Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Regisztráció
Emlékezz rám

Toszkána – Vízesések és etruszkok - 2011. Húsvét

Idén későn volt Húsvét. Azt terveztük, hogy már pénteken este elindulunk, de persze megint kicsit összejöttek a dolgok, pénteken tudtam bevásárolni, főzni, nagyjából bepakoltunk, aztán szombaton, április 16-án reggel 9-kor sikerült is elindulni.

Villámmal ez volt az első utunk, nem ment olyan rutinszerűen a bepakolás, mint Brigivel. Igyekeztünk mindennek megtalálni a helyét és meglepetésre annak ellenére, hogy több mint egy méterrel rövidebb Briginél még üres szekrény is maradt (persze más egy hétre menni, mint háromra, meg bíztam benne, hogy nem lesz szükség túl sok meleg holmira).

Útközben még dolgoztam, de Nagykanizsa közelében már lemerült a gépem. Kerestük – kerestük az invertert, de sehol nem találtuk, pedig úgy emlékeztünk, hogy bent volt a lakóban. Laci mondta, hogy sebaj, Nagykanizsán a Tesco-ban veszünk. Hát a Tesco-ban nem volt. Megpróbáltunk egy Media Markt-ot keresni, de az csak Zalaegerszegen, vagy Székesfehérváron volt. Visszamenni már nem akartunk, ezért megcéloztuk Zalaegerszeget. Nagy nehezen sikerült egy kis teljesítményű invertert venni és útközben elküldeni (legalábbis remélem, hogy meg is érkezett). Ezzel a kis manőverrel sikerült jó sok időt veszíteni, pedig Éváék (Challenger) már megérkeztek Olaszországba.

Szlovénián keresztülvágva rámentünk az olasz autópályára. Ferrara és Padova között aludtunk egy autópálya megállóban, ahol az épület mögött viszonylag csendes helyet találtunk.

Április 17.
Vasárnap korán reggel indultunk tovább. Sms-ben egyeztettünk Éváékkal, hogy akkor ne Tarquiniában találkozzunk, hanem Terni közelében a Cascate della Marmore vízesésnél. Az úton felfelé haladva az egyik kanyarban felbukkant a hatalmas, vízpárába burkolózó vízesés. Nemsokára elértük a parkolót, ahol elég sok helyet találtunk. Mint kiderült, mi egy kicsit előbb értünk oda, mint Éváék és Stollék a lenti parkolóba, aminek a koordinátáit Éva megadta (E42.55698, K12.72007). Ők viszont a fenti parkolóba mentek, de onnan nem lehetett igazán jól látni a vízesést és már jegyet se adtak, mert mint mondták 13 órakor lezárják a vízesést. Ezt nem igazán értették, de aztán ők is lejöttek az alsó parkolóba. A vízesést pedig tényleg elzárták. Egyre kevesebb víz jött, mert a déli időszakban átterelik a vizet, hogy áramfejlesztésre használják. Aztán délután 4-kor újra indítják a vízesést. Amíg vártuk, hogy megnyissák a vízesést ettünk egy kis porchettot (fűszerekkel töltött egybe sült disznóból leszelt hús zsemlébe téve). Aztán elsétáltunk arra a kilátóhelyre, ahonnan alulról lehetett látni a vízesést. Lassan egyre nőtt a vízesés vízhozama, majd egy idő után ismét elkezdett vízpára felhőket is eregetni. Még egy darabig gyönyörködtünk benne, aztán elindultunk Orvietoba. Éváék még nem jártak arra, nekem pedig kedvencem a katedrális, ha a közelében járunk szívesen megnézem újra és újra. A város egy kiemelkedő fennsíkon helyezkedik el, mi az aljában beálltunk egy lakóautó kempingbe, ami két vasútvonal között helyezkedik el. Az egyiken a gyorsvonatok száguldanak át nagy sebességgel és elég zajosan, a másikon a helyi vonatok közlekednek, amik Orvieto állomásán is megállnak. A vasútállomás a parkoló mellett volt, itt lehetett jegyet venni a helyi közlekedési eszközökre is. (1 EUR/ jegy, ami 70 percig érvényes mindenféle közlekedési eszközre.) Siklóval mentünk fel a városba, ott pedig busszal a katedrálisig. A délutáni nap megvilágította az aranymozaik homlokzatot, most is lenyűgöző volt a látvány. Hűvös szél fújt, amire nem voltunk igazán felkészülve, mert előtte a vízesésnél még nagyon melegünk volt, amikor kiültünk a lakók elé beszélgetni és napozni. Sok turista volt a városban, a funiculare felső állomásánál a téren pedig csokifesztivál volt, mindenféle formájú, színű, ízesítésű csokikat árultak. Mivel azonban éppen előtte élveztük a finom svájci csokikat, amit Éva hozott nem igazán kívántuk meg a kiállított finomságokat, de azért végigjártuk a sátrakat és megcsodáltuk a választékot.

Visszaérve a lakókhoz lecsót főztünk vacsorára. Éváék autója volt a közös vacsorák színhelye, mert ott mind a heten körbe tudtuk ülni az asztalt. Estefelé már lehűlt az idő és általában szél is volt, ezért többnyire nem a szabadban étkeztünk. Vacsora előtt mindig akadtak finom falatok előételnek és desszert is került. Kicsit tartottunk tőle, hogy a vonatoktól nem fogunk tudni aludni, de egyikünk se hallott éjjel vonatokat, vagy nem jártak, vagy elég fáradtak voltunk ahhoz, hogy ne zavarják meg az álmunkat. A helyért 18 EUR-t fizettünk egy napra.

Április 18. Hétfő
Éváék és Stollék már jártak Tarquiniában mielőtt mi megérkeztünk, ezért ők egyből Saturniát célozták meg, én viszont szerettem volna megnézni az etruszk necrololist és a festett etruszk sírokat Tarquiniában, ezért mi arra indultunk el reggeli és szervizelés után.

Tarquinia fallal körülvett középkori város, a lakóval csak egy kicsit lejjebb tudtunk megállni. Onnan nagyrészt lépcsőkön mentünk fel a városba. Kicsit körülnéztünk a régi városban és egy térképen megnéztük, merre induljunk a Necropolis felé. El is indultunk, de nem sokmindent találtunk. Laci visszament a lakóért, mi pedig egy parkban vártuk meg. Kocsival is elég sokat mentünk, de nem találtuk, amit kerestünk. Egy kerítés mögött ugyan láttunk tombákra emlékeztető dombokat bejárattal, de sehol nem találtuk a bejáratot az elkerített területre. Egy idő után visszafordultunk, majd egy jelzést követve gyalogosan is próbálkoztunk, mindhiába. Láttunk viszont érdekes növényeket, sok-sok gyíkot, meg a mezőkön olyan halmokat, hogy ha elkezdtünk volna ásni ott alighanem saját tombára is bukkanhattunk volna. Amikor visszafordultunk Tarquinia felé megtaláltuk végre a régészeti terület bejáratát, csakhogy a kiírással ellentétben zárva volt. Így aztán a festett etruszk sírkamrák legközelebbre maradtak, mi pedig elindultunk a többiek után Saturniába. Éva megírta a koordinátákat (É42.65519, K11.50339), ahol egy lakóautó kempingbe álltak be (mint kiderült, ezt a helyet már GáborApáékkal is néztük a közös utunkon, csak kicsit drágának találtuk). Most 16 EUR volt egy napra áram használattal és óránkénti indulással ingyenes kisbusz járat indult a szabadtéri fürdőhöz. Azért először megnéztük, hogy meg tudunk-e állni a fürdőnél, de természetesen csak a megállni tilos oldalon volt hely, ahol most senki nem állt. Viszont a levezető utat szépen leaszfaltozták. Nem kockáztattunk és elmentünk a kempingbe, ahonnan Laciék biciklivel, én gyalogosan (végig széles kiépített, az autóúttól elválasztott járdán) jutottunk el a kb. 1,5 km-re levő fürdőhöz. Jó, hogy nem maradtunk ott lakóval, mert amikor odaértünk éppen büntették a rendőrök azokat, akik nem jó helyen várakoztak. A vízesés fürdő kicsit kevésbé volt vadregényes, mint amire emlékeztünk, rendbehozták a malom épületét a szélén, a nádas egy részét kiirtották, a kövekről nagyjából leszedték a rárakódott vastag puha mohát. Azért nagyon élveztük a lezúduló meleg, kénes víz dögönyözését. Kíváncsi vagyok meddig lesz még ingyenesen élvezhető. Évának is nagyon tetszett a fürdő, ezért úgy döntöttünk, hogy még egy napot ott töltünk és pihenünk kicsit. Nagyon szép idő volt, 20-21 fok, ragyogó napsütés, csak a szél fújt néha. Laci kiült a napra és eléggé le is égett, de mindenkinek szép napsütötte színe lett. Este vaddisznó sonka volt az előétel, gulyásleves a főétel és eper tejszínhabbal a desszert. Ezen az estén kint ettünk, de amikor lement a nap eléggé lehűlt a levegő, a desszertet már Éváék lakójában fogyasztottuk el.

Április 19. Kedd
Nem kellett sietnünk, jól is aludtunk, csak a szomszédos mezőn kiáltozó fácánok ébresztettek fel minket. Stollék előszedték az utánfutóból a motort és felderítő útra indultak. Mi lesétáltunk a fürdőbe, kivéve Balut, aki kicsit a tanulni valóival foglalkozott. Délután Laci és Balu felbicikliztek a faluba és vásároltak néhány dolgot, ami már kellett, mi Évával elvittük Selymit sétálni. Érdekes virágok nyíltak mindenfelé az út mellett. Stollék prospektusokkal felszerelkezve érkeztek vissza, felderítették Pitigliano – Sovana – Sorano etruszk, illetve későbbi időkből származó néznivalóit. Ezen az estén Éva készítette el utánozhatatlanul finom currys csirkéjét. Minden este megnéztük az aznapi fénykép termést, még egyszer felidézve az aznapi eseményeket.

Április 20. Szerda
Szervizelést követően indultunk a néhány km-re levő Sovanaba, ahol 10-kor nyitott a „Citta del Tufo” archeológiai park és aznap mi voltunk az első látogatók (bár egy német lakóautó a parkolóban töltötte az éjszakát). A kombinált belépőjegy (7 EUR) Sovana etruszk nekropoliszán túl más látnivalókra is érvényes volt. A nap során még néhányat meg is látogattunk. Kicsit hűvös volt még, amikor az első – sok méter magas tufa sziklába vájt – etruszk utat bebarangoltuk. Az ösvényt határoló magas tufafalak mohásak, különböző páfrányok nőnek rajtuk, néhány fa próbál megkapaszkodni a függőleges falakon és mindenhol rengeteg ciklámen virágzott. A falakon régebbi és kicsit újabb vésések nyomai láthatók. Nagyon könnyű jeleket hagyni a tufában, gyakorlatilag egy bottal is faragható. Még néhány ösvényt bejártunk és megcsodáltuk a kisebb-nagyobb tombákat. A legnagyobb több szintes volt, valószínűleg nem is csak temetkezési célokat szolgált.

Következő állomásunk Pitigliano volt, a falak mellett tudtunk parkolni és bementünk a városba, ami mindenkinek nagyon tetszett. Fagyiztunk, sétáltunk, nézelődtünk, aztán indultunk tovább Soranoba. Ott a reggel megvett jegyünkkel vezetéssel megtekintettük a várat. Az idegenvezetőt Rudolf fordította franciára, azt pedig Éva magyarra. Ennek köszönhetően nagyjából követni tudtuk a különböző szellőzők, kamrák, lőrések funkcióját és történetét. A vártól nem messze találtunk egy kellemes parkolót (E 42.68121, K11.71022), úgy döntöttünk, hogy ott éjszakázunk. Még néhány lakóautó csatlakozott hozzánk és egy kis székely káposzta és Rudolf féle főtt kolbász vacsorát követően nagyon jól aludtunk.

Április 21.Csütörtök
Ezen a napon Populonia volt a célpont, ahol a tengerparton tártak fel egy etruszk települést és temetkezési helyet. Napközben kicsit szétváltunk, különböző utakon és időpontokban közelítettük meg Populóniát. Mi Piombinoban bevásároltunk, majd felderítettük a lakóautó parkolót (E43,00202, K10,52836). Nagy füves terület, a parkolóórák le voltak takarva, a szerviz nem működött, összesen két lakóautó állt a parkolóban, láthatóan piknikeztek. Laci és Balu biciklivel elindultak felderíteni a Necropolist. Még nem is értek oda, amikor befutottak Éváék. Én hozzájuk szálltam be és lakóautóval indultunk tovább. Egy 2 m szélességkorlátos tábla azonban megfordulásra késztetett minket. Felhívtam Lacit, aki mondta, hogy nyugodtan menjünk, az ásatási területig nem keskenyedik el az út, lakóautók is állnak a parkolóban, azok is oda tudtak menni. Másodszor is nekifutottunk és tényleg minden gond nélkül el tudtunk jutni a parkolóba. Valószínű, hogy később, a felső városba vezető út lehetett olyan keskeny, hogy szélesség korlátot kellett felállítani. Közben a tengerparton gyönyörű füves szabadstrandok mellett haladtunk el, nyáron nagyon kellemes lehet (persze akkor valószínűleg fizetni is kell a lakóautó parkolóban, ahol árnyék egy szál sincs). A szabadtéri múzeum parkolója főszezonban csak a látogatók számára ingyenes, most azonban ott is le voltak takarva a fizető automaták. Mi csak az alsó részre váltottunk jegyet (9 EUR), a távolabbi részre és a fellegvárra nem. Érdekes, hogy mennyire különböző módon temetkeztek a különböző területeken az etruszkok. Délen (pl.Tarquiniában) többnyire egyszemélyes, festett tombákban, északabbra (Sovana) nagy síremlékekben, görög hatású szobrokkal, díszítéssel, északon (Populónia) kör alakú sírdombok alatt több személyes tombákban, kőből készült ágyakban – az ágy lábai is kőből kifaragva - , a tombának részét képezték tárolók is az élelem, használati tárgyak részére, vagy egyszemélyes szarkofágokban (a társadalmi helyzettől függően). Populóniában vasércet bányásztak és annak a meddőhányója védte meg az etruszk sírokat amíg valami építkezés során fel nem fedezték azokat. Valószínű, hogy ezen a területen is sok mindent rejt még a föld.

Stollék éppen akkor futottak be, amikor vezetővel a régi emlékek megtekintésére indultunk. Szerencsére több nyelvű tájékoztató táblák is segítik a kiigazodást. Nagyon érdekes volt ennek a régen élt és később a rómaiakba beolvadt népnek az emlékeit követni.

Vacsorára csirkét és tarját grilleztünk, de volt saláta is és desszertnek epret ettünk fagyival. Esténként elfogyasztottunk egy-egy üveg bort is és sok finom svájci csokit.

Április 22. Péntek
Ez volt az utolsó nap, amit Stollék velünk töltöttek. Eredetileg úgy tervezték, hogy csak egy-két napra csatlakoznak, de aztán olyan jól érezték magukat, hogy egy hét lett belőle. Ők Siena felé folytatták tovább az útjukat, ráérnek, nyugdíjasok, nem kell sietniük vissza dolgozni.

Ezen a napon néhány parthoz közeli toszkán várost látogattunk meg. Mindegyik gyöngyszem a maga nemében. Campiglia Marittima, Castagneto Carducci, Bolgheri, Bibbona. Ennyi elég is volt egyszerre a toszkán kisvárosokból, viszont olvastam valahol egy érdekes természeti jelenségről Orciatico közelében. A mofeta vulkáni tevékenység, patak alatti gázkitörés, amitől olyan a patak vize, mintha forrna. Orciatico egy kis hegyi falu. Alig találtunk olyan helyet, ahol meg tudtunk állni. Hiába nézegettem a turistautak tábláit, „Mofeta” jelzést nem találtam. Már komoly közönségünk volt, ahogy a három lakóautóval forgolódtunk. Egy fiatal nő megkérdezte, hogy mit keresünk, de nem tudott segíteni. Egy kocsival próbáltak kiállni az egyik kertből, aminek a kocsikihajtóját eltorlaszolta Rudolfék utánfutója. Mint kiderült a falu polgármestere volt, aki készségesen elmagyarázta, hogy hol találjuk a mofetát, sőt előttünk haladva kocsijával meg is mutatta. Mondta, hogy a kutyát ne vigyük magunkkal, mert veszélyes lehet a számára és mi se menjünk a korláttal elkerített részen belülre. Nagyon örült a csokinak, amivel Rudolf megköszönte a fáradozását. Kis túra végén megtaláltuk a keresett mofetát. Sajnos kevés víz volt a patakban, de azért így is látszott, ahogy bugyborékolt és a gázkitörés zúgó hangját is hallottuk. Mire visszaértünk a lakókhoz a polgármester is éppen visszaérkezett. Említettük neki, hogy Laiaticoban szeretnénk éjszakázni, ami a következő falu, erre elment ellenőrizni, hogy járható-e az út, de szerencsére csak valahol később omlott le. Laiaticoban megtaláltuk a lakóautó szervizt, de a parkoló tele volt személyautókkal. A polgármester a sportpályánál említett parkolót, de azt meg nem találtuk. Én biztos voltam benne, hogy kell lennie viszonylag nagy parkolónak, mert Andrea Bocelli minden nyáron szokott hangversenyt tartani a városban, ahol született. Végül meg is találtuk az arénát és ott jó parkolót is csodás kilátással a környező dombokra és a 10 km-re levő Volterrára.

Először leálltunk egy alsó teraszra, de felhők gyülekeztek és Bernard aggódott, hogy esőben az agyagos talaj felázik, ezért inkább a felső, betonozott placcot foglaltuk el. Ezen az estén Rudolfék készítettek vacsorát, előételnek halat és polipot, majd grillezett csirkecombokat főtt paprikával.

Éjszaka hallottuk, hogy elkezdett esni az eső, de nem volt nagy eső és másnap reggel el is állt.

Április 23. Szombat
Reggel búcsút vettünk a Stoll házaspártól, akikkel kellemes napokat töltöttünk együtt és mi a Cinque Terre felé vettük az irányt, ahol estére Ilonékkal beszéltünk meg találkozót. Útközben vásárolni is akartunk, mert számítottunk rá, hogy Húsvétkor nem lesznek nyitva az üzletek. Az egyik város szélén ahol áthaladtunk találtunk egy nagy Conad üzletet, ott ejtettük meg a bevásárlást. Még sose jártunk Toszkána hegyes vidékén, a Garfagnana-ban, ezért úgy gondoltuk, ha nem romlik el az idő tehetnénk egy kis körutat. Általában felhős volt az ég, de néha a nap is kisütött, ezért a Serchio folyó mentén felkacskaringóztunk Castelnuovo di Garfagnana-ba. Kicsit nehezen találtunk parkolóhelyet, de néhány kör után azért sikerült letenni az autókat és kicsit körülnézni a régi városban. Innen Éváék egyenesen Levantoba indultak tovább, mi még kalandoztunk egy kicsit a hegyek között. Isola Santa bájos hegyi falun, ami egy felduzzasztott tó partján fekszik csak keresztülhajtottunk, de később megállásra késztetett minket egy márványbánya átjárószerű bejárata. Innentől kezdve a hegyoldalakban egymást érték a márványbányák, ahogy leereszkedtünk Carrara felé. A part mentén La Speziába tartottunk, onnan pedig a Cinque Terre kis falvai fölött vezető úton haladtunk Lavanto felé. Évától jött a hír, hogy Levantoban nincs semmi hely, még a kempingben sem. Az egész város le van zárva valami ünnepség miatt. Emlékeztem, hogy Levanto felé az utolsó városban, Monterossoban a parton láttunk lakóautó parkolót, ezért mi lementünk megnézni, hogy ott van-e hely. Nagyon keskeny és kanyargós úton manővereztünk lefelé, gyanús volt, hogy lakóautók is szép számban jöttek szembe. Amikor leértünk bementem gyalogosan körülnézni. Lakóautók és személyautók teljesen megtöltötték a parkolót, talán két-három hely azért akadt volna, de Ilonék még nem érkeztek meg és a 24 EUR parkolási díjat (minden szolgáltatás nélkül) is soknak találtuk. Ezért visszamásztunk a hegyoldalban, Éváék csatlakoztak hozzánk és megpróbáltuk megkeresni azt az út menti parkolót, amit odafelé menet kinéztünk végszükség esetén éjszakára. Sajnos a koordinátákat nem jól írtuk fel, de azért végül sikerült megtalálni. Az út egy kanyarjában az úttól sövénnyel elválasztva egy kellemes parkoló volt asztallal, paddal, esőházikóval. Sajnos mindenfelé műanyag zsákok voltak tele szeméttel, de azért be tudtunk állni és még Ilonéknak is volt hely. Elküldtük nekik a koordinátákat (E44.14851, K9.70816). A parkolóban már állt egy kis olasz autó, láthatóan éjszakázásra készülődve. Kiderült, hogy egy finn fiatalember utazott vele, aki egyedül járta be Olaszország hegyes-völgyes részeit. Számára a szerinte lapos és unalmas Finnország után a hegyek voltak igazán izgalmasak. Kirándult a Dolomitokban, a Garda tó partján, aznap a Cinque Terrét barangolta be és másnap a Como-i tóhoz készült. Matti a tamperei egyetemen kutató, genetikai kutatásokkal foglalkozik. Örült neki, hogy szót válthat valakivel, vacsora után meghívtuk egy kis nasi melletti beszélgetésre.

Ilonék valahol eltévesztették az utat és nem találtak meg minket, La Speziában telepedtek le egy lakóautó parkolóban. Megbeszéltük, hogy majd másnap találkozunk.

Április 24. Vasárnap
Reggel csöpörgő esőre ébredtünk, a partból nem sokat lehetett látni, bent ültek a felhők a völgyekben. Laci ugyan mondta, hogy induljunk el, de nekünk nem sok kedvünk volt esőben kirándulni. Ilonék írták, hogy ők vonattal nekivágnak Cinque Terre-nek. Mi meg úgy döntöttünk, hogy az úton nézelődve lassan lecsorgunk La Speziába a parkolóba. Ha találunk útközben helyet, ahonnan le lehet menni valamelyik faluba, akkor lemegyünk. Az eső elállt, a nap is kezdett próbálkozni. Egy helyen majdnem nekiindultunk, de gyalog azért sok lett volna (különösen vissza a kocsikhoz felfelé). Sajnos nem voltunk elég türelmesek, a parkolóból távozóban Éváék még látták, hogy egy busz érkezett a parkolóba, a többi várakozó – nézelődő azzal ment le az alattunk levőfaluba.

La Speziában megtaláltuk a lakóparkolót, Ilonék lakója is ott állt. Beálltunk, majd gyalog elindultunk az állomásra. A kikötőig el is értünk, de végül mégse mentünk el a falvakba. Kicsit nézelődtünk a város szép parkjaiban, a kikötőben, aztán visszamentünk a lakókhoz. Amikor Ilonék megérkeztek közös vacsorával, beszélgetéssel fejeztük be a napot. Éváék lakójának nappalija 9 embernek is helyet tudott biztosítani a kihagyhatatlan fondue vacsorához, amit gyümölcssalátával és Ilon húsvéti kalácsával koronáztunk meg.

Éváéktól elbúcsúztunk, mert ők hétfőn korán reggel indultak hazafelé, Éva este már dolgozott.

Hétfőn, 25-én reggel még elbúcsúztunk Ilonéktól, aztán mi is elindultunk hazafelé. A GPS egy idő után kerülni kezdte az autópályákat, de ennek köszönhetően még egy szép, fallal körülvett várost ismerhettünk meg. Montagnanában sétáltunk és fagyiztunk egy utolsót, aztán Padovánál rámentünk az autópályára és azon haladtunk hazafelé. Velence környékén belefutottunk egy zivatarba, de azon gyorsan keresztülhaladtunk. Szlovéniában viszont egymást érték a zivatarhullámok, látni is alig lehetett, ezért valahol Maribor közelében megálltunk éjszakázni.

Kedd reggel felhős, de nem esős időre ébredtünk és végig felhős időben, időnként esőben tettük meg a hátralevő utat hazáig.

Nagyon szép tavaszi hetet töltöttünk barátaink társaságában gyönyörű tájakon. Már tervezgetjük a következő közös utat a nyárra Norvégiába. De az már egy másik beszámoló témája lesz.

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.