Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Regisztráció
Emlékezz rám
Egy kicsit havas, egy kicsit mediterrán szilveszter.

Úgy indult, hogy ezt a szilvesztert több lakóautós barátunkkal közösen ünnepeljük, de aztán végül a tavalyi bevált csapat maradt, LMC (illetve az új Fendt) legénysége – András, Ildikó, Bianka és Flor, valamint Brigi a fedélzetén a megszokott Judit –Laci – Balu – Selymi társulattal, Balu barátjával, Atussal kiegészítve.

Andrásék már december 25-én elindultak, Klagenfurt és Villach környékén megnéztek néhány tavat (Faaker See, Ossiacher See). Mi 26-án indultunk. 9-10 körül terveztük az indulást, de csaknem dél lett belőle, ugyanis amikor a 220 V-ról lekapcsoltuk a lakót az irányító panelje elsötétedett, se áram – ezáltal fűtés se -, se víz. Így persze nem lehetett elindulni. Szerencsére Laci megtalálta a bűnös biztosítékot, ami csak félig égett ki és ezért hol működött, hol nem.

Első utunk GáborApáékhoz vezetett, ahol átvettük a friss csabai kolbászellátmányt és szomorúan hallottuk, hogy ők a gyerekek betegsége miatt nem tudnak csatlakozni hozzánk.

Este 7 körül értünk Klagenfurtba a Minimondus parkolójába, ahol András már javában grillezett. Kis üdvözlő ital és vacsora után még beszélgettünk egy jót és megbeszéltük, hogy másnap reggel 9-1/2 10 körül indulunk tovább Olaszországba.

27-én reggel még párás volt az idő, de utána kisütött a nap és szikrázó napsütésben autóztunk kisebb megállókkal a Plöcken- hágón keresztül Olaszországba, ahol az első táborhelyünk Sappadában volt. Útközben nem láttunk túl nagy havat, a déli hegyoldalakon teljesen elolvadt a hó, az északiakon volt valamennyi. Mivel -7-8 fok volt, a hóágyúk működtek a sípályákon, így azok többnyire használhatók voltak. Sappadában a lakóautó parkoló dugig volt, mellette tudtunk megállni, amikor a napi síelők hazaindultak. Addig is tettünk egy nagy sétát a havas- zúzmarás tájon, befagyott tavak, folyók mentén. Andrásnak nem töltött az akkumulátora, ezért nagyon jó szolgálatot tett a kis generátor, amit magunkkal vittünk, esténként néhány órás pöfékeléssel biztosítani tudtuk, hogy elég áram legyen a fűtéshez, világításhoz. Nekünk is jó rásegítés volt, bár Laci előrelátóan jól felpakolt akkumulátorokkal.

Esténként Andrásék lakója volt a közös programok helyszíne, a hátsó, hat személyes társalgó nagy römicsaták színtere volt, amikor pedig úgy tartotta kedvük, az ifjúság elvonulhatott az első társalgóba, míg az „öregek” hátul beszélgettek, forralt boroztak.

28-án -13 fokra ébredtünk. Laci és Balu síelni indultak, mi pedig nagyokat sétáltunk a városkában és a havas sétautakon. Selymi találkozott Violával is, „aki” egy boxer kislány és már két éve, amikor legutóbb Sappadában jártunk síszünetben jó barátok lettek, nagyokat játszottak együtt. Most ismét azonnal megtalálták a közös hangot.

Estére - az egész napos síeléstől, a sok sétától, na meg a gyerekek az esti több órás szánkózástól - úgy elfáradtunk, hogy viszonylag korán nyugovóra tértünk. Nagy nyugalomról azonban egy ideig még nem lehetett szó, mert esti hó-show-t rendeztek. Laci Selymivel még kiment egy kicsit megnézni, ahogy gólyalábon síeltek és egyéb produkciókat mutattak be a változó összetételű közönségnek, akik közül a félig megfagyottak hazatértek, helyettük újak érkeztek. Majdnem egész éjjel nagy volt a jövés-menés.

Reggelre már -15 fok volt. Ekkor mondta András, hogy jó lenne valami melegebb helyre menni. És akkor beugrott Merán, a mediterrán város a hegyek között, ahol pálmafák nőnek a kertekben és mégse kell több napig csak utazni. Sappadában még vizet vételeztünk és ürítettünk, majd elindultunk.

Azért még végigmentünk néhány szép hegyi úton, Sappadából Auronzo, Misurina felé vettük az irányt. Misurinánál be volt fagyva a tó, egyes helyeken letakarították, ott korcsolyáztak, máshol néhány cm hó fedte. Mi is előadtuk a vízenjárást (a befagyott tavon), kis lovas szánokkal szállították a turistákat és sokan sétáltak a remek napsütésben. Itt már csak -1-2 fok volt, nagy enyhülés Sappadához képest. 29-én szombaton be kellett még szereznünk némi kenyeret, de Dobbiacoban a szieszta alatt zárva voltak a boltok, hát mentünk tovább a Pusteria völgyben, majd Bolzanoig az autópályán, onnan Meránig pedig a nem fizetős autópályán. Meránben találtunk egy nagy Interspart, ott elintéztük a bevásárlást. Az egyik olasz parkolólistában találtam egy meráni lakóparkoló leírást, az utcát meg is találtuk, valami ipartelepen, de megfelelő parkolót nem. A lakóautó parkoló táblák a kempinghez irányítottak, de az tele volt. Rengeteg lakóautó rótta Merán utcáit. Akkor eszünkbe jutott Tirol, a kis hegyi falu, ahol már többször éjszakáztunk egy parkolóban, ami lakóautók részére is megengedett. Kicsit tartottunk tőle, hogy lesz-e hely, de legnagyobb meglepetésünkre egy-két személyautón kívül teljesen üres volt. Éjszaka is csak egy társunk akadt. A városkának nem ez a fő szezonja. A szállodák, panziók, éttermek szinte mind zárva voltak. Sajnos a parkolóban is télire víztelenítették és lelakatolták a nyilvános WC-t, ahol pedig egyébként lehet vizet venni, üríteni.

Megálltunk egymás mellett, a két lakó között beüzemeltük az áramszolgáltatót, aztán elmentünk sétálni. Andráséknak is nagyon tetszettek Merán esti fényei és a kedves kis hegyi falu, Tirol. Este a szokásos forralt bor mellett beszélgettünk.

30-án előbb nappali fényben is megnéztük a falut és az információnál begyűjtöttünk néhány prospektust. Onnan tudtuk meg, hogy az ülőlift, ami Meránba visz le télen nem működik, viszont vezet sétaút is le a városba. Szintén megtudtuk, hogy szilveszterkor az ülőlift tiroli állomásánál este 11-től forralt bort és teát osztanak, éjfélkor pedig tűzijáték lesz.

+4-5 fokban lesétáltunk Meránba, útközben megcsodáltuk a kilátást, a virágzó mimóza bokrokat, a pálmafákat. A városban nagy volt a nyüzsgés, a folyóparti sétányon teljes kapacitással üzemelt még a karácsonyi vásár, rengeteg bódé, ahol mindenfélét árultak. Biankának pizzára fájt a foga, igazi, olasz pizzériában, de ilyet nem nagyon találtunk Dél-Tirolban. Hazafelé a folyónál Laci és Balu lemaradtak, faágakat úsztattak és a pisztrángokat figyelték, majd egy lépcsőn lerövidítve az utat alaposan megelőztek minket. A csapat többi része viszont elnézett a sétaúton egy letérőt és jó darabig rossz irányba mentünk, mire észrevettük a tévedést. Így aztán szép nagyot kirándultunk. A faluba visszavezető út utolsó szakasza igazi erős kaptató volt, többször is meg kellett állni kicsit pihegni. Amikor felértünk András nekilátott bográcsgulyást főzni. A parkoló autók utasai igencsak szaglászták a finom illatokat. Annál is inkább, mert a faluban nem nagyon lehetett nyitva tartó éttermet találni. Ildikó Biankával és Baluval bejárta az egész falut, hogy pizzázni tudjanak, hiába.

Szilveszter napján azt terveztük, hogy délelőtt teszünk egy sétát a falu környékén, megnézzük a fölötte levő hegyre vezető kabinos felvonó induló állomását, aztán kis délutáni pihenés után este még sütögetünk, eszegetünk, aztán megnézzük a tűzijátékot.

A tervezett kis sétából jó nagy kirándulás lett a ragyogó napsütésben, helyenként + 15 fokban. Nem találtuk annak az útnak az elejét, amin el szerettünk volna indulni, csak később csatlakoztunk rá, így azonban elmentünk egy szép vízeséshez terven kívül és néhány órával többet túráztunk terven felül. Helyenként jég borította az erdei utat, volt, ahol nem volt más megoldás, mint nadrágfékkel lecsúszni a jégen. Ezen persze jót mulattunk. A röpke 3,5 órás túráról visszatérve rövid pihegést követően a csapat nagy része (engem kivéve, mert eléggé elfáradtam és még kicsit dolgoznom is kellett) ismét begyalogolt Meránba pizzát vadászni. Sajnos ez alkalommal se jártak sikerrel, sorra zártak be az orruk előtt az éttermek, vagy zártkörű rendezvény zajlott odabent. Így aztán valamit haraptak a folyóparti bódékban, majd már sötétben visszamásztak a hegyre a kivilágítás nélküli kaptatón. Bár mindenki elfáradt, mégis csak Atus aludt, közben András sütögetett, aztán még kicsit kártyáztunk és már indulhattunk is éjféli tűzijátékot nézni. Vittünk magunkkal pezsgőt és összecsukható pezsgőspoharakat is. Nem is lehetett volna eltéveszteni a rendezvény helyét, annyian igyekeztek kocsival, gyalog egy irányba. Egy tisztáson és a város felé lejtő domboldalon gyülekeztek az emberek. Gyönyörű volt rálátni a kivilágított Meránra és a környező hegykoszorú kis településeire. Már éjfél előtt megkezdődtek a kisebb-nagyobb tűzijátékok. Fent a falu rendezvényén sokáig nem történt semmi, csak kisebb petárdákat gyújtottak meg. Aztán beindult egy fergeteges tűzijáték, olyan fényjátékokkal, amilyeneket még nem láttunk, befejezésül pedig egy lenyűgöző sorozattal. Közben a városban és a környéken is úgy tűnik elfogyott a muníció, mindenki hazafelé indult. Mi is megtettük még a lakóautókig az utat az emelkedőn, aztán nyugovóra is tértünk, mert megbeszéltük, hogy reggel 7-kor indulunk.

A hazaút nem volt rövid, nekünk 770 km, Andráséknak kevesebb. Ahogy haladtunk, egyre hűlt az idő. Az olasz-osztrák határ környékén -12-14 fok volt. Jó ütemben haladtunk, Graz előtt erős havazás kapott el, de szerencsére nem tartott sokáig. (Aztán már itthon a bakonytól havazásban haladtunk, havas, hókásás úton, ami kissé megnövelte a menetidőnket.)

Graznál egy parkolóban búcsút vettünk Andráséktól és egyetértettünk abban, hogy idén (tavaly) is nagyon jó sziveszteri utunk volt. Gyakorlatilag az odautazás napja és dec.29-e volt borús, párás, különben végig ragyogóan sütött a nap. Igaz, hogy a Dolomitokban hideg volt, de Meránban és Tirolban szinte tavaszias időjárás fogadott. Voltak havas élményeink is, kellemes kirándulások és igazán jól éreztük magunkat.

Reméljük, hogy jövőre mások is csatlakoznak az év végi utunkhoz.

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.