Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Regisztráció
Emlékezz rám

Sziasztok!


Nagy örömömre szolgál, hogy hosszú idő után ismét részt tudok venni a klub életében.

Mára eljutottam odáig, hogy egy leírást közzé tudok tenni a tavalyi nyaralásunkról, és próbáltam videókat is szerkeszteni azért, hogy az élményeket minél inkább meg tudjam osztani veletek. A videókat az élménybeszámoló végén elhelyezett linkeken tudjátok megnézni.

Remélem sokakban elindul egy kis nosztalgia, hogy milyen jó is volt tavaly lakóautózni.

Görögország -> Irány Lefkada, lakóautós túra 2019.08.15-2019.08.27.JJ 

1.nap 08.14. szerda
Készülődés, délelőtt munka, délután bepakolás.


2.nap 08.15. csütörtök: Vecsés-Veles, Macedónia

Az első napi készülődésünk kicsit elhúzódott, ezért arra döntöttünk, hogy másnap reggel majd időben kelünk és befejezzük. Reggel 6-kor keltünk, hogy időben indulhassunk, de a pakolás azonban lassabban haladt, mint ahogyan szerettük volna, mivel ez volt a lakóautónknak az első útja, így folyamatosan vettünk észre hiányzó dolgokat. Fárasztó pakolás után az indulásunk csak 8.30-9 óra körül sikerült, így neki vághattunk a nagy útnak. Újabb tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak, az indulás napjára nem szabad hagyni ennyi feladatot. Nem tudom ki hogy van vele, én azt gondoltam, hogy 5-10 perc alatt feldobom a biciklit és leponyvázom, de utólag visszagondolva elidőztem vele 25- 30 percet, mire a ponyvát jól le tudtam rögzíteni. Ugye tudjuk, hogy ez fontos dolog!J

Az M5-ös autópályán jó tempóban lehetett haladni, de a nagyobb határátkelő helyekről aggasztó híreket olvastunk, ezért arra döntöttünk, hogy a tiszaszigeti határt próbáljuk meg. Út közben folyamatosan néztük a határinfó weboldalát, ha kell, újra tudjunk tervezni, de a végén ez tűnt a legjobbnak.

Hozzá kell tenni, hogy megérkezve jobbra számítottunk, kb. 5-6 autó volt összesen előttünk, de így is szűk egy órát várakoztunk, mire átjutottunk Szerbiába. Persze azt se felejtsük el, hogy Röszkén 4-5 óra várakozásról lehetett olvasni, ahhoz képest ez semmiség. Az időnket kicsit elhúzta a vámos úriember is, megvizsgálva a guruló házunkat érdeklődőnek tűnt és sok kérdéssel boldogított bennünket. Az viszont nagyon korrekt volt a részéről, hogy mielőtt belépett az lakótérbe megkérdezte, hogy nem gond-e, ha szétnéz bent. Vajon mi lett volna, ha nem engedjük be? Még mindig ott állnánk szétbontott bútorokkal? JJ

Átérve Szerbiába konstatáltuk, hogy már dél elmúlt és még 650 km vár ránk kettő határátlépéssel, de a haladásunk továbbra is lassú volt, mert a navigáció optimális útvonalra állítva hosszú, helyenként rossz minőségű mellékutakon vezetett ki az A1-es autópályára.

Talán nem lett volna ezzel semmi gondunk, ha 1-2 órával jobban állunk és, ha nem görcsöltem volna ennyire rá, hogy még aznap el kell jutnunk Macedóniába Veles-ig.

Végül azért is jó a lakóautó, mert nem kell minden áron teljesíteni a tervezett útvonalat, ha akadályokba ütközünk.

Utunk további része már jobban alakult, az A1-es autópályán gyenge volt a forgalom és szerencsére semmilyen torlódásba nem futottunk bele. A pálya helyenként kátyús, előfordulhat, hogy javítani

fogják a jövőben, de nekünk ezzel nem kellett szembesülni. Belgrádot nem kerültük el, a városon keresztül mentünk, ami jó választásnak bizonyult.

A vezetőülésből kevés képet lehet kapni a városról és a tranzitútvonal is a külvároson keresztül vezet, ezért nem mondhatom azt Belgrádról, hogy csak balkánias arca lenne, de azt kijelenthetem, hogy jelentős kontrasztokat tárt elénk Szerbia fővárosa.

Belgrád után egy pihenőt iktattunk be az Olympus Plaza EKO benzinkúton, ez kb. 400 km-re van Budapesttől. Nagy parkolója van és étterem is üzemel, árnyékot viszont nem találtunk. Itt elfogyasztottunk egy késői ebédet a hazai készletből és már mentünk is tovább.

A következő nagyobb város Nis volt. Mivel az autópálya távol halad el Nis-től, így nem kaptunk semmilyen képet a városról, de szerencsére szépen sütött a nap és a táj is folyamatosan változtatta az arcát. Az út továbbra is eseménymentes volt azt leszámítva, hogy a navigáció még nem ismerte az új átadott pályaszakaszokat, így néhányszor megbolondult.

Presevoi (SRB-MK) határra már szürkületben érkeztünk és sok kilépésre váró autó volt előttünk, szerencsére több sávon is dolgozott a hatóság, így kb. 50 perc alatt probléma nélkül átjutottunk.

Sokan írtak arról, hogy a macedón határon ellenőrzik a zöldkártyát, ez így is volt, forgalmival együtt kell beadni és hamarabb kérték el, mint az útlevelet.

Lehet, hogy nem ez az általános helyzet, de, mint magyar állampolgárokat egész kedvesen fogadtak és a zöldkártya ellenőrzése után hamar tovább engedtek.

A határt letudva még 70 km volt a tervezett pihenőig, amit több, mint 750 km megtétele után, már nagyon vártunk.

Szkopje mellett már sötétben mentünk el, így semmily képet nem kaptunk a városról csak a reptér forgalmát tudtuk megfigyelni, ami nem tűnt túlterheltnek.

Az utolsó pár kilométeren, közeledve a tervezett pihenőnkhöz egy kicsit elbizonytalanodtunk, mert az autópályáról lehajtva hamar egy murvás úton akart a navigáció bevinni a sötétbe. Mivel nem volt jobb ötletünk, így hagytuk, hogy vezessen minket. Szerencsére nem tévedett! A Stellplatz, amit az éjszakázásunkhoz választottunk, egy borászathoz tartozott és az étterem parkolóját lehetett használni lakóautóval. Az étterem még üzemelt és a konyha is fogadta a rendeléseket - bár a felszolgáló úriember jelezte, hogy mi leszünk az utolsó vendégek - így meg tudtunk kóstolni több macedón ételt. A kiszolgálás kedves volt az árak nagyon barátiak voltak, néhány előételért és egy-egy pohár borért fizettünk 3000-4000 Ft körül.

Utólag értékelve kijelenthetem, hogy kicsit erőltetettre sikerült az első napunk, mert 2 ország határán kellett átjutnunk és összesen 850 km-t kellett teljesíteni.

Útvonal: Budapest – Macedónia, Veles: 850 km
Stellplatz információk: Chateau Sopot Vinery GPS: 41.777303,21.740875

Ingyenes, non-stop éjjeli őrrel, csendes területen távol az autópályától és reggelizni is lehet az étteremben. Szervizre (szürkevíz) nincs lehetőség, de van egy wc, ahol a wc-tartályt ki lehet üríteni és vizet is lehet vételezni. Talán áramot is lehet kérni a portásfülkéből.

Videólink:

https://youtu.be/iiI3NQoq5ik

https://youtu.be/jhCJYYh5lBE

 

3. nap 08.16. péntek stellplatzon Veles-ben

Tervezett ébredésünk nehezen sikerült, éreztük magunkban az előző nap terhelését.

Szerettünk volna gyorsan reggelizni és tovább indulni a hátralévő 500 km megtételére, de a táj szépsége nehezen engedett el minket. A portás bácsi is nagyon kedves volt, két méretes paradicsommal járult hozzá a reggelinkhez, amit az étterem saját zöldséges kertjéből hozott nekünk.

Cserében meg akartuk kínálni egy jó kávéval, amit nem fogadott el és a kézjelek alapján arra jutottunk, hogy a szíve nem bírja és ezért nem iszik kávét.

További útvonalunkat Bitola felé terveztük, mivel sokan írták különböző fórumokon, hogy a macedón-görög nagy tranzit határon ebben az időszakban hosszú lehet a várakozás, ezért inkább úgy döntöttünk, hogy elkerüljük.

Bitola felé Gradszko-Prilep között az út minősége több helyen igen rossznak mondható, folyamatosan kerülgetni kellett a kátyúkat és volt az útvonalon valami nagyobb fejlesztés is, amelynek köszönhetően kavicsszállító kamionok kígyóztak minden irányba, komolyan küzdve az emelkedőkkel.

Ettől függetlenül nincs sok település a Veles-Bitola útvonalon és a forgalom is elenyésző, ezért problémamentesen jutottunk el a határig, leszámítva egy kisebb eltévedést Bitolában, amit közösen hoztunk össze a navigációval. Az történt, hogy a navigáció rövidebbnek érezte, ha levisz a főútról és a házak között levágva egy szakaszt juttat vissza a főútra. Ezzel nem is lett volna semmi gond, de mivel ezen a szakaszon volt egy nagyon rossz minőségű macskaköves útszakasz, amin nem szerettem volna szétrázni az autót, így kavarogtunk 5-10 percet, mire rájöttünk, hogy ezt nem tudjuk kikerülni, így visszatértünk a főútra.

Járt erre valaki? Rémlik valakinek ez a szakasz?

Bitola után gyorsan elértük a határt, átjutásunk átlagosnak volt mondható, 20-30m-es sor volt oldalanként, amin szűk 1 óra alatt jutottunk át. Semmi extra dolgot nem tapasztaltunk, csak a nagyon szakadt autókba néztek be, de azt is csak felületesen. Én nem jártam 15 éve az Unión kívül, ezért nem tudtam, hogy milyen lesz ismét a Balkánon szolgálatot teljesítő vámosokkal szemezni, de szerencsére az út eddigi részén nem történt semmi különös.

A görög oldalra érve pluszban a vendégszeretet is megmutatta magát, mivel a vámos úriember örömmel fogadta, hogy Magyarországról jöttünk és szívélyesen jó nyaralást kívánt.

Egy dolgot érdemes megemlíteni, a határ után 1-1,5 órán belül nem rémlik, hogy lett volna benzinkút. Persze mi is Macedóniában tankoltunk olcsó gázolajat, ezért lehet, hogy ez nem okoz gondot senkinek, de aki gyerekekkel utazik, annak érdekes lehet, hogy hol tud pihenőzni, mert pihenőhely sem rémlik túl sok ezen a szakaszon.

A görög útszakasz Kozani-ig változóan egy vagy kétsávos, de a gyér forgalom miatt minden részén jól lehet haladni, gyönyörködve a változatos tájban.

A Thessaloniki-Ioannia autópályán továbbra is gyér forgalomban és jó tempóban tudtunk haladni Lefkada irányába, aminek nagyon örültünk, mivel a terveinkhez képest 2-3 órával voltunk lemaradva.

Egy Shell kúton ebéddel egybekötött pihenőt tartottunk, shell strata GPS: 40.025637, 21.395015. Szimpatikus volt, hogy nagy parkolója van, ahol el lehet húzódni a lakóautóval és még árnyék is található.

Volt étterem, kávézó, helyi termékek boltja és még medence is. A mosdó elég lelakott volt, amiről azt gondolom, hogy előfordulhat egy ilyen tranzitútvonalon.

Az utolsó 100 km-en, ami főútvonalon vezet Lefkada felé hullámokban voltak zsúfolt útszakaszok és a táj is váltakozó, ezért akkor pezsdült fel ismét a vérünk, amikor elértük a Lefkada előtti nyitható hidat és ráláttunk a városra.

A híd előtt is elég nagy sorral találkoztunk, de szerencsére az épp zárva volt.

19 óra körül értünk be a városba, ami pont az az időszak volt, amikor beindul az esti élet, a nyaralók elindulnak sétálni, vacsorázni.

Elég körülményes volt a város peremén átjutni, minden irányból motorosok kerülgettek, emberek hömpölyögtek a járdán és az úton egyaránt, egymást érték a parkolót kereső autók, uh volt néhány izzadós pillanat, de a végére szerencsésen és jó helyen le tudtunk parkolni, hogy kereshessünk magunknak egy jó tavernát kiéhezve a görög ízekre. Parkoló GPS: 38.830614, 20.708721.

Ezen a szakaszon az út szélén hosszan ki vannak alakítva a parkolóhelyek, már csak az a kérdés, hogy a központhoz mennyire közel találhat az ember szabad helyet.

Rövid belvárosi séta után már volt elképzelésünk, hogy hol szeretnénk enni, de az asztalra kicsit várni kellett. Az tény, hogy ebben az időszakba nagyon sok a turista és nehéz jó helyet találni, még a talponállók előtt is hosszú sor kígyózott.

Finom vacsorát fogyasztottunk el a Lighthouse Garden hangulatos kerthelységében, de a végén kicsit meglepett Jorgos bácsi, amikor kihozta a számlát.

Volt rajta egy tétel, amit nem értettünk, ezért rákérdeztünk, hogy mi az a 6 Eur, mivel semmi arra utaló jelet nem láttunk az étlapon, amiből kiderült volna, hogy a szervízdíjat tartalmazza vagy sem. Jorgos bácsi korához képest egész jó angollal elmondta, hogy ez az asztalpénz és örüljünk, hogy Nála vacsoráztunk és, hogy ez a tétel csak ennyi, mert ez máshol még több lett volna. Hmm... köszönjük a nagylelkűséget!

Kicsit máshogy képzetük el a NAGY görög vendégszeretet, de mivel az utunk elején voltunk egy nyüzsgő nagyvárosban gyorsan el is engedtük ezt a story-t.

Azt megállapítottuk, hogy hangulatos lehet sétálgatni Lefkada utcáin du-n, szinte minden elérhető, megkapható, de estére túl nagy a nyüzsi, nekünk pedig nyugodtabb településre van szükségünk, minket már nem vonz a nagy forgatag.

Kicsi séta után már több tervünk nem volt Lefkadában és 21 óra is elmúlt, ezért úgy gondoltuk megkeressük az éjszakai pihenőnk helyszínét.

Erre volt is egy tervünk, ami hamar füstbe ment Gps: 38.834748, 20.704042

Átverekedtük magunkat a város másik felére kicsit sem csökkenő forgatagon keresztül és az a parkoló, amiről azt hittük, hogy egy csendes pihenő lehet éjszakára, az olyan szinten volt tele 22 óra környékén, hogy 500m-es körzetében még félre sem tudtunk húzódni az autók tömegétől, nem hogy letelepedjünk éjszakára! Nem voltam vidám!J

Kicsit lehettünk volna felkészültebbek, de sajnos nem voltunk. Rádöbbentünk, hogy 22 óra elmúlt a város jobban él, mint 19 órakor és még nem tudjuk, hogy a sötétben merre induljunk tovább.

Egy tapasztalt lakóautós ilyenkor nem esik kétségbe, gyorsan jött a B-terv.J

Elindultunk a híres szélmalmok környékére (Gps: 38.838892, 20.682045) hátha lesz valami nyugodtabb rész, ahol meghúzódhatunk, de mivel nem láttunk éjszakázó lakókat és óriási szél is fújt, így nem akartuk megkockáztatni, hogy egész éjjel hallgassuk és érezzük az orkán erejű szél haragját.

Másnap délelőtt még terveztük volna Lefkadát világosban megnézni, ezért a városban vagy a közelében akartunk éjszakázni, de nem volt más választásunk, mint hogy a keleti parton elmenjünk az első kempingig. Ez a Camping Kariotes Beach volt (Gps: 38.804504, 20.714578), ami nem meglepő módon tele volt. A recepciós fiú nem biztatott semmi jóval minket, jelezte, hogy szezonban nem sok esélyünk lesz helyet találni.

Az aggodalmunk továbbra sem csökkent, de nem volt más választásunk menni kellett a következő kempingig. Már 23 óra is elmúlt mire átértünk a Camping Village Episzkoposz-ba (Gps: 38.769606, 20.721309) és nem akartuk elhinni, hogy az odafele vezető úton folyamatos dugóban kellett éjjel közlekedni.

Itt végre ránk kacsintott a szerencse, ami már nagyon kellett, mivel a recepciós fiú még jókedvűen sörözött a bárban és nem otthon aludt. A másik nagy csoda pedig az volt, hogy a saját személyautójának a helyét átadta, így megoldódott az éjszakai parkolásunk, egyébként nem volt nekik sem szabad parcellájuk. Hozzá kell tenni, hogy két nap és 1350 km autózás után már nem is lett volna erőnk tovább autózni.

A kempingköltség 20 eur/éj volt, átlagos vizes blokk fogadott bennünket, szervizállomást nem használtuk, nem is láttam a kempingen belül, mivel csak egy átmeneti állomás volt, így a büfét és az árakat sem fedeztük fel. Van apartman is a kempingen belül.

Videolink:

https://youtu.be/jhCJYYh5lBE

https://youtu.be/pJBAk4Ur3m0

https://youtu.be/iF6Bhzpmsl8 

4. nap 08.17. szombat

Kemping Episkoposban ébredtünk(10 óra) és reggeli után arra jutottunk, hogy nem megyünk vissza Lefkadába, ki tudja milyen forgalom és őrület várna ránk, inkább Nidri fele vesszük az irányt. Át is gurultunk a következő állomásunkra, szerencsére a forgalom sem akadályozott minket. Találtunk is egy tágas parkolót a város déli részén (Gps: 38.769611, 20.721306), ahol kényelmesen lehetett lakóautóval és nagyobb busszal is parkolni, az ára 5 eur volt egy napra.

Pár órás séta, némi desszert és kávé elfogyasztása után konstatáltuk, hogy Nidri aranyos kis üdülőváros. Főutcáján egymást érik a kávézók, tavernák, ruha és ajándék üzletek, biztos vagyok benne, hogy itt is meg van minden, amire szüksége lehet a nyaralóknak, de a partja (amit mi láttunk belőle) az nem a leghangulatosabb, ezért úgy döntöttünk, hogy más helyet keresünk kempingezéshez és fürdőzéshez.

Korábbi terveink szerint sem akartunk hosszasan táborozni Lefkada és Nidri környékén. Mivel azt terveztük, hogy két-három bázis helyet keresünk a szigeten és onnan fedezzük fel a számunkra érdekes helyeket, ezért nem volt kérdés, hogy tovább állunk délre.

Ha valakit érdekel a Poros Kemping Beach felé vezető útról készült videó írjon és szívesen elküldöm.

Volt némi aggodalom bennünk, amikor elindultunk délre Poros Kemping irányába, mivel a korábbi napokban telefonon nem lehetett egy kempinget sem elérni. Még itthonról próbáltuk felvenni a kapcsolatot több kempinggel, de email-re sem válaszoltak vagy, ha elértünk egy-egy helyet, akkor semmi biztató infót nem adtak a szabad helyekről. Mikor megérkeztünk a Poros Beach Kempingbe (Gps: 38.640996, 20.696980) megértettük, hogy a Görögöknél mi a laza protokoll bejelentkezésnél. Elkérték az egyikünk személyigazolványát és egy koordinátor megmutatta azt a kettő helyet, ami szabad volt, de azt senki nem kérdezte tőlünk, hogy meddig akarunk maradni. Mivel a recepción nem tudták, hogy meddig maradunk és semmilyen eszközön nem regisztrálták az autókat, (talán egy spirálfüzetbe beírták a rendszámot) így azt is lehetetlenség volt megmondani, hogy másnap délelőtt hány autó fog kijelentkezni. Tehát a rendszer az, hogy oda kell menni és ott kiderül, hogy van-e szabad hely. Nekünk szerencsénk volt, de nem tudom mi várt volna ránk július közepén.

Mivel már az ebédidő régen elmúlt, ezért a kempinghez tartozó étterem volt számunkra a logikus választás (Menta kitchen&bar). Ez jó döntésnek bizonyult, mert a teraszról nagyon szép kilátás volt az öbölre az étterem stílusosan volt berendezve és az ételek is finomak voltak, mindez korrekt áron.

A nap hátralévő részét a parton töltöttük, Mikros Gialos Beach van a kemping közelében kb 50 m-re. A part tiszta, rendezett és nyugágy is volt mindig szabad. Pontos összegre nem emlékszünk, de 5-7 eur lehetett két ágy ernyővel.

Van néhány eldugott aranyos partszakasz is ezen a környéken, de mi nem fedeztünk fel egyet sem.

5. nap 08.18. vasárnap

Két éjszakát töltöttünk a kempingben, nap közben strandoltunk a Mikros Gialos Beach-en, kipróbáltunk több tavernát és beach bárt, szerencsére sehol nem kellett csalódnunk, de a kemping elhelyezkedése miatt nem volt több lehetőség a környéken ezért úgy döntöttünk, hogy tovább indulunk Vasilikibe.

A Poros kemping csendesnek mondható, az út zaja nem szivárog be és strandidőn kívül jelentéktelen az autómozgás, van sok fa, de az otthonunkat egy-egy napszakban elkapta a nap, viszont éjszakára mindig kellemesen lehűlt a levegő, így nem volt gond az alvás. Mi legtöbbször horvát és olasz kempingekben jártunk, az összkép azokhoz nem hasonlítható, viszont minden megvolt, ami alapkövetelmény, utólag talán azt is megkockáztatom, hogy az egyik legjobb állapotban lévő vizesblokk itt található a szigeten, amit figyelmesen és sűrűn takarítanak. Bárkinek merem ajánlani, akik gyerekekkel és személyautóval indul útnak, itt szállást is lehet foglalni, mivel apartman is van a kempinggel együtt.

Poros Kemping általános információk 2019.08.
-Foglalni telefonon nem tudtunk, csak érkezéskor derült ki, hogy van hely.
-Ár 25 eur/éj (2 fő 6,5m-es lakóautó) ami tartalmazza az áramot, de a légkondicionáló használata csak akkor megengedett, ha az autó mellett tartózkodik a tulaj.
-Vizesblokk-wc-chem toilet folyamatosan takarítva van, jó állapotúak, figyelnek a tisztaságra.
-Van bolt a kempingen belül és igényes étterem (Menta Kitchen&bar).
-Van medence, használata ingyenes.
-Mikros Gialos Beach 50m-re van a kempingtől.
-5-10 perces sétára kiváló tavernákat lehet találni.
-Település nincs a közelben, ezért korlátozottak a lehetőségek.

A szervizállomást (szürkevíz) nem használtuk és talán nem is a kempingen belül volt, de a wc-tartály ürítésére szolgáló hely jól kialakított elszeparált helyen volt.

6. nap 08.19. hétfő

A Vasiliki kemping felé időben indultunk, mivel itt sem tudhattuk, hogy mi vár ránk, ismét csak a szerencsében bízhattunk, hogy lesz-e szabad hely. A recepció itt elérhető volt, de telefonon itt sem tudtak fix helyet biztosítani.

Camping Vasiliki Beach (Gps: 38.630827, 20.606986) egésze fás terület, kevés része van, ahol nem kap árnyékot a lakóautó. A vizesblokkok nagyon átlagos állapotúak, a dugulás napi szintű volt. A mosogató helyiség is hasonló állapotú volt, de lehetett használni, amire kellett. Kicsi, olcsó bisztró található az udvarban, de a kínálatát nem fedeztük fel. A szervizállomást (szürke víz) nem használtuk, a wc-tartály ürítésére csak egy aknafedő állt rendelkezésre és a kerti csapból lehetett pótolni a vizet. Sajnos nagyrészt laza föld volt a talaja, ezért nagy por volt folyamatosan. Érdekes helyzetként tudom megemlíteni, hogy egy külsős ”kertész” járt be a kempingbe meglocsolni a növényeket és ezt minden este 11 óra és éjfél között végezten(lehet hogy ezt igénylik a növények?). Szemetet is korán reggel szerették elvinni (kb 7órakor lehetett erre kelni), ami azért nem esett jól. Közvetlenül a főút mellett van, ezért éjfélig folyamatosan érzékelhető volt az autók zaja. Ettől függetlenül jó volt itt időzni, mert jó lehetőségek vannak a környéken.

Kemping költség 30 eur/éj, ami tartalmazza az áramhasználatot és az állóklímát is elbírja a hálózat.

Megérkezve szerencsésen el tudtunk foglalni egy helyet, ami nem a legideálisabb volt számunkra, de itt sem volt 2-3 szabad parcellánál több. Nap közben tapasztaltunk mozgást, néhány parcella váltott tulajdonost.

Az éhség ismét eluralkodott rajtunk, ezért biciklire pattantunk és áttekertünk egy közeli öbölbe (Ponti beach kb 1 km), az első ebédünket a Family Beach Almi-ban fogyasztottuk el és a strandolást is a közvetlen közelében a Ponti Beach-en folytattuk. Az étteremben emberes adagot szolgáltak fel, ami nagyon finom volt, ettünk előételt, főételt és fogyott némi bor is, mind ez kb. 25 eur-ba került. További szimpatikus dolog volt, hogy a parton nem kellett fizetni a nyugágyért és találtunk szabad helyet is. A délutánt D-vitamin feltöltéssel ütöttük el és hűsöltünk a tenger vizében. A part itt homokos és lassan mélyül a víz, gyerekes családoknak jó célpont lehet. Visszatérve Vasilikibe tettünk egy sétát és örömmel tapasztaltuk, hogy hangulatos a város központi része és a part menti sétányon elviselhető a tömeg.

Következő napokon motort béreltünk (Alex rent a car) és a környék strandjait látogattuk meg. Lehet quadot is bérelni, aki nem szeret a kanyargós szerpentineken két keréken manőverezni és talán biztonságosabb is, de erre tudatosan fel kell készülni, mert kevés volt belőlük és folyamatosan le

voltak foglalva. Akkor három – négy nap várakozással lehetett volna quadot bérelni. Fórumokon azt olvastuk, hogy telefonon vagy e-mail-en előre is lehet foglalni a bérlő helyeken, viszont amikor mi ott voltunk a motor folyamatosan elérhető volt, de azt nem tudom, hogy júliusban mi a helyzet.

Motorbérlés 150 cm3-es típusnál 15-20 eur/nap, 2x béreltünk és két különböző árat számítottak fel. Ez olyan görögös mentalitásnak tudható be. Lehet, hogy megismertek és kedvezményt kaptam? Sosem tudom meg. Visszatérve a motor típusára, 2 főnek nem szabad kisebbet bérelni, mint 150 cm3, mert komoly emelkedőket kell megmászni és a strandokhoz levezető út minősége sem mondható jónak, ezért érdemes nagyobb kerekű motor választani, egyébként meg minimális a díjkülönbség egy 50 cm3 vagy 150 cm3 között. A bérléshez alá kell írni egy adatlapot, de a komolyságot tükrözi, hogy a leadáskor csak egy kérdése volt a nagymamának ”everything ok” ? Szóval rá sem néztek a motorra, csak intettek, hogy hova tegyük le. Üzemanyag elszámolás sem egy fontos tényező, második bérlésnél kb. fél tankkal vettük át és hasonlóan adtuk le, de ezt senki sem ellenőrizte, ki sem jöttek a bódéból. Egy dolgot viszont fontos szem előtt tartani, ezek a motorok rendesen le vannak strapálva, ezért ki kell próbálni a motort országúton is, mert a mi motorunknak 60 km/h környékén kezdett beszitálni az eleje. Hozzá kell tenni, hogy nem akartunk száguldozni, de egy-egy lejtőn hirtelen 60-on állt a km óra

Strandok amelyeket meghódítottunk:

-Ammouso beach: (Gps: 38.602604, 20.626385) partszakasz nem túl nagy, de sokan látogatják, nyugágy a parton 5 eur (kettő napágy ernyővel), étterem melletti napozó teraszon 7 eur (két ágy ernyővel). Érdemes időben érkezni, 11 órakor már nem volt a parton szabad ágy. Az étterem korrekt ételeket szolgál fel és az árak itt sincsenek elszállva. Véleményem szerint ide kockázatos lakóautóval menni. Szűk az odavezető út és csak kicsi parkoló volt a strand körül. A part közelében az odavezető úton sokan megálltak az út szélén, talán ez lakóautóval is megoldható, de én inkább nem javasolnám.

-Agiofili beach: (Gps: 38.605467, 20.612883) Ide csak azért mentünk el, hogy megnézzük, több fórumon azt ajánlják, hogy hajóval érdemes megközelíteni, ezt sztem is így érdemes kivitelezni. Sokan voltak autóval és motorral is, de az oda vezető út rossz volt, nagyon nem kíméli a járműveket. Az tény, hogy csodálatos kis öböl fogadja a pihenni vágyókat. Mi sötétedés előtt értünk oda, már minden zárva volt, napágy bérlésről és a büféről nem tudok beszámolni. Ha valakit érdekel a beach felé vezető útról készült video írjon és szívesen elküldöm.

-Porto Katsiki (Gps: 38.602922, 20.549369) ezt a strandot mindenki ismeri a világon, ez tapasztalható is az érdeklődő turisták számából. Nagyon sok nyugágy van és szabad területek is vannak, ahol saját ernyőt lehet telepíteni. 11 órakor még kényelmesen lehet válogatni a nyugágyak között, de már nem az első-második sorban. Nyugágy 15eur/2 fő ernyővel. Megközelíteni és parkolni is lehet lakóautóval és stellplatz (Gps:38.602908,20.549375) is található itt. A part és a környezete tényleg gyönyörű, de a nagy érdeklődés és tömeg miatt nem ez volt a kedvencünk. Mivel óriási tömeg látogatja ezt a partszakaszt és kevés étterem van a közelében, ezért az ételt oda lehet rendelni a napágyhoz, de mi ezt inkább kihagytuk. Oda fele úton láttunk egy nagyon hangulatos éttermet (Taverna Oasis, Gps 38.628498, 20.562448) bátran merem ajánlani, ha vki a környéken gyönyörű helyen szeretne finomat enni. Reméljük a szakácsot nem cserélték le! Ide minden nap szívesen visszamennénk.

Mi motorral jártuk be ezeket a strandokat és a pár kellemesen eltöltött nap után még vissza látogattunk a Ponti beach-re, ahol jelentős számban vannak jelen a szörfözés szerelmesei. Igényes apartmanok és hotelek is találhatóak Vasiliki és Ponti Beach között és vízi sportra is több lehetőség van. Leteszteltük a Pondi Family tavernát is és csak ajánlani tudjuk.

Vasilikibe központjába többször besétáltunk, szépen felújított templom körül lehetett sétálni és kedves helyieket lehetett látni. A kikötő környékén sok hangulatos hely volt, lehetett jó áron gyrost enni, viszont az éttermekben és a bárokban borosabb árat kértek el a fogyasztásért. Kempingből a kikötő felé sétálva több jó taverna is található, itt az árak is kedvezőbbek.

Videolink:

https://youtu.be/x5V1yjOpT_E

https://youtu.be/vQy0LPaGMIc 

https://youtu.be/sq0duEbjZZo

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.