatos középkori város. Sajnos nagyon sok helyen a „kiadó”, vagy „eladó” tábla volt kitéve. Néhány helyen felújításokat végeztek, de veszélyesen megroggyant épületeket is láttunk. Figeacba is bementünk. Itt megnéztük az írott emlékek múzeumát, amit F. Champollion Ferencnek, az egyiptomi hieroglifák első megfejtőjének tiszteletére létesítettek. Érdekes volt az írás kialakulásának bemutatása, valamint annak szemléltetése, hogy hogyan fejtették meg a hieroglifákat. A Notre Dame de Puy templomban egy hegedűs gyakorolt. Szeretek templomokban zenét hallgatni, általában nagyon jó az akusztikájuk. Jó ötletnek tartom, hogy megfelelő szintű zenei tudással lehetőséget adjanak a templomokban való hangszeres gyakorlásra. Ezzel az esztétikai és vallási élményen túl zenei élményt is tudnak nyújtani.


Figeac után elbúcsúztunk a Dordogne vidéktől és a Tarn völgye felé vettük az irányt. Felülről közelítettük meg és a szeles fennsíkon éjszakáztunk egy erdő szélén St. Enimie közelében.


Július 25. szombat

Reggel leereszkedtünk Ste Eminiebe, ahol beszereztük a napi kenyeret, a folyóparton néztük a kezdő kenusok szerencsétlenkedését. Gyönyörű úton haladtunk. Időről időre megálltunk gyönyörködni a sziklákban, a folyóban, a hegyekben, a kis falvak kőházaiban. Éváék, akik már sokszor jártak erre előrementek és egy kilátóhelyen a Point Sublime-nél vártak meg minket, ami Les Vignes falucskából közelíthető meg. A hegytetőn már elkészült az ebéd is mire sok megállóval, bámészkodással mi is felértünk. Szinte félelmetes volt a meredek sziklák széléről lenézni az alant kanyargó folyóra. Kis szieszta után indultunk tovább, lekacskaringóztunk megint a völgybe, majd a völgyből kiérve Millau és a kecses, nagyon magas völgyhíd felé vettük az irányt. Roquefort volt a délutáni úti cél. Bár odafelé nem láttunk birkákat (csak a körforgalomban a szobor nyájat), visszafelé találkoztunk birkákkal, amelyek a tejet adják a zamatos penészes sajtokhoz. Bernard a lakóparkolóban maradt, Éva társult hozzánk a következő barlangtúrára, egy sajtbarlang meglátogatására. Gyalog nem volt közel, felfelé is kellett menni, eléggé elfáradtunk a melegben, mire odaértünk a Societé sajtmanufaktúra látogatóközpontjába. Kaptunk takarókat, hogy a vállunkra terítsük, mert nem öltöztünk be, azt hittem, hogy a sajtbarlangban nincs olyan hideg, mint a cseppkőbarlangokban. Hát hidegebb volt, 8 fok körüli hőmérsékletben tartottak filmvetítést a sajtkészítésről, előadást a roqueforti sajt történetéről, le-fel jártunk a sok szinten, ahol mindenhol sajtkarikák várták, hogy elérjék a megfelelő érettséget. Az út végén kóstolót kaptunk a háromféle sajtból, amit készítenek. Nekem a Delicates sajtjuk ízlett a legjobban. Természetesen vásárolni is lehetett, de azt itt kihagytuk, az Intemarche-ben szereztünk be egy kis sajtot. Visszafelé láttuk, hogy a Millau környéki hegyek felett nagyon sok siklóernyős röpködött, úgy gondoltuk, hogy mi is felmegyünk a hegyre aludni, a másnapi program helyszíne, Chaos de Montpellier – le - Vieux úgyis a közelben van. Csak előtte még bevásárolunk és tankolunk a nagy Intermarche-ban Millau közelében. Félig volt ugyan még a tank, de hétvégén a bevásárlóközpontoknál önkiszolgáló a tankolás, csak kártyával lehet fizetni és külföldi bankkártyát nem mindenhol fogad el az automata Éváék tapasztalata szerint. Évával és Baluval bementünk vásárolni, feltöltöttük a bor, sajt, illatszer készletünket, addig a fiúk tankoltak.

A pénztárnál álltunk sorba, amikor jött Bernard és nagyon izgatottan magyarázott valamit Évának, hogy baj van Lacival. Jól megijedtem, hogy mi történhetett – összetörte a lakót?, ő is megrántotta a bokáját?, karambolozott? – míg kiderült, hogy benzint tankolt. Szokásos pesszimizmusommal azonnal azt gondoltam, hogy kész, vége az utunknak, tréler, szerviz, motorjavítás, alaphangon legalább félmillió, egyáltalán hogyan fogjuk kifizetni? Szerencsére Laci azonnal észrevette, hogy túl sokat fizetett és a tank még félig volt gázolajjal, nem volt még ideje a könnyebb benzinnek belekeveredni. Az Intermarche parkolójában se voltak sokan, így az átalakult szerelőműhellyé. Gumicsővel leszívta Laci az üzemanyagot, mire kiértünk már a második kannát töltötte. Volt egy marmonkannánk, amiben az Andorrában vásárolt tartalék üzemanyag volt, amit már korábban betöltött Laci, volt a vizeskannánk, de a tank ennél jóval nagyobb, 80 literes. Visszarohantunk az áruházba és vettünk két nagy műanyag kannát. A csővel egy idő után nem jött több üzemanyag a tankból, pedig még legalább félig volt. Akkor Bernard alámászott a kocsinak és megbontotta valahol az üzemanyag rendszert. Ahhoz, hogy fel tudjuk fogni a kiömlő folyadékot az egyik kannát szét kellett vágni. Amikor már csak lassan csordogált, emelővel megemelte Laci a kocsi másik oldalát, hogy a lyuk felé folyjon a lé. Még így is kb. 10 liter maradt a tankban, de ami a végén kijött az már teljesen gázolaj volt, legfeljebb nagyon kevés benzin lehetett benne. Akkor jött, hogy most tele kell tankolni – ezúttal gázolajjal. Csakhogy közben bezárt a kút, átállították önkiszolgáló üzemmódra. Természetesen a mi kártyáinkat nem fogadta el az automata. Nagy szerencsénk, hogy Éváékkal voltunk, Éva rábeszélt egy fiatal párt, hogy fizessék ki a tankolásunkat, mi meg megadjuk nekik készpénzben. A 100 eurostól kicsit megrettentek – sokat hamisítják – de sikerült összeszedni kisebb pénzben is a 70 EUR-t, amiért tankoltunk.

Izgatottan vártuk, hogy mi történik. Először kicsit nehezen akart beindulni a motor, de aztán szépen duruzsolt. Laci ment vele néhány kört a már kiürült parkolóban, Bernard is megpróbálgatta, azt mondta, hogy rendben lesz. Én gondoltam, hogy előszörre nem kellene megerőltetni a hegyre mászással, keressük meg Millauban a lakóparkolót, aludjunk ott. Különben is már kezdett sötétedni, mire a szerelés befejeződött. Keringtünk egyet, mire megtaláltuk a lakóparkolóhoz vezető utat, azonban a parkoló dugig tele volt (nem is láttunk még ilyet az utunk során). Így aztán mégis felmentünk a hegyre. Csodás fenyőerdőben aludtunk a siklóernyősök indulási helyének közelében (azért nem abban a parkolóban, mert ott eléggé belógtak az ágak, nehéz lett volna beállni). (Koordináták: É44.11200, K3.10748)

A nagy izgalom után nem volt már kedvünk főzni, előszedtünk mindenfélét, amit találtunk és abból falatoztunk. Azt hittük akkor, hogy ez volt ennek az útnak a nagy kalandja, mondtuk is, hogy elég volt, most már simán kell mindennek mennie.


Július 26. vasárnap

Ez is egy szuper nap volt. Reggel még hűvösben felsétáltunk a siklóernyősök indulóhelyére, ahonnan csodálatos kilátás tárult elénk. A távolban a völgyhíd, alattunk a város, hegyek, dombok.

Kicsit sietnünk kellett, hogy Chaos de Montpellier – le Vieux-ba nyitásra odaérjünk, el tudjunk menni az első kisvonattal mielőtt még a nagy tömeg megérkezik ezen a szép napsütéses vasárnapon. Éppen sikerült elcsípni a kisvonatot, rajtunk kívül még egy pár volt, így Éva kérésére megvárták amíg mi még szerencsétlenkedtünk kicsit (Selymi bezárása, víz, levegő neki, hátizsák, víz, nasi nekünk, túrabot, fényképezőgépek, video – nem semmi, amíg összekészülünk.)

A vezető útközben mesélt, mi nem értettük ugyan de csak forgattuk a fejünket a sok érdekes és szép sziklaképződményt látva. A végállomáson úgy döntöttünk, hogy igyekszünk minél több túrautat bejárni a park területén. Évának még nem volt jól a lába, ő csak egy rövidebb sétára vállalkozott. Tényleg nem lett volna jó neki a sok lépcső, görgő kövek, helyenként meredek ösvények. Nagyon jót kirándultunk és csuda szép helyeket láttunk. Ebéd után indultunk tovább, mert előzetes egyeztetések alapján a Grotte Dordiglan parkolójában beszéltünk meg találkozót Ficsorékkal azzal, hogy megírjuk nekik a koordinátákat, hát oda kellett érnünk időben. Ide is egy szurdokon keresztül jutottunk el, amely arról is ismert, hogy ott található a legtöbb sas Franciaországban. Láttunk is sok nagy madarat vitorlázni az égen. Egy látogatóközpont is volt a völgyben. A barlanghoz ismét felfelé kellett mennünk. A szinte teljesen üres parkolóban roppant kellemes helyet találtunk. Ficsorék is megérkeztek, de már egy kicsit telítettek voltak barlangélményekkel, Évának meg a lába fájt, hát amíg ők személyesen is ismerkedtek egymással mi Bernarddal megnéztük a barlangot. Ez volt az úton a negyedik barlang, egy nagyon szép, rózsaszín árnyalatú, különleges formájú cseppkövekkel teli két szintes barlang. Jó sok lépcsőt kellett megmásznunk, még mindig meleg volt, alig tudtam visszavonszolni magam a még két szinttel magasabban levő parkolóba.

Zsuzsa remek tésztasalátájához grilleztünk egy kis kolbászt vacsorára.


Július 27. hétfő

Reggel ismét gyönyörű időre ébredtünk. Még némi fénykép után búcsút vettünk Ficsoréktól és elindultunk Cirque de Navacelles felé. Csak felülről néztünk le, de nagyon érdekes a hegy a völgyben. Elég meleg volt, lemenni nagy kirándulás lett volna. Anduzeben a vasútállomáson kihasználtuk a lakóautó szerviz lehetőséget, majd délután Anduze közelében, St. Jean du Guard felé vezető út mentén strandoltunk a nagy hőségben. Este sétáltunk egyet a városban és a folyóparton éjszakáztunk egy új parkolóban több más lakóautóval. (Koordináták: É44.05078, K3.98715)


Július 28. kedd

Nyitásra ott voltunk már az Anduze közelében levő Bambuszerdő bejáratánál. Köszönjük Évának ezt az élményt is. Tényleg nagyon érdekesek voltak a különböző bambuszok, helyenként valóban erdő sűrűséggel, a mamutfenyők, a japánkert, a lótuszok. Jó fél napot töltöttünk ott. Évától kaptam egy cserép mimózát, „akit” elneveztem Mimikének. Szenzációs, ahogy érintésre összecsukja a leveleit. Nagyon gyorsan nő, már sok új levele van és bimbókat is hoz. Közelgő névnapomra választottam egy bambusz salátástálat, Laci kapott egy kalapot, Balu pedig egy hátvakarót. Innen már a Verdun kanyonhoz indultunk. Ott is olyan utakon jártunk, amit Éváék nélkül biztos, hogy nem találtunk volna meg. Először egy gyors fürdésre megálltunk a nagy melegben a Lac de Ste. Croix-nál abban a parkolóban, ahol két éve éjszakáztunk, majd La Palud –Sur-Verdun után Route des Cretes felé indultunk el. Szinte minden kanyarban megálltunk, olyan fantasztikus volt a kilátás a kanyonra és a környékre. Több sziklamászót is láttunk, akik a függőleges, helyenként kicsit visszahajló sziklákon küzdötték fel magukat. Időnként bizony nehezen találtak fogást a szinte teljesen sima falon. Az egyik kanyarban egy kilátónál éjszakáztunk. Gyönyörű hálószobánk volt. (Koordináták: É43.76526, K6.37213)


Július 29. szerda

Délelőtt egy kis úton lementünk a kanyon aljába, ahonnan Bernarddal kirándulásra indultunk. (Koordináták: 43.79044, 6.39975) A teljes túra kicsit hosszú lett volna, ezért úgy gondoltuk, hogy elindulunk, megyünk odafelé 1-1,5 órát, aztán visszafordulunk. Kalandos túra volt. Az út alagutakon vezetett keresztül. Vittünk magunkkal zseblámpákat, mert csak egy-két helyen jött be némi természetes fény a sziklafalba vágott nyílásokon, ahonnan ráláttunk a kanyonra. A második alagúton nem volt könnyű átmenni, mert víz állt benne. Síneket raktak le, azokon egyensúlyoztunk. Még szerencse, hogy magammal vittem a botjaimat. Fantasztikus volt, ahogy fölöttünk magasodtak azok a sziklafalak, amiknek a tetején jártunk előző nap. Odafelé jó ideig nem találkoztunk senkivel, mert elég korán indultunk. Visszafelé már sokan jöttek szembe. Akkor a vizes alagút helyett a kívülről megkerülést választottuk, ahol egy szakaszon kötélbe kellett kapaszkodni, hogy ne csússzunk le a sima, síkos szikláról a mélybe. Ekkor már megindultak a kanyon túrázók is, akik csoportokban vezetővel, megfelelő öltözetben a vízben haladtak a mélyebb részeken úszva, a sekélyebb helyeken a sziklákon botladozva. Amikor elindultunk csak két személyautó parkolt az út mellett, mire visszaértünk hosszan tele volt az út mindkét oldala parkoló kocsikkal. Alig tudtunk kiszabadulni közülük. Egy árnyas megállóban megebédeltünk és azon az úton indultunk vissza a kanyon aljában levő Lac de Ste. Croix tóhoz, amelyiknek a mentén éjszakáztunk. Végig gyönyörű az út, láttuk azt a helyet is, ahonnan két éve gyönyörködtünk a kilátásban a kanyon szemközti oldalán. A tóhoz érve helyet kerestünk, ahol megint meg tudnánk állni fürdeni. A parkolók általában magasságkorláttal vannak ellátva, ezért végül az út mentén álltunk meg a padkán. Gyors átöltözés és már indultunk is le a vízhez. Jó lett volna vizibiciklivel felmenni egy kicsit a folyón, de minden használható vizijármű kint járt, legalább egy órát kellett volna a tűző napon várni, hogy bérelni tudjunk. Balunak nem volt kedve újra felfújni a csónakot, így csak egy kis fürdés maradt. Selymi és Balu nagyon élvezték a vizet, jót játszottak. Amikor Éváéknak elegük lett a fürdésből visszaindultak a lakóhoz. Nemsokára én is követtem őket. Még éppen láttam, hogy miután megfordultak a másik irányba elhajtottak. Amikor visszaértem a lakóhoz láttam, hogy az ajtaja nincs rendesen bezárva. Csodálkoztam, mert úgy emlékeztem, hogy még ellenőriztem is, mielőtt fürdeni indultunk. Aztán a kulcs nem ment bele a zárba. Két hasonló kulcs van a lakóhoz, azt hittem, hogy megint összekevertem. De a másik kulcs se ment be. Így aztán elöl nyitottam ki és akkor megláttam… A szekrény szétverve, széf sehol, GPS hiányzik, néhány szekrényajtó nyitva, ruhák kidobálva a földre. Feltörték a lakót és kifosztottak minket. Rohantam vissza a partra szólni a fiúknak. Persze akkor már nem volt miért sietni. Visszaérve a lakóba kezdtük felmérni a veszteségeket. Először azt hittem, hogy a telefonokat is elvitték, de aztán megtaláltam az enyémet és Lacié is meglett. Egyből hívtam Évát. Éppen a közeli lakószerviz állomáson akartak vizet tölteni, de azonnal visszafordultak. Ők is megdöbbenve látták, hogy mi történt. Bernard a szemközti kempingben kérdezte meg, hogy hol van rendőrség, ott megadták, hogy hol van ügyelet. Elindultunk a rendőrségre, de már bezárt. Azt mondták, hogy másnap Aupsban lesz ügyeletes a rendőrség, oda menjünk, ez nem igényel sürgős intézkedést. Visszamentünk Aupsba és ott éjszakáztunk.


Július 30. csütörtök

Reggel az elsők voltunk a rendőrőrsön. Egy jóképű fiatal rendőr pötyögte be a számítógépbe az adatainkat. Már majdnem végzett, amikor egy átmeneti áramszünet miatt az adatok egy része elveszett, ráadásul nem tudta újra indítani a gépét, úgyhogy áttelepedtünk egy másik géphez folytatni. Itt se tudom, hogy hogyan boldogultunk volna Éva segítsége nélkül. A történtek után nem volt kedvünk maradni a környéken, visszatérve a tópartra elbúcsúztunk Éváéktól és elindultunk hazafelé. Ők még maradtak, de beköltöztek a kempingbe, ami a kirablásunk helyével szemben volt.

Egész úton azt figyeltem, hogy nem látom-e valahol az út mellett kidobva a feltört széfet, hátha a rablók számára értéktelen iratok, otthoni kulcsaink meglennének. Laci még megállt. Kiszállt és vissza is ment körülnézni a rabláshoz közeli parkolóba, de persze semmit nem talált. Elég nyomott hangulatban utaztunk. Azért amikor a levendulaföldek mellett haladtunk letekertük az ablakot, hogy érezzük az illatot.

A Col de Larche hágónál léptünk át Olaszországba. Nagyon szép hegyi utakon jártunk megint. A hágónál megálltunk egy kicsit körülnézni. Fantasztikus vadvirágos rétek voltak körülöttünk, Laci szedett is egy csokorral a névnapomra. A föld tele volt lyukakkal, valószínűleg a mormoták járataival. Először csak hallottuk, de aztán meg is pillantottuk őket, ahogy futkostak a hegyoldalban. Az egyik mormota pedig kihasalt napozni egy nagy lapos kőre a barlangja elé. Laci kicsit lepihent, mert még sokat akart vezetni, mi meg Baluval és Selymivel elmentünk sétálni a környéken. Selymi előrerohant és persze talált valami nagyon sáros erecskét, amibe bele kellett feküdnie. Mire észrevettem, a lábai és az egész hasa csurom sár volt. Mondtam neki, hogy ha nem sikerül lemosni, akkor vagy ottmarad, vagy fut a lakó után, de ilyen sárosan nem szállhat be. Nagyon bűnbánó volt és bement egy másik patakba, amit találtunk, de az túl sekély és kevés vizű volt ahhoz, hogy megtisztuljon. Volt egy forrás is, csövön jött a jéghideg víz, valószínűleg az olvadt hólé egyenesen a hegyekből. Ott Laci és Balu vödörrel, szivaccsal próbálták lecsutakolni, aztán felfedeztek egy kis tavat is, ahova bemehetett úszni és így már sáros nem volt, csak vizes mire beszállt a lakóba.

Az olasz oldalon is nagyon szép úton haladtunk, a kis falvakban lámpával engedték egyik, majd másik irányból az autókat a keskeny úton. Rövid vacsoraszünettel éjfélig haladtunk. Akkor egy kisváros utcájában álltunk meg aludni egy kicsit. Nem aludtunk jól, meleg is volt, időnként autók is jöttek.


Július 31. péntek

A Mantovától Cremona felé vezető 10-es úton Mantovától kb. 6 km-re, Curtaldo után van egy nagy lakóparkoló szervizzel, grill hellyel. Sorompó van, nem tudom, hogyan működik, mert mi csak reggelizni álltunk meg a szemközti parkolóban. Összesen két lakóautó volt a hatalmas lakóparkolóban.

Hamarosan visszatértünk az autópályára és Gradoba tartottunk. Úgy gondoltuk, hogy nincs sok értelme, hogy egyenesen hazarohanjunk, mert úgyse tudnánk semmit intézni a hétvégén. Kicsit hezitáltunk, hogy Dolomitok, vagy Grado, de olyan párában voltak a hegyek, hogy inkább a tenger felé indultunk. Gradoban amíg ebédet készítettem a fiúk fürödtek egyet, aztán délután beálltunk a szabadstrand árnyékot adó fái alá és estig élveztük a napot, a nagyon sekély vízben gyalogoltunk, kerülgettük a rákokat. Kész túra volt addig bemenni, ahol már derékig ért a víz.

Estére beálltunk a lakóparkolóba. Vacsora után bementünk a városba, fagyiztunk éppen, amikor hívott nagyfiam, hogy a kocsimmal megállították a rendőrök és fel akarják jelenteni, mert nincs a szélvédőn valami matrica. Mondtam, hogy az otthon van a törzskönyvében, de aztán valahogy sikerült elintéznie. Persze párszáz km-ről tenni nem sokat tudtam, legfeljebb jó ideges lenni.


Augusztus 1. szombat

Délelőtt még strandoltunk, aztán délután 2 körül elindultunk haza Szlovénián keresztül. Ez egy 1988-89-es Europa atlasszal, amin még nem is létezett Szlovénia és Horvátország, valamint egy szintén régi kiadású GPS-el, amin még nem volt rajta végig a szlovén autópálya elég kalandos vállalkozás volt. Már Trojanban is nehezen találtuk meg a fánkokat (de azért végül sikerült), aztán Ljubljana is nagy feladat volt, de Mariborban és környékén kalandoztunk a legtöbbet. Attól is tartottunk, hogy nehogy a horvát határnál kössünk ki, mert Lacinak semmi irata nem maradt (csak a nyugdíjas igazolványa, de azt nem biztos, hogy a határnál elfogadják). Valószínűleg a francia nyelvű papírral se tudtak volna mit kezdeni, amit a rendőrségen adtak, hogy két hónapig az helyettesíti a személyijét, jogosítványát, útlevelét.

A kerülők kicsit megnyújtották az utat, de így is éjfél tájban már az alapdolgokat kipakolva a lakásban voltunk.


Nem kicsit zűrös volt ez az utunk, remélem nem ijesztettük el Éváékat a közös utazásoktól a sok problémánkkal. Viszont csudi jó helyeken jártunk, Dordogne-ba is vissza kéne még menni, megnézni egy újabb adagot a középkori városokból, kastélyokból, barlangokból és az elmaradt kenuzást is be kell pótolni valamelyik szurdok kevésbé szeszélyes vizein. 

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.