Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Így telt az első lakóautós nyaralásunk.

Kedves feleségem élménybeszámolója:
A lakóautózás szó szerint fergeteges volt!!! Nem csak a család többi tagjának, hanem nekem is.
Bár 16-ától béreltük az autót, 15-én délután 2 körül átvehettük. Miután a család is megcsodálta, az előre össze-, és kikészített dolgokat sikerült (2 óra alatt!!!) az autóba beszuszakolni. Ha hiszitek, ha nem, bár csak 4 felső szekrényünk volt – amiből egy a konyhaszekrényt helyettesítette – nem kellett bőröndöt vinnünk! Csupán három – aprónak tűnő - szekrény elnyelte 1 nagy-, 1 közepes-, és 1 kisbőrönd tartalmát. Persze vinnünk kellett ezenkívül ágyneműt, kempingasztalt és székeket, porszívót, Vencelnek motort , valamint ezer apróságon kívül még 4 kerékpárt!
Miután mindennel kész voltunk 3/4 5-kor elindultunk. Mivel még beugrottunk anyósomat felköszönteni névnapja alkalmából Tatabányára, csak Mosonmagyaróvárig jutottunk, ahol egy út széli parkolóban éjszakáztunk. Ez kicsit forgalmasra és melegre sikeredett, de azért átvészeltük. Másnap kényelmes reggeli után 9 körül indultunk útnak, de sajnos a szokásos Bécs körüli dugóknak köszönhetően csak 4-kor értünk Cesky Krumlovba. Ekkor nagy örömmel nyugtáztuk, hogy meg is találtuk a kempinget a Moldva partján. http://www.kempkrumlov.cz/ 48°47'48.876"N, 14°18'20.953"E.
Bár a kemping állapotát látva, én nem voltam túl lelkes, de a gyerekek a vízi túrázók látványától nagyon felpörögtek, így hát maradtunk. Mivel sem áramra, sem vízre nem tudtunk csatlakozni, mondanom sem kell, hogy feleslegesen fizettünk, mivel ezt az út szélén ingyen is megtehettük volna. Utólag vagyok persze csak ilyen okos. De azért, hogy volt előnye is a dolognak az biztos, mivel egy kicsit rádöbbentem arra, hogy a kempingek világa vélhetően a szállodák felszereltségével és kényelmével nem egyenes arányban fejlődött. Így az én igényeimet is sikerült magamban normalizálnom. :) Itt csak a vegyi Wc-t tudtuk kiüríteni, sajnos vízvételezési lehetőség sem volt.
A város viszont fenséges !!! Az óvárost U alakban fogja körbe a Moldva, melynek zúgóján tavasztól őszig vízi túrázók ezrei lapátolnak, a palotát 3 medve „őrzi” a várárokban , a kastélykert pedig gyönyörű kertészeti látványosság. Úgyhogy nyugodt szívvel ajánlom bárkinek egy-egy hosszú hétvége erejére is.
Innen másnap a kastély körbejárása után Trebon felé vettük az irányt. Ceské Budejovice irányába, Cesky Krumlovtól kb 6 km-re találtunk egy kultúrált Stellplatz-ot, itt feltöltöttük vízkészletünket és még egyszer kiürítettük a vegyi wc-nket, a három gyerkőc az egy hét alatt adott bőven munkát a családfőnek. Trebon környékén közel 600 mesterséges halastó került kialakításra a XIV. és a XVI. század környékén. Itt természetesen egy tóparti kempinget néztünk ki magunknak, ami már nem csak hangulatában, hanem ellátottságában is jól felszereltnek mondható. http://www.autocamp-trebon.cz/

Ez a város is nagyon szép és rendezett, Regent sörével pedig nagy vonzerőt gyakorol a sör kedvelői számára. Itt már hosszabban letáboroztuk és nagy kerékpártúrákat tettünk. A tavak körüli fás, árnyas gátak (nem dimbes-dombosak) kiválóan alkalmasak gyerekes bicajozásra.
3 nap után azonban ismét „sátrat” bontottunk, s kényelmes tempóban, a Fertő-tó melletti Märchenpark irányába autóztunk. Purbachban egy olyan igényes kempingben sikerült találnunk, ahol az árban benne volt a szomszédos fürdő ingyenes használata. N 47.90947° E 16.7056°. Ennek a kedvező lehetőségnek köszönhetően, a délután hátralévő részét ebben a „light-os” élményfürdőben „vészeltük” át.
Utunk utolsó napján ellátogattunk a már említett „Märchenparkba”, ahol mindannyian klassz élményekkel gazdagodtunk, sokat nevettünk és persze a nap ( és egyben az utazás) végére teljesen kimerültünk.
Kalandjainkat azóta is szívesen emlegetjük, s Vencelkénk időnként megkérdezi, hogy elvisszük-e legközelebb is lakóautózni. S korábbi ellenérzéseim ellenére, a válaszunk nagyon határozott igen! 

Ma

2024. március 29. péntek
Auguszta napja van
Napkelte: 05:23-kor,
Napnyugta: 18:09-kor.
Kos
Holnap Zalán .

Fórum

A fórum nem elérhető

Apróhirdetés

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.