Régen tervezett kirándulásra indultunk idén Húsvétkor.

 

Pénteken, április 2-án reggel tudtunk elindulni egy kicsit csavarogni a környéken. Az ebédet Donovalyban költöttük el, ahol a lankásabb részen a sífelvonók is működtek és néhányan síeltek. Mi a másik oldalon sétáltunk fel a faluban és a sípályán a hóban vissza a lakóhoz. Selymi nagyon élvezte, hogy még egy kicsit havazhatott. Ezután a Magas-Tátra felé indultunk tovább. Nagyon szomorú a nagy területeken lecsupaszodott hegyoldalak látványa. A Csorba-tónál álltunk meg estére. Az árusok már szedelőzködtek, de sokan sétáltak még velünk együtt a síugrósánc felé és a tó körül. Éjszakára a vasútállomásnál levő nagy, ingyenes parkolóba álltunk be. Éjjel nem jártak a vonatok, vagy ha igen, akkor csak lábujjhegyen, mert nagyon kellemes, csendes éjszakát töltöttünk itt el. Másnap reggel kezdtek gyülekezni a síelők, a parkolóőr megkérte, hogy álljunk más helyre, reggelit követően pedig útnak indultunk Lengyelország felé.
Laci emlékezett egy tengerszemre a határ közelében. Az útikönyv szerint rövid séta után busszal közelíthető meg Zakopanéból a Morskie Oko. Mi a határt követően nagyon figyeltünk, hogy hátha találunk valami útjelzést és tényleg felfedeztünk egy zsákutca jelzésű letérőt Morskie Oko felé. Kb. 1 km után egy parkolóba tereltek minket (25 Zl). Koordináták: É49.25496, K20.10335. Azt hittem, hogy innen már közel lesz gyalogosan a tengerszem. Először figyelmeztettek minket, hogy kutyát nem lehet vinni, hát Selymit visszavittük a lakóba. Aztán az út elején személyenként is fizetni kellett (összesen 8 Zl volt). Gyanúsnak kellett volna lenni, hogy lovas szekerek várták az utasaikat, hogy a tengerszemhez vigyék őket. Az út felfelé 9,2 km volt (és persze ugyanennyi vissza). Szerencsére legalább aszfaltozott úton tudtunk haladni. Útközben egy hídon kereszteztünk egy patakot, ami sebesen igyekezett le a hegyről, mindenfelé kis vízesések igyekeztek bele. Menet közben több lovasszekér is elhagyott minket, a lovacskák erőlködve húzták a szekereket a kényelmes túrázókkal az emelkedőn. Néhány, az út vége felé szaporodó pihenővel tartottuk a jelzett menetidőt, kb. 2,5 óra alatt felértünk. Fent aztán ittunk, Balu éhenhalás elleni gyorssegélyt is kapott.

A tengerszem és környezete gyönyörű. Nyáron, amikor visszatükröződnek benne a környező hegyek még szebb lehet. Most a víz nem látszott, be volt fagyva a tó. Egy szakaszon lavinaveszélyes az út, de most nem volt erős a lavinaveszély. Szép napos idő volt, de nem meleg. Felfelé az árnyékos részeken még jeges volt az út, de mire lefelé jöttünk már felolvadt a jég. Jól beöltöztünk, mert fagypont közelében volt a hőmérséklet, amikor elindultunk. Felfelé elég melegünk lett, de lefelé jól jött a melegebb ruha. Mi tagadás, nem voltunk edzésben, a megtett 18-19 km végére eléggé elfáradtunk.

Amikor visszaértünk a lakóhoz, késői ebédet költöttünk el, majd tovább indultunk Wieliczka felé. Az IGO érdekes utakra vitt minket, megtekinthettük a lengyel falvak életét. Szinte összefüggőek a települések, bár a házak nem állnak közel egymáshoz. Többnyire csak lakott település tábla volt kitéve, az nem, hogy éppen hogy is hívják azt a helyet. Néha, amikor nagyon zűrösnek látszott az útirány megtagadtuk az engedelmességet a GPS-nek. Azért 6 óra körül így is odaértünk Wieliczkába. A parkolóőr éppen elment, a sorompók nyitva, hát beálltunk egy kényelmes parkolóba közel a sóbányához. Vacsora után kis városnézésre indultunk, megtudtuk, hogy 9-kor indul az első idegen nyelvű vezetés a bányában. Itt is közel volt a vonat, de éjszaka nem zavarta a nyugalmunkat. Egy olasz lakóautó is társult hozzánk éjszakára, de ők reggel korán továbbmentek.

Húsvét vasárnap kora reggeltől hallatszott a kihangosított mise és ének a szemközti domboldal templomából. Laci a közeli parkba vitte Selymit sétálni, ahol mókusokkal kergetőzött a fák között (mármint Selymi). A parkolóba senki nem jött, 9-kor átmentünk a bámyához, de ott is minden zárva volt. A táblát alaposabban tanulmányozva kiderült, hogy Húsvét vasárnap zárva van a bánya. Ezért aztán szép napsütéses, egyre melegebb időben Krakkóba indultunk várost nézni. Gabik módszerét követve lakóval körüljártuk az óvárost (beljebb már nem lehetett 2,5 t-nál nagyobb autóval menni), majd egy nagy téren megálltunk. Hétvégén nem volt fizetős a parkolás. Mint kiderült, nagyon jó helyet választottunk, a Barbakán közvetlen közelében vertünk tanyát. Innen gyalogos városnézésre indultunk. Nagyon tetszett Krakkó óvárosa. Sok-sok templom, szép épületek, az idő előrehaladtával egyre több turista. A turisták nagy része magyar volt. Minden templomban folyamatosan miséztek, azért többnyire csak bekukucskálni lehetett, alaposan körülnézni nem. A főtéren a posztókereskedők házát éppen felújítják, kívülről be van burkolva. Sétahintók, elektromos kisautók viszik városnézésre azokat, akik nem akarnak sokat gyalogolni. A főtéren mindenféle árusok kezdtek kinyitni. Megkóstoltuk a sült füstölt sajtot lekvárral, finom volt.

Hosszában végigsétáltunk az óvároson a Wawelig, időnként le-leültünk egy-egy padra sütkérezni egy kicsit. 17-18 fok volt, a napon pedig kimondottan meleg. A Wawelbe nem szabad kutyát bevinni, ezért először Laci ült le vele a szemben lévő parkban és mi néztük meg Baluval a várat, a nagytemplomot (csak kívülről, mert mise volt bent, amit kihangosítottak, hogy azok a hívek is hallhassák, akik már nem fértek be a templomba). Megnéztük a palota reneszánsz udvarát, megcsodáltuk a sárkányos vízköpőket, az agyart a templom bejáratánál, ami a legenda szerint azért fontos, mert amíg a helyén marad nem eshet bántódása a katedrálisnak. Húsvét lévén nem kellett belépő a Wawelbe. Mindenfelé virágoztak a krókuszok és a magnóliák is bontogatták már a szirmaikat. Körbejárva a várat megkerestük Lacit a parkban és cseréltünk, most ő ment megnézni a Wawelt, mi pedig üldögéltünk a padon, napoztunk és jókat szórakoztunk az arra sétáló kutyákon. Egy labrador kislánynak annyira megtetszett Selymi, hogy semmiképpen nem akart továbbmenni. Folyton a hátára feküdt, a gazdájának úgy kellett elvonszolnia onnan. A hátán fekve feltakarította az egész sétautat.

Amikor Laci visszajött mondta, hogy közben vége lett a misének és be lehet menni a templomba. Ezért aztán Baluval visszatértünk, hogy belülről is megcsodáljuk a kápolnákat és a királyok, királynők sírjait. Közös történelmünkből adódóan a magyar kapcsolatok is említésre kerülnek.

Visszafelé útba ejtettük a Collegium Maiust, a Krakkói Egyetem legrégebbi kollégiumát, annak árkádos gótikus udvarát. Mivel már dél elmúlt, visszatértünk a lakóba egy kicsit pihenni, húsvéti sonkát enni, majd a Kazimierz, Krakkó zsidó negyede felé vettük az irányt. Ez a rész nem olyan rendezett, mint az óváros, valószínűleg a biztonsággal is lehetnek bajok, mert ahogy benéztünk néhány udvarba, minden ajtót vaskos zárakkal, több lakattal is védenek. Ide elsősorban a jó éttermek kedvéért járnak a turisták, meg a Prága mellett Európa másik reneszánsz zsidó temetője miatt, ami azonban nem volt megnyitva a hétköznapi látogatóknak, csak a kerítésen át lehetett bekukucskálni. Persze Schindler és a róla szóló film is híressé tette Kazimierzet.

Estére visszatértünk Wieliczkába a már megszokott parkolónkba. A naplementében még nézelődtünk, kicsit kártyáztunk is este, aztán nyugovóra tértünk. Este többször is szirénáztak a bányában és tűzoltó, vagy mentő autók is járták a környéket, de nem derült ki, hogy mi történt.

Hétfő reggel arra ébredtünk, hogy csöpög az eső. Örültünk neki, hogy erre a napra maradt a sóbánya meglátogatása, mert a föld alatt nem zavart az eső. Hármunknak 181 Zl volt a belépő (Balunak diák kedvezménnyel), + 10 Zl a fényképezési engedély. Először több száz falépcsőn lefelé haladva közelítettük meg az első szintet. Egészen elszédültem a folyamatos egy irányba haladástól. Lent prezentációk mutatták be a sóbányászat történetét, a használt eszközöket, helyenként pedig sóból készült szobrokat csodálhattunk meg. Nagyon érdekes volt a sóbánya, ahol csak néhány évvel ezelőtt fejezték be a kitermelést, de a szomszédos bányákban ma is folyik a munka.

A bánya és a sóból faragott szobrok, domborművek megcsodálása után némi só-emlékeket vettünk az otthon maradottaknak, majd felvonóval ismét a felszínre érkeztünk. Korai ebédet követően elindultunk hazafelé. Úgy terveztük, hogy még kicsit körülnézünk a Szepességben, megnézzük Árva várát, Zsolnát és néhány további kisvárost, de sajnos egyre jobban esett az eső, ezért inkább úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk. Közben beszéltünk nagyfiunkkal, és mivel útbaesett, bementünk megismerkedni a barátnője szüleivel. Kellemeset beszélgettünk, majd Gerivel együtt hazatértünk.


Nagyon örülök neki, hogy kellemes tavaszi időben tudtuk megnézni Krakkót és tudtunk egy kicsit kirándulgatni a Magas Tátrában, ahol már évek óta nem jártunk. Jó kis kiruccanás volt, összesen 800 km-t tettünk meg.