Május 11. szombat

Laci előző nap elhozta a lakóautót, nagyjából bepakolt, de még szombatra is maradt pakolni való, meg a motortartót is össze kellett szerelni, hogy tudjuk vinni magunkkal a motort. Dél volt, mire el tudtunk indulni, Ljubljana előtt álltunk meg egy tó partjához közel az út mellett. Éjjel elkezdett esni  az eső, alig volt forgalom az úton. Az esti sétánál Ginger bevette magát az erdőbe és rengeteg kullanccsal lett gazdagabb. Nyolcat szedtem le a bundájáról, amik még nem másztak bele, majd másnap még egyet, amit már belőle kellett kiszedni. Most Bravekto tablettát kap kullancs ellen, de úgy tűnik ez se nyújt 100%-os biztonságot.

Május 12. vasárnap

Egész nap esőben autóztunk. Szlovéniában az olasz határ előtt tankoltunk, Velencéig autópályán mentünk, onnan tovább kerültük az autópályát. Bologna előtt álltunk meg éjszakára egy kisváros vasúti pályaudvarhoz közeli nagy parkolójában. Rajtunk kívül alig voltak a parkolóban, másnap reggel érkeztek néhányan, de a legtávolabbi sor, ahova mi beálltunk nem telt meg. Éjjel csendesebben jártak a vonatok, amik napközben legtöbbször dudáltak és elég zajosak voltak.

Május 13. hétfő

Bolognából Pistoiába se autópályán mentünk, hanem a szép hegyi úton. Egy kisvárosban terelés állta utunkat. Előtte balra jelölték a terelőutat. A terelőút elején viszont volt egy tábla, ami 2,3 m szélességre figyelmeztetett. Mi nekivágtunk, az egész út roppant keskeny volt, szerencsére csak egy személyautóval találkoztunk szembe és azzal is éppen jókor, amikor a kanyarban félre tudtunk állni. Szuper helyeken jártunk. Bár esett az eső, de a táj varázslatosan szép volt körülöttünk. Helyenként sűrű erdő, mindenfelé vízesések, megduzzadt patakok, amik kőről kőre ugráltak le a medrükben, egy víztározó (annak a gátja volt 2,3 m széles, szerencsére éppen elfértünk), kedves kis falvak, sok ház valószínűleg lakatlan, de azért láttunk szép virágos ablakokat, nyitott zsalukat, az utcákon járókelőket is. Ahogy közeledtünk Pistoiához egyre jobban kiderült az ég, mire odaértünk el is állt az eső.

Pistoiában először a lakóautó parkolóban álltunk meg, aztán elsétáltunk a belvárosba. Visszatérve átálltunk az úttól távolabb levő parkolóba a stadion előtt, ahol már jó néhány olasz lakóautó tanyázott. főztem egy kis lecsót vacsorára, Laci szerelgetett, hogy majd a hosszú kompút alatt a frizsidert áramról tudjuk működtetni, ha nem engedik meg gázról.

Vacsora után még egyszer besétáltunk a belvárosba. Már erősen sötétedett, mire a séta végére értünk a sárgás fényű köztéri lámpák fényénél csalinkáztunk.

Május 14. kedd

Este 12 lakóautó táborozott a stadion előtti parkolóban, mire reggel felkeltünk jelentősen megcsappant a számuk. Előző este láttunk a sorban egy magyar rendszámú lakóautót, de nem akartuk zavarni a lakóit, reggelre eltűntek.

A szomszédos parkban Ginger jót sétált és labdázott, majd átálltunk a kijelölt lakóautó parkolóba és szervizeltünk indulás előtt. Livorno nem volt messze, a GPS-ben Laci rábökött arra a pontra, ahonnan a térképen jelölik, hogy a komp indul Olbia felé. Livorno kikötője hatalmas. Nagy teherkikötő, több személykikötő tengerjáró hajók, kishajók, kompok, nehezen áttekinthető. Először egy kapuhoz értünk, ahol nem volt szabad behajtani. Szerencsére félre tudtunk állni előtte. Nemsokára egy másik lakóautó is befutott. Kiderült, hogy ők is Olbiába igyekeznek, csak nekik már megvolt a jegyük az esti kompra, ők parkolót kerestek, ahol el tudják tölteni az indulásig az időt. Felüljáróra fel, le, forgolódás, megint sikertelen próbálkozás, hiába kérdeztem meg, hogy hol tudunk jegyet venni Olbiába a kompra, az egyik helyet nem tudtuk megközelíteni, volt ahol rossz sávba soroltunk és visszajutottunk arra az útra, amin a várost megközelítettük, a másik hely csak egy fizetős parkoló volt, de körbekerítve, onnan sehova nem tudtunk továbbjutni. Mondtam, hogy próbáljuk meg Piombinoban, ott egy kicsit kevésbé bonyolult a kikötő. El is indultunk, de ahogy útközben néztem, hogy onnan mikor indul komp kiderült, hogy majd csak júniusban. Fordulás vissza, ismételt nekifutás, ezúttal egy újabb kapunál. Kapunál sorompó, nyilak mutatnak balra előtte, az egyik felirata Olbia, csakhogy ez megint olyan helyre vezetett, ahol már sikertelenül jártunk. Vissza a kapuhoz, Laci kicsit odébb megállt, én odamentem érdeklődni, mutatták, hogy ott bent egy narancssárga épületben lehet jegyet venni. Kocsival is be lehet menni? Igen, nagy nehezen megfordultunk, a sorompót kinyitották nekünk és már bent is voltunk – csupa narancssárga épület között. Abban az irányban, ahova a kapus mutogatott az első épület mellett megálltunk én meg mentem jegyet venni. Bementem az épületbe, minden teljesen kihalt. Egy takarítónő tevékenykedett a nagy előcsarnokban. Nem sok reményt fűztem hozzá, de megkérdeztem. Tökéletes angolsággal válaszolt (ez ritka Olaszországban), elmagyarázta, hogy melyik épület, hogy jutunk oda, az emeleten van a jegyiroda, sőt még az épület elé is kijött, hogy onnan is megmutassa, hova kell mennünk.  Így már könnyedén megtaláltuk az épületet, előtte parkoló is volt, nem riasztott meg a teljesen üres földszint, felmentem az emeletre, ahol rá is találtam a Moby jegypénztárakra – zárva. Szerencsére az egyik ablakban felfedeztem a kiírást, hogy a déli szünet után ½ 4-kor nyitnak. Addig már csak fél óra volt hátra, a parkolóban 2 órát lehetett ingyen tölteni, hát megvártuk a nyitás idejét. Akkor már Laci is visszajött velem.  Mire felértünk mindkét személypénztárnál egy-egy ügyfél állt már előttünk, de nemsokára sorra kerültünk. 2 főre 6,90 m hosszú szerelvénnyel (6 m + motortartó) kabin nélkül, kutyával 99 EUR volt (kb. 15 EUR-ral kevesebb, mint amit az interneten találtunk korábban). Aznap 22.00-kor indul a komp, 19.30-tól lehet beszállni a 64-es kapunál, nem azon az úton kell megközelíteni, mint a jegypénztárat, hanem az azzal párhuzamos úton. Volt nagy öröm, bár amikor később átolvastam a jegyet a kutyáról nem találtam említést. Korábban Piombino felé elindulva a parti sétány és park mellett az út szélén nem fizető parkolóhelyeket fedeztünk fel, oda igyekeztünk most vissza. Csakhogy nehezen találtunk rá a parti útra, mindenféle csatornapartokon, várak között jártunk, mire végül sikerült rálelni a keresett útra és nemsokára meg is álltunk egy parkolóhelyen. Ginger élvezte, hogy labdázhat, lementünk vele a tenger mellé is, aztán szép napsütésben leültünk a parti sétányon és gyönyörködtünk a kilátásban, nézegettük a sétálókat, kocogókat, kutyasétáltatókat. Készítettem néhány szendvicset vacsorára, Gingernek előkerestük a nagy csontját, mert úgy gondoltuk, hogy a kompút alatt (8,5 óra) a lakóautóban hagyjuk. A csontja megvigasztalja, hogy magára hagyjuk, utána meg úgyis éjszaka jön, amit végig szokott aludni.

7-kor elindultunk visszafelé, könnyedén megtaláltuk a kaput, ahol délután a jegyvételhez beengedtek minket – csakhogy most egy szigorú nő volt a kapus, aki nem engedett be, azt magyarázta, hogy az Olbia nyilat követve forduljunk balra, menjünk el a felüljáró alatt, majd egy másik felüljáróra, aztán lesz egy közlekedési lámpa, ott forduljunk balra és arra tovább lesz a kikötő, ahova igyekszünk. Mentünk, mentünk az útmutatás után, de csak nem találtuk a 64-es kaput. Már kint jártunk a teher kikötők környékén, sehol semmi. Egy helyen az út közepén valami egyenruhás emberek beszélgettek egy autóban ülőkkel, hát megfordultunk és megkérdeztem őket, merre van a 64-es kapu. Visszaküldtek minket arra, ahonnan jöttünk. A kapuban egy ember, mondta, hogy menjünk csak be. Mondtam, hogy a portás nem engedett be minket. Ő is hiába kérte, a nő elutasító volt, végül egy papírra felírt egy utcanevet, hogy oda kell mennünk. Beütöttük a GPS-be, ami egy szakaszon arra vitt minket, ahol előtte jártunk, utána viszont abba az irányba, ahol reggel a legelső alkalommal jártunk – és amerre a jegypénztártól vezetett a kijárathoz az út. Egy számozatlan dokk kapuhoz értünk, én már rutinosan ugrottam ki és kerestem valakit, akinél érdeklődhetek. Egy szűk kis útra mutatott, ahova élesen lehetett visszakanyarodni, hogy onnan 200 m-re lesz a 64-es kapu. Ahogy befordultunk a távolban már meg is láttam a feliratot. A sorompónál egy motorossal tárgyaltak, majd ő visszafordult és távozott, mi meg bementünk. Megnézték a jegyünket, egy cetlit ragasztottak a szélvédőre, a másik felét pedig odaadták és már mehettünk is a 7., vagy 8. kocsisor végére. Még viszonylag kevés autó állt a kompra várva, többségük lakóautó. Végül a sok kavarással is nem sokkal ½ 8 után a sorban álltunk.

(Lehet, hogy csak mi voltunk nagyon bénák – bár már sokszor kompoztunk, Livornoból is kétszer már Korzikára, különböző komptársaságokkal – de nagyon sok idegeskedéssel, szerencsétlenkedéssel, kavarással sikerült ezt a komputat összehoznunk. Remélem, hogy visszafelé kicsit zökkenőmentesebb lesz.)

A legalsó szintre tereltek minket, ahol egy kanyarral kellett a sorokba rendeződni. Sokan csak tolatva tudták bevenni a kanyart a hosszú lakóautókkal. Gingernek hagytunk vizet, megkapta a nagy csontot, ami teljesen elterelte róla a figyelmét, hogy otthagytuk egyedül. Mi az 1. szinten voltunk, a legfelső garázsszintig (4. szint) meredek lépcsőkön lehetett felmenni, innen már ment lift is a 9. emeletig. A 8. szinten voltak a közösségi helyiségek, mi ide mentünk fel. Mivel korán érkeztünk válogathattunk a helyek között. A gyerekbirodalom külső fal melletti kárpitozott padján foglaltunk helyet, szemben kis asztalok, fotelek. Bár vittem fel még egy pulóvert, úgy éreztem, hogy az kevés lesz éjszakára, ezért megkértem Lacit, hogy hozzon fel egy takarót a lakóból. Felhozott két párnát is, még mindig volt idő az indulásig. Kényelmesen elhelyezkedtünk, végigfeküdtünk a padokon és én talán csak kétszer ébredtem fel az éjszaka, egész jól aludtam. Sokkal kényelmesebb volt a 8,5 órás kompút, mint a hosszú repülőutak a szűk ülésbe bekötözve. Egy idő után a gyerekek aludni tértek és a padok mindenfelé megteltek alvó utasokkal.

Május 15. szerda

Hat óra körül valamit bemondtak a hangosbemondón, csak semmit nem értettem belőle. Azért lassan szedelőzködtünk, egyre többen járkáltak a folyosókon. Ekkor tűnt fel, hogy milyen sokan utaztak kutyával a kompon.

Egy idő után lementünk lifttel a 4. szintre, de amikor láttuk, hogy a garázs ajtaja még zárva van visszatértünk a közös helyiségekbe. Nem szeretem, amikor megindul a tömeg lefelé az autók szintjeire, tapasztalat, hogy olyankor már nem nagyon lehet helyet találni a liftben és a lépcsőkön is nagy tolakodás szokott lenni. Így aztán a második, vagy harmadik figyelmeztetés után lementünk a mi garázsszintünkre. Az ajtó még zárva volt, de akkor már ott várakoztunk. Amikor beszálltunk láttam, hogy elöl is volt egy kivezető ajtó a garázs térből, gondolom az egy másik lépcsőhöz vezetett. Egy idő után utastársak is érkeztek a lépcső aljába, majd kinyitották a garázs ajtaját. Annyira szorosan álltak mögöttünk és körülöttünk az utók, hogy alig tudtuk megközelíteni a kocsit és beszállni. Szegény Gingernek nagyon melege volt, 26 fokra felmelegedett a bezárt kocsiban a levegő. Amikor beszálltunk szerencsére nem kérték és ellenőrizték, hogy kikapcsoltuk-e a gázt, így a hűtő gond nélkül tudott működni gázról.

Nem volt egyszerű a kiszállás se, először hátra kellett tolatni, majd ott megfordulni, hogy a rámpára lehessen kanyarodni, ami kivitt a kompból. Először egy városi parkoló koordinátáit adtuk meg, ott reggeliztünk és Ginger is tudott kicsit sétálni. (40.916753; 9.500358) Elég borult volt az ég, de nem esett az eső.

Innen egy Olbia közeli strandra indultunk tovább északi irányban. Sajnos érkezésünk után nem sokkal elkezdett előbb csöpögni, majd kiadósan esni az eső, így pihenő napot tartottunk. Vártam, hogy megjöjjön az ígért napsütés, hogy legalább néhány képet tudjak lőni a csodaszép öbölről. Estére csak kisütött a nap a csodaszép öblünkben. Ginger élvezte a labdázást, rohangált a homokban, egy német család német juhász kutyájával is jót játszott.

Május 16. csütörtök

Reggel csodásnapsütésre ébredtünk. Amíg reggelit készítettem Laci sétált a környéken Gingerrel, aztán játszottak, utána én is elmentem vele a közeli dombra, ahonnan jó kilátás volt a parton egyedül árválkodó lakóautónkra.

Mire elindultunk a két strandbüfébe érkeztek néhányan, valószínűleg a személyzet készült fel a szezonra. Mi Arzacnena felé indultunk tovább, ahol a város közelében több bronzkori leletet tártak fel. Összesen 8 féle látnivaló közül lehet választani, mi négyet néztünk meg. Két tombát, egy necropolist és egy nuragi falut. Ezek négy különböző helyszínen voltak. Ahogy az egyiktől autóztunk a következőhöz az úton egyszer csak egy termetes teknősbéka kelt át előttünk. Megálltunk, Laci lefényképezte és az út melletti fűbe helyezte, nehogy valaki elüsse.

Porto Cervoban csak lakóautóval jártunk körbe, nem találtunk jó helyet éjszakára. Egy szupermarketben bevásároltam, aztán indultunk tovább Palauba. Itt az először kinézett hely mellett egy nagy tábla adta tudtul, hogy mi mindent nem szabad, többek között lakóautóval éjszakázni és bármilyen állatot (kiemelten kutyát) sétáltatni, még pórázzal se. Kerestünk egy másik parkolót, ahol nem volt tábla. A (N 41.19694; E 9.33715) koordinátáknál levő nagy parkolóban egyedül voltunk. Vacsora előtt még sétáltunk egy jót a part fölött vezető gyalogúton. Csak két hölggyel találkoztunk, akik velünk szemben sétáltak.

Május 17. péntek

Reggel ragyogó napsütésre, de nem túl melegre ébredtünk. S. Tereza Galluraba indultunk, innen mennek a kompok Bonifaccioba, Korzika szigetére. Egy helyen kihagytunk egy bekanyarodást, így visszajutottunk Arzacnenába, majd csaknem Palauig kellett ismét visszamennünk, mielőtt észak felé tudtuk venni az irányt. Szerencsére az út nagyon szép és érdekes tájon vezetett, nagy sziklák mindenfelé, amikből különleges formákat alakított ki a természet. S. Tereza Gallurában egy tengerparti parkolóban álltunk meg, itt is egy csodaszép öböl fogadott minket. Egyik oldalon a strand, fölötte egy vár, másik oldalon hosszú homokos part. A partra vezető lépcsőn éppen egy teknős tornászta fel magát. Minden lépcsőfokkal meg kellett küzdenie, sok próbálkozás eredményeként tudott előrejutni. Innen Délnyugat felé indultunk tovább a parttal párhuzamosan.

Többfelé láttunk kis utakat, amik strandokhoz vezettek. Az egyiken, Spiaggia Monti Russu felé elindultunk. Alig mentünk, amikor várakozni tilos táblák tűntek fel az út mindkét oldalán. Ahol még szabad volt várakozni megálltunk és gyalog indultunk felfedező útra. Pár száz méter után az út egyik oldala mentén parkoló fogadott, később gépjárművel már nem volt szabad továbbmenni, viszont a gyalogút mindkét oldaláról indultak sétautak a tenger felé. Visszamentünk a lakóért és azzal tértünk vissza, beálltunk a parkolóba. Megérkezett az erős szél, amit az előrejelzés ígért, de viszonylag szélcsendes helyen álltunk, csak a pinea fákról potyogtak ránk a virágok. Amíg vacsorát főztem Laci Gingerrel lement a tengerpartra, Ginger nagyon élvezte a nagy homokban rohangászást. Este jöttek még kutyákat sétáltatni, de aztán minden elcsendesedett, jól aludtunk, (N 41.14255; E 9.12370)

Május 18. szombat

Reggel Ginger nem reklamálta a sétát, ezért először megreggeliztünk és utána indultunk sétálni. Az öböl úttól jobbra eső oldalán egy apró kavicsos strand és egy kis tó volt, balra fa deszka út vezetett a homokos strandra. Mindenfelé rengeteg virág, amik ugyan nagyrészt becsukták a szirmaikat a nagy szélben.

Úgy döntöttünk, hogy tovább indulunk. Ahogy ki akartunk kanyarodni az országútra több száz motoros jött arra, a menet végén két kísérő autóval. Nem siettünk, lassan követtük a motoros menetet. A következő benzinkútnál néhányan kiálltak, aztán egy idő után letért a menet egy másik útra. Azon gondolkodtunk, hogy hol fér el ennyi motoros akár parkolni, akár éjszaka megaludni. Mindenféle nemzetiségűek képviseltették magukat a nagy csapatban.

Mi az Elefánt sziklához igyekeztünk. Ahogy rákanyarodtunk egy útra Sassari közelében az út másik oldalának a szélén megláttuk az Elefántot. Az úton, amin haladtunk jelezték, hogy nemsokára le lesz zárva, nem lehet továbbmenni. A nagy sziklának tényleg teljesen elefánt formája volt arról az oldalról, ahonnan érkeztünk. A másik oldalról kicsit hiányos volt a feje, de még így is eléggé elefántot formázott. Néhány fénykép után indultunk tovább Porto Torresbe. A kikötőben van egy nagy parkoló, néhány lakóautó már állt ott, mi is csatlakoztunk. Onnan sétáltunk be a városközpontba a tengerparti sétányon. Vidám sárga, narancsszínű házak a domboldalon, a tetején régi vár.

Mielőtt továbbindultunk feltöltöttük a vízkészletünket a kikötőben egy csapról. A közeli Sassariba indultunk tovább. A parkolóban állt egy óriás lakóautó, egy kis van lakóautó, néhány személyautó és fiatalok egy csoportja beszélgetett, focizott. Laci elment sétálni Gingerrel, én maradtam, mert szédelegtem, nagyon lement a vérnyomásom. Időközben mindkét lakóautó és később a fiatalok csoportja is távozott, de mivel egy forgalmas út mellett volt a parkoló úgy döntöttünk, hogy csendesebb helyet keresünk. Egy félszigeten, Stintino közelében néztem ki egy strandot. Stintino iparváros, erőmű magas kéménnyel, szélkerék és napkollektor park, mindenfelé kempingezni tilos feliratok. Nyugtattam Lacit, hogy mi nem kempingezni akarunk, csak lakóautóval parkolni. Amikor a (N  40.89155; E 8.29839) koordinátáknál levő strandot elértük egy öböl partján ott 8-10 lakóautó parkolt már szép tágasan egymástól a kijelölt parkolóhelyen. Mi is beálltunk közéjük, majd felderítésre indultunk, milyen nációkhoz tartoznak a szomszédjaink. Többségük olasz volt, de akadt osztrák, angol, francia is.

A tenger haragos színű volt, elég nagy hullámokkal, a partvonalon egy csíkban a kihozott hordalék rakódott le. Ginger élvezte a futkosást, labdázást, amibe a szomszéd lakóautóban utazó olasz pár kiskutyája is becsatlakozott.

Május 19. vasárnap

Éjjel hallottuk, hogy esik az eső, de reggel szép napsütésre, a kék különböző árnyalataiban játszó tengerre ébredtünk. Kicsit fújt a szél, de ez csak a szokásos tengeri szellő volt. Élveztük, hogy kiültünk a lakóautó elé a napra, hátunk mögé takarót tettünk, hogy felfogja a szelet. Az egyik olasz házaspár horgászbotokat állított fel a parton, egy család két kisgyerekkel golyózott a parti út homokjában, a távolban egy nagy komp haladt talán Barcelona felé, előttünk szörfösök és egy kite-szörfös száguldoztak, beborultak, küzdöttek a hullámokkal. A kite-szörfös egy idő után nem boldogult a járgányával, egyre beljebb sodorta a tenger. Laci már izgulni kezdett érte, de aztán egyszer csak elég gyorsan megindult kifelé. Az egyik szörfös vitt be neki segítségnek valami motorfélét. Láttunk egy érdekes szörföt is, ami többnyire nem a vízen siklott, hanem csak egy tőkesúly jellegű nyúlványa ért a vízbe, maga a szörf jóval a víz felett haladt.

Délutáni sétánál majdnem elveszett Ginger labdája. Laci eldobta és ahogy kanyarodott az ösvény, amin mentünk beesett a labda az út mellett a bokrokba. Ginder nem vállalta, hogy bemenjen a bozótosba. Nem is csodálom, mert elég erős ágai voltak és a sűrű bokrokban nem lehetett utat találni a haladáshoz. Ő jelezte, hogy merre keressük a labdát, amit szerencsére egy idő után sikerült Lacinak észrevennie és kihalászni az ágak közül.

Ahogy esteledett, az olaszok hazaindultak, csak hétvégére jöttek ki. Laci még kint üldögélt a lakó előtt, amikor az egyik lakóautós, ahogy elmentek előttünk figyelmeztetett minket, hogy tegyünk el mindent, széket, lépcsőt, kutya tányérját, mert nemsokára várható az ellenőrök körbejárása és ott csak parkolni szabad, kempingezni nem. Igazuk volt, amikor egy kis sétáról visszatértünk jött is egy kék lámpás autó, de akkor már nem volt kint semmi a lakóautó körül. Este még egy cseh kisbusszal érkezett egy fiatal lány, aki mellettünk parkolt le.

Később derült ki, hogy valószínűleg Szardinia egyik legnépszerűbb strandján, a La Pelosa-n tartózkodtunk, ahol szezonban szinte lehetetlen helyet találni. Gondoltam, hogy népszerű hely lehet, mert nagyon sok helyen volt parkoló jelzés kitéve. Szerintem vannak szebb környezetű strandok is Szardinián, itt a távolban egy nagy kémény látszik és egy hatalmas, lapos öböl partja szolgál strandként. Gondolom, hogy a nyári szezon előtt összeszedik a tenger által a parti sávba kisodort hordalékot és akkor a háborítatlan homok marad.

Május 20. hétfő

Reggel összeszedelőzködtünk és a közelben található Neptun barlanghoz indultunk. Először a balang bejárata közelében levő parkolóba álltunk be, de ott nagyon fújt a szél és hely is kevés volt. Laci lement a lépcsőkön a barlang bejáratához, de ott tábla fogadta, hogy a barlang átmenetileg nem látogatható. Lefelé haladva bementünk még egy parthoz közeli parkolóba, (N 40.576199; E 8.149929), ahonnan egy part fölötti úton sétára indultunk. Folyamatosan felfelé haladt az út, szebbnél szebb kilátásban gyönyörködhettünk út közben, az egyik kiszögellésen egy régi torony maradványa árválkodott, de körültekintve máshol is felfedeztünk a távolban hasonló romot. A gyalogutat nagy, egyenetlen, éles kőzúzalék borította, még nordic walking bottal is sokszor majdnem kifordult a bokám, ezért amikor az országút közelébe ért a gyalogút inkább felkapaszkodtam oda és az országúton mentem lefelé vissza a lakóhoz. Fentről láttam, amikor Laci Gingerrel visszaért a lakóhoz, én is akkor értem oda, csak a jóval magasabban kanyargó út szélén, így nekem még mennem kellett egy darabon, hogy visszaérjek a parkolóba. Az aszfaltúttól lefelé vezető út tele volt nagy, éles pereműre kitört szélű gödrökkel. A parkolóban még mindig tombolt a szél, nem volt olyan pontja, ahol szélárnyékba tudtunk volna állni, ezért tovább indultunk éjszakára helyet keresni.

Koordinátákat követve egy helyen lementünk a partra, de nagyon úgy tűnt, hogy valakinek a háza elé érkeztünk meg, a bozótosba vezető úthoz pedig nem volt bizalmunk, ezért még tovább mentünk, egészen Algheroig.

Algheroban egy út két oldalán volt nagy parkoló, ahol mi megálltunk az egy óvoda parkolója volt (N 40.57833; E 8.31806). Szerdán délelőtt a környéken piac van, ezért mindenfelé tilos parkolni. Amikor megálltunk és Laci kiszállt kicsit körülnézni leszólította a környéken lakó Claudio és figyelmeztette, hogy olvassa el a táblákat (mi már előtte megtettük). Németül próbált Lacival kommunikálni, de egyikük tudása se volt a topon, mindenesetre Lacinak annyi kiderült, hogy Claudionak se Magyarország, se Budapest nem csengett ismerősen.

Este felfedeztük kicsit a környéket, lementünk a parti sétányra, de az óváros tornyai nagyon távolinak tűntek, ezért csak a parton sétáltunk kicsit és a szezonra felkészülő parti fövenyen labdáztunk egyet Gingerrel.

Május 21. kedd

Reggeli után besétáltunk Alghero központjába, az információs irodában szereztem egy térképet, annak alapján keresgéltük a fontosabb pontokat a szép, virágdíszbe öltöztetett szűk utcácskák hálójában. A városfal fölötti bástyákon megcsodáltuk a kőhajítókat, ágyúkat, amik a tenger felőli támadásokat voltak hivatottak kivédeni, majd a parti sétányon visszasétáltunk Villámhoz. Most nyíltak mindenfelé a kedvenc kerítés sövényem illatos kis fehér és vajszínű virágai. Még mindig nem tudom mi lehet ez a növény és hogy bírná-e nálunk az éghajlatot. Sűrűre nő, így véd a belátás ellen és nagyon finom illata van a virágának.

Amikor visszaértünk a lakóhoz még kidobtuk a szemközti parkoló szelektív kukáiba az összegyűlt szemetünket, ettünk egy kis ebédet, aztán indultunk tovább a parti úton.

Szép hegyoldalakban, öblök felett vezetett az út. Egy strand második lejárójánál lementünk, a parkolóban még éppen meg tudtunk állni, (N 40.49497; E 8.37121), mellette piknik hely asztallal, padokkal, lejárat a strand büféhez, de az zárva volt. Az előző lejárat ide vezetett, a büfénél néhány autónak árnyékolós parkoló is volt és az út felől sorompó, amit este bezártak. Előtte is van egy strand, annak nagyobb a homokos öble, mint ahol mi megálltunk és ott már nyitva volt a parti büfé. Ahol mi megálltunk kicsit lejjebb munkagépek dolgoztak EU projekt keretében a meredek partfalat erősítették meg.

Felmentünk a főútra megnézni a táblát, hogy mi mindent nem szabad. Kiderült, hogy nagyon jó helyen vagyunk, mert az hivatalosan is parkoló, június 20. és szeptember 30. között fizetős, lakóautóval 5 EUR egy órára.

Lementünk megnézni a partot, aztán letelepedtünk a padokra és a tűző napról az árnyékba vándorolva pihentünk, nézelődtünk.

Délután egy időre leparkolt mellettünk egy német lakóautó, de aztán tovább indultak. Jött egy rendőrautó is, körbement a parkolóban, aztán anélkül, hogy megállt volna, távozott. Egy kis teherautóval jöttek – mentek a munkaterületről, időnként hoztak valami eszközöket, kedvesen üdvözöltük egymást, majd 6 óra körül feljött egy kis munkagép, a főútra kikerülve lement a másik lejáraton és beállt az árnyékolt parkolóhelyre. Nemsokára a nagy markoló is abbahagyta a munkát és a vezetője hazaindult.

Egy Ford Transittal francia pár költözött be a parkoló sarkába éjszakára. Én kihasználtam a lehetőséget, hogy szabadtéren tudok főzni és megsütöttem az aznap vett tengeri herkentyűket, amikkel az intenzív illatuk miatt ki vagyok tiltva a lakóból. Amikor elkészült a vacsora Laci szépen megterített, a szardiniai vörösbor is előkerült és csodás környezetben költöttük el a vacsoránkat.

Éjszakára még egy motoros pár is rátalált a parkolóra, akik sátrat vertek.

Kicsit közel volt az autóút, időnként hallottam egy-egy nagyobb elhaladó autó zaját, de nagyon kellemes éjszakát töltöttünk a parkolóban.

Május 22. szerda

Amikor reggel felébredtem hallottam, hogy már dolgoznak a munkagépekkel. A motorosok már elmentek, csak a francia pár reggelizett a pihenő asztalánál és egy német lakóautóval álltak be mellénk, akik szintén kutyával utaztak.

Reggelit követően a Nuraghe völgy felé vettük az irányt. A GPS-ek visszavittek Algheroba, majd eltérő útvonalat ajánlottak. Az IGO-t követtük. Az új program többnyire nem szól előre, ha le kell menni egy útról, csak amikor már a kereszteződésben vagyunk, ekkor meg sokszor késő a hirtelen irányváltoztatáshoz, mert mire kimondja, hogy fordulj jobbra, már túlmentünk a kereszteződésen. Így aztán néhány visszafordulással tarkítva haladtunk a célunk felé.

A Santo Antine nuragh emlékekhez közeli falut adtunk meg célként és ahogy közeledtünk lestem a barna turisztikai érdekesség táblákat, hogy merre menjünk. Így könnyen rátaláltunk az ásatási területre, ahol a torony már látszott az útról. A parkolóban állt néhány busz, személyautó, motor, de sikerült helyet találnunk a szántóföld szélén. Érdekes a mezőgazdasági területek művelése Szardinia szigetén. Többnyire műveletlen földek, gazzal benőve, helyenként mintha valami kalászos növény nőne, de közte nagyon sok a gaz. Néhány helyen birkák, vagy tehenek legelnek, de nem igazán legelőnek kinéző területeken. A szőlő a leggyakrabban látott haszonnövény, néhány helyen olajfa ligeteket is láttunk. Elvétve gyümölcsöst láttunk, de nagyon kis területen művelve. Azt reméltem, hogy májusban mindenfelé találunk majd finom friss epret, de sehol nem láttunk, a boltokban árult se volt szép, ahol mégis valamennyire jól nézett ki ott vettem belőle, de távolról se jutott minden napra.

Itt olcsóbb volt a belépő, mint ahol korábban jártunk, igaz, hogy csak egy épülettömböt lehetett megnézni 6 EUR-ért fejenként. Később tűnt fel, hogy itt sehol nem kérték a belépőt, az út túloldalán levő épületbe csak azért tértünk be jegyet venni, mert mi így szoktuk meg.

Két német csoporttal is kerülgettük egymást, igyekeztünk az idegenvezetőik hosszú magyarázatait kihasználva megtekinteni az épület egyes részeit. A háromszög alakú épület mindegyik sarkán állt egy torony, amelyeket folyosók kötöttek össze egymással, valamint a középső, két emelet magas toronnyal. A tornyok teteje már hiányzik, az eredeti épületet a római korban kicsit átalakították. A közelében volt egy falu is, amit nem tártak fel teljesen. Az épülettől látszik egy másik torony is, azt viszont onnan nem lehetett megközelíteni.

Ebéd után indultunk tovább dél felé. Ahogy keresztül haladtunk a Nuraghe völgyön itt is, ott is láttuk tornyok maradványait. A völgyben sok helyen tombákat is találtak.

Ilon írta a Facebookon, hogy neki a rizsszem apró kavicsos Is Arutas strand (N 39.95212; E8.40308) a kedvence, így ezt írtuk be célpontnak. A dél felé vezető nem fizetős autópályán tankoltunk egy helyen, örültünk, hogy az üzemanyag nem volt drágább, mint amit máshol láttunk, 1,5 EUR alatt valamivel tudtunk tankolni literenként.

A strandnál mind a személyautó, mind a lakóautó parkolóban sokan álltak, de azért sikerült helyet találnunk. Lementünk a strandra, ami tényleg nagyon szép és az apró gömbölyű kavicsokon is kellemes járni. Egy olyan szakaszon, ahol nem voltak napozók, fürdőzők Laci lement a vízhez és Gingert is próbálta becsábítani. Ginger gyanakodva hallgatta – nézte a kis hullámokat, amik a partra csobbantak. Nem volt lelkes az ötlettől, hogy bemenjen a vízbe. Laci pórázon berángatta valameddig, de csak menekülni próbált. Nagyon megkönnyebbült, amikor Laci felhagyott a macerálásával, boldogan rázta meg magát és futkosott a homokban. Egy sziklánál letelepedtünk, amíg Laci visszament a lakóba székekért és egy takaróért, amit Gingernek árnyékolónak kifeszítettünk a két szék közé. Mi csak a napon üldögéltünk, szerencsére nem volt tikkasztó hőség, a parti szellő is csökkentette a hőérzetet, ezért egy idő után kezdtem kicsit fázni. Voltak, akik bementek a tengerbe fürdeni, azért ahogy láttam a többség eléggé elgondolkodott, amikor befelé gyalogolt, hogy belevesse-e magát a vízbe.

Ginger néha nem tudta megállni, hogy ne menjen oda valakihez barátkozni, de szerencsére ezen a strandon nem láttunk kutyákat tiltó táblát, feliratot.

Egy óra üldögélés után úgy gondoltuk, hogy ennyi elég lesz egy napra a napból és összeszedelőzködtünk.

Május 23. csütörtök

Úgy döntöttünk, hogy nem rohanunk, maradunk ezen a szép parton még egy napot. Délelőtt elmentünk az egyik irányba kicsit körülnézni, egy idő után a parti földút le volt zárva nagy kövekkel, gyalog tovább tudtunk menni, de aztán annak az útnak is vége lett. A távolban láttunk egy földnyelvet, ahol három lakóautó állt, egymástól nagy távolságra. Egy kis domboldalon a tengertől távolabb egy lakókocsi telepet fedeztünk fel, nem mentünk közelebb megtudni, hogy kik laknak ott.

Délután lementünk a strandra, nagy tömeg nem volt, de többen napoztak, pihentek a fövenyen, mint előző nap. Négy lány bement a vízbe is, műanyag szemeteket szedtek össze a part menti vízből és rendesen összegyűjtötték, hogy aztán kidobják. Meg is fürödtek. Ettől Laci is felbátorodott és bement úszni a tengerbe. Volt ugyan olyan lány is, akit hiába próbált rávenni a párja, hogy menjen egy kicsit beljebb a vízbe az igazán jó fotó kedvéért, bokánál mélyebben nem volt hajlandó a habokba lépdelni. Jött két nő is egy kisgyerekkel, a gyereket óvták tőle, hogy bemenjen a vízbe, a nők azért készítettek néhány – tengerben – fotót.

Ginger érdeklődve figyelte Lacit, ahogy bement a vízbe, de nem akarta követni, csak a nyakát nyújtogatta.

Amikor Laci kijött üldögéltünk még egy kicsit, de kezdett hűvös lenni a szél, ezért visszamentünk a lakóhoz.

Este még egy sétára indultunk, Laci megmutatta a parton azt a kis sziklaívet, amit az előző napi sétánál fedeztek fel Gingerrel. A parti kávézókban folytak a felújítási munkák, a parttal párhuzamos földút mellett mindenfelé lakóautókkal táboroztak, volt aki sütögetett is.

Május 24. péntek

Reggel még kényelmesen készülődtünk, aztán elindultunk felkeresni Baruminiben a Su Nuraxi Világörökség nuraghi települést. A terület csak vezetővel látogatható, kutyát nem szabad bevinni. Ez érthető is, mert a fő torony bejárásához meredek lépcsőkön, alacsony átjárókon kell közlekedni. Egy idő után én is feladtam és visszafordultam, a bejáratnál vártam meg Lacit, aki még kívülről is körbejárta a komplexumot. Nagyon érdekes, ahogyan bazaltból, majd a felsőbb szinteken a könnyebb homokkőből nagy tornyokat alkottak. Igaz, hogy a kő kupolák időnként összeomlottak, akkor egy kicsit átépítették a tornyokat, házakat.

A belépő még több más helyre is érvényes volt, ezek közül a Palazzo Zapata-t néztük meg, ahol a nuraghi feltárások során talált leleteket állították ki. Maga az épület is egy nuraghi fölé épült, egy része üveg padló alatt tekinthető meg.

Odafelé áthaladtunk egy kisvároson, ahol szinte minden ház falát festett életképek díszítették. Visszafelé megálltunk Villamarban és megnéztük a sajátos tárlat alkotásait. A falfestményeken kívül megkapó domborművekre is találtunk mindenfelé a faluban. Ezen a napon nyárias meleg volt, ragyogóan sütött a nap, a tengertől távol, ahol nem hűsített az állandó parti szél, már szinte túl melegünk is volt, útközben még a klímát is bekapcsoltam az autóban.

Innen a Nuraghek völgyét keresztezve egy vad partra igyekeztünk, meredek hegyoldal zuhan a tengerbe, csak kis öblöcskék szolgálnak strandként, kikötőként. A hegyek Szardinia bányavidéke, iparterülete, bár úgy tűnik, hogy az ipari, vasérc kitermelési tevékenységet már befejezték. A Nuraghek völgyében, de utunk során másfelé is mindenfelé nuraghe épületek maradványait láttuk, állítólag több száz található ezekből az egyedi, csak Szardiniára jellemző ősi épületek romjaiból a szigeten.

Mivel a hegyek között vezető út mellett nem volt könnyű parkolóhelyet találni, ráadásul lakóautóval várakozni táblákkal is gyakran találkoztunk végül egy camper sostában (Sosta Camper Masua N 39.33406; E 8.4207) álltunk meg éjszakára. Teraszosan kialakított területen minimum infrastruktúrával (áram, mosogató nem ivóvízzel, egy WC kis faházban) rendelkező megálló, áram nélkül előszezonban 12 EUR volt egy éjszakára. Lépcsőkön lehet megközelíteni a strandot és kis kikötőt. Érkezés után le is mentünk, Laci bevette magát a sziklák között lassan mélyülő vízbe, még Ginger is hajlandó volt a bedobott labdát kihozni a sekély part menti vízből.

Május 25. szombat

Reggel elmentünk még egyet sétálni a part fölötti földúton. Szép hegyoldalban vezet az út, remek a kilátás a tengerre és benne egy nagy sziklatömbre, amin több helyen is átlátni kisebb lyukakon. Az út egy idő után kapuval van lezárva az autók elől, onnan már csak gyalog lehet továbbmenni, majd a végén egy múzeum pénztára és egy büfékocsi található. A múzeum a környékbeli ipart és ipari műemlékeket mutatja be. Ginger kapott a büféstől egy kis vizet, aminek nagyon örült a meleg, bár felhősödő időben.

Egy kis szigetet néztem ki következő állomásnak, de mindenhol azt találtam, hogy a szigetre nem szabad lakóautóval bemenni, ezért másik úticélt kerestem.

Nagyon szép úton haladtunk egyre több felhővel borított ég alatt a part fölött kanyargó úton. Helyenként megálltunk egy-egy parkolóban lenézni a mélyben a tengerre. Egy idő után sajnos az eső is eleredt. Egy szuper, fás, nagy parkolóban álltunk meg a part közelében (N 38.88755; E 8.85938). Volt ott rajtunk kívül egy másik lakóautó is, jót nevettek, amikor látták, hogy az egyre jobban szakadó esőben esőkabátban indult Ginger sétálni. A lakóautóval elmentek, de érkezett egy másik, amelyik ott is éjszakázott. Egész éjjel dobolt az eső a lakóautó tetején, nőttek körülöttünk a pocsolyák.

Május 26. vasárnap

Az eső velünk maradt egész vasárnap is. Ezen a napon volt az EU választás Magyarországon, sajnálom, hogy nem voltunk éppen otthon, bár az eredményeken nem sokat tudtunk volna változtatni.

Csak a feltétlenül szükséges egészségügyi sétákra vitte ki Laci Gingert, én egész nap ki se mozdultam a lakóból, folyamatosan, megállás nélkül esett, zuhogott. Úgy lehűlt az idő, hogy be is kellett gyújtani, pedig már napok óta éjszaka se kellett fűteni.

Május 27. hétfő

Reggelre az eső megkegyelmezett nekünk, előbb csak csöpörgősre váltott, majd egy (persze a séta idejére időzített) végső roham után két nap után elállt az eső. Kecskecsorda jött legelészni a parkolóba, kolompolás jelezte az érkezésüket, sajnos inkább a fák lombját részesítették előnyben a fűvel szemben.

Még egy gyors séta, hogy én is lássam a szép tavat, ami a flamingók kedvenc helye, a tengert ezen a helyen, aztán indultunk tovább, mert már nagyon időszerű volt feltölteni a készleteinket és szervizelni is. Séta közben azért láttam táblákat, hogy lakóautóval nem szabad éjszakázni, de ezek nem a parkoló bejáratánál voltak, az esőben meg nem sétáltunk annyira körbe, hogy észrevettük volna. Egyébként jöttek – mentek lakóautókkal, volt aki ott is éjszakázott velünk. Felülről át lehetett tekinteni a terepet a keskeny homoksávot, ami elválasztja egymástól a sekély, sós vizű tavat (a flamingók törzshelyét) és a tengert.

Cagliarin csak keresztülmentünk, utána álltunk meg ismét flamingós tavaknál az országút és a strand parti útja között. (N 39.2169; E 9.18061) koordinátáknál és még hosszasan az út és a strand között szabad területek sorakoztak, amik a strandszezonban parkolóként szolgálnak. Ideális hely volt, vízcsapokkal, ahol fel tudtuk tölteni a vízkészletet, WC-kkel, amik nyitva voltak és a taposós WC-ben tudtuk üríteni a mi WC tartályunkat, szemetesekkel, szelektív kukákkal, ahol a szeméttől is meg tudtunk szabadulni. A homokos strand létesítményeiben felkészültek a szezonra, a szervizúton sok futó, biciklis, gyalogló, görkoris végezte a napi mozgásadagját.

Bár nem esett az eső, de hol az egyik, hol a másik irányból vészjósló fekete felhők jöttek – mentek, a távolban látszott, hogy zuhog az eső. Mi vártunk, hogy milyen idő lesz, addig kannával a közeli vízcsapról – ahol a futók is felfrissítették magukat és nem volt kint, hogy nem ivóvíz (igaz az se, hogy ivóvíz) kannával feltöltöttük a víztartályt.

Az úton elég nagy volt a forgalom, ezért éjszakára egy facsoport mögé álltunk, az egy kicsit megszűrte a zajt. Az út másik oldalán kis gátakkal elválasztott szabályos négyszögekben sekély sós vízben kotorásztak a flamingók. Nem volt kellemes a szaguk, amikor felénk fújta a szél.

Délután úgy tűnt, hogy a nap győz, bár elég erősen fújt a szél. Bementünk Cagliariba, a városközponthoz közel jelölt parkolóba (N 39.2071; E 9.12397), ahol találtunk egy kellemes árnyékos helyet, majd besétáltunk a parti sétányon a kikötő felé a belvárosba, ahol Információs Irodát kerestünk térképért. A várostérképpel a zsebünkben elindultunk ötletszerűen felfelé az óváros és a vár irányába. Én egy idő után visszatértem a lakóhoz, Laci Gingerrel még egy darabig várost nézett. Éjszakára a parton talált remek parkolóba tértünk vissza. A facsoport, ami mögött elhelyezkedtünk tényleg tompította annyira a forgalom zaját, hogy jól tudtunk aludni.

Május 28. kedd

Reggeli kényelmes készülődés után ismét bementünk Cagliariba. Több lakóautóval is érkeztek pont akkor a parkolóba, kis szerencsével találtunk még egy árnyékos helyet. Ismét az óváros és a várdomb felé vettük az irányt. A kikötőben ismét elhaladtunk két haditengerészeti hajó mellett, láthatóan igyekeztek elütni az időt a matrózok, legtöbben telefonáltak. A parton most is próbálkozott néhány horgász, fogást ezúttal se láttunk. Folyamatosan emelkedő utcákon sétáltunk fel az egyre melegebb napsütésben a Bastione Saint Remyhez. A várdomb csücskében levő bástyát éppen felújítják, nem működik a lift se, ami az oldalában vinne fel a magasba. Így aztán másztunk még egy kicsit felfelé. Az oroszlános kapun mentünk be a várba, aztán a magasból megcsodáltuk az alattunk elterülő várost, a kikötőben veszteglő óriási szálloda hajót. Hangulatos utcácskákban bóklásztunk, helyenként utcazenészek teremtettek jó hangulatot. A katedrálist felváltva néztük meg, egyikünk Gingerrel kint maradt, amíg a másik bement körülnézni. Lefelé még bekukucskáltunk néhány utcába, mindenfelé kisebb – nagyobb kupolájú, tornyú templomokat láttunk. A parkolóba visszaérve ebédeltünk, majd felmentünk még a tér túloldalán induló lépcsősoron, illetve az azt megkerülő lejtős gyalogúton a fent magasodó templomot is megnézni.

Délután a közeli San Sperate városkába utaztunk, ez is egy régi kis falu festett falú házakkal, szobrokkal. Pinuccio Sciola, egy helybéli földműves néhány évet Európában töltött a művészi karrierjét beindítani, majd 1968-ban visszatért szülőfalujába. Az az ötlete támadt, hogy új értéket hoz a falu életébe. A 60-as évek óta folyamatosan bővül a faliképek kollekciója, ami a parasztok életét mutatja be különböző stílusokban. Másik jellemző alkotások a „zenélő kövek”, nagy álló bazalt monolitok, amiket kivésett, hogy lehessen rajtuk zenélni kézzel, vagy valamilyen tárggyal (én megpróbáltam a kezemmel megszólaltatni némelyiket, de valószínűleg valamit nem jól csináltam, mert csak némán álltak.

Még egy éjszakára visszatértünk Cagliariba a megszokott tengerparti helyünkre. A két napos napsütésben sokat zsugorodtak a területen a pocsolyák, már csak néhány sáros terület emlékeztetett az elmúlt időszak nagy esőzéseire.

Május 29. szerda

Elhagytuk Cagliarit, a part menti úton haladtunk tovább. A tengerpart sziklás hegyoldalában vezetett az út, ahonnan csodálatos kilátás nyílt az öblökre, amik fölött elhaladtunk. Sokszor megálltunk kicsit körülnézni, gyönyörködni a napszemüvegben és anélkül egészen más színeket bemutató tengerben, a kis homokos, apró kavicsos öblökben, a sziklaszigetekben és sziklás partvonalban. Néha fényképeztünk is, egy-két képet mindjárt fel is tettem a közösségi hálóra, hogy barátaink is gyönyörködhessenek benne, merre járunk (otthon ekkor még tartott a májusi esők időszaka).

Régebben nem volt szokásom, hogy mindenfelől képeket töltöttem volna fel a Facebookra, csak az utóbbi időben kaptam rá. Ezzel nem irigységet szeretnék kelteni, vagy büszkélkedni, hanem azt szeretném elősegíteni, hogy Zsófika, Éva és más barátaink, akik érdeklődve követik utazásainkat képet kapjanak róla, éppen merre járunk, másrészt így Balu – aki rendszeresen ránéz a feltett képekre, kommentekre – is tudja, mi van velünk.

Villasimius felé haladva megbolondultak a GPS-ek, jót keringtünk egy élelmiszerbolt parkolója körül, majd csaknem abba az irányba vittek vissza minket, ahonnan jöttünk. Hamarosan letértünk a tenger felé, de mindenfelé zsákutca és lakóautóval parkolni, éjszakázni tilos táblák között találtuk magunkat. Egy kis beugró volt csak a földúton, ahova még elfelejtettek tiltó táblát tenni.  Az út túloldalán sekély sós tó, kicsit távolabb sok flamingó járkált és kotorászott a tó alján. A beugróban parkolt egy személyautó, mi is beálltunk, párhuzamosan az úttal. (N 39.11711; E 9.51154)

Gyalog indultunk el megkeresni a strandot. Úgy néztük, hogy az előző flamingós helyhez hasonlóan itt is körbe lehet menni a homoksávon, ami a tenger és a belső tó között húzódik. Igazán a homoksáv két végében volt néhány strandoló és egy-két strand büfé. Elindultunk az egyik irányba, elég sokáig mentünk, nagy üdülőtelepet kellett megkerülnünk, mire a strand parkolójába értünk. Persze ott is kint volt a tábla, hogy lakóautóval nem szabad éjszakázni, szezonban fizetős is a parkoló. A strandra kutyát (sőt semmilyen állatot) se volt szabad bevinni. Lehet, hogy a flamingók is illegálisan tartózkodtak ott? Az üdülőtelep és a strand között folyamatosan járt kisbusz, néha csak 1-2 utast láttunk rajta. Felváltva kinéztünk a strandra, másikunk Gingerrel maradt közben a strandtól távolabb.

Amikor visszatértünk a lakóhoz Laci kis felderítőútra indult, közelebb szeretett volna kerülni a flamingókhoz. Csakhogy az oda vezető kis félsziget elején mindenkinek tilos továbbmenni figyelmeztetés fogadta. Később úgy tűnt, hogy azért ez mégse vonatkozik mindenkire, vagy nem mindenki veszi komolyan, mert több lovas csapat is jött arra, a tenger szélén a vízben, vagy a parton haladva. Ők aztán tényleg megzavarták a flamingókat, ijedten gyűltek össze a tó egy távolabbi pontján. Láttunk gyalogosokat is, akik kimentek a félsziget végébe és onnan begyalogoltak a sekély tóba, hogy jó fényképek készülhessenek róluk a flamingókkal. Rájuk is hasonlóan reagáltak a madarak, gyorsan messzebb gyalogoltak a betolakodóktól. Délután elsétáltunk a másik irányba is a strandhoz. Két lejárata is volt, mindkettőt megnéztük. Fürdőzőket még nem nagyon láttunk, inkább csak napoztak, vagy hozzánk hasonlóan sétáltak a deszkapallós járdán, vagy a homokban. Egy magyar párral is találkoztunk, megcsodálták Gingert, aki fegyelmezetten ülve Laci mellett várta, hogy visszatérjek a strandon tett rövid sétáról.

Estére a napközbeni gyér forgalom is elült az úton, ami mellett letelepedtünk. Igaz, hogy az egyik autó hosszasan ránk dudált, de más nem történt. Kellemes éjszakát töltöttünk a flamingók közelében. Este még megcsodálhattuk, ahogy a piros szárnyú madarak röpködtek egyet a tavuk felett éjszakai helyüket keresve.

Május 30. csütörtök

Laci reggel korán ébredt és ahogy kinézett, csodaszép vörös fényekben játszó napkelte fogadta. Persze kiment lefényképezni, ez viszont kicsit megijesztette a part közelében ácsorgó flamingókat, akik csaknem kijöttek a partra gyorsan beljebb sétáltak. Az ágyból néztük, ahogy a percről percre változó fényekben a flamingók jöttek – mentek. Engem a vietnami vízi bábszínházra emlékeztetett a vonulásuk.

Dél körül egy kisteherautóval érkeztek, a mögöttünk levő telekre vonultak be és ott fűkaszával munkának láttak. Ráfért már a területre, meg a környezetére is, hogy rendbe tegyék. Nem akartuk zavarni őket a munkában, nekünk meg kicsit zajos lett az idillien nyugalmas szegletünk, ezért tovább indultunk a nagyobb félsziget csücske, Capo Carbonara felé. Az aszfaltos útnak egyszer csak egy fordulóban vége szakadt. Mint kiderült pont ide vezettek az éjszakázó hely koordinátái (N 39.1073; E9.51554). Körben sok autó és egy lakóautó is parkolt, amikor valaki elment akkor tudtunk beállni egy olyan helyre, ami pont a tengerre nézett előttünk / alattunk.

Lent a tengerhez közel fák között láttunk két lakóautót meg egy kisebb furgont, elindultunk hát megnézni, hogy lehet oda lejutni. Vízmosásos, helyenként nagy gödrökkel tarkított volt az út, mivel csak egy éjszakát terveztük maradni nem kockáztattuk meg, hogy fennakadjunk valahol a motortartóval. (Eddig ugyan a motort még nem használtuk, lehet, hogy erre az útra nem is volt értelme elhozni. Igazából akkor tesz jó szolgálatot, ha valahol megállunk és onnan akarunk bemenni megnézni valami nagyobb várost, ahol lakóautóval nem, vagy nehezen lehet csak közlekedni. Persze Gingerrel az is kérdés, hogy mennyi időre lehetne otthagyni a lakóautóban. Bár a kompúton több, mint 8 órát is elvolt egy hatalmas csont és víz társaságában. A hatalmas csont persze elfogyott, csak néhány éles szilánk maradt, ami miatt viszont legközelebb nem merek neki ilyen nagy csontot adni, legfeljebb velőscsontot, amit nem tud szétrágni.)

Így aztán maradtunk az út végén a fordulóban, csodáltuk az olaszokat, akik jöttek személyautókkal, aztán vagy ki se szálltak, vagy egymás mellett álló autókban letekert ablaknál beszélgettek egymással, majd elhajtottak. Este, amikor már elfogytak a tenger nézegetők még egy kicsit odébb álltunk, hogy a fejünk legyen kicsit magasabban – én így szeretek aludni - és ne legyünk az úton.

Május 31. péntek

Reggel, amikor Laci a külső szélvédő takarót szedte le hallottam, hogy jött egy autó és érdeklődtek tőle, hogy németül, vagy angolul beszél-e. Aztán elmentek. Kérdeztem Lacit, hogy valakinek baja volt-e vele, hogy ott aludtunk, de kiderült, hogy nem erről volt szó, hanem árultak sajtot, kolbászt, mindenfélét. Reggeli után indultunk tovább a Costa Rei felé. Lehet, hogy más úton is megközelíthettük volna a helyet, amit kinéztem, mert amikor kilométereken át döcögve gidres-gödrös földúton már majdnem elértük a koordinátákat egy rövid ideig megint aszfalt úton haladtunk. Aztán megint földút, az út egyik felén villanypásztorral lekerített legelőn tehenek, bocik, majd egy tó (ezúttal flamingók nélkül, kiderült, hogy csak egy picit sós a vize), lápos, de szerencsére a napos időben száraz terület gyér aljnövényzettel. (N 39.332027; E 9.593744) Ez aztán tényleg nagyon nyugis helynek bizonyult. Árnyék ugyan nem volt, de a nap nem túl melegen sütött (22-23 fok), a levegő mozgott, ha egy kis huzatot csináltunk még fáztam is bent. Tőlünk kb. 400-500 m-re az út mellett épületegyüttes, másik irányban még messzebb egy gazdaság, a tó túloldalán zöld növényzettel borított hegyek, az úton tovább egy strand, csak néhány látogatóval. Egy biciklis kiránduló pár tőlünk kérdezte, hogy vannak-e flamingók a tóban – útba igazítottuk őket a Villasimiusnál látott flamingós tó felé, még a térképen is megmutattuk.

Amikor sétálni indultunk találkoztunk egy cross motorral és egy quaddal, amikkel száguldoztak a gyér növényzetben kitaposott ösvényeken. Gondoltam, hogy itt senkit nem fogunk zavarni, ha grillezünk, így aztán ezen az estén grill vacsora készült, egy kis szardiniai borral fogyasztottuk el.

Június 1. szombat

A délelőtt az élménybeszámoló írásával telt, már megint jó néhány napja nem írtam hozzá. Igazán kellemes, nyugis helyen voltunk, csak a helyi kis madarak csiporogtak néha, meg a szemtelen legyek zümmögtek.

Délután lementünk a strandra. Útközben elhaladtunk az egyetlen épülettömb mellett, amit a táborhelyünkről láttunk, ez egy turisztikai létesítmény volt, zárva, a kapun lánccal. Egy személyautó hagyott el minket, az út végén, ahol a strandra vezető fa burkolatú sétaút kezdődött egy kis földút haladt tovább, ami egy tanya, vagy kis kikötő jellegű helyre vezetett, mindenesetre a kutyáik izgatottan ugatták az érkezőket, aztán Gingert is észrevették a távolban és őt is üdvözölték. Lementünk a homokos strandra, ami több km hosszan húzódott. Bár egy Olaszországban élő barátom figyelmeztetett, hogy június 1-től nem szabad kutyát vinni, csak az arra kijelölt strandokra, különben komoly büntetést kockáztatunk, de itt közel – távol senkit nem láttunk, reméltük, hogy nem bújnak meg a bokrokban őrök, akik figyelik a partszakaszt, nehogy felbukkanjon egy kutya, ezért Ginger jót rohangálhatott a homokban. Egy idő után a partszakasz túlsó végén, legalább 2-3 km-re tőlünk feltűnt néhány ember, de mi már indultunk hazafelé.

Június 2. vasárnap

Úgy gondoltuk, hogy bár nagyon jó volt ezen a mindentől félreeső helyen, lassan ideje tovább indulnunk. Ráadásul ezen a reggelen rekord mennyiségű autó igyekezett a strandra, reggel óta már a hatodik haladt el az úton. Szépen összerendeztünk mindent, beültünk, hogy indulunk, de az indító  akku lemerült, éppen csak nyöszörgött egy kicsit. A napelemek eddig a fedélzeti akkut töltötték, most átkapcsolta őket Laci, hogy az indító akkut töltsék fel. Szoktunk figyelni rá, hogy 2-3 naponta nagyobb távolságot menjünk, hogy feltöltsön az indító akku, de most csak töltögettük róla a mindenféle kütyüket, két napig egy helyben álltunk és előtte is napokig max. 30-40 km-t autóztunk, teljesen jogosan merült le.

Vártunk néhány órát, aztán indított Laci – és szerencsére az akku eléggé feltöltött, hogy beindítsa a motort. Megkerültük egyik oldalról a tavat, ami mellett álltunk, aztán a másik oldalon vezető úton folytattuk az utunkat, ahol korábban az autókat láttuk haladni. Egy idő után le volt zárva az út, mert egy szakaszát elmosta a víz, azt javították. Aztán észrevettük, hogy velünk szemben egy autó egy földúton kikerüli az útlezárást, hát Laci megnézte, hogy vajon mi is át tudunk-e jutni arra. Szerencsére kisebb döccenőkkel, de venni tudtuk az akadályt, így nem kellett visszafordulnunk és nagy kerülőt tennünk. A térkép szerint itt a parton egy szakaszon hegyek vannak, nem lehet lemenni a partra. Tényleg szép hegyi úton haladtunk, de hamarosan elértünk a kinézett következő helyre, Cardedu strandjára. A bejáratnál tábla, hogy itt lakóautó szerviz található, de a WC-k zárva voltak, a zuhanyból nem folyt a víz, legfeljebb a WC-t lehetett leereszteni. Sok ki beugró volt a területen és egy holland és néhány német lakóautó, valamint egy strand büfé. Beálltunk egy beugróba és a part felfedezésére indultunk. Közben Ginger lefeküdt az árnyékba a lakóautó előtt, ahol tele lett a bundája szúrós apró bogáncsokkal. A tengerpart itt nem homokos volt, hanem nagy kavicsos, amin elég nehéz volt közlekedni. Laci talált egy fát a part közelében, annak az árnyékába költöztünk, aztán folyamatosan vándoroltunk az árnyékot követve. Laci bement fürdeni is, Ginger rágni való faágakra vadászott.

Este megint grillezni készültünk, amikor megjelent egy hölgy és valami jegy felől kérdezősködött. Megállapítottuk, hogy nehezen értjük meg egymást, ezért a strand büféhez irányított. Ott a fiúk beszéltek angolul, így megtudtam, hogy 10 EUR egy éjszakára a lakóautó díja, egy füzetbe be is írtam a lakó rendszámát, majd megmutatták, hogy hol lehet ivóvizet feltölteni, hova tehetjük a szelektív szemetet, valamint hogy van valahol működő zuhany és WC is. Ezt később fel is fedeztük a büfé szomszédságában. (A WC-hez a kulcsot a büfében kellett elkérni – amikor az nyitva volt.)

Éppen vacsorához készültünk, amikor nagy kolompolással megérkeztek a tehenek, bejöttek a területre és a fák lombjából lakmároztak. Ginger a lakóból megugatta őket, alig tudtam lecsillapítani. Aztán persze amikor kimentünk és megközelítettünk néhány nagy jószágot már nem volt olyan nagy a hangja.

Cucamonga La Spiaggetta (N 39.75289; E 9.674005)

Június 3. hétfő

Reggel szervizeltünk – a büfénél még teljes volt a csend, majd elindultunk, mert már nagyon elfogytak az élelmiszer készleteink, muszáj volt vásárolni. Azt gondoltuk, hogy ha nem találunk más jó helyet, akkor visszajövünk erre a helyre még egy éjszakára.

A bevásárlás nem is volt olyan egyszerű, mint ahogy gondoltuk. Laci a GPS-ből kinézett a közeli Tortoniban egy Conadot, de a koordináták lakóházak közé és egy üzemépülethez vezettek. Aztán véletlenül csak ráakadtunk a Conad üzletre. Nagy nehezen megálltunk előtte, jól bevásároltunk, aztán kiderült, hogy a kijárat egy nagy udvarra nyílt sok parkolóhellyel. Innen már indultunk is parkolót keresni. Az első hely a kikötő közelében volt, ahol éppen bontottak valami vidámparkot, az út végén a parkolóban néhány lakóautó is állt. (N 39.9384; E9.70972) Nem volt már hely, így amíg körbenéztünk a környéken a gyönyörű sziklákat megcsodálni, addig beálltunk középre. Mire visszaértünk lett hely a tengerhez közeli parti támfal mellett is. Ez is jó hely volt, de semmi árnyék és elég nagy zajjal járt a rendezvény helyszín bontása, ezért inkább tovább mentünk egy másik parkolóba. Az N 39.956879; E 9.683499 koordinátáknál levő parkoló előtt nagy táblák hirdették, hogy se kempingezni, se kutyával bemenni nem szabad. A földút végében álltunk meg az út szélén, velünk szemben egy francia lakóautó, omnisztor kitekerve, a lakó előtt ültek az árnyékban. Más lakóautók is álltak az út mentén. Mi a kis kempingszékekkel, pórázon a kutyával, vízzel felszerelkezve felsétáltunk a pinea erdőbe. Ott padok és asztalok vártak a fák alatt. Letelepedtünk egy olyan helyre, aminek a közelében senki más nem volt. A homokos, apró kavicsos strandon talán 2-3 ember pihent. A parti szélben elég gyorsan hűvös lett az árnyékban, kerestük a napfoltokat, hogy ne fázzunk. Néhányan időnként futottak, sétáltak, kutyát sétáltattak az erdősávban. Mi is felfedeztük a környéket Gingerrel. Nagyon kellemes helynek bizonyult, a parti dűne és pinea erdő rekonstrukciójának nyomai ugyan már kezdtek helyenként viseltes jelleget ölteni, de összességében jól sikerült projektnek tűnt.

Este fokozatosan mindenki  eltűnt, egyedül maradtunk a helyszínen, ahol senki nem zavarta a nyugodt éjszakánkat.

Június 4. kedd

Reggel ismét kezdtek érkezni a strandra személyautókkal, de a nagy területű erdőben és tengerparton alig lehetett észrevenni, hogy vannak néhányan. Egy nő a tengerpartos gyalogolt, bokáig a vízben, én követtem a példáját, de egyáltalán nem volt könnyű a hullámok által görgetett apró kavicsokban haladni. Azért néhány km-t megtettem, de csak a strand egyik végéig, meg vissza mentem el a táborhelyünktől. Amikor visszaértem Ginger boldogan rohant elém, hogy nem vesztem el.

Kicsit később Laci is bement fürdeni. Előtte egy golden retrieverrel érkezett egy fiatal pár és lementek vele a strandra. Ott a vízbe dobálták neki a labdát, amit lelkesen, nagyokat úszva hozott vissza. Ginger nagyon figyelte a magaslati helyéről, ő nem szeret bemenni a vízbe, amit egyelőre nem nagyon bánunk. Mi Gingert a fenyőerdőben ültettük le, a partra nem engedtük le, csak ha valamelyikünk elé leszaladt. Amikor Laci elment úszni egyszercsak fogta magát és leszáguldott a partra, majd elindult a másik goldi felé. Elég sokat kellett kiabálnom neki, mire hajlandó volt meghallani, de akkor szépen visszajött hozzám.

Laci hasán kezdtek begyulladni a kaktusztüskék, amiket még jó néhány nappal korábban szedett össze, amikor egy jó fotó kedvéért csaknem belehasalt egy kaktuszbokorba. Szemöldökcsipesszel megpróbáltam eltávolítani őket, remélem, hogy jól sikerült.

Amikor Laci másodszor volt bent fürdeni Ginger összehaverkodott egy idősebb úrral, aki akkor érkezett a strandra. Amikor meghallotta, hogy magyar vagyok rosszallását fejezte ki a magyarok jelenlegi demokrácia felfogásával szemben. Elég kínos, hogy mostanában egyre gyakrabban ez az a momentum, ami külföldieknek eszükbe jut rólunk.

Bármennyire is jó volt ez a hely, nem akartuk több éjszaka ott töltésével kihívni magunk ellen a helyiek esetleges nemtetszését, ezért délután, amikor a szieszta végeztével kezdtek gyűlni a helyiek a strandon mi útra keltünk.

Megint egy olyan szakasz következett, ahol a part mentén magas hegyek nőnek ki a tengerből, ezért az út beljebb vezet. Gyönyörű helyeken jártunk, 1000 méterre kacskaringóztunk fel, majd ugyanennyit le a másik oldalon Cala Gonone közelébe, ahol a part fölött vezető út mellett egy részen parkolók vannak, helyenként pad, esetleg asztal is, majd az út vége lezárva, zsákutca, onnan lépcsőkön lehet lejutni a mélyen lent levő kis strandra, illetve túrautak indulnak a hegyekbe. Persze itt is kint van a kempingezni tilos tábla, de a park4night kommentek szerint az eddigi helyekhez hasonlóan, ha semmi nincs kint a lakóautóból, akkor az parkolásnak számít, csak akkor szólnak, ha fellépő, szék, törülköző, vagy bármi más a lakóautón kívül található. Volt olyan kommentelő, akihez bezörögtek az éjszaka közepén, igaz, hogy arról nem írt, maradt-e kint valami a lakóautón kívül.

Június 5. szerda

Minket nem zavart senki éjszaka (N 40.2654; E 9.62786). Reggeli sétánál látta Laci, hogy odébb személyautókból pakoltak ki olaszok kisszéket, asztalt, gázfőzőt és készítették a reggelit, az autó meg tele volt aggatva száradó fürdőlepedőkkel. Szerintem ez inkább kimeríti a kempingezés fogalmát, mint egy zárt lakóautó, ami még WC-vel, fürdési – főzési lehetőséggel is rendelkezik.

A zsákutca végén, a partról felvezető illetve a túraútvonal kezdetét jelentő lépcső tetején egy tábla hirdette a hajókat, amik a strandról a városi kikötőbe viszik a fürdőzőket. Mivel a térképen láttam, hogy ezen a partszakaszon van egy nagy barlang gondoltam megnézhetnénk, el tudunk-e menni megnézni.

Cala Gononeban a kemping utcájában sikerült egy viszonylag árnyékos parkolóhelyet találnunk az út egy kiszélesedő részén. Innen indultunk a kikötőbe. A kikötőhöz vezető utcában több helyen is kínáltak hajókázást. Mi az egyiknél érdeklődtünk. Volt vagy 5-6 féle útvonaluk, de mi igazából a barlangra voltunk kíváncsiak, nem akartuk összekötni egész napos strandolással valamelyik környékbeli strandon. Szerencsére a kutyát is vihettük (persze Ginger pillanatok alatt meghódította az utazási irodában dolgozó lányokat) és azt mondták, hogy a barlangba is bemehet a kutya. 12 EUR volt a hajókázás és a barlangba még 10 EUR a belépő (fejenként), amit a kikötőben lehetett megvenni. Ginger ingyen utazott és nézelődött. A következő hajó 12 órakor indult, erre kaptunk jegyet, visszafelé pedig 13.30-kor indult a barlang látogatást követően.

Ginger némi ösztökélésre szépen átugrott a hajóra a rakpartról, majd Laci lábánál az ülés alatt helyezkedett el. Látszott, hogy nincs még szezon, félig se telt meg a hajó. Persze más kishajók is indultak ugyanakkor, ugyanoda, vagy más célállomásokra. Aztán útközben Ginger ismerkedett az útitársakkal, barátkozott egy kisbabával, megszeretgetett engem is, végig jól viselkedett a 15-20 perces út során. A partvonalat követve sok barlang bejáratot láttunk, elhaladtunk a strand mellett is, aminek a közelében fent az úton éjszakáztunk. A Grotte Bue Marinonál kiszálltunk, de még bevártuk néhány másik kisebb hajó utasait is. Idegenvezetővel lehetett látogatni a barlangot, olasz és angol nyelvű vezetés közül lehetett választani, de az olasz nyelvűre csak egyetlen jelentkező volt. Ahogy később a beszélgetésekből hallottam az utasok nagy többsége német volt. A barlang bejáratánál Ginger összebarátkozott egy portugál lánnyal, akinek a barátja magyar volt. 28 éve, még kisbabaként került Portugáliába, de tökéletesen beszél magyarul.

Cseppkőbarlangot már sokfelé, sokfélét láttunk, ennek a sajátossága, hogy a tengervíz, ami beáramlik és az édes víz, ami a hegyek patakjaiból érkezik, találkozik a barlangban. A másik –örömmel vett – sajátossága, hogy egyetlen lépcsőfokot se kell menni, fém rácsos járdán lehet végigjárni a látogatható 900 méteres szakaszt.(Ginger ügyesen vette az akadályt és kezdeti bizalmatlanság után szépen sétált a fém rácson – Selymit biztos nem tudtuk volna rávenni, a tériszonya miatt mindig irtózott azoktól a helyektől, ahol le lehetett látni az alattunk levő világra.) A barlang ennél sokkal nagyobb, csak a déli része, ahol mi jártunk 8, vagy 9 km hosszan húzódik. Sajnos már csak a múlt érdekessége, hogy itt is éltek remete fókák (monk seal / foca monaca), valamikor a 70-es években látták utoljára a barlangban. (Állítólag Törökországban valahol még élnek monk sealek.)

Mire végigjártuk a barlangot megérkezett értünk a hajó. A következő megállónk egy strand volt, az utasok csaknem mind kiszálltak, csak mi maradtunk meg egy német pár, mert mi nem strandolós jegyet vettünk. Visszafelé csatlakozott még hozzánk egy fiatal pár egy pár hónapos babával és még egy utas.

A visszafelé vezető utat nagy sebességgel, gyorsan tettük meg, majd lefújta a szél a fejünket az első fedélzeten.

A lakóhoz visszaérve ebédeltünk, aztán indultunk Nuoroba. Egyrészt vásárolni szerettünk volna, másrészt a közelében kinéztem egy erdei parkolót, a melegben jól esett volna egy kis árnyék.

Vásárolni nem sikerült, nem találtuk meg a GPS által jelzett boltot és másikat se, ami nyitva lett volna szieszta időben, tankolni viszont tudtunk és a hegyre felkapaszkodva az erdei parkoló is nagyon jó kis helynek bizonyult. Szép fenyőerdőben valamikor valamilyen gyerek park lehetett, sok régi fém mászóka, csúszda, hinta mindenfelé. Az egyik hintát ki is próbáltam, nyikorogva tiltakozott, de nem adta meg magát, hosszú évek után jót hintáztam, csak egy kicsit alacsonyan volt a két fémrúd, amire ülni tudtam, eléggé magam alá kellett húznom a lábam, hogy ne érjen le (az állva hintázás gyerekkoromban se volt kedvencem, ezért azt inkább kihagytam).

Körben egy aszfaltozott út vezet, egy egykori büfé épülete már ablakok nélkül, de a rozsdamentes mosogatók még bent vannak, egy nagy placc lapburkolattal – ez lett Ginger labdázó helye, amikor éppen nem gyerekek rollereztek, kerékpároztak ott. Autókkal jöttek – mentek, kutyákat hoztak sétáltatni, gyerekeket rollerozni, biciklizni. Nagy örömmel fedeztük fel, hogy az út mentén több helyen szemetes edény található (ez volt az egyik neuralgikus pont, hogy nagyon ritkán találtunk szemetest, kukát, ahol meg tudtunk volna szabadulni a sajnos nagyon gyorsan gyűlő szeméttől. (Olaszországban csak 1,5-2 l-es pet palackos ásványvizet találtunk, Spanyolországban jobb volt, mert ott a kisebb palackokat többször tudtuk használni, a nagy 6-8 literes vizekből újra töltve.) Az egyéb csomagolóanyag is csak gyűlt és az organikus szemét is termelődött – narancshéj, krumplihéj, tojáshéj, kávézacc, stb. Időnként a garázsba kerültek a megtelt szemetes zacskók, amíg valahol találtunk lehetőséget, hogy megszabaduljunk tőle. Ebből a szempontból a rizsszemes strand, valamint Calgiari strandja voltak eddig a jó helyek.

A parkoló helye: Monte Ortobeme (N 40.315102; E 9.36255)

Június 6. csütörtök

Ezen a napon Orgosolot szerettük volna megnézni, ami szintén egy festett falú település. Először azonban mindenképpen kellett már vásárolnunk, mert már nem sok mindenből válogathattam volna, hogy mit együnk vacsorára. Véletlenül megláttam egy táblát, ami egy szupermarket parkolója felé jelezte az irányt. Nosza, követtük, de az egy fedett parkolóhoz vezetett. Laci nagy-nehezen visszaügyeskedte a lakót a meredek zsákutcából és ezúttal a szupermarket bejáratával szemközti utcában álltunk meg. Jól bevásároltunk, remélem, hogy a következő napokban nem kell boltot keresgélni.

Orgosolo sokkal nagyobb város, mint amit vártam. Hegyoldalra kapaszkodik a város, ahogy a beérkező úton végigmentünk nem sok festett házat láttunk, de megtaláltuk a templomot és a szemközti téren piac is volt, ahol elsősorban virágokat árultak a mindenféle egyéb mellett. Megálltunk, ahol találtunk egy helyet, aztán a téren próbáltuk kitalálni merre lehet a turista információ. Az biztos volt, hogy fenn a hegyen. Elindultunk hát és egy idő után kezdtünk festett házakat látni itt-ott. Az iskola falán, egy lakóházon. Haladtunk egyre feljebb, amíg felértünk egy –elvileg, a tábla szerint – sétálóutcába, ahol egymást érték a festett falú házak. Miközben nézelődtünk persze vigyázni kellett, mert nagy volt az autós forgalom a gyalogos utcában. Elértünk egy térre és ott felfedeztem a turista információt. Gondoltam, hogy kérek tőlük egy térképet. Sajnos nem tudtak adni, mert csak audioguide kölcsönzéssel foglalkoztak, csak ahhoz adtak térképet. Megnéztem, hogy milyen képek szerepelnek a térképükön és megállapítottam, hogy ha nem is az összeset, de nagy részüket már felfedeztük. Így aztán visszafelé indultunk a sétálóutcában és mivel Gingernek megígértem, hogy a jó viselkedéséért a nagy melegben kap egy fagyit egy fagyizó lett a következő megállónk. Azért nekünk is jólesett a finom olasz fagyi, Ginger pedig szépen nyalogatta kiskanálból a frissítő citrom fagyi gombócát.

A délutáni melegben visszatértünk az előző éjszaka jól bevált parkolóba.

Június 7. péntek

Reggel még beszámolót írtam, aztán a térképet, meg a park4night-ot bújtam, hogy megtaláljam, hova menjünk tovább. Már nem egészen egy hetünk volt Szardinián, egy hét múlva már Pisában kell helyet keresnünk a hétvégi regattára és a város gyertyafénybe öltöztetésére.

Mindössze 160 km-re voltunk Olbiától, volt még néhány nap amikor a keleti part szép strandjait kereshettük fel. Capo Cominonál egy remek helyet találtunk. Egy strandbüfé, előtte parkoló, kicsit odébb egy placcon néhány lakóautó állt. (N 40.53474; E 9.8165) Az első szakaszon pallókkal fedett gyalogút vezetett le a partra, amit széles sávban a tengerből kimosott és partra sodort növényi maradékok borítottak. Terrakotta – sárgás színű sziklacsoportok szakították meg helyenként a növénytakarót. Kicsit odébb hófehér homokdűnék magasodtak. A büfétől a másik irányba indulva szintén volt egy parkoló, ahova csak este érkezett két lakóautó, majd a sűrű bokrok között vezető ösvényen lehetett megközelíteni további homokos, apró kavicsos, sziklás tengeröblöket. Mi csatlakoztunk a többi lakóautóhoz – éjszakára egészen megtelt a terület. Nagyokat sétáltunk, Ginger még játszott is egy német kutyával.

Június 8. szombat

Reggel villámlott, dörgött, Laci gyorsan elvitte Gingert sétálni, de igyekeztek vissza, amikor nagy cseppekben elkezdett esni az eső. Aztán meggondolta magát az időjárás és mégse lett nagy zuhé. Én később indultam sétálni Gingerrel, a homokos tengerparton jó messzire elmentünk, már több km-re jártunk, amikor hirtelen erős szél kerekedett és az öböl túlpartján álló hegyek felől fekete felhők közeledtek. Szedtük a lábunkat visszafelé, de ezúttal is elmaradt a komolyabb eső.

A többi lakóautóval útra keltek, néhány újabb jött, de ezen az estén kevesebben voltunk. Éppen egy sétáról tértünk vissza, amikor láttuk, hogy a parkolóban egy férfi és egy nő mintha pénzt szedne az autósoktól. Minket is megszólított a pasi és érdeklődött a ticket után. 7 EUR-t kért, ha maradunk éjszakára. Mivel előző este nem szedtek parkoló díjat így nekünk a két éjszaka volt 7 EUR.

Június 9. vasárnap

Reggel tovább indultunk, amikor kihajtottunk az útra láttuk, hogy már az útról lekanyarodó részen egy széken egy őr üldögél ugyanolyan trikóban, mint az előző esti emberke, akinek az éjszakázásért fizettünk és az érkezőktől beszedi a parkolási díjat. Itt sajnos nem volt semmi szolgáltatás, még szemetes edényt se találtunk, vittük magunkkal tovább a garázsban a szemetünket.

Nem mentünk nagy távolságokat, mindössze 30-50 km-t haladtunk a parti utat követve lassan Olbia felé.

Ezen a napon Budoniig jutottunk. Ott jelölt a pakr4night egy kellemes parkolót, de ahogy nyaraló házak között haladtunk az úton egyszer csak egy átmenő forgalom tilos tábla állta utunkat. Volt viszont mellette egy parkoló tábla is, hát megnéztük. Nagy parkoló volt, csak egy részén nyírták le a füvet, a másik részen méteres elsárgult fűszálak ringatóztak a szélben. Az egész területet különböző színű virágzó leander bokrok vették körbe. Egy kis ösvény vezetett a bokrok között egy pinea ligetbe, azon túl pedig a tengerpartra. A pinea erdőben voltak teniszpályák, bekerített strand medencével. A strandon voltak néhányan, a homokos öbölbe néha érkezett egy-egy család napozni, a gyerekek homokozni.

Kitettük a székeinket a partra, ott pihentünk a hűsítő tengeri szellőben. Este elmentünk körbenézni a szép, rendezett üdülő övezetben, amelyik házban élet jeleit láttuk, ott többnyire német rendszámú autó állt az udvarban.

A parkolóban egész nap nem volt 5 autónál több, estére egyedül maradtunk. Baia Sant’ Anna (N 40.68555; E 9.74522)

Június 10. hétfő

Egyre közeledtünk Olbiához, pedig csak szerdán szerettem volna bemenni megvenni a kompjegyet a másnapi útra és körülnézni kicsit a városban.

Megint egy szuper helyet sikerült találni. Volt koordináta is, de a GPS a tengeren keresztül levágva egy öblöt javasolta megközelíteni. Már éppen a visszaforduláson gondolkodtunk, Laci konzultált a GPS-ekkel, amikor az útról megláttam, hogy a parton lakóautók állnak. Laci gyalogosan lement azon a földúton, amiről úgy gondoltuk, hogy oda vezet. Nem voltak veszélyesek a gödrök, ezért amikor visszaért nekivágtunk a lakóautóval. Lent a parton két helyen is álltak lakóautók. Az egyikről három francia lakóautó éppen induláshoz készülődött. Megvártuk, amíg elmentek, aztán beálltunk teljesen a tengerpartra két kis öböl közötti földnyelvecskére. Itt sziklás volt a part, de kicsit odébb kavicsosra váltott, azután homokos szakaszok is voltak. Ami a csúcs, hogy az egyik helyen, ahol le lehetett menni a partra egy kupacban 4 szelektív szemetest is találtunk. Sőt, kicsit odébb kutyagumi gyűjtésére szolgáló szemetes is volt a parton. Ráadásul másnap reggel láttam, hogy járt arra a kukás autó is és elvitték a félig megtelt zsákokat, újakat tettek ki helyettük.

Egy ösvény vezetett a parton, Laci Gingerrel mindkét irányban bejárta. Az egyik oldalon nem messze egy homokos strandot talált, napernyőkkel, büfével, sok emberrel. A mi szakaszunkon és a másik irányban sehol senki, a lakóautósok is elmentek, csak egy kis van csatlakozott két öböllel odébb éjszakára, de ők is korán reggel odébb álltak. Néha jöttek arra sétálók, kutyasétáltatók, de leginkább magunkban voltunk. Ilyen közel a tengerhez még egyik szállásunk se volt, a hullámok megnyugtató hangja ringatott el és a hajnali derengésből ébredező tengert az ágyból csodáltam a lakó ablakán keresztül. (N 40.7607; E 9.69783)

Június 11. kedd

Egy hónapja vagyunk úton és lassan a végéhez közeledik a szardiniai kalandozásunk.

Fájó szívvel hagytuk el csodaszép kis öblünket, de már ideje volt megint egy kis készlet feltöltésnek. Délelőtt bevásároltunk, aztán már gyakorlatilag Olbiához tartozó területen nézelődtünk. Először egy sós tavas területen álltunk meg, ahol pallók vezetnek át a tavak között a tengerpartra. Felfedeztünk egy fizetős parkolót, lakóautó parkolót is, ahol alig 1-2 autó állt. Itt szerviz is volt, biztos visszatérünk mielőtt bekompoznánk Olbiában.

Laci elment még egyet fürdeni a tengerben és felfedezett nem messze néhány lakóautót. Próbálta belőni a GPS-en, hogy hol láthatta őket és rábökve a pontra megjelölte. Ezt követve meg is találtuk a lakóautókat egy parkolóban, ahol semmi tiltás nem volt kitéve (mi legalábbis nem találtuk), sőt jelzések adták tudtul, hogy itt kutyás strand van.

Ahogy beálltunk a parkolóba mindjárt indultunk is a strandra. Eddigre már benne jártunk a délutánban, nem sok kutya volt a strandon, azok se fogadták barátságosan Gingert.

Ginger előző nap két kis francia buldoggal játszott a tengerparton, akik szerették a vizet, az egyikük berohant, lubickolt, Ginger is hajlandó volt követni a vízbe, de csak bokáig ment be. A kutyastrandon hiába dobálta be neki Laci a labdát a tengerbe, csak a parton várt, hogy kihozzák a hullámok, ha pedig mégse jött ki a labda Lacinak kellett bemennie érte.

Új helyünkön a tenger és a szárazföld között sekély sós vizű tavak húzódtak. Az esti sétánál láttuk, hogy valószínűleg az egyikben egy kis zátony húzódik középen, mert ott álldogáltak szépen sorban egymás mellett a vízimadarak. Messze voltunk ahhoz, hogy lássuk, milyen madarak, de nem tűntek pirosnak, vagy rózsaszínnek, valószínűleg nem flamingók voltak.

Spiaggia Le Saline Olbia (N 40.90858; E 9.57006)

Két cseh lakóautó is állt a parkolóban, vidám csapattal. Este petangoztak a homokban, aztán gitároztak és énekeltek, jópofa táborozós hangulatot keltve.

Június 12. szerda

Délelőtt bementünk Olbiába kompjegyet venni. Ebben az időpontban a Mobynál lehetett éjszakai járattal (hasonló, mint amivel érkeztünk), vagy délutánival Livornoba menni, de indult Piombinoba is egy reggeli komp, ami ráadásul 8,5 óra helyett 5 óra 15 perc alatt tette meg az utat. Mivel amióta megérkeztünk jelentősen melegedett az idő, úgy gondoltuk, hogy Gingert is felvisszük magunkkal a fedélzetre, ha kora reggel elvégezheti a dolgát kibírja délutánig.

Megvettük a jegyeket, megérdeklődtük, hogy hányra kell a kikötőben lennünk. 6.45-öt írtak a jegyünkre, a komp menetrend szerint 8.15-kor indult.

Visszafelé a parkolóba még bevásároltunk. Meglepve láttuk, hogy rajtunk kívül csak egy német furgon maradt a parkolóban, meg néhány személyautó.

Most másik helyre álltunk a parkolóban, mert az előző éjszakai helyünkön már állt egy személyautó. Innen remek rálátásunk volt egy sekély vizű belső tóra, ahol a kite szörfösök próbálgatták járgányaikat. Némelyikük nagyon ügyesen suhant és forgott a tóban, de volt aki több időt töltött a vízben, mint a víz fölött.

Este Laci átsétált az előző nap felfedezett parkolóba, ahol lakóautó szervizt is láttunk. Kiderült, hogy a fizetős parkolóban – ahol napközben őr teljesít szolgálatot – éjszakára elzárják a vizet, lelakatolják a szennyvíz leeresztő fedelét, így nem tudtunk szervizelni. Vizünk még volt elég, de a WC-t már üríteni kellett. Szerencsére a buszfordulóban volt egy Toi-Toi WC, így ott ki tudtuk üríteni.

Június 13. csütörtök

Utolsó napunk a tengernél, utolsó napunk Szardinián. Már kora reggel meleg volt, indultunk is a strandra. Volt néhány más kutyás is, de elég nagy volt a kutyás strandszakasz, hogy egymást nem zavarva, viszonylag távol tudjunk letelepedni. Mi nem bántuk volna, ha Ginger játszik más kutyákkal, de a többi gazda nem így volt vele. Volt egy nagy dog, egy labi, egy szintén Gingernél nagyobb nem tudom milyen fajtájú, távolabb három kis bulldog, egy golden, valahol nagyon távol egy spitz. Ginger boldogan játszott a strand éjszaka elsimított homokjában a talált botokkal. Érdeklődve nézte a közelünkben letelepedett családot a nagy kutyával, aki nekifutásból ugrott be a vízbe a bot után és messzire beúszott. Próbálkoztunk mi is. Először csak a part közelébe dobtuk be a botot, némi hezitálás után bement érte és kihozta. Aztán talált egy nagyobb faágat és amikor sikerült kicsit távolabb bedobnunk bement és az utolsó métert már úszva kellett megtennie, mert nem ért le a lába. Úgy tűnt, hogy örült a felfedezésnek, hogy tud úszni. Ezután többször is hajlandó volt beúszni kihozni a fát. Azért volt, amikor megvárta, hogy a tenger kihozza a botot. Az egyik olyan messze ért partot, hogy egy másik kutya zsákmánya lett.

Amikor kijött a vízből többnyire udvariasan nem a közelünkben rázta ki a bundájából a vizet, bár néha azért sikerült beterítenie. Nagyon élvezte, hogy a vízhűtéssel nincsen nagyon melege, nem is lihegett.

Azért nem merem állítani, hogy kedvenc foglalatossága lett a fürdőzés, amit nem is nagyon bánok. Ginger kényes a tisztaságára. Séta után, különösen, ha vizes lett szépen megmosakszik, mint egy cica. Eddig nem ment bele pocsolyákba, nem hempergett sárban, ezt a jó szokását remélem megőrzi. (Ha Selymit jól megsimogattuk, fekete lett utána a kezünk. Ginger esetében legtöbbször nem leszünk piszkosak még kiadós simogatás, dögönyözés után sem.)

Kicsit játszottunk még vele a homokos parti sávon a labdájával. Többször eltemette a labdát a homokban / apró szemű kavicsban. Egyszer aztán túl mélyre sikerült kotornia, hiába kereste, nem találta. Nosza, mi is beszálltunk a labda keresésbe, feltúrtuk a fél strandot, de a labda nem került elő (szerencsére a kicsit már szétrágott labdája volt, nem a pattogós chuck-it labda).

Délután bementünk Olbiába, úgy döntöttünk, hogy a kikötőhöz közeli parkolóban keresünk helyet. Előző nap 11 körül hiába köröztünk a parkolóban, nem találtunk helyet, reméltük, hogy délután 5 óra körül akik esetleg a környéken dolgoznak már hazafelé indulnak és felszabadul néhány hely. Szerencsére tényleg voltak helyek és sok lakóautó is parkolt ott a kompra várva.

Jót sétáltunk Olbia belvárosában és felkerestük a Basilica of San Simpliciot is, aminek különlegessége, hogy egy necropolit tártak fel a templom és a mellette levő mélygarázs alatt. A templomot csak kívülről tudtuk megnézni, mert éppen szertartás volt bent, a necropolihoz vezető lejáró pedig zárva volt. Laci lement a mélygarázsba, de azt mondta, hogy az ott ablakokon keresztül látható részletek nem sokat mutatnak.

Vacsora után még elindultunk feltérképezni, hogy merre kell majd reggel mennünk a komphoz. Két úton is megközelíthető a kikötő, nem szerettem volna, ha reggel, sietve, idegeskedve, az egymásnak ellentmondó GPS-ek között kell a döntőbírót játszanom. Meg is találtuk a legközelebbi utat, így megnyugodva térhettünk nyugovóra.

Este beállítottam az ébresztőt ½ 6-ra (régen keltünk ilyen korán), hogy még reggeli készülődéssel is időben érjünk a komphoz.

Június 14. péntek

Mi ott voltunk a kompnál időben, már gyűltek a sorok, de a komp még nem volt sehol és közölték, hogy 1-1,5 óra késéssel fogunk indulni.

Kamionokat nem láttunk sehol várakozni, személyautó és lakóautó se volt túl sok. Amikor befutott a komp, az eléggé tele volt, elsősorban személyautókkal – hiába, közeledik a nyári csúcsszezon. Egyik oldalon még jöttek le a kompról a kocsik, amikor már tereltek fel minket a másik oldalon (ugyanazon a feljárón). Aztán kiszálltunk a kocsiból – és azt láttuk, hogy már be is zárták a feljárót. Egy szinten kb. félig telt meg a komp. Lifttel mentünk fel a 8. szintre, ahol a közösségi helyiségek voltak – nagyon hasonló elrendezésben, mint azon a kompon, amivel Szardiniára utaztunk. Innen lépcsőn közelítettük meg a felső fedélzetet. Érkezésünk előtt moshattak fel, vizes volt a padló, a nyugágyakra is jutott egy kis víz. Próbáltunk kicsit szélcsendesebb helyet keresni, de mindenhol elég erős menetszél volt. Többen utaztak kutyával, egy lagotto nagyon zokon vette, ha bárki közeledett a golden jellegű barátjához, egy weimari vizsla padig felült a gazdái mellé a padra.

Volt, aki napozni  szeretett volna de a nagy szélben elég gyorsan menekülőre fogták. Egy ember szinte egész úton szivarozott és közben üveggyöngyökből készült karkötőket húzott fel csukló vastagságú bemutató tartókra, amilyeneken a bazárokban mutatják be a portékát.

A 8. szinten szinte csak a játszóház részen volt élet, máshol csak 1-2 ember üldögélt, aludt.

Piombinoból kiszállás után egyből Pisába indultunk tovább. Útközben betértünk még egy Conadba bevásárolni, elsősorban vizet és kenyeret, aztán Pisában először megnéztük a lakóautó parkolót, ahol 12 EUR 18 órára a parkolás, a szervizelés 3 EUR (N 43.72135; E 10.42066), majd a városfalhoz közeli, lakóövezetben, egy sportpálya mellett levő parkolóba hajtottunk. (N 43.727533; E 10.410294). Este még edzés volt a sportpályán, de a zsákutca végére állva nagyon kellemes, csendes parkolónak bizonyult a hely.

Egyből elindultunk felfedezni, hogy mennyire van távol és hogyan lehet eljutni a Csodák terére. Szinte végig a várfal melletti füves, fás sávon haladva kb. 1,5 km-re voltunk a ferde toronytól. Még este is elég sokan voltak a téren, a torony mellett egy katonai jármű, két-három fegyveres katona álldogált előtte. Letelepedtünk a dóm lépcsőjére a toronnyal szemben, Ginger begyűjtötte a simogatásokat, amiket farokcsóváló, mosolygó kedvességgel hálált meg, aztán körbejártuk a teret, de a falon kívüli bazársort kihagytuk.

Mire visszaértünk már sötétedett, elhatároztuk, hogy másnap a turista információnál kezdjük, ahol a Luminara és a Regatta pontos helye és időpontja felől szerettünk volna érdeklődni.

Napközben nagyon meleg volt és éjjel se hűlt le az idő. Persze a lakóban még melegebb volt, hiába nyitottuk ki a tetőablakokat és kapcsoltuk be a ventillátort este, mielőtt aludni mentünk. Éjszaka zümmögő látogatóink is érkeztek, nem hagytak aludni. Legalább négyet – ötöt agyoncsaptam az arcomon, de legtöbbször hiába pofozgattam magamat. Reggelre aztán kezem, lábam, arcom tele volt csípésekkel.

Június 15. szombat

A Turista Információs Iroda a Dóm téren található, így reggel ismét ide vezetett az első utunk. Kaptam egy térképet, amin bejelölték, hogy melyik hídtól meddig lesz a regatta hétfőn este 7-9 között. Azt is megtudtam, hogy a Luminara vasárnap este 9-kor kezdődik. Lesétáltunk az Arno partjára, ott át a hídon a másik partra, a térképen nézegettem, hogy milyen nevezetességeket érintünk, ahogy a parton haladunk. Minden házon fehér fa tartók voltak különböző alakzatokban felerősítve az erkélyrácsokon, a homlokzatokon, a fa tartókon fém hurkok, gondoltam, hogy azok fogják majd tartani a gyertyákat a másnapi eseményen.

Az egyre nagyobb melegben jól elfáradtam, mire visszaértünk a lakóautóhoz. Eddig nem tapasztaltunk ilyen meleget, mert Szardinián mindenhol közel volt a tenger, ahol mindig volt egy kis enyhet adó légmozgás, sokszor még egy trikó is jólesett a meleg és nap ellenére.

Este egy francia lakóautó csatlakozott hozzánk a parkolóban. Ők egy cicával utaztak, akinek valami baja volt, időnként szörnyű hangon rikoltozott.

Június 16. vasárnap

Reggel rendőrautó érkezett a szomszédhoz, valami papírokat is töltögettek. Aztán egy másik autóval mintha a cicához jöttek volna – talán vele történt valami baleset, a placc közepén egy konzervet is kitettek neki, aztán amikor elmentek a cica bebújt a lakójuk alá, akkor egy nő jött, majd egy másik is és próbálták kicsalogatni. Időközben mintha magyar beszédet hallottam volna.

Amikor sétálni indultunk akkor láttuk, hogy a parkolóba még egy lakóautó érkezett, magyar rendszámmal, csak mire észrevettük őket addigra már biciklivel elindultak városnézésre.

Mi is felkerekedtünk, elmentünk megnézni a város másik felét. A városfal mellett indultunk el ellenkező irányba, majd kis utcákon, az Arno partján, aztán át egy hídon. Az Arno alsó rakpartján már épültek a Regatta befutójának megtekintésére a tribünök. A híd túlpartján van egy park, de sajnos kutyát nem szabad bevinni. Én egy kicsit körülnéztem, főleg játszóterek vannak bent az árnyat adó fák alatt, néhány romos épület, szobrok, kőpadok.

Megnéztük Galileo szülőházát, néhány szép templomot, az egyetlen fás téren piac volt, aztán visszatértünk kicsit pihenni a lakóhoz.

Ott találkoztunk a magyar lakóautós házaspárral, akik visszatértek a városnéző biciklitúráról. Ők Szicília felé tervezik a további utat, bár kicsit kevés idejük van, hónap végére haza kell érniük. Említettem nekik a lakóautóklubot és hogy ott találnak élménybeszámolót alvóhelyek koordinátáival Szicíliáról is. Bár nem biztos, hogy mindegyik hely, ahol aludtunk elég nagy lenne az ő 3 tengelyes, legalább 8 m hosszú lakóautójuknak.

Elmentünk még szervizelni a lakóautó parkolóba, eléggé időszerű volt megszabadulni a szennyvizektől. Előtte még elzuhanyoztuk a maradék vizünket, nagyon jól esett a melegben.

Este vártuk, hogy besötétedjen, közben egyre több autó érkezett az egyébként csendes parkolóba. 1/2 10 körül indultunk el, addigra a másik magyar és a francia lakóautó már elment, viszont a parkoló teljesen megtelt és sok ember vonult az utcán a városközpont felé. Gingert otthon hagytuk a lakóban, egyrészt, mert gondoltuk, hogy sokan lesznek, másrészt, hogy ne ijesszék meg a tűzijáték hangjai. Ahogy közeledtünk a folyóhoz egyre többen lettek az utcákon. Vidám, hangos, csevegős, éneklős, színes társaság kisebb – nagyobb csoportokban. Sokan babakocsival, világító fejdíszekkel, pohárral a kézben, a zömében olaszokból álló csapatokban néhány fekete, az olaszoknál barnább bőrű fejkendős asszonyokkal.

A partmenti házakra a délután során felkerültek a gyertyák. Kis üveg poharakban igazi viaszgyertyák. Laci először nem is akarta elhinni, azt gondolta, hogy villanygyertyák égnek a házak homlokzatán. aztán egy helyen közelről is megnéztük a pislákoló, táncoló lángú gyertyákat és kiderült, hogy nem led, nem elektromos, hanem igazi gyertyák. helyenként azt is láttuk, hogy a leégő gyertyákat újakkal cserélték ki a házak ablakaiból.  A rakparton és annak a támfalán hatalmas tömeg volt végig a folyó partján. A hidakat meg se lehetett közelíteni a tömegben. Fogtuk egymás kezét, hogy ne vesszünk el. Laci a feje fölé tartott telefonnal tudott olyan képeket is készíteni, amikben látszik, ahogy az Arnoban tükröződik a gyertyák fénye, nekem erre esélyem se volt. A járdaszélre nem volt kedvem letelepedni, de 11 óra körül már szívesen leültem volna egy kicsit. Ezért aztán visszamentünk a parkos térre, ott voltak legközelebb padok. Éppen hogy letelepedtünk, amikor meghallottuk a tűzijáték első hangjait. Én kicsit később számítottam rá, mert a Toszkána program ajánlóban azt írták, hogy ½ 12 és 12 között bármikor kezdődhet a tűzijáték, erre már 11-kor elkezdték. Már azt gondoltuk, hogy lemaradtunk róla, de a térről fiatalok csapatai elindultak a folyó felé, hát mi is követtük őket. Egy idő után már láttuk a távolból a házak fölött a tűzijáték fényeit, aztán kiértünk egy térre, de ott olyan sűrűn álltak, hogy nem tudtunk tovább jutni. Így félig egy ház takarásából láttuk a petárdák nagy részét. Aztán jött egy mentőautó, próbált előre jutni a tömegben, mi meg beálltunk mögé és így kicsit előrébb kerültünk. Hamarosan kiderült, hogy szerencsére nem esethez igyekezett a mentő, csak a dokik is szerették volna látni a tűzijátékot. Szépek, érdekesek voltak a petárdák, valószínűleg a vízről egy hajóról lőtték ki őket, aztán láttuk, hogy lejjebb a folyó mentén a túlparton is petárdáznak valahonnan.

½ 12-kor lett vége a tűzijátéknak, mi mindjárt – még a nagy tömeg előtt – meg is indultunk hazafelé. Jó buli volt, örülök, hogy útba ejtettük.

Június 17. hétfő

Reggeli után átálltunk egy közeli térre a lakóval, mert a mi terünkön hétfő délutánonként nem szabad parkolni.

Bepótoltam az utolsó néhány nap eseményeit a beszámolóban, aztán készülődtünk az esti Regattára, utána már azt terveztük, hogy nem Pisában alszunk, hanem elindulunk San Gimignano felé. Ha már Toscanában járunk – bármennyire is igyekszünk már haza – nem lehet kihagyni a fagyit San Gimignanoban.

A Regatta nem volt akkora buli, mint előző nap a Luminara, illetve inkább utána a tűzijáték. Ezúttal a rakpart fölötti mellvéden is volt még hely, Laci fel is ült rá. A hangosbemondón folyamatosan kommentelték az eseményeket. Amikor megérkeztünk éppen a célból eveztek le a 4 városrész 8 pár evezős csónakjaival az indulási pontig. Szemügyre vehettük a piros, kék, zöld, sárga hajót és legénységét. Aztán egy lövéssel (amire Ginger összerezzent) kezdetét vette a verseny és a csapatok eveztek felfelé a folyón az 1500 m-es távon. Először a kék és a zöld hajó érkezett, kicsi mögöttük a sárga és nagyon lemaradva a piros halad el előttünk. Mi a cél közelében voltunk, ez lett a befutó sorrendje is. Utána egy kicsi tűzijátékkal is köszöntötték a versenyzőket, amitől Ginger nagyon megrémült, igyekezett kitépni magát a kezemben tartott pórázzal, pánikban rohant volna világgá. Sokáig nem értettük, hogy hogyan veszhetnek el kutyák tűzijátéknál, most már megértettük. Olyan pánik tör ki rajta, hogy se lát, se hall, csak menekülne minél messzebb a rettenetes hangoktól. Attól tartok nem lenne jó vadászkutya se belőle, túl ijedős.

Végül úgy döntöttünk, hogy este már nem indulunk tovább, visszaálltunk az eredeti helyünkre, ezzel rekordot állítottunk fel az út során, 3 éjszakát töltöttünk ugyanazon a helyen.

Június 18. kedd

Reggel korán indultunk San Gimignanoba. Először koordináták alapján kerestünk egy parkolót, de csak kerteket, gyümölcsöst találtunk a helyen. Ezután a S. Chiara lakóautó parkolóba indultunk, ahol már többször voltunk, a Lakóautó Klubos úton is eltöltöttünk ott egy éjszakát. Kicsit megfakultak, de kint vannak az út mentén a tájékoztató táblák. Csakhogy a parkolónál a sorompó zárva, életnek semmi nyoma, valószínűleg már legalább egy éve bezárt. Előtte találtunk egy kis placcot, ahol szemetes konténerek voltak, ott álltunk meg. Persze onnan nem vitt fel kisbusz a városba, mint korábban a lakóparkolóból. A melegben gyalogoltunk fel az út szélén. Eléggé kifáradtam, mire felértünk. Sajnos a fagyi is csalódás volt. Egyrészt 50%-kal drágább, mint legutóbb volt, de sajnos a minősége se a régi (a karamell fagyiban sehol az az olvasztott karamellre emlékeztető állag, a mogyoró fagyiba egy árva szem mogyoró se jutott, még Ginger mangó fagyija volt a legjobb). Mondtam is Lacinak, ha tudom, hogy ilyen a fagyi, akkor nem állok elő ezzel az őrült ötlettel, hogy ugorjunk már be San Gimignanoba egy fagyira.

Innen már tényleg hazafelé vettük az irányt, Firenze külvárosán keresztül Rimini, majd Velence, Trieszt felé. Az utazás utolsó éjszakáját Monfelconéban töltöttük a kikötőnél egy nagy parkolóban. Este még kellemes zene szólt, de valamikor éjfél előtt abbahagyták (N 45.783411; E 13.540133)

Június 19. szerda

Reggel Szlovénián keresztül nekiláttunk a még hátralevő útszakasznak. Magyarországon a Balatonnál, majd a Velencei tónál hatalmas vihar és vízözönszerű eső kapott el minket, Budapest totál be volt dugulva – hazaérkeztünk.

Az út költségei:

Üzemanyag                                      479 EUR

Utazás (komp, autópálya)           271 EUR

Élelmiszer                                          340 EUR

Kultúra (belépők, barlang)          106 EUR

Szállás                                                  29 EUR


Beküldve: 2019 júl. 15 15:26 írta Srychy #55190
Srychy profilkép
Ez is jó volt és élvezetes.
Köszönöm.
:)