Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Regisztráció
Emlékezz rám

Mi fér bele egy hétbe? Szurdokok, hágók, vízesések, tengerpart

 

Ezen a nyáron nem tudjuk hosszabb időre szabaddá tenni magunkat, csak egy hosszú hétre indulunk barangolni. Nagyon konkrét terveink nincsenek, de azért összegyűjtögettem az ausztriai szurdokokról szóló beszámolókat, meg „benojeno” friss olaszországi beszámolóját is kinyomtattam.

Már régóta terveztem, hogy jó lenne néhány vízesést, szurdokot megnézni Ausztriában és a Gross Glockner is szerepelt a kívánságlistámon.

Július 29-én, csütörtök este indultunk el. Csöpörgő esőben megálltunk még néhány dolgot beszerezni Budakeszin az Aldiban még éppen zárás előtt, aztán Herendig jutottunk. Már este 11 körül értünk oda, a porcelángyár parkolójában éjszakáztunk.

Július 30-án, pénteken délelőtt benéztünk Andráshoz a Szajki tavak kempingbe. András éppen vásárolni volt Szombathelyen, de megvártuk. Addig Biankával bejártuk a kempinget, Selymi meg Flornak udvarolt. Nagyon sokat szépült a kemping a tavaszi találkozó óta. Esős időben indultunk Ausztria felé tovább. Graz környékén a Medve szurdokot néztem ki első megállónak, de az esőben inkább tovább haladtunk Lienz felé. Jól tettük, mert megváltozott az időjárás, délutánra kisütött a nap. Egy neten talált leírás szerint Lienz közelében Amlachnál balra kanyarodva található a híres és közkedvelt Galitzenklamm szurdok és vízesés. Mi a GPS-be beütöttük Amlach-ot, kiadott egyet Tirolban és egy másikat Karintiában. Úgy gondoltuk, hogy még Karintiában járunk, hát ezt választottuk. Keskeny, erdőn – mezőn vezető úton haladtunk, elmentünk egy modellező reptér mellett, átvágtunk a falun, majd egy másikon, nézegettük az útjelzőket, hogy milyen „klamm”-okat jeleznek, de csak nem találtuk a Galitzenklamm-ot. Találtunk viszont helyette Gaislochklamm-ot, hát ezt az irányt követtük, amíg elértünk egy patakmeder menti parkolóhoz. Már közeledett az este, hát megálltunk. Nem messze kezdődött a jelzett turistaút a szurdokba, a kiinduló pontjánál szépen kiépített grillező hely várta a kirándulókat. Egy darabig felmentünk a szurdokon többször átkelve a patakon hol hidakon, hol a meder kövein lépkedve, majd a sötétedés miatt visszafordultunk és elhatároztuk, hogy másnap reggel visszatérünk. A grillezőhely olyan közel volt a lakóhoz, hogy oda hordtuk fel a hozzávalókat és a fa asztaloknál, padoknál fogyasztottuk el a vacsorát. Közben számos biciklista haladt el mellettünk az úton. Nagyon kellemes éjszakánk volt, csend és nyugalom (E 46.73162, K 13.10737)

Július 31. vasárnap reggel első utunk a szurdokba vezetett. Nem sokkal lehetett tovább menni, mint ameddig előző este eljutottunk, onnantól már nagy sziklák zárták el a tovább vezető utat. Selymi zergeként szökellt a sziklákon, időnként beletapicskolt a vízbe, de sikerült visszatartani tőle, hogy bele is feküdjön. A lakóhoz visszatérve a fiúk biciklire pattantak, mi meg sétáltunk egyet még a környéken, aztán kiültem napozni a grillező hely egyik padjára. Amikor a fiúk visszaértek lejjebb mentünk egy következő szurdokig, amit közben felfedeztek. Berg im Drautal-nál indul az Ochsenschluchtklamm. Balu biciklivel indult el a kiszáradt folyómeder egyik partján , mi gyalogosan a patakmeder mentén vezető ösvényen. Úgy tűnt, hogy a nyári időszak kevés vizét a széles mederből egy keskenyebbe terelték. Egy idő után nem vezetett tovább gyalogút a patak mellett, ezért csatlakoztunk Baluhoz. Feljebb ismét a parton haladt az út, majd egy gát után folytatódott. Én visszafordultam, a fiúk Selymivel továbbmentek, Selymi egy laposabb részen jót fürdött a jéghideg vízben. Lehet, hogy ez nem tett jót neki, vagy valahol a kövek között járva megrántotta a lábát, de a következő néhány napban sántikált, hagytuk is pihenni, hogy ne erőltesse meg a lábát. Visszatérve a lakóhoz a mellettünk levő padnál – asztalnál megebédeltünk, majd belebújtunk a térképbe, meg szerettem volna találni az eredetileg megcélzott szurdokot is. Kiderült, hogy Lienz még előttünk van és bizony a tiroli Amlach közelében van a Galitzenklamm. Lekanyarodtunk hát a főútról Amlach felé és a faluban megálltunk Selymit a lakóban hagytuk pihenni, mi pedig elindultunk a táblákat követve. A téren, ahol megálltunk a körforgalomban egy kecske – ló – tehénfejekből alkotott szobor állt, a tetején forgó szélkakassal. Ahogy mentünk az út mentén vályú, friss forrásvíz folyik bele, egy kis kifaragott manó az ujja hegyén bögrét tart, hogy aki arra halad és megszomjazik forrásvízzel csillapíthassa szomját. Elértünk egy szánkópályáig, az útelágazásban parkoló, majd az autós forgalom elől lezárt úton haladtunk tovább, rengeteg biciklivel együtt. Nekem hosszúnak tűnt az út, mire megláttuk a vízesést. Persze a főúton továbbhaladva sokkal egyszerűbben is megközelíthettük volna. (Igaz, hogy akkor nem fedeztük volna fel a szánkópályánál a parkolót, ahova elfelejtették kitenni a kempingezni tilos táblát és ezért nyugodtan ott éjszakáztunk egy francia lakóautó társaságában.) A vízesés messziről is impozáns látványt nyújtott és még másfél óra volt a park nyári nyitvatartási idejéből, hát a belépődíj leperkálását követően elindultunk a kiépített úton, lépcsőkön közelebbről is szemügyre venni a szurdokot. A kiépített út a vízesés tetejéig vezet, ahol a vízesés felett átívelő hídról megcsodáltuk az alattunk lezúduló víztömeget, a meredek sziklafalakat, amiken a sziklamászók haladását kiépített drótkötelek segítették. Amikor felfelé haladtunk lefelé elrohant mellettünk egy pár, később láttuk őket, hogy lentről igyekeznek felfelé a sziklákon. Valószínűleg aznap már nem először tették meg az utat. Nézelődéssel együtt kb. ¾ órát vett igénybe a vízesés és szurdok megtekintése. Visszafelé a szánkópálya bejáratánál megvártam a fiúkat, amíg a lakóval odaértek. Itt is kellemes éjszakánk volt, éjjel nem túl sokan közlekedtek mögöttünk az úton.

Augusztus 1., hétfőn ismét ragyogó napsütésre ébredtünk, a cél a Grossglockner. Reggel Laci még elment az előző nap felfedezett forrásvizes kútig feltölteni a kiürült ásványvizes palackokat. Amíg elvolt jött egy rendőrautó, nézelődtek, írogattak, de nem szóltak semmit és cédulát se hagytak, hát remélhetőleg csak arra jártak. Egy család is érkezett, modellautókat pakoltak ki a kocsiból, Baluval a nappaliból néztük, ahogy az autómodellek felszáguldottak a szánkópályán és a parkolóban versenyeztek egymással.

A hágóhoz vezető úton több vízesés is útba esik. Az első Grosskircheimnél a Gartlwasserfall. Leparkoltunk a falu elején, aztán a keresésére indultunk. Először a templom felé vettük az irányt, gondoltuk, hogy az a központ és lesz valami tájékoztató. Nem volt. Viszont a templom és vele szemben a plébánia tetszettek, jó, hogy arra jártunk. Mivel a falu a völgyben fekszik, mindkét oldalon hegyek veszik körül, bármelyik oldalon lehetett a vízesés. Végül megkérdeztünk egy helyi arrajárót, akitől megtudtuk, hogy bizony nem a jó oldalon keresgélünk. A főútra visszatérve már a következő sarkon felfedeztük az útirányt jelző táblát, ami egy fatelep melletti útra vezetett minket. Legelőkön keresztül haladtunk, helyenként rácsokon, amin az állatok nem merészkednek át, Selymit is a mellettük levő kapukon eresztettük át, majd egyre meredekebb úton kapaszkodtunk felfelé, mire messziről megpillantottuk a lenyűgöző vízesést. Két út is vezetett hozzá, mi a „családi utat” választottuk, ami malmok mellett vezetett kevésbé meredeken, mint a másik. A vízesés aljában kis fa kilátó, de egy hídon át egészen meg lehet közelíteni a vízesés alját is. Ahogy haladtunk tovább a hágó felé a főútról több vízesést is láttunk. Különösen látványos a Jungfernsprung (A szűz ugrása), amit a parkoló mellett épült kilátóról is szemügyre vettünk és a tájékoztató tábláról a név eredetét is megtudhattuk.

A Grossglockner fizetőkapunál leróttuk a 28 EUR útdíjat, majd folytattuk utunkat felfelé a szerpentinen. A kapott tájékoztató szerint a Ferenc József kilátónál a parkoló megtelt, annak aki nem akarja hosszasan sorbaállva megvárni a helyek üresedését egy lentebb levő parkolót ajánlanak, ahonnan ingyenes busz visz fel a kilátóhoz. Mi meglátva a felbocsátásra váró kocsisorok hosszát ezt a megoldást választottuk. Selymit a lakóban hagyva indultunk felfelé. Laci még visszaszaladt a széldzsekikért, hátha fent hideg lesz (a dzsekik jól is jöttek a hűvös szélben). Fent jót nézelődtünk, Balu sok képet is készített a ledobott almacsutkákat közösen eszegető mormotákról (ilyen közelről még nem láttunk vadon élő mormotákat), a gleccser piszkosszürke, hordalékos, töredezett végéről, a környező hegycsúcsokról. Mivel már délután mentünk fel, felfelé nem volt tele a busz, annál inkább lefelé. Mire visszaértünk már csak Brigi és még egy autó álltak azon a füves sík területen, ahova érkezésünkkor tereltek minket. Útnak indultunk a hágó felé. Egyre magasabban haladtunk, egy idő után már alattunk is láttunk kisebb-nagyobb hófoltokat, majd megérkeztünk a hágóhoz, ahol bárányok legelésztek.

A hágónál megálltunk, fényképek készültek, majd az alagúton áthaladva az út szélén is hófoltok voltak. Persze ott is meg kellett állni. Selymi nagyon élvezte a havat, szánkózott, ásott, harapdálta a havat, jót szórakoztak rajta, akik látták. Lefelé többször is megálltunk megcsodálni a panorámát, az egyik pihenőnél grilleztünk vacsorára. Amikor leértünk, a fizetőkapu túloldalán egy parkolóban megláttunk egy lakóautót, hát mi is gyorsan mellé kanyarodtunk. Később még egy lakóautó csatlakozott hozzánk, amivel nemzetközi csapat állt össze, olasz, magyar, spanyol lakóautókkal. A füves parkolóból egy vízesésre nyílt jó kilátás a hegyoldalban. Este még sétára indultunk, megcsodáltuk a szomszédos vadasparkban a tibeti jakokat, majd nyugovóra tértünk. Mivel éjszaka zárva van a hágóra vezető út, nagyon kellemes, csendes éjszakánk volt.

Augusztus 2-án, kedden a Krimml vízesés volt a cél. Európa (összességében) legmagasabb vízesését is rég szerettem volna megnézni. Mindjárt az első parkolóban láttunk lakóautókat (három francia lakóautó állt egymás mellett), hát mi is odaálltunk melléjük negyediknek. Selymit a kocsiban hagytuk és elindultunk a vízesés felé. Először megnéztük a vízeséshez vezető út elején található vízi kiállítást, ahol mindenféle érdekes játékokat próbálhattunk ki, majd nekivágtunk a szerpentinnek felfelé. Persze sok helyen megálltunk nézelődni, kicsit kifújni magam, élveztük a vízesés párájának hűvösét. Felhők gyülekeztek az égen. Az első szakasz végén található egyik hüttében megebédeltünk, majd folytattuk tovább az utunkat. Füredy Laci beszámolójából merítettem erőt a különösen meredek szakaszokon, ha ők felmentek, akkor csak sikerül nekem is, Editke biztos nem hagyná ki ezt a csodát. Érdemes volt megküzdeni a meredek felfelé úttal, lenyűgöző, ahogy a sok-sok víz alázúdul, a felszálló párában pedig szivárványok képződnek. Lefelé igyekeztünk egy kicsit, mert nagy fekete felhők gyülekeztek, időnként figyelmeztetően esett is néhány csepp. Éppen időben értünk vissza a lakóhoz, mert néhány perc múlva megnyíltak az ég csatornái és amit kezdetben gyors zápornak gondoltunk, abból hosszas eső lett. Örültünk neki, hogy előző napon, szikrázó napsütésben tudtuk megnézni a Grossglocknert. A Gerlosspass fizetős útján mentünk tovább az esőben, ahonnan néhány kanyarban még ráláttunk a vízesésre. Mivel kitartóan esett, úgy döntöttünk, hogy továbbmegyünk Olaszországba. Még a határ előtt lementünk az autópályáról és már csaknem sötétben kis utakon kacskaringóztunk. A felhők hol alattunk voltak, hol velünk egy magasságban (ilyenkor nem sokat láttunk), néha pedig fölöttünk. Végre egy idő után leértünk az autópálya mellett haladó útra. Az eső kitartóan zuhogott. Egy kisvárosnál nagy parkolót láttunk, de ahogy visszafordultunk és megkerestük a bejáratát kiderült, hogy magasság korlátos. A szomszéd utcában a sportpálya előtti parkolóban azonban megláttunk két lakóautót és csatlakoztunk hozzájuk éjszakára.

Augusztus 3-án gondoltam, hogy megnézzük a Gabecék egy korábbi beszámolójában Segonzanonál említett ingóköveket. Ezek is már elég rég szerepelnek a megnézendők listáján, többször kerestük is őket, de csak annyit tudtam, hogy valahol a Brenner autópálya közelében, Bolzano mellett találhatók és ennyi információ alapján nem sikerült megtalálni. Sajnos ezen a napon is esőre állt az idő, ezért inkább elindultunk délre meleg tengerpartot keresni. Felmerült több ötlet is, végül a ligur tengerpartot vettük célba, a „benojeno” beszámolójában említett Diano Mrinaban található Oazi lakóparkolót. Savona után lementünk az autópályáról a parti útra és Spotornonál mindjárt találtunk is egy apró kavicsos strandot. Szerencsére a tengerparton szépen sütött a nap, kellemes meleg volt, de nem túl nagy hőség, 29-30 fok. Egy frissítő fürdés után tovább indultunk a parti úton, amíg meg nem találtuk a koordináták alapján a lakóparkolót. Este 6 körül értünk oda, elsőre csak egy napra vettem jegyet azzal, hogy ha jól érezzük magunkat, majd meghosszabbítjuk. Augusztusban a főszezonra tekintettel 15 EUR a díj egy napra. Igazából a táblákat tudományozva reggel 10-től este 10-ig kell fizetni a parkolásért, éjszakára nem. Az árnyékos helyek természetesen mind foglaltak voltak, de találtunk egy kellemes helyet a patakparton némi fűvel, ahol Selymi kényelmesen ellehetett. Amíg vacsorát készítettem Laci Selymivel a hatalmas terület felfedezésére indult. Feljebb talált olyan teraszos részt, ahol alig néhányan voltak, nekünk azonban megfelelt a patak melletti terület is. Vacsora után lesétáltunk a tengerpartra. A part elég keskeny, de homokos. Többnyire a partmenti szállodák strandjai foglalják el nyugágy és napernyő erdővel. Néhol vannak kis területek szabadstrandnak kijelölve. Én nem nagyon kedvelem az ilyen zsúfolt partokat, ki is hagytam a fürdést. Amikor visszaértünk kellemetlenül érintett minket, hogy pont mellettünk táborozott le egy szuper lakó, aminek a generátorát használták a klímához áramfejlesztésre. Télen, amikor bezárkózik az ember nem túl zavaró a szomszédban egy generátor berregése, de nyáron nyitott ablak mellett nem kellemes. Ezért aztán mégiscsak felköltöztünk az egyik füves teraszra, távol a zajforrástól. Másnap reggelre el is ment a zörgő lakó.

Augusztus 4-én a fiúk délelőtt és délután is lementek fürdeni, én addig kicsit lakót takarítottam és pihentem, olvasgattam. Úgy döntöttünk, hogy még egy napot maradunk.

Augusztus 5-én reggel fekete felhők jöttek, de később kiderült az idő, kisütött a nap és a fiúk megint strandolni indultak. Nemsokára vihar kerekedett, izgultam, hogy a nagy hullámokban nehogy valami bajuk történjen. Szerencsére még a nagy zuhé előtt épségben visszaértek. Gyakorlatilag csak késő délutánra állt el az eső és a hőmérséklet is eléggé visszaesett. Amikor elállt az eső elmentünk a városba kicsit sétálni és elhatároztuk, hogy másnap reggel elindulunk hazafelé.

Augusztus 6-án ragyogó napsütésre ébredtünk, ezért szervizelés után a parti úton indultunk el. Egy szupermarketben feltöltöttük a készleteinket, majd ugyanazon a helyen, ahol odafelé is, megálltunk egy utolsó fürdésre. Innen már felmentünk az autópályára. Valami zűr volt az úti cél beírásával, ezért a GPS útmutatása alapján rossz irányba indultunk el az autópályán. A következő lehajtónál lementünk és szerencsére vissza is tudtunk fordulni, nem kellett még egyszer jegyet vennünk. Segonzanot írtuk be célnak, mert azt terveztük, ha szép marad az idő, hazafelé csak megnézzük a sziklapiramisokat. A Garda tó mentén valami miatt nagy dugó volt a Brenner autópályán. Pár száz méterre volt egy lehajtó, ahol többekhez hasonlóan lementünk a pályáról. Meglátogattunk egy közeli Mc Donalds-ot, majd a lakóhoz visszatérve láttuk, hogy megindult a pályán a forgalom, hát visszamentünk. Kicsit döcögve, de azért tudtunk haladni. Emlékeztem, hogy Andrásékkal egyszer Roveretoban aludtunk a pálya közelében egy lakóparkolóban, csak arra nem emlékeztem, hogy Rovereto dél-nél, vagy északnál mentünk ki, Így aztán kimentünk dél-nél, keresztülvágtunk a városon és a másik végénél meg is találtuk a lakóparkolót. Két spanyol, egy osztrák és egy német lakó közé mi is beálltunk.

Augusztus 7-én szombaton reggelre megszaporodtak a lakók a parkolóban. Még megfigyeltük, ahogy a szemben lévő házban lakó fiatalember elhajt a Lotus sportkocsijával, majd mi is elindultunk Segonzano felé. 10 körül még időben érkeztünk, később nehéz lett volna parkolóhelyet találni. Belépőt kellett váltani (3 EUR/fő), majd a meredek gyalogúton elindultunk felfelé. Nagyon érdekesek a piramid-nak nevezett sziklaképződmények, amiknek a könnyebben erodálódó részeit már kimosta a víz, de a további bomlástól megvédi őket a tetejükön egy-egy keményebb anyagból levő szikla. Három csoportban találhatók a piramidok, kiépített kilátópontokról nyílik rájuk jó kilátás. Ha már a Dolomitok környékén jártunk nem akartunk visszatérni az autópályára, hanem a Val di Cembra – Val di Fiemme – Passo Pordoi – Passo di Falzarego – Cortina d’Ampezzo – Dobbiaco útvonalon vágtunk át a hegyeken. Útközben sokadszorra ismét megcsodáltuk a fantasztikus sziklákat, a zöld fenyőerdőket, a kedves kis hegyi falvakat. Úgy terveztük, hogy addig haladunk, amíg világos van. A GPS Klagenfurt után váltott át éjszakai üzemmódba, a következő Rosenbergernél megálltunk éjszakázni. A parkoló viszonylag messze volt az autópályától, a kamionok a hétvége miatt nem indultak útnak vasárnap hajnalban, további 6 lakóautóval együtt kellemes éjszakát töltöttünk itt.

Augusztus 8-án, vasárnap reggel 7 körül indultunk, igyekeztünk hazafelé, mert Balu másnap filmes táborba indul, még össze kell neki pakolni, kipakolni se árt, vásárolni is kell, mert nem sok minden van otthon a hűtőben.


Különösen az első napokban csodálkoztunk rajta, hogy mennyi minden fér bele néhány napba. Közeli úticélként érdemes Ausztriában körülnézni, nagyon szép természeti helyeik vannak és a kisvárosok is aranyosak. Néhány napra, hosszú hétvégére a jövőben is beiktatjuk a programba. Toszkána ezúttal sajnos kimaradt, valamikor ősszel még jó lenne beiktatni egy utat ismét oda is.

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.